godach

godach

The Way of GoDach - 2020 (második rész)

Link másolása
Streets of Rage, Subnautica, Gears 5, The Last of US Remastered, The Last of US Part II, Power Rangers - Battle For The Grid

Megjegyzés:
A Blog egy gyűjtemény, ami részenként időszakosan a TheGamers Hungary - A Magyar Gamer Közösség csoportban jelenik meg aktuálisan, részekre bontva.

The Way of GoDach
#009 Streets of Rage (Sega Genesis)

Nemrég jelent meg a Streets of Rage 4, amit az olvasataim alapján igencsak jól fogadott a játékos közösség. Ha beat'em up akkor természetesen az első és a kedvenc a Double Dragon széria még a NES időkből, de ez nem jelenti azt, hogy ne kacsintgatnék stíluson belül másfelé. A másik hatalmas kedvencem a Mighty Final Fight, eredeti Final Fight széria mellett a Streets of Rage még, amit úgy gondoltam, ideje most pótolni.
Nemrég komolyan elkezdtem beleszeretni a Pixel Art stílusba, aminek a reneszánszát éljük most szerintem. Ámulatba ejt, milyen részletesen oda tudják és régebben is oda tudták pakolgatni azokat a kis kockákat, úgy hogy az ember egy kis képzelőerővel valóságosnak érzi.
Aki járt már város szélén és befelé bámult a bérházak felé, este a lámpáikat csodálva, az nagyjából tudja miről is beszélek, hisz ezeknél a játékoknál is előfordulnak ilyen "képek". Szinte érezni lehet a hideget, nyári forróságot vagy épp az eső hűvös cseppjeit a hátadon.
Pár óra játék után, nem csak a retróláz kapott el, de rájöttem miért is szerettem annyira ezeket a régi játékokat a maguk idejében. Nem tudom, hogy én keményedtem e ki, de most elég könnyedén haladok a játékban előre, viszont azért kellően van kihívás is. A grafika és játékmenet mellett, a hangok és zenék is nagyon ott vannak a szeren és tényleg jobban élvezem, mintha egy AAA mai játékot játszanék.
Nektek volt dolgotok a Streets of Rage szériával?
Esetleg más Beat'Em Up játékkal?
 
The Way of GoDach
#010 Subnautica
DoC9UT9.jpg
Ha valaki azt mondta volna nekem pár éve, hogy a gyűjtögetős, kraftolós és sok esetben végig sem játszható játékok lesznek a kedvenceim, akkor olyan szinten pofán röhögöm, hogy talán még most is hallatszana a nevetésem hangja. Egy tag ajándéka (7 Days To Die) mindent megváltoztatott. Nagyon sokszor leírtam már, hogyan csöppentem bele a survival játékok műfajába így most ezt a részét kihagyom.
A Subnauticát András kollégám ajánlotta nagyon és bár nagyon sok mindenben nem egyezünk egy valamit biztosan tudok. Ha valamire azt mondja hogy jó, akkor az bizony biztosan jó. Rálestem a képekre és mivel sosem vonzott a vizi világ így rögtön félre is raktam a játékot. Majd egyszer, ha sok pénzem lesz.....mondtam magamba és megfelelő indokokat kerestem, hogy miért is nem játszom vele ha kérdezi vagy kérdezik.
Jött azonban a szülinapom és az egyik tagtól pont ezt a játékot kaptam ajándékba. Illő volt tehát kipróbálni, és pont ahogyan a 7 Days-el jártam, ez is szerelem lett első látásra. Azt hiszem, a meglepetés ereje volt rám a legnagyobb hatással a profi iparosmunka mellett. Én meg sem gondoltam, hogy a víz alatt mi a búbánat lehet izgalmas. Változatos. Lehengerlő.
Na élő példa ez a játék rá. Az átvezetők amiből bár kevés van, annyira hihetően van megcsinálva, hogy lezuhanás után már meghozza az alap hangulatot. A világ él és lélegzik. Mindenkinek megvan a maga dolga, a maga feladata és mi csak vendégek vagyunk. A tabletünk, mintha hozzánk beszélne. Tényleg, amikor elkezd valamit akkor mindent abbahagyok és figyelek rá. Mert nem félrebeszél, nem csak azért mondja, hogy ne legyen csend hanem azért hogy segítsen túlélni. Hatással vagy a világra és a világ is hatással van rád. Csodálatos, komolyan mondom.

Nektek, volt dolgotok vele?
 
The Way of GoDach
#011 Gears 5 (PC)

Bevallom őszintén, sosem gondoltam hogy én egyszer ilyen jókat fogok írni a Gears akármelyik részéről. Amikor az első megjelent, akkor állítottam össze egy gépet és bár mindenki oda és vissza volt a játékért, nekem többszöri próbálkozásra sem jött be. Alapból kényes vagyok a sérülésmodellre és itt ugye van hogy egy tárat (vagy többet) kell belelőni az ellenségbe. Ezen felül az amerikai focistás kinézet sem jött be, sőt kifejezetten ellenszenvesek voltak a szereplők és úgy magában minden. Már a GOLD-hoz adták a Judgement részét, amikor megváltozott minden és parkolópályáról visszakerült a széria.

Többek között a fentebb említett sérülésmodell miatt hanyagoltam a Bioshock szériát is, amit aztán valamilyen oknál fogva kipróbáltam és végig is vittem az első két részét. Ő is éveken keresztül pihent és több esélyt kapott de nem vonzott be. Viszont mivel az végül megtetszett, gondoltam teszek egy próbát a GoW szériával is, amit végül csak megszerettem.
Igazából a négyre nem nagyon emlékszem. Annyi rémlik, hogy elég jól nézett ki és egy kellemes lövölde volt, de semmi maradandót nem tudnék mondani belőle. Viszont ez az 5 valami eszméletlenül tetszik. Igazából nem epikus pillanatok vagy a legjobb drámák miatt, hanem úgy összességébe. Az átvezetők és a történet érdekes. Fordulatos. Nem nagy csattanók, de fordulatosak. (Nem akarok Spoilerezni, de aki az ACT1-et legalább letolja) az tudja miről beszélek.
A karakterek szimpatikusak. Még egy mellékszereplőt, akit csak pár percig látsz is jobban meg lehet szeretni, mint sok játékban a főszereplőt. Marcus fia tényleg azt az érzést váltja ki belőled, hogy vigyáznod kell erre a srácra, akinek az apjával végigszenvedted az előző háborút. Kait pedig nem az az izzadságszagúan kemény nő, hanem igazi kis amazon, aki azért érzékeny is.
A hangulat, a háborús összecsapások pedig tökéletesek. Gigantikus szörnyek mellett, hatalmas hordák, robbanások és a többi.
Persze van fekete leves is. A horda effektus "tehát egy darabig özönlenek, aztán egy darabig semmi és megint özönlenek" megmaradt a játékban, amit nem tudok hogy igazából jó e vagy rossz. És a fentebb említett sérülésmodell is zavarhatja az erre érzékenyeket, szóval akinek eddig nem jött be a széria, annak valószínű hogy ezután sem fog. Minden esetre számomra eddig ez a legjobb rész.

Nektel volt szerencsétek a Gears of War-hoz?
 
The Way of GoDach
#012 The Last of US Remastered (PS4)

Egyszer nagyon megharagudtam András barátomra, mert (megvádolt) azzal, hogy könnyű úgy végigjátszani a játékokat, hogy végigrohanunk rajta. Nem éreztem igazságosnak, mert általában minden játékra megpróbálok annyi időt szentelni amit megérdemel, de most mégis igazat kell hogy adjak neki, mert volt az életemben olyan játék amin csak végigrohantam és nem figyeltem eléggé a részletekre.
A TloUS2 megjelenése előtti hatalmas botrány ismét felkeltette az érdeklődésem a játék iránt amit még a PS3-as korszakban megvettem és a hatalmas dicséretek miatt a fólia széttépése után már nekifutásból hajítottam be a gépbe. Hatalmasat csalódtam, de lényegében nem a játék hibája volt ez, hanem akik ezt a játékot forradalmi, korszakalkotó játéknak harangozták be. Csak mentem, mentem előre és vártam mikor jönnek ezek a részek, amikre igazak a fentebbi jelzők, de sehol nem találtam őket.
Most pár év után, PS4Pron a remasterednek nekikezdve, kicsit másabbul álltam a dolgokhoz. Elfelejtettem a hatalmas hipeot és mivel tudtam hogy nem lesz korszakalkotó az előző végigjátszásom miatt, inkább élveztem a játékot mintsem keressem benne azt, hogy miért élvezzem!. Így jutottam el addig, hogy olyan szinten rákattantam hogy most három hét folyamatos talpalás után, amikor kiderült hogy most is dolgozom szombat és vasárnap, nem félreraktam a játékot, hanem felkeltem inkább hajnali 2:30-kor és elkezdtem játszani, hogy a munkakezdésig a kis gaming betevőm meglegyen.
Örülök, hogy újra adtam esélyt a játéknak, mert így másodjára még hatalmasabb élmény, mint elsőre volt.
 
The Way of GoDach
#013 The Last of US PartII (PS4)
Erősen Spoileres Tartalom!!!

Két hónapja (vagy kicsivel több/kevesebb) felrobbant az internet a TloUS 2 kapcsán a szivárogtatások és véleménykülönbségek miatt. Azóta, talán mondhatom hogy kisebb háború indult a Naughty Dog és a TloUS2 kapcsán egyrészt pozitív és másrészt negatív irányba. A két tábor, szinte egymás nyakának esett és míg én azt éreztem, hogy a "hitetlen" oldal beleköt az élő fába is, addig a támogatók még a gerendát sem veszik észre a TloUS következő részének kapcsán. Pont kapóra jött így nekem Laci barátommal megvásárolva, hisz az első rész "annó" nekem nem jött be és nem értettem a mérhetetlen csodálatot, de azóta egy lefizetett Sony bérenc lettem és természetesen én is csak pozitív kritikával fogom illetni a játékot, mert különben nem kapok lőszerbővítési lehetőséget cheat kód formájában a Naughtytól. Vagy nem...
Szóval kezdjük ott hogy a nagy Sony fanboyok úgy előadták ezt a játékot, mintha valami világmegváltó dolog lenne. Ami részben igaz részben pedig nem. Stílusában egy mestermű, de ilyen mesterművekkel találkozhatunk a más stílusokban is. És a gond ott volt, hogy beharangozták ezt a játékot valami világmegváltó dolognak, pedig csak egy szinte majdnem tökéletes iparos munka volt ez is. Én belefutottam....hittem ezeknek az embereknek...és csalódtam. Nem is vártam sok mindent a második résztől és igazából megvenni sem akartam, de a szivárogtatások annyira felkeltették az érdeklődésem, annyira más irányba ment el a történet folytatása meglepő és megosztó módon, hogy én már "csak azért is" részt akartam venni ebben. Jól döntöttem!
Hogy mindenki képben legyen én utáltam az első részt. Elismertem technikailag, történet szempontjából valamint a részletesség és minden más dologban, viszont azért volt kellő hibája a programnak amire nem hívták fel a figyelmem. Igazából nem a játékkal volt gond, hanem a körülrajongással amit bár megérdemelt, megérdemelte volna a negatív kritikát is, amit mintha "eltusoltak" volna a rajongók. Pedig ezek a kritikák lehetnek jó hatással egy játékra, sorozatra vagy fejlesztőcsapatra. Ezek a kritikák nem azt jelentik, hogy rosszul csinálsz valamit hanem hogy hogyan lehetne jobb. Végül most míg megérkezett a második rész, rászántam magam hogy végigjátszom az elsőt és pótolom a Left Behind DLC.-t is, hogy képben legyek.
Mivel úgy álltam neki a TLOUS-nak, hogy semmi megváltást nem vártam, másodjára sokkal kellemesebben csalódtam. Nem rohantam előre és kerestem azt az isteni jelet amiről mindenki beszélt. Szép nyugodtan, kiélveztem a játékot és bár a karakterekkel sem azonosulni sem pedig a döntéseikkel egyetérteni nem tudtam, amolyan harmadik félként mégis részesének éreztem magam. Tudjátok, aki kullog a vagány csávó és vagány csaj mögött és csak egy kis 13. senki de mégis első személyből éli át a dolgokat.
Másodjára sokkal jobban élveztem, pedig ugye a meglepetés örömét első körben ellőjük mindig, így fura volt hogy nekem másodjára adta meg igazán a hangulatot. Először olyan szinten (végigszaladtam a játékon) hogy nem is figyeltem azokra az apróságokra (amiből egyébként sok van) és amik naggyá tesznek egy játékot. A Left Behind DLC pedig elérte nálam azt a szintet, amikor azt mondom, hogy végre tudjak "azonosulni" egy leszbikussal, amikor a világ megmentése, az emberiség fennmaradása a tét. Miért? Mert Ő vagyis ŐK nem hősök, nem világmegváltók. Egyszerű túlélők, emberek akiktől bár azt várnám el, hogy megmentsék a világot nem fogják. Sokkal fontosabb nekik a saját boldogságuk, az önző döntéseik. Mint ahogyan nekünk is és az emberek 99%-nak. És ez teszi olyan élethűvé az egészet.
No de mivel kiömlengtem magam az első két rész újrajátszása utáni érzelmekből, rátérnék a második részre. Igazából azért vettem meg, azért kezdtem neki mert nem értettem egyet az első rész cselekményeivel. Az első pár óra alatt, viszont gyökeresen megváltozott a véleményem. Vagyis nem! Nem változott meg, mert az eszem még mindig mást diktálna, de a szívem bizony nem. Így megértettem, miért döntött így Joel. Szerettem volna a kezembe kaparintani az irányítást, amikor agyon lehet ütni, annyira mérges volt rá az agyam, de amikor most a második részbe előkerült a baseball ütő, még a gyomrom is összeszorult. Igazából te sem tudhatod sosem, mikor nyújtasz segítő kezet annak, aki aztán ugyan azzal a kezével hátba fog szúrni.
Most azért megyek, azért haladok előre, hogy kinyírjam ezt az Abby-t. Felnégyeljem, megvagdossam aztán bekenjem sóval, kínozzam és hogy sokkal kegyetlenebb módon haljon meg mint Joel. Viszont izgat az a része is, amit megtudtam. A játék felétől Aby-t fogod irányítani és teljesen más szemszögből ismered meg a dolgokat. Én most nagyon utálom ezt a csajt, de bízok az ND-ben, hogy változik majd a véleményem.
Technikailag a játék gyönyörű. Persze egy "csőjátéknak" ami nem igaz, nem nehéz annak lenni, de itt az ember tényleg érzi azt, hogy mindent helyre tettek és mindent oda, ahova kell. Nem tökéletes a játék, de tökéletesítette stíluson belül azt amit kell. A látvány hihetetlen, a részletesség pazar. Az első térképen (hasonlóan a Gears 5.-höz ami nem Open Wolrd de kicsit sandbox jelleg, maximálisra teljesítettem mindent úgy hogy csak portyázgattam és keresgettem. Nem cél volt a maximális teljesítés de meglett azért, amiért megtöltötték a világot. Minden elismerésem.
Végszóra azt mondanám, hogy valami olyasmi rémlik a PS3 korszak lezárásakor megjelent The Last of US-ről, hogy tökéletes befejezése egy korszaknak. Tökéletes példája annak, hogyan lehet egy generációt és egy generációban rejlő lehetőséget maximálisan kihasználni. Nekem, most ugyan ez a véleményem a Tlous2-ről. Szerintem a legszebb, legrészletgazdagabb, legprecízebb megvalósítása egy olyan konzolnak, ami az utolsókat rúgja. Viszont ez az egyik olyan húzóerő, amiért egy gamer azt mondja, hogy a következő konzolt is megveszi.
Ha pontozni kellene, nem tudnék elfogultság nélkül.
Így, hogy nem kényszerít rá senki könnyű dolgom van. Csak ajánlani tudom, mert bizony szerintem egy gamernek kihagyhatatlan élmény. És az, hogy megnézed Youtubeon, nem ugyan az.
U.I.: Nagyon remélem, hogy Tonny kapni fog egy DLC-t és igazán kiélvezhetem azokat a hajlamaimat, amik egy gyászt segítenek áthidalni, mert amit maga után hagy, az bizony játékmenetet érdemelne. Jó kemény...játékmenetet. Ilyen egy bosszúszomjas testvér.
 
The Way of GoDach
#014 Power Rangers - Battle For The Grid

Avagy a bukósisakos szuperhősök.
Nem szeretném úgy kezdeni megint, hogy a TloUS2 óta nem találom a helyem a játékvilágban, szóval maradjunk annyiban hogy próbálgatok csomó mindent és lehetőleg messze elkerülve a stílust és a tps játékokat. Így akadtam a a fentebbi Power Rangers játékra is, ami kövezzetek meg de nekem marhára bejön.
Igazából nem csak fan nem voltam sosem de nem is igazán ismerem a világot, karaktereket vagy úgy egészében semmit sem a PR-ről. Volt egy videókazettán valami film, amit többször is megnéztem még kiscsikó koromban és az egész tudományom abból táplálkozik. Aztán persze Nes, SNES és Sega játékokkal játszottam amiből a legtöbb beatem up bunyós, oldalnézetes cucc volt.
Ha őszinte akarok lenni, akkor mindig is vártam hogy legyen valami, ami rávesz arra hogy foglalkozzak ezzel a franchiseval mert a karakterek nagyon tetszenek benne és valami dínós, mechás robotos ág is van amivel bár találkoztam de csak felületesen. Viszont érdekelne nagyon, miről is van szó de sajnos a fentebb is említett film nem maradt meg annyira mint egy Guyver a szuperhős vagy Spawn az ivadék, akik szintén nem kaptak nagy figyelmet de elég volt egy B kategóriás filmet megnézni belőlük, hogy az ember örökre megcsipázza őket.
A Battle for the Grid nekem nagy meglepetés és egyben pozitív is. A Street Fighter gyors harcrendszere tetszett de a kötelező kombótanulás miatt sosem foglalkoztam a sorozattal, míg a Tekken szériát viszont imádtam, egészen a hatodik részig. Ez a játék viszont mintha ötvözné ezeket és bár fapados kicsit a grafika pedig nem valami szép, az összhang nagyon ott van a szeren.
Indítás után tényleg olyan Arcade élményt kap az ember a narrátor miatt, mintha valami játékteremben lenne. A TAG módot mindenhol kerültem mindig is, de itt kifejezetten tetszik és mocsok mód jó bunyókat le lehet tolni benne.
Félre értés ne essék, senkit nem akarok félrevezetni mert az animációk pl generációt múltak de a mozgáskultúra még így is kifejezetten tetszik (nekem). A kombókat hamar megtanulja az ember, a sztori mód változatos karaktereket hoz fel és egy idő után csak azt veszed észre, hogy nyomod-nyomod-nyomod a következő meccset is.
Lényegében olyan mint egy indie verekedős játék ami azért ha fel nem veszi kivitelezésben a versenyt a mai AAA verekedős játékokkal, semmi szégyenkeznivalója nincs, bár nem tudom mennyiért vesztegetik manapság a programot mert nekem PSNow-ban sikerült beszerezni. Az tuti, hogy hosszú idő óta a Mortal és Injustice játékokon kívül ez az, ami tényleg elnyerte a tetszésem.
UI: Ha valaki ismeri a történetet és van kedve leírni, azt szívesen fogadnám kommentekben.
9.
9.
Aanash
Most butaságot fogok kérdezni, de a képeket hogyan rakod be?
8.
8.
jarlaxle
#7: Te meg szimplán gyökér..
7.
7.
Ps fanboy
#6: Milyen eszközök te puhány? És én még azt hittem te szabadtüdős merülő vagy. Áhh, kispályás...
6.
6.
frankdelgado
#5: Az az olyanoknak valo akik mèg nem merültek. Tudniilik az a lènyeg, h steril körülmènyek között merüljenek ès túlèljèk. A nèzelődès a nyiltvizi merülèsnèl van, ha màr tudod kezelni az eszközöket. Egysejtűeknek nem valo, ugyhogy neked legyen elèg a subnautica.
5.
5.
Ps fanboy
#4: És sok látnivaló van a medence alján csöves? :)
4.
4.
frankdelgado
#3: Egy tandem ugràs olyan 30-40 maki, mèg èn sem probàltam. Buvàr klubok szoktak szervezni probamerülèst uszodàkban, ahol van 4 mètetes medence. 5-10 maki egy ilyen, kb 30 perces. Körül kell nèzni.
3.
3.
godach
#2: Ahogy az ejtőernyőzés, úgy a búvárkodás is mindig érdekelt.
No persze annyira nem, hogy élőben ilyesmire költsek, de izgalmas belegondolni milyen lehet.
2.
2.
frankdelgado
Á subnautica tènyleg fantasztikus èlmèny az első 1000/1000 g xboxon minden szàndèkossàg nèlkül. A jàtèk teljesen elengedi a kezedet, magànyos, de nagy kaland. No nem feltètlenül e miatt, de azóta èlőben is nyomom, de az egy teljesen màs törtènet....
1.
1.
SLi
GoW 5 a generáció egyik legszórakoztatóbb játéka volt számomra, The Last of us-ról külön posztot is írhattál volna nagyon jót írtál róla
ezt a Power Rangers-t meg muszáj lesz kipróbálni :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...