godach

godach

Keményen szereted?

A nehézségi fokozatok, előnyei és hátrányai.

Szevasztok!

 Érdekes dolog, a játékok nehézségi szintjéről beszélnem, mert bár vannak jó tapasztalataim is, mégis az esetek kilencven százalékában, mintha azt érezném, hogy totálisan elbaltázzák ezeknek a szinteknek a belövését.

A nehézség kiválasztása, jobb esetben opcionális és mindenki azt válassza, amire a saját tudása és nem utolsó sorban, tapasztalata és önbizalma engedi. Már az elején leszögezném, hogy nagyon hosszú ideje csak nagyon ritkán választom az Easy nehézségi fokot, mert egyszerűen nekem már túl könnyű és szinte semmi kihívást nem jelent, így egy játéknak a végigjátszása.

Ritka, mégis számomra a legjobb megoldás az, amikor a játék nehézségi fokozatától függően, eltér a tartalom, jobb esetben a történet is. Erre két példát tudok felhozni. Az első, a jó öreg Colin McRae Rally első része, ahol bizony, ha Easy, Normal vagy Hard fokozatot választottunk, akkor nem csak idegőrlő módon az időkorlát szűkült le annyira, hogy az ember a haját tépte, hanem az autók besorolása és pályák mennyisége is változott. Míg easy-n akár egy kis Seat Ibizával is tolhattuk, az országok pár szakaszán, addig már Normal-on kicsit nagyobb gépekkel, mint pl a Toyota Corolla is nyomathattuk. A nagyobb erő, persze több sebességgel dukált, és erre még a pályák számának növekedése is, na meg ezzel együtt a hibalehetőségek száma is kúszott felfelé. És, ha valaki elég hosszúnak érezte a kis gilisztáját a gatyában, akkor hard fokozaton is végigkenhette a Group B igazi dögjeivel. Itt persze, már volt anyázás rendesen és a hatalmas sebesség mellett, kívülről kellett ismerni már nem csak a pályákat, de azt is, milyen kanyarban elég csak, ha levesszük a gázról a lábunkat, vagy esetleg szükség van még fékre is.

Egy másik ilyen (számomra hatalmas gyöngyszem) a True Crime első része is. Amikor elsőnek végigjátszottam, meglepően rövidnek találtam és kihívást sem nagyon éreztem benne, hisz a lövéseken kívül, szinte akármit eltoltam, mindig tovább engedett a történetben. Persze, egy egy elveszített bunyó után, már úgy nézett ki a fejem, mint egy olcsó pizza feltétje, de ez annyira nem zavart. Aztán, a pályaválasztóban megtaláltam a szakaszokat, amiket újra teljesíthettem. Öröm volt látni és teljesen izgalmasnak találtam, hogy volt amikor egy addig sikertelen küldetést, sikeresen megcsináltam, nem csak más pályarészre engedett tovább, de gyökeresen megváltozott a történet is.
Easyn végigjátszva is egy teljes, egész kerek történetet kaptunk, de amikor Hard fokozaton kitoltam, akkor szembesültem vele, hogy mennyi mindenről maradtam volna le, és mennyi olyan dolog volt, ami teljesen más értelmet nyert, mire ilyen nehézségen is megcsináltam.

Sokan utálják, mára már a Call Of Duty sorozatot. Bevallom, én nagyon szeretem az epic jeleneteket, a hatalmas robbanásokat és természetesen a vérbeli keménygyerekeket. Ebből, mind van a Cod sorozatban, a legjobban mégis a sérülésmodell tetszik. Bár, Hard nehézségen kényelmetlenül jól lőnek az ellenfelek, mégis az tetszik a legjobban a játékban, hogy sok mással ellentétben, itt akkor is van headshot és elég 2-3 golyó az ellenbe, ha nehéz fokozaton játsszunk. Sok játékban ezt tolják el, és egy fél tár sem elég az ellenségbe, ha fentebb visszük, viszont egyenesen arányosan a mi sebződésünk, növekszik. Egyedül ez az, ami fel tud bosszantani egy ilyen játékban. Ott van, példának a Halo sorozat a boxon és a Resistance a PS3 konzolán. Tökéletesen meg tudták oldani, és bár valamennyire ott is csökken a fegyverünk sebzése a nehézség növekedésével, mégsem ebben rejlik a hard igazi nehézsége. Taktikáznak az ellenfeleink, gránátot használnak. Visszavonulnak vagy épp erősítést várnak, nem idióta módjára kiszaladnak elénk.

Erre a legjobb példa, a Brothers in Arms Hell's Highway a Gearbox kezei közül. Komolyan mondom srácok, hogy Normal végigjátszás után, azonnal kezdtem a Hard fokozatot és "röhögve" végigjátszottam. Na persze a röhögve, csak képletes mert volt amikor a sírógörcs kerülgetett, de kellő odafigyeléssel simán lehetett haladni benne. Egyszerűen élvezetes volt, újra meg újra megpróbálni egy-egy szakaszt és a legnehezebb nehézségben, nem azokat vetted észre, mintha csalna a gép, hanem egyszerűen a hibáidat fedezted fel és javítottad. Nem kellett 2x annyi golyó, nem kellett fele annyi muníció, csupán ész és egy kis türelem, na meg megfontoltság.

Bevallom, hasonlóan tetszett még az Uncharted sorozat is, aminek a nehézségéhez, nem szerencse vagy acél idegek kellettek, hanem tudni kellett játszani. És most nem a célzásról, vagy egyebekről beszélek, hanem arról, amit például elregéltem a Resident Evil 4-nél is, ahol sokan nyafogtak az "idióta lány" kísérgetésénél. Nos, ott sem az AI-val volt baj (csak). Egyszerűen a játékosok nem fordítottak elegendő időt a lány irányítására. Érdekes módon, rejtekhelyről, rejtekhelyre hívtam. Irányítottam, várakoztattam. Óvtam, hisz ez volt a cél. Sokan, meg csak mentek, jött velük a csaj hisz egyéb feladat nem volt neki adva, és csak csodálkoztak, hogy ott vonyít mellettük.

Próbáljatok ki egy Plazában végigmenni, úgy hogy egy gyerek mellettetek megy és nem fogjátok a kezét, nem mondjátok hova lépjen. Tapasztalat hiányában, párszor biztos felbukna szerencsétlen gyerek, vagy a sok idióta ember lökné fel, akik még csak meg sem akarják kóstolni.

A nehézség, nehéz dolog. A kiválasztása még nehezebb, mert nem biztos, hogy ha túl könnyű vagy kegyetlenül, arcátlan módon nehéz akkor szórakoztatni fog. Az NFS régi nagy szokása, a sínen húzott kocsik, akiket lesodorni nem lehetett és ha nekik ütköztél, akkor mintha betonfalnak mentél volna is ilyen bosszantóan rossz dolog volt. Persze az ellenpélda sem jobb, amikor koccanásból már fordulsz is ki a p*csába. Jó tanú lenne a monitorom, mit össze szitkozódtam a Toca Race Driver és a Grid sorozatoknál. Ha egy játékban el van találva a nehézség, az nagyon jó, de ehhez a saját képességeinkkel is tisztában kell lenni.

Aki rám halgat, az szinte mindennél a Normal-t használja, és egy végigjátszás után, már mehet is a dolog Hard-ra. Persze, csak ha nem vagy mazochista. Ti mit gondoltok?

33.
godach
#32: PSP-n, én a FFIV-et hagytam abba az utolsó bossnál. Napok után, már amikor kezdett fehéredni a hajam, és a szemeim be voltak dagadva és vérben úsztak, úgy döntöttem ritka pillanatot hagyok, és elismerem, hogy ez nekem nem megy :D
32.
delphijos
Hát ha lehet régi játékot is említeni, nekem a psp-s Wild Arms XF okozta a legtöbb bosszúságot. Már úgy voltam hogy hagyom a francba és még a psp-t is fölhöz vágom, hogy eszembe se jusson újra nekiállni.... :)

Amúgy én is az olyan nehézséget szeretem, ahol komoly kihívás van, de ugyanakkor nem frusztráló a dolog, az ember "érzi" hogy meg lehet csinálni, csak hibázott valahol, és nem azt hogy szivatja a játék azért hogy nehéznek "érezzem".
31.
godach
#28: CoD engem is kiidegelt legnehezebb fokozaton. Sőt, Normalon is feladta a leckét néhány helyen. Ezért is mosolygok, amikor fikázzák a nehézség miatt. Gondolom végigszaladt a torrentes verzión, easybe 0 kihívással, hát persze, hogy nem volt semmi maradandó nekik ;)
30.
DON GONDOCS
A demon souls és dark souls 2 most elég olcsó psn :)
29.
DON GONDOCS
#28: Persze tudom mindenkinek más nekem emlékeim szerint az MW3, ghosts, BO 1 veterán nehézsége teljesen rendben volt kivéve azokat a pályákat ahol a sscript korlátozza mozgást.
28.
grindcore
Jó kis gondolatébresztő írás volt ez is, nekem annyi jutott eszembe, hogy a COD: MW3-ban kipróbáltam a veteránt, az a hard utáni fokozat és idegbajt kaptam körülbelül mert bármerre is próbáltam mozdulni szarrá lőtt egy helikopter az egyik résznél. Jó 10 perc alatt bejutottam az épületbe, de ott meg nem volt fedezék. Szerintem az egy mazo-mód.

Az szokott baj lenni a játékoknál, hogy ha elkúrják a nehézséget és vagy könnyű és ezáltal uncsi vagy nagyon nehéz. A Dark Souls szériába és Bloodborne-ba én pedig utólag tennék egy "explorer" módot, amit a bénáknak találnak ki mint én, hogy kevesebb élete van a szörnyeknek, vagy több van nekem vagy kisebb a sebzésük vagy valami könnyítés mert nekem az nehéz, pedig a világa, atmoszférája nagyon bejön. Az Alien: Isolationnél tökre jó ötlet volt a Novice mód, ami pont erről szól, nem jön annyit az Alien és ezért van időd megcsodálni a Sevastopolt, körbenézni, mindent megismerni. Nekem bejött!
23.
Chrysh
Sajnos a játékok nehézségi foka eléggé gyengécske már normálon is, szóval ráálltam arra, hogy elkezde Hardon és ha esetleg nehéz, akkor lehúzom a fokozatot Normalra.
Bár sok esetben számomra a Normal is tud kellő kihívást tartogatni, ha a játék alapvető mechanikáját tiszteletben tartva játszom. Pl. Dishonored-et végigvinni Normalon úgy hogy nem vesznek észre, és nem ölök meg senkit. Na az egy tisztességes kihívásnak számít Normalon is, ami sztem felér azzal, hogy Hardon lopakodsz úgy, hogy néha ölhetsz is. (Nem mellesleg a lopakodós játékokat, mindig a lehető legészrevétlenebbül szeretem csapatni.)
Talán egyetlen játékkal tettem kivételt, és kezdtem el Normalon, az pedig a S.T.A.L.K.E.R.: Clear Sky. Ugyanis ezen STALKER rész olyan megveszekedettül nehéz még normálon is, hogy az valami eszméletlen! Emlékszem, hogy találtam egy anomáliát a játék ELEJÉN és vagy 10szer meghaltam, mire sebzés nélkül átjutottam.
18.
godach
#17: Végül is, nem ez lett volna amit kiragadnék. Arra akartam célozni, hogy lehet a Brothers In Arms: Hell's Highway meg neked lett volna elég Normal-on, de én egyenesen kívántam a nehezebb fokozatot. Sőt, többször is végignyomtam Hard-on, pedig ritka az a játék, amit többször végigviszek. Nemhogy nehéz fokozaton :D
Tehát, maga a kedv, ami nagyon sokat számít néha a játékoknál.
De egyébként úgy emlékeztem a trófeáid vizslatása közben, hogy a többit is lepengetted nehezebb fokozatokon.
17.
Yanez
#15: Nekem speciel a GoW Ascension volt unalmas normalon, azt csak hardon tudtam elvezni. A tobbit normalon is, de nem annyira.
15.
godach
#13: És még egy nagyon fontos dolog. A kedv. Ott volt pl a GoD of War, amit te a legnehezebben kensz. Eszembe is voltán, amikor játszottam és egyszerűen vissza kellett vinnem a nehézséget Normalra, mert idegesített a játék.
Elhiszem, hogy elegendő idő ráfordítással ki lehet függni valamit, de nekem erre pl pont nem volt időm sem és energiám sem. Míg a normal, hozta a kötelező kihívást és a legfontosabb, még szórakoztatott is.
Ezért is nem jött be a Dark Souls sem. Ahhoz hogy játszani tudjak, nem fogom magam levágatni 300x, hogy aztán legyen miből feltápolni magam.
Másnak, meg pont ez jött be ;)
14.
godach
#10: Én is erről írtam, hogy általában a Normal a jó belépő minden játékba. Még amit akkor tanul az ember, arra is. Olvasni róla a (spoilerfóbiám miatt) nem nagyon szoktam ;)

#11 Stranger. Nem tudom, mennyire van igazad, mert nem nagyon (illetve nagyon ritkán) multizom. Engem nem igazán érdekel, ki mit preferál, mert saját magam szeretem eldönteni, mi jó nekem és mi nem. A Cod és az AC, na meg a Far Cry széria is, eddig tökéletesen kielégítette azt az időt, amit szórakozással szerettem volna tölteni. Ha a többségre hallgatok, akkor sosem indultam volna kalandba, az FC3 szigetén sem. ;)
13.
Yanez
#12: Na a lenyeg, hogy ezzel arra is utalok, a jatekos szintjetol is fugg milyen fokozaton erdemes jatszania. Mivel nem mindegy, hogy egy hardcore gemerrol van szo, vagy egy alkalmirol.
12.
Yanez
Sokat gondolkodtam a kommenten, aztan rajottem, hogy a valaszom mar reg megvan:

https://www.gamekapocs.hu/tag/yanez/blog/6279/easy_normal_hardcore

Remelem nem baj, de nem szerettem volna ujbol leirni!
11.
Stranger
Szerintem a CoD-t a multi miatt utálják inkább. Amúgy én egy extra nehézségű szintet mindig hagynék a játékban azoknak akik beletolnak több száz órát. Stratégiai játékoknál például hamar belelehet annyira jönni, hogy a legnehezebb fokozat is könnyű legyen és olyankor kereshet az emberek modok után, hogy végre megint élvezni tudja.
10.
barackostej
Kényes téma. Én általában ha csak a szokásos három - Easy, Normal, Hard - fokozat van, akkor a Normalt választom. Viszont többször utána szoktam inkább olvasni, hogy melyiket érdemes választani, mert nem szeretnék sem unatkozni, sem pedig összetörni valamit körülöttem. ;)
7.
godach
#2: Batman és hasonlói egyszerűen nem tudnak érdekelni nehéz fokozaton. Azok a játékok, amiket a története miatt játszok. Jó, persze valamilyen szinten a játszhatósága miatt is, de mire a végére érek, így is elég belőle az a 20 óra. Számomra a legnehezebb játék, a Ninja Gaiden BLACK volt. Ha jól emlékszem, 3 hetem ment rá az életemből, és csak az pörgött. Brutális.
4.
Caleon
Én a legtöbb játékot easy-n indítom, ami kiváncsiság és a kevés idő érdekes kombójának eredménye. Aztán, ha a játék érdemes rá, feljebb tekerem a kihívást.

Dead Space valóban jó példa rá, hogy egy játék megérdemelheti több nehézségi fokon is az újrajátszást. Nekem is van néhány ilyen személyes kedvencem. Az a jó, ha ad is valamit a játék nehezebb szinten (pl. más taktikára kényszerít) és nem csak magamat szivatom azzal, hogy több töltény kell az ellenfélbe - utóbbihoz kevés a türelmem.
3.
DON GONDOCS
https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtf1/v/t1.0-9/12509851_10153948933121180_3071308173500126775_n.jpg?oh=263527e565209036175872b89451a860&oe=57362F96

Amúgy szeretem a nehéz játékokat :D csak ők nem szeretnek engem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...