1999-ben megjelent egy könyv, amelyet sokan elleneztek, főleg az író, Takami Kósun szülőhazája, Japán. Egy iszonyatosan brutális, durva és hátborzongató történetet mesélt el vele, amely szerte a világban népszerűvé vált, majd rengeteg feldolgozása is készült, és még filmet is készítettek róla, amely szintén egy jó alkotás lett. Ez a Battle Royale. Az alapkoncepció egyszerű: 40 középiskolás diákot egy lakatlan szigetre zárnak, és a feladatuk, hogy végezzenek egymással. Aki végül túléli, az életben maradhat, és szabadon engedik. Nem fogom ragozni, nagyon ajánlom mindenkinek hogy olvassa el. Na és ennek utóhangjaként megíródott a hasonló alapokon nyugvó Éhezők Viadala is, ami viszon még nagyobb sikert aratott, főleg a filmekkel.

Aztán persze elérkezett ez a Battle Royale stílus a játékvilágba is. Jöttek a modok, aztán önálló kiegészítők, és önálló játékok. Csak hogy néhányat felsoroljak, ilyen például az ARK: The survival of the fittest, a The Culling, Az ARMA játékokhoz készült modok, a H1Z1 King of The Kill, stb. Ezek a játékok mind elég felkapottak voltak, viszont nekem valahogy valamiért sosem jöttek be. Nem tudták lekötni a figyelmemet, egyszerűen nem éreztem hogy ez az én stílusom lenne. És igen, mindezt úgy mondom, hogy a legtöbbjét volt szerencsém kipróbálni. Aztán megjelent a Playerunknown’s Battlegrounds, ami meg hihetetlenül durván felkapott lett, és már régóta unszolnak hogy ugyan vegyem már meg, mert jó. A vége az lett hogy én is beruháztam rá. És tudom, hogy akit érdekelt, az már kipróbálta, játszott vele, vagy utánajárt, de azért gondoltam én is írok róla valamit.

Egy mini bekezdésben szeretném elmondani a játék címének értelmezését, ugyanis a mai napig sokan nem értik, hogy mi a fenéért pont ez lett az, ami. Nos, az egész pofon egyszerű. A játékot egy Brendan Greene fejéből kipattant ötlet alapján készítettek, akinek a beceneve: PlayerUnknown. Pontosabban ez az ürge először csak modként tette közzé az ötletét különböző játékokhoz, majd később, azaz idén vált belőle teljes értékű, önálló alkotás. Így lett hát, hogy a játék címe egyben az ötletgazda nevét is magában találja. Az, hogy ettől egy olyan hosszúságú lett, hogy sokan csak ámultak, már egy más kérdés. Mindenesetre hamar sikerült lerövidíteni ezt 4 betűre: PUBG.

Nos, mint már említettem, nem túlzottan rajongtam a hasonló típusú játékokért. De a PUBG valahogy teljesen más. Még magam sem tudom, hogy mitől lett számomra másabb élmény, de tény, hogy nagyon, nagyon, nagyon leköt. És ami a legjobb, hogy ugyanakkora élmény egyedül játszani, mint többen együtt. Ezt nagyon fontos kiemelni, ugyanis a legtöbb multiplayer játék unalmassá tud válni egyedül, főleg ami a kooperatív módra van kihegyezve.

A játék egy lobbyban indul mindíg, ami az alap térképen található kis szigeten van. Ide gyűlik össze az a 100(!!!) ember, akik majd összemérik tudásukat egymás ellen. Igen jól olvastátok, 100. Az egész hatalmas területre ennyi embert engednek össze, és természetesen a feladatunk az, hogy ebből a temérdek mennyiségű emberből mi kerüljünk ki győztesen. Ezt megtehetjük egyedül, egy, kettő, vagy három barátunkkal közösen. Ami kis érdekesség, hogyha solo-ban megyünk, és nyerünk, akkor kapunk egy koronát a ruházatunkhoz, na de erről később. Szóval összegyűlik a 100 ember, és ezután beraknak minket egy repülőbe, amely a térkép fölött áthalad, és mi döntjük el, hogy hol ugrunk ki. Sokszor a szerencsén múlik, vagy a pályaismerettségen, hogy jó helyre ugrunk-e, vagy nem. A bátrabbak akár olyan helyekre is eshetnek, ahol biztos hogy sok más ember ugrik, de akik a nyugodtabb játékmenetet kedvelik, megpróbálhatnak kevésbé forgalmas területre menni. Aztán egy idő után elindul egy fal, amelyen ha kívül tartózkodunk, akkor szépen lassan sebződünk, terhát nagyon is érdemes a megadott kör belsejében tartózkodni. Így ösztönzik a játékosokat, hogy közel kerüljenek egymáshoz, és ne tartson 3 órán át egy meccs. Mindeközben nekünk keresnünk kell felszerelést, fegyvereket, elsősegélycsomagokat a házakban, hiszen azok nélkül nem könnyű túlélni a harcokat. Választhatunk hogy a campelős taktikában bízunk, megvárjuk amíg a legtöbben egymásra támadnak és önmagukat ritkítják, vagy éppen rohanunk és belevetjük magunkat a harcba. Teljes mértékben ránk van bízva, mit hogyan csinálunk, meg persze arra is, hogy milyen fegyverzetet tudunk magunknak szerválni. Végül pedig természetesen csak egy maradhat, a legjobb. Elég változatos maga a térkép, vannak nagyobb városok, kisebb elszórt házak, vízi város, teljesen nyílt területek, és ezeket nem csak gyalog, de járművekkel is be lehet járni, az UAZ-tól elkezdve a motoron át egészen a motorcsónakig vannak változatos járművek, természetesen véletlenszerűen elszórva.

Minden meccs végén, akár nyerünk, akár nem, kapunk úgynevezett BP pontot, amelyeket dobozra költhetünk. Ennek a mennyisége nyilván attól függ hogy hanyadik helyen végeztünk, hány embert öltünk meg, és mennyit sebeztünk. MInél jobbak ezek az adatok, annál több BP-t kapunk. A főmenüben pedig bizonyos összegért vehetünk ládát, amelyben valamilyen ruházat van. Lehet az nadrág, cipő, fejfedő, póló, stb. Ezek semmiféle pluszt nem adnak, nem leszünk tőlük erősebbek, sem gyengébbek. Csak egy kis játékon belüli érdekesség, amelyet remélem nem fognak egy idő után lassacskán felváltani mikrotranzakciós dolgok.

Ami hatalmas pozitívum, hogy a fejlesztők nagyonis foglalkoznak a játékukkal. Megvan a rendszeres havi frissítés, de emellett még kisebb javításokat is szoktak alkalmazgatni, amelyek javítanak is a játékélményen. Tudni kell, hogy viszonylag optimalizálatlan játékról van szó, és aki teheti az SSD-re telepítse fel, ugyanis sokaknál jelentkezik a következő probléma: miután kugrunk a repülőből, sokaknak nem töltenek be a házak textúrái, csak ilyen elmosódott valamik. Ami leginkább azért előnytelen, mert amíg ezek nem töltenek be, addig be sem lehet menni, és addig is csak célpontok vagyunk másoknak, és ez elég idegesítő tud lenni. Tehát még egyszer mondom, hogy a játékot nagyon ajánlatos SSD-re rakni annak, aki ilyen problémákba ütközik.

Bár vannak negatívumai a játéknak, ezeket mindig igyekeznek kijavítani, talán egyszer még az aptimalizáltságon is sokat fognak javítani. Viszont tény, hogy az 50. lejátszott kör után már kezd unalmas lenni az az egyetlen pálya, ami jelenleg benne van. Bár már megvolt a bejelentés, amely szerint hamarosan két új pályát is kapunk, amelyekből az egyik egy sivatagi térkép lesz. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek, ugyanis már tényleg kezd egy kicsit egyhangúvá válni az, amit jelenleg tartalmaz.

Apró érdekesség, hogy indíthatunk saját, egyedi játékot is, amelyben megtalálható a zombi mód is. Viszont ez egyelőre tényleg csak custom match alatt elérhető.

Viszont nem is a látványvilág, a húdenagy grafika az, ami a PUBG igazi ízét adja. Hanem az, hogy minden meccs más élményt, más izgalmakat nyújt nekünk. Nem tudhatjuk, hányan lesznek körülöttünk az elején, hogy milyen felszerelést fogunk találni, alkalmazkodni kell mindenhez, hogy mikor milyen módszerrel játszunk, hogy milyen előnyökhöz, vagy éppen hátrányokhoz jutunk. Nem lehet mindig mindent előre kiszűmítani, és egyetlen lépéssel is tudunk még hátrányosabb helyzetbe kerülni. Itt a saját példám erre: Leugrottam a központi városba, ahol nagy szerencsémre sikerült 6 ellenfelemet eltennem láb alól. A kör elkezdett szűkülni, én pedig befeküdtem egy csatorna bejáratába mesterlövészpuskával, ami a kör szélénél volt. Gondoltam ott nézem majd akik rohannak a körbe, és majd megpróbálom leszedni őket. Vártam, vártam, semmi sem történt. Ekkor megindultam egy ház felé, és azonnal hátbalőttek. Ha várok pár másodpercet, akkor én lövöm le őt előbb, mert meglátom. De hát ki számított erre jóval a kör szűkülése után? És itt is jön a képbe a cikk elején kiemelt idézet, hogy mindig megfontoltan kell dönteni, és mérlegelni kell, mikor éppen mi a helyes döntés. A rohanás, vagy a nyugodt várakozás.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek a játékot, akár barátokkal, akár egyedül játsszátok, mert hatalmas élményt nyújt mindenkinek, én úgy gondolom. És hiába létezik már sok hasonló játékmód, ez valahogy mégis más, mégis jobb, mint a többi.