godach

godach

Ennyi volt számomra: 2006-ig a játék (Első Rész)

Link másolása
Három generációt átívelő, éveken keresztüli szórakozás az első húsz végigjátszott játékomról írva.

Jó Reggelt kívánok!

Aki ismer és szokott itt olvasni az tudja, hogy majd tíz éve garázdálkodom már a gamekapocs blogszekciójában és valójában már volt egy blogsorozatom a játékokból amiket végigjátszottam, de most ránézve, hiányos is és nem is teljesen olyan, mint amilyet szerettem volna, ezért előröl kezdem az egészet.
Tisztán emlékszem, amikor bátyámék hazatértek a kilencvenes évek elején a piacról és hoztak magukkal egy úgynevezett TV Játékot, amit évekkel később Atari 2600-as néven ismertem meg, viszont ez nem jelentette azt, hogy ne pörgethettük volna már addig ezernél is több órát. Josytickokat hegesztettünk és törtünk darabokra és persze rengeteg órát töltött előtte az egész család, bár néha azért tartottunk szünetet, mert a szomszéd szerint ha sokáig ment volna, akkor "leszopta volna a színt a tévéről" :D
Nemrég töltöttem a 35. életévem és még mindig olyan lelkesedéssel ülök le a játékok elé, ahogyan azt harminc éve tettem legelőször, öt évesen. Átalakított listám (amiből mindent kitöröltem, amit cheattel vagy trainerrel vittem végig) immár 570 végigjátszott játéknál tart, ami részemről igazi büszkeség. Nézzük hát, az első húsz játékot akkor.

Aki kicsinyli a képeket, azok a címre kattintva 1920*1080 azaz FullHD-ban is megtekintheti.

0001 - Bobby is Going Home (Atari 2600)

Életem
első játéka, amit végigvittem teljesen. Igazából, a végére nem emlékszem teljesen, de egy congrat szöveg rémlik és persze kezdődött előről teljesen. Igazából büszkeség töltött el, hogy egy ilyen programot én kivégeztem, így ez adta a kezdőlöketet, hogy végigjátsszam a játékokat.

0002 - Keystone Kapers (Atari 2600)

Sokszor visszatekintve jövök rá, mennyire el tud tunyulni az ember. Ezt a játékot, nővérem játszotta állandóan, én csak azért függtem rá, mert volt egy szakasz, amin egyszerűen képtelen volt továbbjutni. Nemrégiben, egy emulátorral elővettem egy kis nosztalgiázásra és hát mit ne mondjak, alig jutottam valameddig, nemhogy újra végigjátsszam.

0003 - River Raid (Atari 2600)

Egy autós játék mellett, ez volt a család kedvence. Azt hiszem, a legtöbb kontrollert (azaz itt még joysticket) ezzel törtük ki a helyéből. A highscore első helyén végeztem, szóval így fel is került a végigjátszott játékok listájára.

0004 - Bermuda (Atari 2600)

Élő példa, hogy régen is voltak klónok bár azt azért hozzáteszem, hogy a Bermudának (amit csak azért vettem elő, hogy a River Raid étvágyamat csökkentsem) sikerült meglovagolni az "eredeti" játék hangulatát és minőségét is. Mivel sokban nem tért el a másiktól, így ezt már sokkal könnyebben vittem végig.

0005 - Super Mario Bros (NES)
Hát igen. Rengeteget tudnék mesélni a Mario első részéről, amivel játszottunk. Lényegében, már az is hatalmas előrelépés volt, hogy generációt váltottunk. Hiába a "sárga kazettás másolat" akkor is egy korszak változott meg a szemünk előtt. Rengeteget pörgött a játék és többször is végigjátszottuk, úgy hogy a végén már titkos utakat, helyeket fedeztünk fel és talán még egy speedrunnal is felért volna az időnk, olyan gyorsan tudtuk kitolni, sokszor egy élettel.

0006 - Contra (NES)
A Contra is egy emlékezetes játék számomra. Lényegében, ez volt az első kooperatív játék, ahol másodmagammal játszhattam egyszerre a képernyőn és nem csak váltakozva. Hatalmas élmény volt, aminek minden pillanatát imádtam (kivéve a mocsok pókokat). A zenéje mai napig a fülembe cseng és még a szőr is feláll a hátamon, ha meghallom.

0007 - Ninja Gaiden (NES)

A Ninja Gaiden egy olyan játék, aminek a nevére nem is emlékeztem. A listámba is csak ninjás játékként volt feltűntetve, ekkor még egy kis kockás füzetben. Amikor meglett az Xbox Classicom, akkor kaptam hozzá egy Ninja Gaiden BLACK nevű játékot, amit szó szerint hetekig játszottam. A legnehezebb játéknak gondoltam akkor még a világon és egy kis utánajárás után jöttem rá, hogy bizony ez egy remake hisz az első részeivel én már NeS-en játszottam. Az is nehéz volt, mint a pusztulat.

0008 - Lion King (NES)

Bár igazából egy osztálytárslány segítségére siettem az egyik pályán, aki tetszett is és vele cserélgettem a kazettákat, aztán annyira megtetszett a játék és persze jó volt végre a kis árva Simba-t irányítani, hogy meg sem álltam a végigjátszásig. Azóta ez többször előfordult, több platformon is.

0009 - Lethal Weapon (NES)
Riggs és Marduk kalandjait szerintem kevesen voltak akik nem szerették. Mindig is nagyon szerettem a filmadaptációkat és ez ennél a játéknál sem volt másképp. Ha emlékeim nem csalnak, akkor kicsit fapados is volt és rövid is, no de ki ne venné szívesen a kezébe Gibson vagy Glover irányítását?

0010 - Chip & Dale - Rescue Rangers (NES)
Ezt a játékot is az osztálytárscsaj miatt kezdtem el, bár itt már cooperatívban toltuk ketten. Mai napig azt mondom, hogy az animáció, mechanika és a játékélmény előtt is le a kalappal. A végén már itt is kívülről fújtunk minden pályát és a végigjátszások száma, egyedül és párosban is, talán még a húszat is meghaladta.

0011 - Mighty Final Fight (NES)
A Mighty Final Fight egy mocsok jó beat 'em up játék volt, amit még most pár éve is végigjátszottam. Nyomokban már rpg elemeket is fel lehetett fedezni benne, ami bár kimerült annyiban, hogy a három választható karakter más stílusban küzdött és a folyamatosan megszerzett xp pontokból a karakter autómatikusan fejlődött és tett szert pár képességre, mégis változatossá tette a játékot. Akinek kimaradt, az sajnálhatja. Nekem pl jobban tetszik, mint az eredeti Final Fight sorozat.

0012 - Metal Gear (NES)
A Metal Gear is egy olyan játék, aminek a nevére egyáltalán nem emlékeztem. Hamarabb ismertem a Solid címet, pedig ezt már gyerekkoromban végigjátszottam és egy kisebb nyomozás után jöttem csak rá, hogy bizony ez Kojima elsők között lévő műve. Apropó, Kojima nevét egészen a Metal Gear Solid 5-ig nem ismertem, aztán ott és a Death Stranding hájpjánál már egyenesen utáltam a fickót (nem játszottam egy játékával sem, csak a NES-es Metal Gearrel) de aztán pótolgattam a címeket és ezt a játékot is végigjátszottam újra pár éve. Nos, így visszagondolva, hogy milyen ötletek voltak már ebben a címben is, értem miért is annyira elismert a fickó.

0013 - Double Dragon (NES)
A Double Dragont az egyik haverom hozta el a nyári szünetben, mivel ezzel tudtunk ketten is játszani. Nagyon megtetszett, hogy eszközöket, fegyvereket lehet benne használni és persze a koperatív kétjátékos része miatt, nem vettük ki a kazit, míg végig nem játszottuk.

0014 - Felix The Cat (NES)

A Felix the Cat engem nagyon elvarázsolt. A változatossága a játszhatósága mellett és a különböző tárgyak fejlesztése, annyira élvezetessé és megunhatatlanná tette a játékot, hogy évekig elővettem.

0015 - Adventure Island 4 (NES)
Közel 600 játék végigjátszása után, volt alkalmam átélni pár dolgot. Grafikai, fizikai fejlődések. Kinect, most a VR mánia. Egy szavam sem lehetne, de nagyon nehéz lenne még így is, a néha könyveket megszégyenítő sztori-orientált játékok mellett, nem azt mondanom, hogy az Adventure Island 4 nem a világ egyik legjobb játéka. A Metal Gearrrel együtt, megelőzte a játék a korát. Az invertory használata, a "szabad" kóborlás, és úgy maga minden. Azt hiszem, kötelezővé tenném, ha megtehetném.

0016 - Robocop 2 (NES)

Hát igen. Nem voltunk el így ellátva robotokból régen mint ma. Valakinek vagy Arnie a Terminatorból, vagy Murphie a Robocopból, vagy Van Damme a Tökéletes Katonából választott kedvencet magának. Nekem szerencsém volt, mert mindet szerettem, így a bőség jól ellátott már akkoriban is. Igaz, mind a három részével sokat játszottam, de csak a kettőt sikerült még ekkor végigvinnem.

0017 - Teenage Mutant Ninja Turtles II- The Arcade Game (NES)

Ő is az a játék, ami magában foglalta már a fentebbi címeknél felsorolt, hasonló stílusú játékok minden pozitívumát. Lehetett ketten tolni, szép volt a grafikája, könnyen megszokható irányítása volt. Jó zenékkel persze és különböző képességű teknőcökkel, na meg nem túl nehéz, de azért még nagyon jó kihívással rendelkező nehézséggel. Azt hiszem, talán csak az első részét nem igazán kedveltem.

0018 - Teenage Mutant Ninja Turtles - Tournament Fighters (NES)

Általában ha verekedős játékról van szó, mindenki a mesterhármast (SF, MK, vagy Tekken) emlegeti. Voltak azért régebben, nagyon jó címek is. Ilyen volt a TMNT ezen része is, ami tökéletes ballance-val rendelkezett. Persze, mi is sokat nyomtunk más bunyós stuffokat is, de a Nintendonkba rendszerint bekerült ez a kazi is. Itt egy időre bezárult és egy teljesen új korszak nyílt meg előttem.

0019 - Carmageddon 2- Carpocalypse Now (PC)

Ismét egy generációváltás és életünkben először, saját PC-n játszhattunk. Igaz, itt ez még nem az enyém volt, de a barátomé igen és mindjárt többet nyüstölhettük, mint az iskolai gépet az informatika órán. Ha valaki játszott ezzel a játékkal, akkor biztosan volt része olyanban mint nekünk. Tudjátok, amikor nyomjátok a haverral, majd az anyuka vagy apuka rátok nyit, nézi egy pár percig, majd amikor a döbbenet elmúlik és végre meg tud szólalni, csak maga mögött hagy titeket és még az ajtóból azért odalöki, hogy Istenem, add hogy ne legyenek pszichopaták. Magát, a játékot, azt hiszem szinte senkinek nem kell bemutatnom.

0020 - Gorky 17 (PC)

Vannak dolgok, amiket nem tudunk elégszer megköszönni. Ilyen a Gorky 17 is, amiért örök hálával tartozik a lelkem egy darabja a GameStarnak, hiszen lemezmelléklet volt egy újságuk mellé. Életem (és azt hiszem Magyarország) első nem csak magyar feliratos, de magyar szinkronos játéka is. A körökre osztott stratégia szüzességem is ő vette el, így ne is csodálkozzon senki, hogy nem csak a végigjátszott játékok, de az örök emlékek listájában is benne van számomra. Nem utolsó sorban, azt hiszem életem első teljesen legális, eredeti játéka, hisz utólag kiderült hogy a piaci konzoljaim csupán másolatok voltak.

Ez lett volna tehát, az első húsz végigjátszott játékom. Három generáción átívelő szórakozás, ami megalapozta a gamer énemet, amit így harminc év után is űzök és amiből már sosem fogok kinőni.

Nektek, volt dolgotok valamelyikkel?

8.
8.
Claymen
#3: A build engine egy csoda volt. A 2d sprite-ok újragondolása és felhasználása, a fizika megjelenèse.
Illetve szerintem máig a leghangulatosabb robbanás effektet ott lehet megtalálni.
Duke Nukem, Blood, shadow warrior.olyan volt minden mint az akciófilmekben. Nem mellesleg a Blood erősen alulèrtèkelt megoldásai megelőztèk a korukat.
Ott van például a robbanás hatósugara. Egy jól irányzott tnt csomaggal a szèlrózsa minden irányába szét lehetett küldeni az ellensègeket. Akit esetleg érdekel, pár eve kapott egy elkèpesztő modot. Én azóta is azt ajánlom mindenkinek folytatás címen. A blood 2vel úgy vagyok mint a dokik 9 évadával. Azt sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy lètezik, nemhogy folytatáskènt tekintsek rá.
7.
7.
godach
#3: Érdekes, mert egyre több gamer ismerőstől hallom ezt. Lényegében, pont a korai 3D csúnyasága miatt maradt ki nekik a PS1 korszak és az abba az érába tartozó többi konzol valamint pc játékok is. Ilyen szinten én visszagondolva, igénytelen voltam mert engem egyáltalán nem zavart. Sőt az MK9-ig a Mortal 4 volt a kedvencem, pedig tényleg elég csúnyácska.
6.
6.
godach
#2: C64 - Amiga nekem sem ismeretlen, rengeteg játékot ismerek, láttam, játszottam velük, csak mivel igen szegényes családban nőttem fel, később lett PC. Így ezeket a játékokat csak ismerem, de végigjátszani ugye nem tudtam, az alatt a heti fél, egy óra alatt míg a barátoknál nyomkodhattam :D
5.
5.
godach
#1: Nekem is rajta lesz az Aladdin :D A számozás a képeken, a végigjátszott játékaim / hanyadik, szóval lesz még pár száz darab, csak nem akartam hosszúra nyújtani a blogot, így az elsőben csak az első 20 játék szerepelt :D
4.
4.
Claymen
Nagyon jó kis lista.
Akárhányszor látom a Ninja Gaident, mindig megjelenik előttem a 8 éves Önmagam ahogy majd szétfeszíti az ideg :D
3.
3.
Heldengeist
Emlékszem, hogy a Carmageddon 2 anno (és amúgy a mai napig) sokkal rondábbnak hatott az első résznél. A korai 3D játékok nem mindig sültek el jól. A grafika túl színes és steril volt, a gyalogosok pedig kidolgozatlan kockaemberek. Valahogy a textúráknak is hiányzott a... textúrája? Egyszerűen hiányzott belőle az a hangulat, amit az első rész árasztott.

Kicsit olyan ez, mint ahogy szerintem a build engine-es játékok úgy általában szebben öregedtek, mint a legtöbb hasonló korú full 3D shooter.
2.
2.
maktub
Mivel az én gyerekkoromat a C64 - Amiga páros határozta meg, így hozzám ezeknek a NES-es címeknek csak a híre jutott el. Egyedül a Super Mario Bros-szal játszottam sokat egy osztálytársamnál, azért odáig voltam pedig nem jutottam vele messzire.

A Joe & Mac: Caveman Ninjára emlékszik még valaki? Amigán játszottam vele, de sajna az első pályák egyikén mindig lefagyott. Több tucatszor nekifutottam abban a reményben, hogy hátha legközelebb másként lesz. Lehet, hogy aztán pont emiatt maradt meg olyan élénken bennem mind a mai napig.
1.
1.
drat576
Szép összeállítás! Anno a Carmageddon 2-t rongyosra játszottam. Akkoriban kaptam meg életem első grafikus kártyáját, és leesett az állam amikor oly sok játék után bekapcsolhattam a "hardware"-es beállítást. Ami az én listámon még rajta lenne az az Aladdin. A rajzfilmet és a játékot is nagyon szeretem. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...