Nos, kicsit nehéz erről a témáról beszélni, mert nem tudom hányan vagyunk így. Volt e már hasonló helyzetbe valaki, vagy van e. Esetleg megint egy felfújt, sokat agyalt gondolatmenet ami addig zavar csak míg nem beszélem meg valakivel. Többnyire a rokonaimmal, barátaimmal szoktam megbeszélni azt ha valami nyomja a lelkem, de egy játékokkal foglalkozó oldalon, ahol nagyobb valószínűséggel hasonló vagy részben hasonló beállítottságú emberek olvasnak, nagyobb eséllyel találok választ.Rengetegszer leírtam és az adatlapomon is olvasható milyen rég játszom már. Nem is szeretném ezt most ragozni, inkább arról hogy hogyan.
 

Kezdetben ugye a nehezen beszerezhető kazetták korszakában (vagy legyen floppy) kinek hogy, de jobban becsültem a játékokat. Még egy gyenge, vagy az alatti próbálkozásnak is több óra/nap esélyt adtam. Mint mondtam részben azért, mert nem volt miben válogatni annyira, részben pedig mintha a türelmem nagyobb lett volna. Képes voltam csak azért mert élveztem, többször végigjátszani egy egy játékot vagy pályát. Akkor biztos voltam benne, hogy ez mindig így fog maradni.Majd jött az aranykor. Az első PC és PSX. Gyönyörű grafika, rengeteg játék. Közel 40 lemezzel vettem az első PSX-em is tehát volt miből válogatni. A környezetemben viszont én voltam az egyetlen konzolos, de ez annyiból pozitívum volt, hogy PC-s társaim között nem kellett azon gondolkoznom, honnan szerezzek be játékot. Abban az időben, még nem nagyon volt net, a Magyarosítások mappát ide-oda másolgattuk, cserélgettük a filmeket, játékokat kinek mi kellett és csak néztük a csíkokat valamint hallgattuk a Maxtor winyók halk duruzsolását amit a másolás miatt már szinte hiányoltunk is ha nem volt. Ekkor még volt időm és kedvem napokat eltölteni Age Of Empires pályák szerkesztésével, valamint válogatni a wad file-ok között és rengeteg félresikerült, de a környezetemben jól ismert helyszíneket elkészíteni a Counter-be, hogy majd LAN-on azokat nyomjuk. Volt kedvem, csak úgy furikázni a városban a GTA3-ban és nem törődni semmivel. Gran Turismo-ban, kifejezetten a Replay miatt csúsztatni az autót, amiben már kívülről fújtam hol vannak a kamerák ezzel is látványosabbá téve a visszajátszást.

Aztán elkezdtem középiskolába járni, csajozni, inni élni és persze a játék el is maradt egy jó évre. Gamer-ként persze azért elő vettem ezt-azt de nem igazán mondhatnám, hogy rendszeresen játszottam. Viszont a GTA San Andreas visszarántott a virtuális világba és ekkor már éreztem, hogy egész életemben egyensúlyoznom kell majd a gaming és a való élet kötelezettségei között. Kőkeményen el kezdtem játszani és a szabadidőm nagy részét ez emésztette fel és a párkapcsolatok zűrös de annál izgalmasabb sokasága. Testépítésen kívül, nem igazán szerettem semmi említésre méltó sportot a futáson kívül, de itt a cigi győzött és az is elmaradt. Bulizni sem nagyon jártam már, mert a meló és az internet csodálatos társkereső lehetősége megoldotta ezt az amúgy is anyagias és fárasztó megoldást. Így hát maradt idő bőven játszani. Minden érdekelt. Minden Platform. Nem akartam lemaradni semmiről. Vettem PS2-őt, Xboxot újítgattam a gépet és faltam a játékokat. Hőn szeretett StarCraft és Age of sorozatok elmaradtak. Cossacks, és hasonló rts és stratégiai játékok mind félre lettek rakva, holott addikg száz meg száz órát beleöltem a Car Tycoon, Rollercoaster Tycoon, Pharaoh és Caesar III sorozatokba. Úgy gondoltam, hogy majd ráérek ezekre, amikor már öregebb leszek és a reflexeim nem olyanok lesznek. És így maradtak el az ilyen típusú játékok. Vártam persze a Red Allert és C&C részeket, de annyival hogy megszereztem, el is lettek felejtve. Csak nyomtam az ipart és vittem a játékokat rendületlenül.

Nemsoká jött a második fázis. Elkezdtem hanyagolni, a Forza/Gran Turismo sorozatokat. A Gothic és Elder Scrolls féle játékokat. A legutóbbi produktum ami hosszú volt és hasonló stílus az a Mass Effect első része, amit az egyik netes haver (igen virtuális barát) unszolására kezdtem el, és mai napig nem bántam meg. Ugyan úgy szeretem ezeket a mai napig. Viszont, mintha sajnálnám rá az időt. Fear, Cod4 és Crysis 1-től felfelé mind jöhetett. NFS-ek és minden. És nem tudtam eldönteni, hogy a készítők szoktattak hozzá ezekhez a rövid, hamar végigjátszható játékokhoz vagy én változtam ennyit. Régebben szótár volt az ölembe és úgy puzzleoztam ki, mit kell csinálni. Ma már inkább, még ha évekbe is telik megvárom a magyarosítást. És életem egyik kedvenc játéka a Fallout 3 mégis a New Vegas-t egyszerűen nincs kedvem elkezdeni. Már kész a magyarosítás hozzá. Mégis húzom halasztom és részben azért mert tudom, hogy be fog szippantani ha csak fele olyan jó is lett mint a 3. De aztán vége. Ott az űr a gyomrodba és csak reménykedsz, hogy csak-csak bejelentik már a negyedik részt és hivatalosan is bejelentik, nem valami barom játszik csak és hoz létre egy kamu oldalt ami visszafelé számol.Biztatgattam magam, hogy mindez azért van, mert már családom és gyerekeim vannak. Biztatgattam magam, hogy rosszul hittem anno amikor azon elmélkedtem, hogy öregkoromban a játszhatatlan FPS-ek helyett inkább majd RTS-ezek. Épp elég időt töltök viszont a nejemmel és gyerekeimmel is és megpróbálok helyt állni a mindennapokban, hogy elég időm maradjon játszani.

De én mindent akarok. RTL Winter Sports-al is képes vagyok játszani napokig, rekordokat döntögetni, holott a való életben nagy ívben teszek rá. Nem érdekel és eszembe nem jutna kipróbálni a síugrást sem. Soha nem kamionoznék, mégis belevertem jó pár órát a Hard Truck sorozatokba. És a legszomorúbb, hogy a Ride To Hell-en kívül szinte mindenben találtam valamit, ami megfogott. Gagyik a Cobra 11-es autós játékok? Én szívesen játszottam velük. Úgy szétalázták a Rambo: The Video Game-t mint az állat. Már nem emlékszem, milyen játék de valami AAA-s cím jött ki vele egy héten én mégis szívesebben Ramboztam, holott nem vagyok a film rajongója. GS 2,5 pontot adott rá amit nevetségesnek tartok a mai napig, és részben az AntiHype-nak részesítek. Nem kiemelkedő és nem is jó, de még a tűrhető kategóriába tartozik.

Képes vagyok minden szarral játszani és talán ez kezdi betenni a kaput. Talán be kellene állnom a sorba, és az eddig "finnyás köcsög"-öknek tartott emberek módjára szelektálnom azokat a játékokat, amik egyszerűen nem érnek annyit, hogy az ember időt szánjon rájuk. Csak az a baj, hogy ami egyszer elkészül az már egy bizonyos fokig tiszteletet érdemel.

Régen játszottam. Aztán rászoktam, hogy ha más platformon változott a játék, akkor kipörgettem mindkettőt. Mint pl a Call Of Duty 2 és a konzolos Call Of Duty 2: Big Red One, amit egyébként bánhatnak a PC-sek, hogy nem jött. Aztán már rászoktam arra, hogy mindent ami franchise azt előről kezdek. Érdekel a DMC de én elkezdtem előröl a PS2-es Devil May Cry 1-et és sorban haladok. Most ott tartok, hogy már akkor sem kezdek bele egy játékba, ha nem jelentik be hivatalosan hogy befejezték a DLC-ket. Lassan mintha nem is szórakozásnak, hanem hivatásnak érezném a játékot. Viszont vissza akarok térni, egy vrtuális világba, ahol nem kötelesség hanem szórakozás vár rám.

Ezt azzal kezdem, hogy nekifogok a Dragon Age sorozatnak, valamint a Skyrim-nek. Előfizetek a GOLD-ra és elfogadom TündérTraktoros kihívását egy pár mortal meccsre. Talán segít és amúgy is régen aláztak már szarrá. Csajok meg főleg ;)
Az az egy biztos, hogy mint szenvedély egy gamer, gamer marad. Csak a hozzáállás változhat.