Max Payne 3

Megjelenési dátum: 2012. május 18
Fejlesztő: Rockstar Vancouver
Kiadó: Rockstar
Stílus: TPS/shooter

Egy családját vesztett megtört rendőr. Eső, havazás, noir hangulat, képregényes átvezetők a pénzhiány miatt. Egy mormogó, monologizáló főhős, akinek szövegei a vesénkig hatol, és még az irodalomkedvelők is fejet hajthatnak a minőségük láttán. Egy hegedűtéma, amitől a mai napig borsózik a hátunk, a depresszió melankóliája ez. Stílusteremtő játék, egy mérföldkő az akció és az egész játékipar történelmében. Ez volt az első két Max Payne. Ám a második rész óta csaknem 9 év telt el, s azóta az eredeti fejlesztőcsapat, a Remedy a Microsoft berkein belül dolgozik, a cím jogai pedig a Rockstarnal maradtak. Főhősünk is megöregedett és pocakot eresztett. De vajon a játék is elindult-e a lejtőn Max után? Tesztemből mindjárt kis is derül.

A játék 9 évvel Mona halála után veszi fel a fonalat, Max immáron felhagyott a szakmájával, és legtöbb idejét a kocsmában tölti, általában minimum egy üveg whiskey társaságában, az önsajnálat posványába ragadva. Mona és a családjának elvesztése sok volt neki, ezt már nem tudja feldolgozni, így az első két részben lefektetett gyógyszer és alkoholfüggősége most érte el tetőfokát. Ekkor találkozik vele akadémiai barátja, Raul Passos aki munkát ajánl neki a napfényes Brazíliában ahol a dúsgazdag Branco családot kellene őriznie busás pénzért. Max vonakodva bár, de elhagyja démonainak helyszínét, de a békés nyugdíjas munka hamarosan élete újabb rémálmává válik, miután a helyi terrorista szervezet elrabolja Rodrigo feleségét Fabianát és váltságdíjat követelnek érte. Max természetesen munkájában sincs a toppon, és a folyamatosan bulizó fiatalokkal együtt ő is behajít egy-két pohárkával. Mivel a család főtestőre általában másnapos, így hamar kicsúszik minden irányítás a kezükből, és csakúgy hullanak, mint a legyek, míg Max természetesen még inkább lerészegedik a történtek hatására és tovább dagonyázik az önsajnálatban, míg össze nem kapja magát és megpróbálja menteni a menthetőt.

A történet egyébként leginkább A.J. Quinell híres regényére, a magyarul is megjelent Zsoldosra hasonlít, amiből Tűzben edzett férfi címen híres film is született Denzel Washington főszereplésével. Természetesen a történet kicsivel bonyolultabb nála, de nyomokban ugyanúgy a halál angyala témát járja körben, viszont ez nem lenne elég ahhoz, hogy teljesen beleéljük magunkat a történtekbe. A játék – s írója, Dan Hauser, aki olyan játékok sorait véste, mint a Red Dead Redemption, GTA vagy a Bully – hangsúlyos részt fektet Max vívódásaira és lelki problémáira, nem beszélve az alkohol és gyógyszerfüggőségről, amely miatt rendkívül erős a mű lélektanisága és a karakterfejlődésre fordított idő is. Max monológjai ugyanúgy visszatérnek, s bár most kevésbé irodalmi, mint azelőtt, mégis segít belerázódni a történetbe, és segít megérteni, Max min megy keresztül. Erre csak rásegítenek a sokszor 7-8 perc hosszúságú átvezető filmek – a játékban összesen 3 és fél óra videó kapott helyet -, amelyben gyakori visszatérő elem a Jack Danielses üveg. Ezek a jelenetek és Max viszik el a hátán a történetet, mert az alap forgatókönyv eléggé klisés és kiszámítható. Egyébként, akik félnének a kopasz, John McLane-re hajazó Maxtől ne tegyék, egészen a játék közepéig a régi Max Payne köszönt vissza ránk hajjal, és öltönyben, sőt még New Yorkba is visszatérünk egy-két fejezet erejéig. Max megváltozásáról nem írnék többet, mert az a történet szerves részét képezi.

Nem úgy, mint a design, amelyet pokoli jól készítettek el a fejlesztők, ugyanis a 14 fejezetben szinte bejárjuk az egész társadalmi palettát a hotelektől, a nyomornegyedeken át, a temetőig, hajókon bulizó gazdag tiniken át a night clubokig, és még sorolhatnám. Rendkívül változatos helyszíneken fordulunk meg, amelyek mind a végletekig kidolgozottak, egyes részek rendkívül tágasak, nem semmiért készült csaknem az egész Rockstar fejlesztőgárda segítségével a játék, ugyanis nem kis munka lehetett megalkotni ezeket.

Ehhez a remek designhoz pedig kiváló grafika is párosul, amelyet ismét a Rockstar házi motorjai, a RAGE és az Euphoria alatt hoztak össze, és a látvány elképesztő. Főleg a karakterek kidolgozásai, Max, Raul és a Branco család tagjai rendkívül részletgazdagok, és maga az összkép is lenyűgöző. Például a fizika példaértékű, ha egy irodában vagyunk, a papírok susognak és a levegőben szállnak, ha fabódé mögül tüzelünk, akkor a fabódét lebontják alólunk, és a katonák halála is a  fizika szabályait figyelembe veszi. De sajnos a látványban is akad feketeleves. Ugyanis a tereptárgyak közelről eléggé statikusak, felületesek, és alacsony poligonszámúak, bár az összképet lényegében nem befolyásolja nagyon, de azért észre lehet venni.

De nézzük, a játékmenet mennyire volt képes lépést tartani a jelenlegi igényekkel, és mennyit őrzött meg a régi vágású rajongóknak. Nos, azt elmondhatom, hogy a játék megfelelően nehéz, és kontrollerhez kevésbé szokott játékosoknak már a normal is elég izzasztó lehet, hála az irreálisan sok ellenségnek. Igen, a játékokban ezt nem szeretem, amikor egy szimpla bandának, vagy kommandósnak egy egész hadserege van és azt módszeresen kell kiirtanunk. Az ellenfelek egyébként elég eszesek, bekerítenek, körbefognak, bár néha csak a golyók útjába állnak és nem keresnek fedezéket sem. Ami még viszont régi vágásúnak tűnhet, hogy a játék alapvetően egy sablon-TPS játék, amelyben nem nagyon kell azon morfondírozni, hogy kombókkal, vagy tereptárgyakkal likvidáljuk az ellenfeleket, és a lőszer miatt sem kell sokat aggódnunk, a lényeg az, hogy minél több golyót eresszünk az ellenfelekbe a fedezék mögül. Tehát semmiféle extra dolgot nem vitt a Rockstar produktumba, a TPS elemek alapjait olvasztotta bele, de még így is egy jó 10-15 órára tehető a Max Payne 3.

Fegyverből összesen három lehet nálunk, de mivel a realizmusra törekedtek, így például, ha max pisztolyt és géppisztolyt szeretne egyszerre használni, a kétkezes gépkarabélyt el kell, hogy dobja, mert nem tudja hova eltenni. Éppen ezért gránátok sincsenek a játékba, mert már nem fér a zsebünkbe. Például, ha pisztollyal lövöldözünk, és van nálunk nagyobb mordály, akkor Max a másik kezében tartja a puskáját. Furának tűnhet így elsőre, de viszont realisztikus. Max névjegyének számító időlassítás és vetődés is visszakerült a játékba, és sok helyzetet csak ezzel érdemes megoldani. Ha megfelelő adrenalint gyűjtöttünk, akkor akár egy fél percig is oszthatjuk lassított felvételben az áldást, így igazi Rambok lehetünk, de vigyázzunk, mert 2-3 golyó már halálos, és nincs instant regenerálódás, Max a gyógyszerekre van szorulva, amit persze nem minden utcasarkon lehet magunkhoz kapni. Új feature még a játékban, ha az életünk vészesen kevés, és már csak egy golyótól állunk a haláltól, akkor az idő lelassul, és revansot vehetünk a támadónkon, amikor általában közelről élhetjük át, ahogyan az ellenfelünk testébe behatol(nak) a golyó(k). Persze, ezt is el lehet bénázni, ha nem találjuk el az ellenfelet, vagy éppen kifogyott a tár, és nézhetjük, ahogyan Max holtan lerogy, golyóktól lyuggatott testtel.

Ami talán a legnagyobb változáson ment át, az viszont a zene. A zenét a Health nevű noise punk banda komponálta, akik rengeteg énekes elemmel dobták fel a játékot, és amúgy is jól értettek a hangulatkeltéshez. A dobos, vagy éppen techno-s elemek a nightclubba mindenképpen megérnek egy misét, és még azoknak is tetszeni fog, akik egyébként egyáltalán nem szeretik a hasonló zenét. Persze, visszatér kétszer is a megszokott szomorkás hegedűtéma, de a játék zenéi modernebbek és ezek jobban illenek ehhez a fajta megközelítéshez, mint a klasszikus zene. Ráadásul külön betétdalt is kapott a játék, ugyanis a Tears című darab a játék számára készült, és egy rendkívül kellemes, enyhén pszchiedélikus utánérzésű darab. Kicsit az Archive zenekarra emlékeztetett. A szinkron természetesen telitalálat, a banditák portugálul beszélnek, amelyet természetesen a nyelvben nem jártasak nem értenek meg, és le se fordítják nekünk a feliratokban, Max többször is gúnyt űz belőlük, hogy nem érti a nyelvet. Főszereplőnk hangja ismét James McCafrey , így a Morgan Freeman-éhoz hasonló mély bariton visszatér, cinikusabban mint valaha. Kár, hogy a párbeszédeknél a képernyőbe kell mászni, mert a feliratok egy nem HDTV-n a légypiszoknál is kisebbek.

A Rockstar valamilyen téren most sem hibázott. Ugyanis egy sablon elemekből felépített TPS játékot tudott olyan köntösbe bújtatni, amely nem csak elgondolkoztat, tanít, de még szórakoztatni is képes, úgy hogy nem fullad unalomba a hadseregnyi ellenség kiírtása. Audiovizuális szempontból mindenképpen az egyik legjobb termék lesz az évben, s bár nem lett tökéletes, ez sajnos a bebetonozott játékpaneleknek köszönhető csak. Mindenkinek érdemes vele egy próbát tenni, mert igényes, felnőtt tartalomban bővelkedő produktumról van szó, amely jó példa arra, miként is kellene a játékiparnak kinéznie 2012-ben. 

Értékelés: 96% (99/100/90)

Pro:                                                Kontra:

- Max monológjai, belső harcai                     - Sablon-TPS elemek
- Kiváló audiovizuális körítés                        - Irreálisan sok ellenség
- Kellőképp kihívás a nehézsége                   - Néhol kevés poligonszám

/Következő játékteszt: Final Fantasy XIII-2/