Az Assassin's Creed sorozat első részének kapcsán kicsit az volt az érzésem, hogy az Ubisoft becsomagolta a Prince of Persia szériát egy másik dobozba, és úgy tették a boltok polcaira. Altair kalandja azonban rögvest megfogott, annak ellenére, hogy némely apróbb dolog bosszantott a játékban.

Számomra Ezio kalandja volt az, ami megragadott, és olyan élményt nyújtott, akár egy Gyűrűk Ura, vagy Star Wars jellegű hatalmas filmalkotás. Azt kell hogy mondjam, lenyűgöző volt, és a történet messze az egyik legjobb, amit videojáték nyújtott nekem valaha.

Az Ubisoft aztán megérezte ezt, mint a mágnes Vader sisakját. Nemsoká prezentálták a Brotherhoodot, ami visszaadta ugyanazt a mámort, csak gondolta "miért ne tegyek rá még egy lapáttal, hogy magamhoz láncoljalak, és ne legyen magánéleted".

Eztán a Revelations - kicsit izzadságszagúan ugyan - szintén beküzdötte magát a szívembe. Az egyetlen problémám az volt róla, hogy annyira jól kerestek Ezion, hogy mindenképp őt akarták főhősnek. Kicsit olyan érzést keltett, mintha a pénztárcámba akartak volna turkálni, hogy "mondd csak, akad még egy kis pénzed? na nem baj, akkor kiadjuk ugyanazt, itt-ott felextrázva, más helyszínen, könnyítünk a zsebeden." Ennek ellenére élveztem, frenetikus volt, és külön ajándékként tekintettem arra, hogy végre Altairról is megtudtunk ezt-azt, szerintem ez szuper volt.

Majd eljött a harmadik rész, játék számban az ötödik.

Miután jó hosszúra nyújtottam a bevezető szövegem, és az a maradék három ember is már facebookozik, aki talán belevágott a kis tapasztalat-megosztásom böngészésébe, már írhatok szabadabban és még hosszabban.

A jó dolgokkal kezdeném, mert szeretem úgy érezni, hogy optimista vagyok.

Vegyél meg! --> A játék a polcról integet. Szuper az illusztráció (és pont azt a képet nem szúrom be ide) egyszerűen kiabál, és ha már közelebb slattyogok hozzá, meglepetést is kínál: magyar felirattal került a boltokba, külön csillag jár neki.

Sokan vagyunk --> Desmod karakterével kezdünk (akinek a Revelations óta valamiért megnőtt az orra), vele szintén jut egy kis játék idő, még egy kis háttértörténet, kóbor szálakat ismerünk meg róla, az apjáról, kettejük kapcsolatáról, és kiderül, hogy egy ügyes, belevaló, méltó assassin. Ezen kívül Haytham Kenway is kameránk elé áll, vele is mászkálhatunk picit, és megtudhatjuk milyen is, mikor az ember egyszerre egy elegáns úriember, és egy könyörtelen gyilkos. Nekem régóta hiányzott egy ennyire kiismerhetetlen szereplő ebbe a sorozatba is. Sablon jellem az efféle ambivalens, tipikus "ami kell, az kell, ami jó, az jó" figura a filmek és játékok terítékén, de hiányérzetem lett volna, ha nem tűnik fel. És ott van még természetesen Connor, a főhősünk, akit szeretünk, mert erős, elszánt egyéniség, és köztudottan megfogja a vásárlót az olyasfajta sztori, amiben a főhős változáson megy át. Megfigyelhetjük, hogy lesz bújócskázó kisgyerekből egy igazi hős, egy legyőzhetetlen férfi. Végigkísérhetjük őt egy teljes jellemváltozáson.

Játszani jó --> A játékot körüllengi a kulcsszó: szabadság. A GTA-sorozat is ezért szimpatikus sokaknak, mivel ott is az alapelv: "Semmit nem KELL csinálni." Miniküldetések árasztanak el a kötelező feladatok mellett, valamint ehhez kapcsolódik az életszerűség is, azaz, először szembesülünk azzal, hogy nincs semmink. A legjobb fegyverek, ruhák, eszközök eléréséhez pénz kell, ami nem száll az erszénybe magától. Nyuszikákat kell megnyúzni, szarvas gidákat kell csapdába ejteni, rókákat levadászni, azoknak prémét magunkhoz venni, és többek között ezzel kereskedünk. Ez hihetetlenül jó. Nem kell renoválni a fél várost az állandó bevételért, s miegymás (holott azzal sem volt gond), hanem közvetlen közelségből elérhetünk kis türelemmel nagy összegeket. A természet effajta megmozgatása bámulatos, és kitűnő ötlet. Ez abban is megmutatkozik, hogy a fákon ugrálhatunk Tarzant is megszégyenítő mozdulatokkal, vagy, hogy a gondtalan bolyongásunkat egy arra bóklászó medve, vagy egy magában portyázgató farkas könnyedén megzavarhatja. Zseniális.
A jól bevált városfelépítés a második részhez hasonlóan itt is megtalálható, vétek lett volna kihagyni.
A mozgás nem robotikus, hanem érvényesíti ez is a szabadságot, nem sablonos, épp ellenkezőleg: változatosnak is nevezhető.
Az események természetesen nem csak a természet lágy ölén zajlanak, hanem rendelkezésre áll két város is. Ez is tetszett. A városok kidolgozása szerintem fenomenális, a sikátorokat, tereket, házfalakat könnyedén harctérré változtathatjuk, legfőbb menekülési útvonalként szolgálnak, és a "viewpointok" felfedezésekor ámul az ember.
A történet maga sem összecsapott móka. Látszik, hogy nem egynapos projekt volt, szépen kibontakoztatja mondanivalóját izgalmassá téve azt, elvarratlan szálakat nem hagy maga után, és lehetőséget hagy a folytatásra. Nekem személy szerint ennél több nem is kell egy történettől, pláne ha ilyen magával ragadó, mint az Assassin's Creed III-é.

"Az új mindig jobb" --> Az újdonságok kapcsán kissé féltem, kifejezetten a muskéták és pisztolyok megjelenésétől. Úgy gondoltam, elronthatja a játékot, és ez lehet az a bizonyos "kivezető nyílás a Halálcsillagon", de kellemesen csalódtam. Nem vedlette át magát a lövöldözős RPG játékok sorába, hisz az elől töltős puskák úgymond "macerásak".  Jól jön nagyon sokszor, de mégsem tolja afelé a játékmenetet, hogy lődd le ezt- azt-amazt! Remek megoldás volt, és könnyen kezelhető. A legkiválóbb az eldobható penge volt, mely egy kötél segítségével visszarántja, felakasztja az ellenfelet. Igazán kiélhettem a kreativitásomat az eszköz használata közben.
Az ágyú kezelésének visszahozása a Brotherhoodból nélkülözhetetlen volt, de ezt a kor is igényelte.
A vízi csaták hallatán megint csak reményvesztett állapotba kerültem, de azt kell hogy mondjam, példás a kidolgozás a tengeri csatákat tekintve. Nagyon jól szórakoztam.
A legfontosabb újítás azonban Connor, és az évszázadok átugrása volt. Új szintekre emelte az Assassin's Creed sorozatot, remekül beleillett ezekbe az időkbe is, tökéletesnek is mondanám.

Nem vagyok elfogult (egyébként igen), belátom, vannak hibák is a játék kapcsán.

A méret a lényeg --> Ha az ember nem csinálja meg a mellékküldetéseket, és nem veti bele magát az indián ének tiszteletébe, ezáltal nem is vadászik naphosszat, vagyis csakis a főküldetéseket csinálja meg, akkor rövid. Tudom, nem ez a lényeg, de a tény az tény. Ha csak a felkiáltójeleket hajkurásszuk a játék nagyjából 10 óra alatt végigvihető.

Hol a prológus vége? --> A bevezető szakasz hosszú. Ha a falakon mászó, háztetőkön parkour műveleteket végző Connorral akarok játszani, és vele kaszabolni, akkor bizony végig kell ülnöm apjának útját az újvilágba, az unalmassá is nyilvánítható indián gyerekek bújócskáját, a fákon csüngő tini kalandjait, stb. Ennyire nem szabadna elhúzni úgy gondolom.

Oszd meg és uralkodj --> Kissé zavaró, hogy egymásból táplálkozva a FarCry 3 is ugynan ezt a vadonban portyázó rendszert használja a tárgyak megvásárlásához, de ez már igazán csak szőrszálhasogatás.

Szerintem szuper játék, ami elképesztő élményt kínál. Izgalmas, mozgalmas, és ezt a dinamikát megalapozta a jó történet is. Köszönöm a figyelmet, várom a "hülye vagy, te hülye", és a "bízd inkább a profikra" kommentárokat. Jó Assassin's Creed-ezést mindenkinek!