Harkat

Harkat

A titánok haragja

Link másolása
Blogba fojtom az én haragom.

"Apa, most hazamehetünk!" - hangzott el a film végén a mondat. Kb. én is csak erre tudtam gondolni: végre hazamehetek.

 

2010-ben már sikerült befürödnöm az előző részével, de úgy tűnik nem tanultam a hibámból. Most újra hittem naivan abban, hogy talán ha nem is egy jó filmet, de egy közepeset láthatok. Hát nagyon mellényúltam.

Ritka az, amikor engem egy reklámmal meg tudnak venni. De a Titánok harcának sikerült anno. Mindig is imádtam a mitológiai dolgokat, és elég látványosnak is tűnt ilyen szempontból a film, ezért hát megnéztem. Sokat nem vártam tőle, csak egy közepes szintet, amit inkább a látvány visz el a hátán; egy sima popcorn mozit. De még ennyit se kaptam tőle. Rossz szájízzel álltam fel alóla, és gondolni se akartam rá.

Két év telt el azóta, és lám, újra megégettem magam.

Szintén egy előzetessel kezdődött a dolog. Pörgős, látványos volt újfent, ami elég is lett volna, ha nincs a tüske bennem az első résszel kapcsolatban. De aztán olvastam, hogy új rendező, meg minden, s ez egy kis reményt adott nekem, hogy talán hátha jobb lesz, mint az elődje. De még ez is kevés volt hozzá, hogy úgy gondoljam, ezt megnézem moziban. Végül ma hívtak haverok, mondták mi a program. S nem tudom miért, valamiért azt mondtam egye-fene, megnézem mégis. Hátha tényleg ez már jó lesz.

Hát nem! Ez talán még rosszabb is volt, mint az előző rész. A film végén fájó ürességgel álltam fel. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Valahol mélyen dühös voltam; mind a filmre is és magamra is, amiért megnéztem, és pénzt áldoztam érte. S ami a legrosszabb volt, hogy nem tudtam kiadni magamból ezt. Csak úgy voltam, és meredtem magam elé mélán. 

 

S akkor a filmről röviden.

Kezdem a pozitívummal, ami egy dologban ki is merül: a látvány. Nagyon jól ki vannak dolgozva benne a mitológiai lények. Mind a kiméra vagy a küklopsz elég "szépek" és jól néznek ki. Kronosz is God of war -ba illő titán lett. A romos helyszínek, a labirintus is egész pofásan meg lett csinálva. Szóval ebből a szemszögből nézve kimagasló.

De minden más egyszerűen pocsék!

Először is, ott a történet, ami elég egyszerű, bár ezzel nincs is még nagy gond, de annyira kiszámítható, és klisés, hogy az már pofátlanság. Valamilyen szinten kb. ugyan az, mint az előző rész. Direkt nem olvastam tartalmat, hogy majd hátha meglepnek a forgatókönyvírók valamivel, de nagyon nem így lett. Minden egyes jelenetet előre lehetett tudni. S akkor nem is beszélve azokról, amik egyáltalán nem kellettek volna bele a filmbe, mert csak még szánalmasabbá tették.

A poénokat szinte előre megmondtam minden egyes résznél. Néha még a párbeszédek is hamarabb lejátszódtak a fejemben, mint a filmben. 

S mindemellett ami a legrosszabb, hogy két akció közt unalom volt az egész film. Mintha felszálltam volna egy vonatra, ami csak lassan zötykölődik a monoton és szürke tájban, miközben sajnos nincs kiszállás. Bár ez mégse igaz, mert voltak néha kis változatosságok, amikor épp felidegesítettem magam az egyszerű és röhejes párbeszédeken, vagy jeleneteken.

Mellesleg utána néztem, s 5 forgatókönyvíró dolgozott a filmben. 5! Ennyi ember nem bírt volna értelmes párbeszédeket írni, kicsit élvezhetőbb "átvezetőket" a harcok közt? Bár igazából néha még a harcok is unalmasak voltak, szóval...

Akkor ott vannak a karakterek. Mindegyik egytől egyig szánalom. Andromédát nem tudom egyáltalán minek kellet a filmben rakni. Annyi szerepe volt csak, hogy röhejes fejeket vágott, és irtó gyorsan át tudott öltözni királynő ruhából csatavértbe két jelenet közt.

S ami már az első részben is szúrta az oldalam, azok az istenek. Ebben a filmben valahogy egyik isten se tűnik nekem istennek. Nincs meg az a tekintély aminek lenni kéne egy isten láttán. Nem éreztem sose úgy, hogy ők a nagy halhatatlanok, akik uralkodnak a világ felett. Erre még ráadásnak ebben a részben kaptunk egy Árészt is, akit inkább a melegek istenének mondanám, mint hogy a harcnak.

Végül pedig ott van még Perszeusz, a félisten, a Kraken legyőzője. Régen szerettem Perszeusz történetét, karakterét. De ez a két mostani film, teljesen átalakította a véleményem. Igazából szerintem ő az egyik legbénább és legszánalmasabb hős aki volt a világon. Egy hős legyen erős és ügyes, határozott, vakmerő. De ebben a Perszeuszban még a nyomait se véltem felfedezni ezeknek a tulajdonságoknak. Aki ilyen lényekkel harcol az inkább olyan legyen mint Kratos vagy Beowulf. Amúgy semmi esélye se volna. Persze ebben a filmben mégis van, és legyőz mindenkit. Na mindegy is.

Aztán ott van a 3D. A Titánok harca is konvertált volt, és szerintem nagyon rossz lett. Egyáltalán nem élveztem a 3D hatását. S itt is ugyan az volt. Tök felesleges volt szerintem, mert többet nem adott az élményhez, inkább csak elvett. Én 2D-ben akartam volna megnézni, hogy legalább a szemem kíméljem, csak ugye mindenhol 3D-be adják. Amúgy fura, hogy van igény erre a konvertált 3D-re. Szerintem csak ront a filmeken. 

Rengeteg hibája van még a filmnek. Sorolhatnám itt egész nap. Ott van még az elcsépelt drámaiság amit bele akartak rakni, de szerintem az is csak ront a filmben, mert nagyon bugyuta lett. Van benne ilyen Barátok közt színvonal is, hogy utállak, elárullak, de mégis imádlak, veled vagyok stb.

Egyszerűen ez a film úgy szar ahogy van. Minden tekintetben. Rém unalmas, és idegesítő. Előre kiszámítható végig. Szépnek szép, de minek? A harcok se annyira lenyűgözőek (bár a végén a két testű démon szépen aprít). A 3D is bénán hat. 

Körül belül egy film+ csatornára illő, 'ZS' kategóriás film, persze sok pénzből előállított csili vili külsővel. De most szólok mindenkinek, Titeket ne tévesszen meg a külső, mert ami mögötte van, egy borzalom. 

Aki látta az előző részt, és csalódott volt, az ne próbálkozzon ezzel. Csak pénz kidobás. Ne essetek abba a hibába, amibe én, hogy bedőltem egy látványos előzetesnek. :) Újra:P

 

Viszont egy pozitív dolog mégis van a mozizást illetően. Megtarthattam a végén a 3D-s szemüveget. Így legközelebb nem kell érte fizetni ha moziba megyek. Bár ezek után inkább átgondolok mindent 5x, hogy mit nézzek.

11.
11.
Batman
#9: A Westend Cinema City-be megtarthatod.
10.
10.
giga321
Amúgy előző része nekem se tetszett de itthon néztem meg szerintem ezt is itthon fogom annyit nem ér úgy látom ahogy leírtad.
9.
9.
giga321
#2: Hát én is moziba néztem azt a valamit de nem tarthattam meg a szemcsit ( Lurdyban néztem lehet azért ? :/ )
8.
8.
Mortis
Ismét be tudtak palizni, gratulálok! :D

Az elsőre véletlenül szegeztem tekintetem, de azóta kiábrándultam a görög mitológiából s inkább a skandináv felé fordultam. Remélem azt nem rontják le valami hasonló 'bővítménnyel'.

MARVEL-ES Thor...Neee!!!
7.
7.
Batman
#2: A John Carter első 40 perce nekem annyira unalmas volt, hogy azt elmondani nem tudom. Utána még unalmasabb lett az egész... Mark Strong egyedül az aki mutatott valami tehetséget. Lynn Collins pedig jól nézett. Lényegtelen, de ha jól tudom akkor cherokke vér folyik benne. Nem volt túl sovány, pont tökéletesen nézett ki. LÉNYEGTELEN :D

A JC Előtt meg volt ugye a Ghost Rider 2, ahol komolyan elgondolkodtam azon, hogy én hazamegyek a fenébe és nem érdekel a jegy ára. Csak azért maradtam mind a két filmen, mert imádom a kukoricát és mindenképpen be akartam tömni a moziba.
6.
6.
Batman
Hát ahova én járok, ott mindig odaadják a szemüveget. 6 már biztos van, mert elfelejtem elvinni magammal és meg kell vennem 150 forint(db)

Én ettől a filmtől nem vártam semmit és nem is csalódtam. Viszont szerintem hagyjátok el a 3D-t. Egyszerűen leárnyékolja az egész filmet! A John Carterben is olyan szép színek voltak mikor levettem a szemüveget. Egy csomó jelenetben jó ha egy tárgy volt 3D-s. Ezt úgy képzeljétek el, hogy levettem a szemüvegem, hogy belenézzek. Minden a helyén, csak egy ládika volt elmosódba.. Mondom na ez már 3D gyerekek!
5.
5.
Gotham123
Szubjektív...szerintem nagyon jó lett,a színészek is zsírosak,nekem tetszett.
4.
4.
altF4
Ha a 3D nem jó benne, és ez egy látványfilm, akkor majd itthon megnézem...
3.
3.
Scoo
Anno annyian lehúzták az első részt, hogy végül nem moziban néztem meg. Később otthon aztán nekem tetszett a film. Oké, nem néztem meg azóta se még 1* és nem is igen fogom, de nem volt rossz. Ezzel a második résszel lehet megint így járok. Minden kritika lefog róla beszélni, nem nézem meg moziban, otthon meg megfogom bánni, hogy ezt a bitang látványt csak a tv-n tudom kiélvezni. Mindenesetre 3d-t tuti kihagyom.
2.
2.
drakecsaj
Mi a John Cartert néztük bátyómmal, és már ott meg lehetett tartani a szemüveget, szerintem ez nagyon jó dolog.
Egyébként ezt a részt nem láttam, viszont az elsőt barátnőmmel néztük meg moziban (ez volt a szülinapi ajándéka) nem volt annyira gáz, jó az volt, de egyszer elment. Egy biztos ezt a részt már nem nézem meg, megvárom a jobb minőséget aztán majd ha olyanom van akkor megnézem :"D
Az viszont pozitívum hogy látványügyileg a God of Warból merítettek ihletet (Kronosz), mivel szerintem az az egyetlen játék ami élvezhető módon adja vissza a görög mitológiás hangulatot.
1.
1.
kopic
Nekem az első része bejött, és lehet hogy ezt is megnézem majd.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...