godach

godach

CyberPunk 2077 botrány avagy

Link másolása
Az évtized pofátlan átverése vagy hatalmas hisztije?

Szép napot mindenkinek!

Elöljáróban szeretném elmondani mindenkinek, hogy sosem voltam Witcher, rajongó de időközben CDPR támogató lettem. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor még a Gothic 2-vel játszottam, már akkor mesélt az egyik haverom a Witcher nevű alkotásról ami bevallom őszintén, nem igazán érdekelt. Fantasyban valamiért nagyon válogatós vagyok, ezért a Morrowind, Arx Fatalys és Gothic-on kívül szinte mindent kerültem ami csak létezik. Azt hiszem, ezek a zsánereim és ez talán már nem is fog változni. A lényeg, hogy ez a haverom olyan beleéléssel, olyan lelkesedéssel mesélt róla, ahogyan én tudtam volna mesélni a kedvenceimről, szóval tökéletesen elhittem hogy igaza van. Viszont, nem az én világom a fehér hajú kiégett rocksztárra hajazó Geralt és igazából semmi ami köré van építve. A nevek, varázslatok, kenceficék a kardokra és a többi, számomra nem érdekes és újdonság volt, hanem csak azt éreztem, hogy feltűnési viszketegség miatt, más nevet adtak annak, ami már jól bejáratott.

Közben telt múlt az idő és a fentebbi okok miatt, egyetlen Witcher játékot nem játszottam végig, igazából semmi tapasztalatom nem volt velük, de 100%-ra tudtam, hogy ezek jó játékok. Haveri körben erre általában azt mondjuk, hogy a "tököm merném rátenni". Tökéletes példa erre, hogy a játékosoktól (akik véleményére a legjobban adok) folyamatosan azt hallottam, milyen jó a Witcher sorozat és folyamatosan azt hallottam, milyen növekvő minőséget képviselnek. Viszont, mivel a játékosok így meg voltak elégedve, arra gondoltam hogy egy ilyen stúdióra ráfér a támogatás, tehát megvettem az első részt. Párszor. Igen...nem egyszer, hanem legalább 5x vásároltam meg, hol felajánlásra, hol ajándékba hol pedig valamelyik fordító támogatására. És persze saját magamnak is, két kliensre IS. Aztán így éltem a második résszel és a harmadik résszel is. Vehettem volna 5 ütős AAA játékot is, de úgy voltam vele, hogy inkább a CDPR-t támogatom és tőlük veszek ötöt, mert ők azok akik megérdemlik. Miért? Mert annyi kellemes órát okoztak nekem? Fenét, hisz max a Witcher 1-el bírtam játszani 3-4 órát és aztán kukáztam kétszer is, mígnem idén végigjátszottam. Azért, mert bár olyan stílusban és olyan formában raktak le minőséget az asztalra, ami engem speciel nem érdekel, megérdemlik a támogatást mert egységesen elégedett volt mindenki azzal, ami érdekelte őket. Megérdemlik azt, hogy eladási rekordokat döntögessenek, hogy aztán a többi kiadó/fejlesztő is felkapja a fejét erre és ezt az irányt kövessék. Majd végigjátszottam az első részt és rá kellett jönnöm, hogy ez bizony tényleg minőségi játék. Pedig több mint tíz év után, spoilerekbe belefutva, képeket látva játszottam végig az első részt, mégis éreztem mert játékot készítettek. Nem tökéleteset, nem szájízemre valót de jót. És ez a lényeg.

Ezen idők között, már nem csak bőven megjelent a Witcher 3, amit az egekig magasztaltak, de még a Cyberpunkról is láthattunk némi infót, ami számomra sokkal érdekesebb (sci-fi párti vagyok), szóval minden okom megvolt rá, hogy érdeklődjek a CP2077 iránt. És én a pár év alatt CDPR támogató lettem a vásárlásaimmal, amivel nem azt köszöntem meg, hogy NEKEM gyártanak játékot, nem azt köszöntem meg, hogy kellemes órákat tölthettem a programjaikkal, hanem azt, hogy példát mutatnak a játékfejlesztőknek, mi is a játékipar.
Az Epic-et nem támogatnám soha vásárlással,
mert nem egyezik az értékrendünk. Én nem mondom, hogy az enyém a jobb vagy rosszabb esetleg fordítva, de nem egyezik. De jött a CDPR először a GoG-os cuccokkal, ahol nem kellett küszködni. Nem kellett patchelgetni, nem kellett kompatibilitással majomkodni hanem egyszerűen csak futott. Heteket tartottak, amikor a Steamen vásárolt cuccaid átvihetted oda is. Ingyen. Igen, ingyen. Nem volt DRM, nem volt felesleges körüljárás sőt, még soundtrackeket, térképeket, végigjátszásokat vagy wallpapereket is kaptál a megvásárolt játékod mellé. INGYEN! Persze, ha kiguglizom akkor ezeket le lehet torrentezni, megtalálom képkeresőben de akkor is, milyen durva már, hogy valamiért fizetsz sokszor kevesebbet úgy, hogy plusz tartalmat adnak hozzá, bővítik azt és még legális is. Na ekkor mondtam azt, hogy bizony egy ilyen csapatot támogatni kell.

Engem tökre meggyőztek a Cyberpunk előzetesei és gameplayei. Őszinte leszek, azért nem rendeltem elő és vettem meg első nap, mert amikor lett volna pénzem akkor elfelejtettem, amikor meg nem volt, akkor.... mindenütt kamera :D
Azóta letöltöttem, megnéztem, kipróbáltam és a kis kacsafing PC-men igen jól ment. Közel nem találkoztam annyi buggal, mint amennyiről írnak és a minőség ellen sem volt kifogásom, bár nem vagyok maximalista. Igazából számomra a legmeglepőbb az, hogy amennyire nem vagyok odáig a CDPR játékaiért, annyira meg tud lepni, mennyire beszippant. Ez pedig a minőség, amiben nincs hiány a CP2077-ben sem.

De most nézzük az érem két oldalát. Szerencsésnek tartom magam, hogy egész életemben volt lehetőségem PC-n és konzolokon is játszani, így a fiatalságom nem csak egy pontra fókuszált, amit keresztes lovagként védek, hanem volt szerencsém sok generáción és több platformon is csalódni vagy meglepődni is. Tehát szerencsésnek tartom magam, nem a rengeteg exkluzív anyag miatt vagy amiatt mert a multiplatformot általában a legmagasabb gépigénynek megfelelő konfigurál tolhattam, hanem mert nem kényszerültem rá arra, hogy csak egy valamiben higgyek. Ez persze nem tesz kivételessé, nem hiteti el a mondandómról hogy egyetemes igazság, de az önkritikámban nagyon sokat segít. Hogy álljak olyan dolgokhoz, ami nekem nincs vagy nem tehetem meg és hogy álljak olyan felhasználókhoz, akik úgy fogalmaznak meg kritikát, hogy nem tehetik megy hogy olyan hardvereik vagy szoftvereik legyenek, mint nekem.

Igazából a legfélelmetesebb az, hogy (szerintem) akármekkorát hibázott a CDPR sikerült megint elérnie azt, hogy széthúzza az összetartó közösséget. (Meg kell jegyeznem, hogy újfent nem a fejlesztőkre gondolok, hanem a tollvonásos emberekre) mint ahogy azt a vallásban, politikában láthattuk már. Sok ember, vezető elmondta már, hogy a kisebb csoportokat könnyebb birkaként vezetni. És ezt érzem most is. Olyan emberekkel "vitázok" a CP2077-ről, akikkel meg sem gondoltam hogy fogok. És olyan emberekkel is, akikről meg sem gondoltam.

Pedig a tényállás egyszerű. Van egy játék, amit olyan cég fejlesztett, aki az évek alatt olyan szintű odaadást mutatott, amilyet más már rég vagy sosem. Van egy cég, aki olyan stílust és környezetet dolgozott fel, aki más ilyen szinten és ilyen minőségben még sosem. Szkeptikusan mondhatom, hogy ez a majdnem kihalóban lévő célközönség a legjobban megfejhető rétegtípus egyébként, mert ők nem kaptak nagyon rég játékot és ők fizetőképesek.

A játék jó. Személyes véleményem szerint. Magam próbáltam egy kis fostalicska gépen és még így is jól futott. Nem volt közel sem annyi bug, mint amiket az ellenkampányoló videókban összevágva láthattok. Ettől viszont még a kiadás sportszerűtlen és igazságtalan volt. Leírtam az elején, hogy nem a játékai miatt szerettem meg a CDPR-t. Most sem a játéka miatt utálkozom vagy török pálcát. A hozzáállásuk volt szimpatikus és ez a hozzáállás nem az most. Ennyire egyszerű.

És már ki sem térek a rengeteg játékra, ami kiadó és cím elolvasása után megkapja az ennél sokkal komolyabb kritikát, úgy, hogy még csak kis sincs próbálva...

7.
7.
Tsabesz
Kedves Godach! A Death Strandingről nem írnál egy élménybeszámolót? Kiváncsi lennék a véleményedre : )
6.
6.
Hab
Pusztán csak ők is elindultak a nagyvállalatok útján. Ez törvényszerű szerintem, minnél sikeresebb egy fejlesztő, annál több a befektető és ezzel együtt a nyomás. A pénz diktál egy idő után.
5.
5.
PalestCunt
#3: Olyan 18 órám lehet a dologban főküldivel nem sietek napi pár órát játszom ha van időm munka mellett. De olyan egetverő game breaking bugokkal nem találkoztam. Maximum egy kettő lebegő textúra ilyesmik nem vesz le az élményből. Lehet ezeket a bug videókat is többnyire konzolos gameplayekből rakják össze. Isten tudja bár én mindig kevesebb buggal találkozom mint amit mondani szoktak. Ha már a vicces videók említve lettek nekem ez az amin kurva jót röhögtem :D https://m.youtube.com/watch?v=sQDtCKl0BWo
4.
4.
godach
#2: Ahogy írtam a blogban is én nem vagyok odáig a CDPR játékokért és ezt sem vártam, de kellemeset csalódtam. Sőt, örülök hogy a PC-s port rendben van és az évek alatt annyi embert megismertem aki várta és nagy reményeket fűzött hozzá, hogy szó szerint örülök, hogy most végre megvan a boldogságuk. Amekkora lépést tett a Witchertől a CP77-ig a CDPR, reménykedhetek abban hogy talán egyszer majd egy zombis játékot is készítenek. És a lényeg tényleg az, hogy bár a játékaik nem állnak hozzám közel, a minőség amit képviselnek annál inkább. Nekem erre van igényem, ezért is szajkózom mindenkinek, hogy az ilyen stúdiókat támogatni kell mert nem csak ők gyártanak jó játékot, hanem talán más is észbe kap és (elmondásaitok alapján) amilyen minőséget leraknak, ha csak a felét sikerül ezt másnak meglépni, már megérte. Viszont ezt ésszel kell csinálni, mert láthatjuk a mostani vakbizalom előrendeléseknek is mi lett az eredménye, oldgen konzol részről. Persze ettől nem kell hálátlannak lenni, nem kell a pokolra kívánni senkit, de nekem anyám mindig azt mondta, hogy szóból ért az ember. Szóval ha az ember nem tojik rá magasról hanem szól érte (és ez nem egyenlő a hőbörgéssel, bugvideókkal, lepontozásokkal) akkor talán rád/ránk is felfigyelnek.
3.
3.
godach
Igen. PL az egyik ilyen legbosszantóbb dolog, ezek az összevágott bugvideók. Nem elég, hogy "direkt kárörvendésből" készíti valaki (mert tuti) hanem még ráadásul félrevezető is. El is hiszem, mennyire idegesítő és bosszantó az, amikor egy ilyen videót belöknek annak, aki bár találkozott 1-2-vel, tudja nagyon jól, hogy ez nem az igazság hiszen sok tíz-száz óra és sok játékos felvételei kellenek ehhez, hogy meglegyen az az 5 percnyi videó, amin mindenki nevet (természetesen, akik nem játszottak érdemben a játékkal).

Én a TLOUS2-nél találkoztam ilyen videóval és nem a harag volt az első ami eszembe jutott, hanem a sportszerűtlenség. Sokan vannak itt amúgy, akiknek most nem tetszik ez a CP77 esetében, amit meg is értek. Igazából mosolyognom kéne, hogy nesze neked "kcsög" most átérzed te is azt, amit én éreztem amikor te osztottál meg ilyen bugvideókat az ÉN kedvencem alatt, mégis inkább sajnálom a dolgot mert tudom milyen szar, amikor a kedvencedről tudod te is hogy nem tökéletes és erre még rá is tesznek egy lapáttal. Olyan ez számomra, mint amikor a leglámább srácot kifogják a suliba és a legkeményebb gyerek megy oda keménykedni vele még pluszba. (Lehet hülye hasonlat, de kb ennyire tartom szánalmasnak az összevágott bugvideókat).
2.
2.
PalestCunt
Szerintem is remek játék lett a Cyberpunk 2077 sztorija és a komolyabb mellékküldetések is nagyon komoly igényességgel lettek összerakva (pl. felbérelnek hogy nyírj ki vmi gyilkost és a küldisor végére megsiratod a formát). A város gyönyörű akik a grafikát fikázzák azok vagy gyökerek vagy nem egy jo PC-n játszották. Én szerencsés vagyok mert elég jo a gépem elismerem hogy lehetne jobban optimalizálva de nekem elég szépen fut RT-el is többnyire kivéve talán belváros legforgalmasabb része tartja a 60 feletti fps-t. Viszont amiben igazuk van a fanyalgóknak az a Cdpr hazudozásának a számonkérése. Hiába rakják le az év játékát. Ez a fogyasztók durva félrevezetése volt a részükről. Ha gerincesek ki se adják a régi konzolokra vagy csak később. Ennek ellenére még a vezetőjük 1-2 hete ilyet nyilatkozott mikor megkérdezték, hogy fut a konzolokon “meglepően jól” ez politikus level bullshit és ennek kéne hogy következménye legyen. Nagyon érdekes szitu ez.
1.
1.
Claymen
Hasonlóképpen gondolok én is Lengyel testvéreink munkásságára. Szerintem példamutató, hogy a tartalmat helyezik előtérbe, nyilvánvalóan a profitot is szemmel tartva, de amennyire tőlük telik, igyekeznek egyediévé tenni a játékaikat, új ötleteket belevinni és felruházni lélekkel.
Én csak PC-ről tudok nyilatkozni, ott én közel 30 óra alatt talán 3 buggal találkoztam és az abszolút középkategóriás gépemen ésszerű kompromisszumokkal szép látványt sikerült belőle kicsikarni. Maga a játék szerintem zseniális, engem nagyon elkapott a hangulat és a történet is tetszik. Kíváncsian várom mit hoznak ki belőle és hogy fog változni a véleményem a végigjátszást követően.
De egy dolog biztos. Aki Jackie Welles-t megírta és összerakta remélem kapott valami bónuszt, vagy béremelést. Az elmúlt évek egyik (számomra) legjobban megalkotott karaktere.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...