godach

godach

Hétfői Kibeszélő 1

Link másolása
Több szem többet lát alapokon indítanám a blogot, amiben olyan játékokkal, filmekkel kapcsolatos dolgokat beszélnék meg ami érdekel engem. (Wasteland 2, FIFA, F1, FF)

Először is pár szót ejtenék az F1 2013-ról. Amivel sokat játszottam az a 2002, majd PS2-őn a 2006-tal. Úgy gondolom, nincs szükségem minden évben ezeknek a stuffoknak a beszerzésére, viszont míg a többi hamar kiismerhető volt, ebben vannak problémáim. Karrier módot akartam indítani, de ugye a young driver test sikeres teljesítéséig nem lehet. Na akkor mard a GP. Elindítottam és kiválasztottam a 2013-as szezont. Átnéztem és módosítottam a beállításokat. Nem sok csapat közül választhattam, de nem is bántam. Szeretem ha van motiváció. Fék stb segítségeket kikapcsoltam, helyettem ne játsszon a gép egyedül mivel nem vagyok nagy rajongó és nem ismerem a pályákat kívülről, a racing line-t kapcsoltam be. És ami fontos még, 25%-os versenyhosszt állítottam be, már csak a bokszkiállások miatt is. Az időmérőn sikerül azért olyan 19-16. helyre beveretnem a kocsit és agresszivitásomtól függően a versenyeken azt a 7-8 kocsit a 15 kör alatt megelőznöm.

Na most a következő érdekelne. Ezek a 8-9. helyek az én bénaságomnak köszönhetőek, vagy csupán annak, hogy nem a jobb kocsikkal indulok neki. Na és persze a verseny hosszúsága is érdekel. Tehát, ha fullra állítom a körök számát, akkor több esélyem van beérni az előttem lévőket, vagy míg nem oldok fel jobb kocsikat addig csak annyi lesz a különbség, hogy többet rámvernek? Érdekelne egy kis infó, szívesen olvasnék véleményt, vagy levélben vagy blogban mind1.

A másik a FIFA


Bátyámnak akarom megvenni, mert ez pörög a gépében állandóan. Egy mukkot nem tud angolul, de ez nem is baj, hiszen mindig felirattal jelenik meg szinte. Viszont a magyar kommentátor ha nem is hátrány, mindenképp előny. Így a 07 után amikor megvettem neki a 10-et játszott egy darabig vele, de aztán észrevettem hogy csak a 07-et nyomja. Most eljött az idő, hogy ismét egy újabb résszel gazdagodjunk. Tudomásom szerint, nem jött mostanában magyar kommentáros fifa, viszont a feliratot gondolom mindegyikhez mellékelték. Most a véleményetekre lenne szükségem, hogy melyiket ajánljátok. A 15-re azért nem szeretnék annyit kiadni, (csak ha magyar nyelvű az egész) ezért inkább a 13-14-ben gondolkozunk 360-ra. Aki fifázik, megdobhatna egy véleménnyel, hogy mennyire jelentős a különbség a 13-14 között. Mert pénzben igaz nem sok, de számít azért az az 1-2-3 ezer forint is. Várom az ötleteket.

A héten megjelent a Wasteland 2 is. Kipróbálás után rögtön szörnyethaltam párszor, a nagy Rambo viselkedésem miatt. Viszont pár perc játék után már világossá is vált, mennyire hiányzott már egy ilyen stuff. A környezet és a játékmenet is tetszik. Ti próbáltátok? Mi a véleményetek? Sokan emlegetik a legutóbbi XCom-al párhuzamban, viszont abból az egész sorozat kimaradt. Arról mi a véleményetek? Megéri belekezdeni, mert úgy olvasgattam elég hosszú.

Említésre méltó még, hogy a héten bejelentették a Final Fantasy új részét. Nagyon sokat játszottam a VIII és IV.-résszel. Aztán NES-en végigvittem az elsőt. Szerintetek melyik a legjobb? Ha ajánlani kellene, akkor ti mit mondanátok, hanyadik résszel kezdje az ember?

Free Hit Counter
Free Hit Counter

9.
9.
Exorcist
Van olyan játék amit vétek kihagyni. Mondok egyet. FF X.
8.
8.
SLi
nekem PS4-en van meg a Fifa és semmilyen formában nincs benne magyar nyelv
7.
7.
névtelenség
#5: Nem az volt a kérdés, hogy nekem való. Erre már akkor is tudtam a választ, mikor a kickstart projekt még csak tervben volt. Fallout alatt soha és senki sem céloz a Tactics-ra. X-com kihagyása bűn.

Ha nem tudod megsürgetni a fizetési csekkem érkezését, akkor ugyanolyan hasztalan vagy, mint a többi lázadó!

Félre az útból!
http://tinyurl.com/qdh6ezs
6.
6.
respectpele10
Nekem a Fifa 13 van meg, de kipróbáltam a 14-et is, az igazán nem jött be. :/
5.
5.
godach
#4: Hát, ha az a két játék bejött akkor mindenképp próbáld ki a Wasteland 2-őt. Személy szerint régen toltam a Tactics-ot, de nem sokáig. Az Xcom-ot meg egyáltalán nem ismerem, de sokan mondták hogy a Wasteland erősen hajaz mindkettőre. Mint tudjuk, a Wasteland első részének folytatása jogi hercehúrca miatt lett később Fallout. Ha ezek tetszenek, akk szerintem ez is fog.
4.
4.
névtelenség
"Sokan emlegetik a legutóbbi XCom-al párhuzamban"

X-com ötvözve a Fallout-tal? Tényleg azt akarod, hogy a meló helyemen elélvezzek?
3.
3.
Yanez
X360-ra jelentéktelen a különbség az általad említett Fifákban, de személyszerint a 14-est ajánlanám!
2.
2.
godach
#1: Megmondom őszintén, én sem nézek meg egy meccset sem. Valamiért nem az a férfiember vagyok aki ül a tv előtt és szurkol. Szívesebben megnézek egy Darts meccset vagy póker partit. Viszont játékban 3-4-5 évente beszerzek egyet.
1.
1.
daenath
F1 2013-ban full lenght racing beallitasnal egy Caterham-al is vered a mezonyt, visszont bazi sok idegesito dolog van meg a jatekban, pl. egy kis kocc a masikal es mar darabokban az autod, vagy a szabalyok amik csak rad ervenyesek a tobbi csapat pilotaira nem!
FF: En a hetedik reszet ajanlom de meg ott van a harmadik is, steamen megtalalod.
FIFA-hoz nincs mit mondanom, utalom a focit, meg jatekban is, a Wasteland 2-ot meg nem szereztem be, masra kell a zseton.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...