godach

godach

Filmtúrkálló 01

Link másolása
Zombik, Star Wars Spin Off, WWE és sárkányok, na meg sok minden.

Üdv néktek Gamerek! (olyanok, akik szeretik a filmeket is)
Akik nem, már úgy sincsenek itt.

 Jelen blogom azért írtam meg, mert rengeteg olyan filmet láttam már, ami annyira tetszett és mégis keveset hallani róluk. Így, pár sorban írnék most nektek ezekről, valamint még annyira aktív is vagyok, hogy nagyjából behatárolom, kiknek is tetszhet esetleg. Bár, egyéntől függ, azért remélem láttatok ezekből párat, és ha nem, de az én ajánlóm miatt nézitek meg, akkor remélem fog is tetszeni.

 

Nyugodjak Békében
(Dead Heat, 1988)


Az első egy gyerekkori kedvenc. Két kemény rendőr, beletenyerel valami nagydologba és így az egyiket rögtön utol is éri a halál. Szerencsére a titkos kísérletek, amik után nyomoztak emberek feltámasztásáról szólt, így az életben maradt zsarunak lehetősége adódik, hogy feltámassza a társát.
Egy hátul ütője van azonban csak a dolognak, hogy rövid időn belül a test felhevül és elrohad. Nem sok idejük marad a bosszúra és az ügy lezárására.

#Trailer

 

Sötét Angyal
(I Come In Peace, 1990)


Szerény véleményem szerint, Dolph Lundgren legjobb filmje. Egy földönkívüli, könyörtelen gyilkos embereket mészárol le, hogy az agyukban termelődött endorphinból, saját maga számára drogot állítson elő. Hamar segítségükre érkezik, egy idegenfejvadász is, aki azonban halálos sebet kap, de a rendőröknek elmondja, hogy minden áron meg kell állítani, mert csak egy előfutár az másik, és ha elhagyja a bolygót és elmondja milyen kiaknázatlan terület a föld, elszabadul a pokol. Megkezdődik tehát a harc, az ember és földönkívüli között.

#Trailer

 

 

Harc, az Endor Bolygón
(Ewoks: The Battle for Endor, 1985)


Pár éve, tudtam csak meg, hogy az egyik gyerekkori filmem, nem más, mint egy Star Wars Spin Off., amit azóta már Star Wars: Ewoks - Harc az Endor Bolygón névvel reklámoznak. Ezúttal a címből is kitalálva, az Endor bolygón lehetünk részesei, hogyan próbál felülkerekedni a jó a gonoszon. Mai szemmel, talán kicsit bugyutának tűnhetnek mind az Ewokok, mind a jelmezek, viszont nekem hatalmas kedvenc volt annak idején. Ellenben az eredeti Star Wars-al amit nem szerettem annyira, bár különösképp bajom sincs vele. Jedikre ne számítsanak a rajongók, de a stílus és téma kedvelőinek, szerintem mindenféleképp kötelező.

#Trailer

 

 

Támadás a Krull Bolygó Ellen
(Krull, 1982)


Sokan, ezt a filmet, Star Wars nyúlásnak mondják. Azonkívül, hogy nem a földön játszódik én nem éreztem hasonlóságot a két film között. Amit viszont éreztem, hogy kölyökkorom egyik legizgalmasabb Fantasy Sci-Fije volt, amire most is kellemesen emlékszem vissza. Technikailag talán elmarad, az említett vetélytárstól, de mindenképp olyan alkotás, amit nem szabadna az embereknek kihagynia.

(A blog írása közben, megmosolyogtató dolgot fedeztem fel. A 82'-es film képén lentebb, ismerős arcot láthatunk. Nem sokat változott az öreg ;) )

#Trailer

 

 

Út a Pokolba
(Hellbound, 1994)


Általában ha Chuck Norris, akkor valami felturbózott, nagyzoló vicc vagy egy Texas-i Ranger jut eszünkbe. Nekem inkább, egy Chichago-i zsaru a társával, aki megpróbálja társával megakadályozni, hogy a gonosz, erőt nyerjen a földön és összerakja az ősök által, kilenc részre tört jogart, amiből az energiáját nyerhetné. Tipikus, kilencvenes évekből származó zsarupáros, akik viccesen, lazán próbálják lenyomni a csúnyabácsit. Mindenképp nézős, a Tango&Cash, Halálos Fegyver kedvelőinek.

#Trailer

 

 

T-Force - Pusztításra Programozva
(T-Force, 1995)

Ha már Tökéletes Katona, amit elég sokan szerettünk, akkor mindenképp szót kell ejtenem erről a filmről is. Lényegében, hasonló koncepcióra számíthatnak a fentebb említett film kedvelői, viszont itt nem Cyborgokról, hanem Androidokról van szó. Éééés… Ha valaki szeretné tudni, mi történik ha a tervezőik ellen fordul, egy egész android osztag, egy kivételével, aki a tipikus jó zsaru mellé szegődik és inkább megállítaná a volt társait, akkor a T-Force-t kell megnéznie. Kompromisszumokkal azonban, egész estés szórakozást garantálok.

#Trailer

 

 

D-War - Sárkány Háború
(D-War, 2007)


Mai napig érthetetlen számomra, miért is nem volt vevő a közönség arra, ha hatalmas dögök ellen, egy nagyvárosban megy a harc. Godzilla méretű sárkányoktól megkezdve, apróbb repülő dögök csatája apacs helikopterek ellen, minden volt a filmben. Minden egyes hibája ellenére, kellemes élményként tekintek vissza a filmre, és ha véletlen belefutok a TV-ben valahol, nem tudok elkapcsolni. Mindenképp próbáljatok rá…

 

 

Az Egyetlen
(The One, 2001)


Erre a filmre, tudom azt mondani, hogy jó lenne ha annyi ezresem lenne, ahányszor láttam. Elfogultan, a Sliders mániám miatt, hatványozottan alázta számomra, az akkor hasonló effektekkel trónon csücsülő Matrix-ot. Jason Statham és Jet Li első közös filmje, amiben kiderül mi történik, ha a párhuzamos dimenziókban, meghal az alteregónk, és az ereje szétoszlik az életben maradottak között.

Gondoljuk csak el, milyen, amikor több száz ember erején már csak a jó és rossz Jet Li osztoszkodik. Papa Roach pedig gondoskodik a zenéről. Kérem a második részt. Köszönöm.

#Trailer

 

 

A Tengerészgyalogos
(The Marine, 2006)


Egyik kedvenc karakteremmé, színészemmé vált ezzel a filmmel John Cena. Nem vagyok járatos, a pankrációba, viszont The Rock mellett róla is tudtam, hogy ezt a sportot űzi. Számomra a tengerészgyalogos, mindent tartalmazott, amit a gyerekkori kedvenc akciófilmjeim, az abban szereplő állatok és az izomszag. És hogy kinek ajánlanám főleg? Mindenkinek, aki szereti a látványos akciót és erre az I-re a pontot pedig a fő gonosz, Robert Patrik teszi fel.

 

 

 

12 Menet
(12 Rounds, 2009)


És persze, nem maradhat ki ez sem. Ha szereted John Cena-t és a Die Hard 3-at akkor ez a te filmed lesz. John Triton miatt, ugyanis egy bandavezér szerelme életét veszti, aki később a börtönből kiszabadulva bosszút áll, a következő módon. 12 feladatot kell főhősünknek teljesítenie, hogy az elrabolt feleségét visszakapja, átszáguldva és romba döntve ezzel a fél várost. A csavar mellett, igazi akcióban lehet része azoknak, akik szeretik a stílust.

 Ennyi lett volna, az én ajánlóm srácok. Talán láttatok nem is egyet belőle. Megkövezni azért ne kövezzetek, de szerintem mindenképp érdemes vetni rájuk egy pillantást. Nekem, ezek mind hatalmas élmények voltak, amikről sajnos nem nagyon hallani. Ez a blog, pedig tökéletes alkalom arra, hogy tisztelegjek kedvenceim előtt.

Köszi a figyelmet.

 

Játsszatok!!!

22.
22.
godach
#21: Többi? Nincs meg? Fekete pont ;)
21.
21.
Nothing
A "Nyugodjak Békében" meg az "Ewoks" igazi VHS klasszikusok nálam.
Tesómmal rongyosra néztük őket! :)
19.
19.
Trapyd
Lehet nem mindenki tudja, de az Ewoks: The Battle for Endor valójában 2. rész. The Ewok Adventure a címe az elsőnek '84 ből. N magon megtaláljátok.
16.
16.
godach
#15: Comedy, DSience, Film+. Elég is. Bár ebből hetente max 2x tévedek a Film+-ra, inkább a Discovery Sience fut leggyakrabban :D
15.
15.
neo19
A felhozatalt elnézve érzésem szerint nálad a tv-n a csatornakiosztás a film+-al kezdődik:) Vasárnap esténként a Petőfi tv-n van egy Filmklub nevű műsor benne érdekes filmekkel majd beszélgetéssel a film kapcsán.
14.
14.
godach
#13: Szinte gondoltam, hogy lesz olyan beteg elméjű (ember) amikor a Hozzászólok Én Is gombot megnyomtam, de már késő volt. Valószínűnek tartottam, hogy te leszel, te Állat :D
13.
13.
Yanez
#12: Akkor lassan előveszem a golyóimat...
10.
10.
godach
9.
9.
godach
#8: Ne is mond. Azóta várom, hogy bejelentség a második részt, hisz egy börtönből nem nehéz megszökni. Mekkorát ütne, te jó ég :(
8.
8.
Shannaro
Az Egyetlenben legjobb az egyik utolsó jelenet, amikor a gonosz Jet-et átküldik a börtön dimenzióba.
7.
7.
Yanez
#6: A Wanted-et is 3-szor néztem meg. Anno a Max Payne játék is ekkora bullet time filinget produkált, főleg, hogy az újdonság varázsa is közrejátszott. No meg filmeknél a Matrix, amit számodra a One alázott. :)
6.
6.
godach
#4: Békével jöttem :D

#3 Yanez
Azt hiszem, olyan bullet time mámort az Egyetlen óta, csak a Wanted tudott okozni. Mondjuk, azt többször is láttam ;)

#5 SwitcX
Nekem, már csak ilyen gyér a felhozatal ;)
4.
4.
daenath
I Come in Peace, hogy en mennyire imadtam azt a filmet, szerintem is Lundgren legjobb filmje!
3.
3.
Yanez
Az Egyetlen ezek közül mindenképp a favorit! A Sötét Angyal anno nagy kedvenc volt, sôt! A többi... hát egynek elment, bár az élôhalott zsarusat nem láttam, a SW beütésûek meg egyszerûen hidegen hagynak. Köszi az ajánlót!
2.
2.
DON GONDOCS
még eszembe jutott pár alkotás. Gyilkos bolygó Sean Connery, ÉGI POKOL, Replikáns, Heavy Metal 2000, A gömb, nemesis 1-2-3-4, A sólyom dühe, Pergőtűz




1.
1.
DON GONDOCS
igazi oldschool akció és sci-fi csemege.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...