Sziasztok!

 Bár eddig a megjelent írások ebből a sorozatból azt sejtették, hogy stílusokra bontva fogok mesélni azokról a játékokról amikkel eddig találkoztam, ennél jóval több mondanivalóm van. Így a mostaniban a Sony PlayStation konzoljának megismerkedésével és a generációkon átívelő kötődésemről szeretnék beszélni. Ennek segítségére, pedig mi más lehetett volna vint a játékok.

Első találkozásom a falunkban lévő testvérpároknál kezdődött, akik a Nintendo után kaptak egy PS1-es gépet, azzal együtt pedig egy Kensei nevű játékot. A szombati biciklizős, kazettacserés szombat reggeli körút ebben a pillanatban változott meg teljesen és lett belőle egy még nagyobb rajongás az addigi hobbimból. A Kensei: Sacred Fist egy 3D verekedős játék volt, ami elhozta a szobánkba azt a látványt, amit addig csak a plázákban láthattunk, azt hiszem Virtua Fighter minőségbe. Egyszerűen, letehetetlen volt így a nyaram egészét ennek a nyüstölése mellett a haveroknál egy PS konzolra gyűjtésére szenteltem.

Menet közben megismerkedtünk a Tekken 3 című játékkal, amit szerintem megintcsak nem sok embernek kellett bemutatni. Mára már hihetetlen számomra, hogy a kis 30 másodperces bunyók hogy tudtak minket hónapokig lekötni, de abban az időben maga volt a mámor ez nekünk, játékosoknak.

Nem sokkal ezután, valamilyen úton módon még megszereztük a Crash Bandicoot 3: Warped-et is és egyszerűen istennek éreztük magunkat, hogy azt amit akkor még csak TV-ben láthattunk (nem tudom emlékeztek e, de volt valami telefonos játék amiben a tv-néző irányíthatta a játékot) mára a saját TV-nkben talált otthonra. Így telt hát a nyarunk és a rengeteg játék és gyűjtögetés mellett, végre az iskolavégzés és nyári szünet előtt nem sokkal megérkezett a polcomra az első PlayStationom és vele együtt a Final Fantasy VIII. amivel a világ is megváltozott.

A Final Fantasy nyolcadik része több okból is korszakalkotó volt számomra. Egyrészt, sosem játszottam hasonló játékkal, másrészt itt először éreztem azt, hogy bizony nekem szükségem lesz az idegen nyelvre. A következő évem erre, és még két játékra ment rá, de azt hiszem hogy az a nyár volt a legcsodálatosabb számomra. Sem a többi konzolomat sem pedig a PC-met, szinte be sem kapcsoltam, csak és kifejezetten a PS pörgött.

Második játékom és azóta is nagy kedvencem a Dino Crisis 2 volt. Eszemet sem tudom, hányszor játszottam végig, volt hogy egymás után toltam le a játékot és próbáltam minél jobb és több eredményt elérni. Talán, a Resident Evil 3: Nemesis volt amit ennyiszer végigjátszottam egymás után. És persze a az akkor etalonnak számító, Gran Turismo 2.

Ez volt az a játék, ami elhozta az akkori generáció csúcsát. Több száz autóval, versenyekkel de még rallival is, gyönyörű grafikával, jó zenékkel és rengeteg versennyel szinte végeláthatatlannak tűnt a végigjátszása. De persze szépen, lassan mindig haladtunk előre így bátran mondhatom, hogy ha abban az időben lett volna platinázás, akkor bizonyára rendelkeznék vele.

Nemsokára bejelentették a PlayStation kettőt. Már, akkor elkezdtem gyűjteni rá és tisztán emlékszem, hogy megjelenésekor még az egyik kereskedelmi csatornán is a hírekbe került, hogy a japánok teljesen össze taposták egymást az árusítás kezdetén. No, nekem valamivel később lett meg egy csodálatos csomagban, a Gran Turismo 3 -Aspec játékkal. Nevetni fogtok, de mivel az alap csomag nem tartalmazott memóriakártyát és sajnos a játék dobozában sem volt, ezt úgy játszottuk végig, hogy a gépet nem volt szabad kikapcsolni hisz a mentés opciója nem volt lehetséges. Sikerült, minden egyes versenyt aranyra teljesíteni egy jó fél év alatt és mai napig azt mondom, hogy életem egyik legjobb élménye bizony a GT3 volt.

Megkezdődött a cserélgetés és kaptam egy Ratchet & Clank című játékot. Őszintén megmondva el sem akartam hozni, már csak a borító miatt. Egy fura egér egy csőkulccsal nem igazán volt menő akkoriban számomra. Végül amikor kipróbáltam, megismerkedtem egy Crash féle platformerrel, ami bizony igencsak minőségi iparos munka volt.

Emlékszem, hogy a Tekken 4 volt még az, ami rengeteget pörgött ebben a gépben. Abba az időbe, a haverok nagy része PC-n játszott ott pedig a Mortal Kombat 4 volt a menő. Azt hiszem, talán három embert ismertem aki rendelkezett PS2-vel, így bárkinek beraktam a Tekken 4-et és meglátta Christie idomait, teljesen el volt ájulva. Sőt, olyan is volt aki csak fogta a kontrollert a kezébe és nézett bambán, amikor már a meccs is elindult, mert azt hitte filmet néz.

A God of War-al való találkozásom pedig a H&S műfajban hozta el azt a mércét, amit azóta sem tudott megütni semmi sem. Érdekesnek tűnhet de a sorozatból a két PSP-s címet és az első részt játszottam csak ki, mégis olyan minőségnek tartom még így is, hogy sem a Darksiders sem semmi nem tetszett utána már, pedig még gondolom a javát nem is láttam.

Igencsak sok időt kihagyva aztán a megjelenés után bő két évvel lett PlayStation 3.-om. Itt céltudatosan már egy bizonyos játék miatt döntöttem emellett a konzol mellett, méghozzá az Uncharted 2: Among Thieves miatt, amit nem csak a mai napig a kedvenc TPS játékomnak tartok, de a sorozatból is ez tetszett a legjobban. Mai napig hihetetlenek azok a jelenetek, megvalósítás és szinkron a zenékkel és természetesen tájakkal együtt.

Ellenben a Gran Turismo 5-el, aminek a megérkezésekor szabadságra helyeztem magam és remegve tettem be a konzolba. Aztán, az idegtől remegve hajítottam el majdnem, mert szinte minden emlékem, minden csodálatot amit azzal a sorozattal megéltem tönkretett. Hihetetlennek tartottam, mi lett ebből a sorozatból és a Forza Motorsport után azt is, hogy lehet így kiadni egyáltalán valamit.

Persze azért kellemes és jó élményeim is voltak. Indításig nem is tudtam mi az a Resistance, csak az egyik konzolboltba szinte egy játék áráért tudtam megvenni, mindhárom részt. Call of Duty és Medal of Honor szerető játékosként aki azért elmondhatja, hogy a Half-Lifeon nőtt fel, igencsak kellemes meglepetés volt egy olyan második világháborús játék, ami sosem ért véget mert menetközben megtámadták a földet az UFO-k így összefogás után, ellenük ment a harc. Az a fajta minőség javulás, történetmesélés és fordulatok, ami a három rész alatt ért, bebizonyította azt hogy kevesebb ember lennék, ha nem foglalkoznék a játékokkal. Méltatlanul alulértékelt és elfeledett sorozat amit nagyon sajnálok.

Így voltam a MotorStormal is. A Flatout 2 magasra tette a lécet és bár a MotorStorm nem akarta ezt megugrani vagy meglovagolni, életem egyik legjobb és egyben legnehezebb arcade ökörködése volt. Nem mondom, hogy csodaszép de csodálatosan részletes és a maximumot kihozta a sivatagi tájakból, amire azóta sem láttam példát a Mad Max-en kívül.

Eljött aztán a PS4 pillanata is, amit már ekkor nem a konzol vagy annak hűségéből vettem, kifejezetten csak kényszervásárlás volt az exkluzív címek miatt. Olyan kimaradt címeket pótolgattam, mint a TheLast Of US vagy Uncharted 4, de igazából egyik sem hozta el számomra azt a nagy hűde értzést. Bár a TLOUS-t a végére nagyon megszerettem, az UC4-nél egyáltalán nem értettem a fellángolásokat, főleg a 2013-as Tomb Raider után.

Viszont, mindenben van valami jó. Az Asylum játékok után bíztam abban, hogy fogunk kapni még jó szuperhősös játékokat és erről a Ratchet alkotói az Insomniac meg is győztek minket. A Marvel's Spider Man-ben minden benne volt, ami a Batman játékokba egy csodálatos open world köntösbe, szabadsággal, hatalmas és látványos akciókkal és persze a környezeti interakciókkal. Már, csak ezért az egy játékért is megérte PS4-et venni (amit időközben PRO-ra váltottam). De lett egy nagy ágyú is.

A szaksajtó és a játékosok is igencsak megtépázták a Days Gonet, de bátran kijelenthetem, hogy életem legjobb játéka volt a hibái ellenére is, amiből mondjuk én hála az égnek, kevéssel találkoztam. A DG nem akart hősöket létrehozni, mégis számomra hősök voltak a karakterek. Hősök voltak, mert a rossz döntéseikkel és abban a világban képesek voltak életben maradni. Képesek voltak a készítők egy olyan világot létrehozni, amiben sosem érezhettük magunkat biztonságban de mégis megnyugvást találhattunk a táborokban. A Hordák, az apróbb főellenségek, a társak és ellenfelek, a barátok mindd a szívemhez nőttek. Életem első és egyetlen előrendelt játéka amiből egy pillanatot sem sajnálok, hisz egy zombi rajongónak kihagyhatatlan.

Ez lett volna tehát az én utam a PlayStation konzol mellett karöltve, ami már több mint húsz éve tart és ami valószínű, hogy sosem fog véget érni. Viszont, kíváncsi lennék, hogy ti mikor és hogyan valamint mivel kapcsolódtatok be a gaming ezen világába?