Kezdhetném azzal, hogy már az első részt is imádtam, … de nem, mert jóval később ismerkedtem meg a sorozattal. Visszaemlékezve eszembe jutott, hogy mikor is hallottam erről a farkas medálos pasasról először. Általánosban volt egy osztálytársam, aki egész álló nap a Diabloról beszélt (és mindenkit jól felhúzott ezzel). Az egyik nap viszont elkezdet beszélni a Witcherről, és az bizonygatta, milyen komoly játék is ez, tele van harccal és meztelen nőkkel, mi persze mint eddig is ráhagytuk a dolgot. Aztán évekig nem is hallottam róla.

2012-tőt követően, mivel jobb dátumot nem tudok megadni, került elő életemben újra a sorozat, mikor is egy ismerősöm ajánlását követően (és mert dög unalmas nyaram volt), megvettem a 360-ra megjelent második részt. Mivel szegény gép ekkor már bőven a halálán volt, hát mondhatni voltak a portban kifogásolható dolgok. Például telepités nélkül a textúrák a videókan gyakran egy másodpercet késtek, szerencsére telepítéssel ezek a gondok valamilyen mértékben orvosolhatóak voltak. De mindenesetre a játék tetszett. Viszont még ekkor sem éreztem azt, hogy ez számomra A kihagyhatatlan játék, melynél jobbat nem találok soha. El is lett cserélve valamire és egy olyan fél évre megint kikerült az életemből.

Ezt követően internetes böngészések közepette vettem észre, hogy a második résznek a gyűjtői verziója az akkori törzshelyemen pont le van értékelve, mivel utolsó darab volt. Gyorsban kunyiztam 10.000 forintot a családban, drága nagymamám adott is, bár kérdéses, hogy tudta mire. Visszagondolva nem is értem, miért adott ilyen marhaságra csak úgy 10k forintot. Mindenesetre Isten áldj érte, mert, ha ez nincs, biztos nem lesz a kedvencem. Mindenesetre ezt követően többször is végigtoltam, volt egy legendás 14 órám, amit egyben letoltam. Másnap persze egy agyhalott szintjén voltam. Nem is kellet sok, pont akkortájt lett új számítógép a lakásban, meg is vettem egy leértékelésben az első részt, lessük már meg, miről is szól a játék. Persze én buta nem tudtam akkor még, hogy ennek könyvelőzménye van, így ugyancsak nem értettem sokat, ki-kicsoda, és miért ismer engem mindenki olyan jól ebben a játékban. Habár magát a játékot nem tartom ma sem olyan nagyra, a történet nagyon elkapott, napokig játszottam vele egyhuzamban, már a tesóm is panaszkodott, hogy hagyjam abba, pedig ő sem ma kezdte az ipart. Amúgy ezt követően már nem volt megállás.

Ekkor tájt járkáltam a Libriben, és volt egy apró szórólap, amin a Vaják egyik novellája volt, reklámanyagként. Végigolvastam, másnap meg is vettem az első könyvet, annyira tetszett. Nagyon tetszett, ahogyan minden novella egy motívumra, vagy akár egy mondatra volt felfűzve. A karakterek olyan élőek voltak, igazi egyéniség mind. A játékokban is, de annyira nem jött át soha, mint a könyvben. Elég talán a második könyv végét említeni, amikor Geralt megtalálja Cirit, azt a részt mindig megkönnyezem, olyan szívvel és lélekkel van megírva. Nem is akarnék többet írni, mert át kell élni a dolgot, megélni azt az utazást, melyen hőseink végig… mondhatni végig szenvednek, de tényleg legyen elég ennyi a könyvekről, mert tényleg nem akarok semmit elrontani.

Mindeközben persze egyre jöttek a hírek a harmadik epizódról, Geralt lezáró kalandjáról. Olyan lázban égtem, hogy még az sem bírta elvenni a kedvemet a dologtól, hogy a játék folyton, folyást csúszott. 2014 őszéről át lett téve februárra, majd onnan májusra, de még az utolsó hónapokban sem volt biztos a megjelenés. De nem aggódtam, tudtam nem lesz itt gond (mert az ilyen csúsztatások megjelenéseknél mindig van esély arra, hogy a végső produktum, nem egészen felel meg az elvárásoknak).  De elérkezett május. 19. Csillogó szemekkel vettem át az üzletben a gyűjtői kiadást. Otthonról mindenkit elküldtem, mondván nekem ezt teljes nyugalomban kell átélnem. A többi meg már történelem. Az utóbbi tíz évben biztos nem volt olyan játék, mely ennyi díjat vitt volna el. A kis lengyel cég olyan sikereket ért el, amelyről a legtöbb gigavállalat álmodni sem mer. És nem csak pénzügyit, hanem azt is elérte, amit jelenleg egyre kevesebb stúdió tud megkaparintani. A játékosok feltétlen bizalmát. A játékos társadalom szinte egy emberként imádta a CDProjektet. Ezt követően mondhatni hátra is dőlhettek volna, de persze nem tették, inkább megmutatták az iparnak, hogyan kell kiegészítőket készíteni. Elég annyit mondanom, hogy a második kiegészítő olyan játékok elől vitte el a Legjobb RPG díjját, mint a Dark Souls 3. Mivel mind az alapjáték, mind a Blood and Wine kiegészítő májusban jelent meg, így sikeresen ment a levesbe két vizsgaidőszakom is. Persze megérte, mondhatni az egyetem nem adott nekem annyit, mint ez a sorozat.

Április 22. jeles nap volt a sorozat rajongóinak körében, ugyanis nem csupán a Fecsketorony jelent meg végre-valahára, hanem maga Andrzej Sapkowski is ellátogatott kis hazánkba. Hamar kimentem a Budapesti Könyvfesztiválra, hogy legyen helyem, szerencsére az első sorban sikerült helyet szereznem. Nagyon élveztem az előadását, közel sem egy olyan mogorva fickó, mint ahogyan leszokták írni, de az tény, hogy elég magának való személyiség. Humora is van a fickónak, csak elég egyedi, persze jó értelemben. Mindenesetre sikerült szereznem egy dedikált limitált verziót is a kiadásból, ami már csak pont volt az i-n.

Röviden ez lenne a története annak, miként is találtam rá erre a sorozatra, miként lett a kedvencem, és miként érte el azt, hogy vélhetőleg semmi nem lesz már számomra olyan fontos - könyvek és játékok terén – mint ez a sorozat. Hogy mit hozz a jövő? Egy Gwentet, ami egyre jobban kezd kikupálódni, és végre talán egy életképes kártyajáték kerül a piacra a HS mellett, másrészt ott is várhatóak egyjátékos kampányok, amik remélhetően újabb izgalmakat okoznak az Északi-Királyságokban (esetleg délebben is). Másrészt lassan megjelenik a befejező kötet, amit szerintem már sokan várnak, végre beteljesedve ezzel Geralt és Ciri sorsa. A Darkhorse gondozásában megjelent képregény sorozat is októberben érkezik kis hazákba, egy rakat DH figurával egyetemben (lehet szépen felmenni a boltokba, van pár érdekesség). És várok-e egy esetleges negyedik rész? Jó kérdés. Igen is, meg nem is. Szép kereknek találom a mesét, melyhez talán már nem kéne nyúlni, de mint rajongó, mégis úgy elmerülnék egy újabb kalandban!