Irasalgor

Irasalgor

Isaac Asimov - Második Alapítvány

Link másolása
S ezennel lezárult hát a trilógia...

Sziasztok!

Érdekes életet tudhatott be magának Asimov. Oroszországban született 1920-ban, majd 1923-ban Amerikába menekültek a szülők az orosz tél és éhínség fogságából, ahol aztán biokémikus lett, egészen 1958-ig amikor is felmond korábbi munkájával és teljes idejét az írásnak szenteli, amelyet egészen haláláig folytat. Több mint 200 regénye jelent meg, és megannyi tanulmánya, kritikája és egyéb írásbeli műve, alias eléggé termékeny életet élt. Mégis, leginkább az Alapítvány-sorozatával és az Én, a Robot köteteivel vált a világirodalom meghatározó írójává, de az igazi érdemét mégis csak kevesen ismerik: hogy ő emelte komoly, már-már szépirodalmi magasságokba a science fiction néhány alműfaját. Amelyet mint ahogyan a Kozmosz Fantasztikus könyvek kiadásában fellehető 1973-as kiadás utószavában is írja Kuczka Péter: „De sikerült – jó néhány társával együtt – megújítania, felnőttirodalommá változtatnia a science fictiont, olyan irodalommá, amelyről már a sznobok is elismeréssel nyilatkoznak.” Nos, ezzel én is egyet kell hogy értsek, ugyanis mint ahogyan az előzők kritikákban is írtam, az Alapítvány nem egy tipikus sci-fi, inkább nevezhető egy jövőben játszódó politikai regénynek, mintsem egy tudományos, fantasztikus mérnöki pontosságokkal leírt gépekkel harcoló kalandregénynek. Viszont Asimovnak és társainak sokkal egyszerűbb dolguk volt, hiszen könnyebben publikálhatták műveiket a helyi vagy éppen országos elismertségnek örvendő sci-fi novellákat magukba foglaló havilapokban, mint például az Astounding Magazine, ahol a Második Alapítvány két története is eredetileg megjelent 1948 és 1950 között. Noha manapság is vehetünk novellákkal teleírt köteteket, akár Magyarországon is, mint például a Galactica, de manapság egyre háttérbe szorultak az efféle kiadások, inkább a kiadók kapják fel íróikat és regények formájában jelentetik meg rövidebb-hosszabb történeteiket (pl. Richard Morgan – Takeshi Kovacs-trilógiája).

S íme, a trilógia záró kötetéről szóló véleményem - mert, mint tudjuk van még Alapítvány -, ami nem sokat változott az előző kettő óta, így akinek a korábbiak sem tetszettek, azoknak nyilván ezek sem fognak, de hát, ezért jó a szubjektív véleménynyilvánítás :). 

Bővebben: http://irasalgor.blog.hu/2012/11/10/isaac_asimov_masodik_alapitvany_898

1.
1.
mamgu
Végül jó írás lett elolvastam az oldaladon. Ajánlom figyelmedbe a robotos történeteket de ha tudod szisztemaikusan állj (értsd első kiadási dátum sorrend) neki mert ugyan számtalan különálló szórakoztató történet létezik de ha figyelsz itt ott az egymástól amúgy nagyon távol álló történetekben hint el utalásokat korábbi történetekre de olyanokat, hogy beleszédülsz és napokig gondolkozol rajta. ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...