lesik20

lesik20

PC VS Konzol

Link másolása
Húúú már látom magam előtt ahogy a fanboyok és a trollok százai fényesítik ujjaikat amint meglátták. Én most szeretném félretenni és a tényeket előtérbe helyezni

PC-s vagyok. Immáron egy éve. Szeretem a PC-met. Ezelött volt egy Egy NES-em, egy Sega Genesys-em, Gameboyom, PS2-öm, Nintendo DS-em, PSP-m valamint egy Xbox 360-am. Persze a háttérben mindig is ott volt egy alap pc amin maximum CS-ztem. Azoknak a napoknak szinte vége. Bár a 360-om mégvan, szegény 6 éves már, már 2-szer volt szervízben, olvasójába csak a CD lélek száll. 

 

Tavaly nyáron még gondolkodtam hogy szerzek egy PS4-et. Persze, ott volt még az Xbox 1 is, ami bár köhögcsélve indult, de mai szempontbol már rendben van. Viszont tudtam hogy a PS4 drága, és nekem mellé egy új PC is kell a tanulmányaimhoz. Nos inkább vettem egy alap PC-t, és megfogadtam az okosok tanácsát. Ne vegyél konzolt egyből amint megjelenik. Várj vele pár hónapot, vagy talán egy évet. Én Vártam. 2014 Novemberében elhatároztam hogy most pedig föllépitek egy fasza gépet. (Elözőt odaadtam apámnak). A konfigom szinte minden térben jeleskedik, hihetetlen a teljesítménye. 

 



INTEL Core i5-4690 3.50GHz 1150 BOX

 
  2 db CRUCIAL 4GB DDR3 1600MHz CL11 CT25664BA160BJ  
 
  1 db TOSHIBA Desktop 1TB 7200rpm 32MB SATA3 DT01ACA100 

 
  1 db  SAMSUNG SH-224DB/BEBE fekete OEM

 
  1 db MTECH FM12A BLUE


  1 db CHIEFTEC GPS-500A8 500W

 
 

 





A régig konfigombol egy HD 7750-ös GPU használtam még fel, ami teszi a dolgát, de majd év elején azt is cserélem. Maga a gép alig 125 000 forintba került, egy konzol árába. És most fölsorolom az élményeimet vele.

1. Steam. Ebbe beletartozik az évszakoktol függö vásárok, a közösség, meg maga az élmény. 6 euro. Tudjátok mennyi 6 euro. Alig 2000 forint. Tudjátok mit vettem 6 euroért. GTA játékokat. Az összeset. GTA 3-tól az Episode Of Liberty City-ig. Hihetetlen akcíók vannak. Összesen ha tán 100 eurót költöttem eddig egy év alatt, és van 36 fizetős játékom. Ebbe beletartozik a DayZ, az Új Tomb Raider, Skyrim, az emlitett GTA-k, az összes Counter Strike, Just Cause 2, ARMA 2, ésatöbbi. Tudjátok mit lehet venni még 100 euro-ért. Még 2 új konzolos játékot se.

Amúgy konzol fronton se vészes a helyzet. Sajna a konzolság eggyik nagy előnye és hátránya is egyben hogy fizetni kell bizonyos szolgáltatásokért. Az Xboxnál elöző generácioban fizetned kellet a multiért (mondjuk az a havi 1200 forint nem volt vészes... még ma sem az) viszont most a mellé kapsz még full játékokat is. Szerintem ez tisztességes ajánlat, bár ez még igencsak gyermekcípőben jár a mostani generációban, talán a következő év nagyobb termést hozz. 

Másik nagy elöny a multitasking. Tudom hogy ez már van már a konzolokon is, hogy egyszere tudsz böngészni és játszani VISZONT. Ez egy nagy viszont:

Géppel könnyeb

 

*SOKK* *FELHÁBORODÁS* *KÁROMKODÁS

Bocsi skacok, ez van. Gondolj bele. Most sem a konzolodon vagy bejelenkezve ide. Nem a konzolodon olvasod ezt és válaszolsz. A PC-n egyszerűb. Miért. Billenytűzet és egér. Ezért. Többet nem is kell mondanom. Persze zenét illetve videót nézvi mindkettővel ugyanolyan könnyű, de a többi.... hát az nem igen.

Na de nézzük a közösséget. És áldjuk meg mindenkit hogy nem az amcsikkal játszunk, bármelyik platformon. Mé' nem? Mert ők amcsi szerveren játszanak, mi meg európain. Mé nem baj ez? Azért drága barátom mert ott szinte minden háztartásban vagy egy Xbox, és minden 6-tól 14 éves pisis elmondhatja magáról hogy ő mekkora állat, hogy hogyan ******** meg az édesanyámat. Ez van. Persze ez itt magyarországon se kivétel. De amíg itt kb minden 10. játékos kiskorú, ott csak minden 10. játékos nagykorú. És valjuk be, az Európaik annyira nem szólnak be egymásnak (Valszeg azért mert senki sem ért semmit a másiktól)

Ez leginkább a konzolokra igaz, míg a Steamen... nagyon egyhangú ez a közzöség. ELVILEG ez egy tartalmilag gazdagabb szolgáltatást kénye nyújtani szociális szempontokból... de mégsem. 360-on egyszerübb volt partit csinálni, sokkal nyitotabb voltak az emberek, könnyü volt barátokat szerezni. Steamen meg... olyan mintha vidámparkban lennél ahol mindenki csak saját magával foglalkozik. Ez hiányzik legjobban a konzolos életböl.

Na de most vegyük minden PC-s legszebb témáját.A teljesítményt. Engetelmekkel kezdeném a konzolosokkal: Megvetted a zsír új konzolodat, ezuttal nem ker törödböd hogy vegyél bele új alkatrészeket hogy játsz a legújjab játékokat. Ott egy pont. Viszont, ott van a PC, amint a fent emlitted játékok árából folyamatosan fejleszti a gépét (talán ha évente egy 200-300 eurot/5-6 konzol játék árát) arra költi, és naprakészen tud elfutni rajta minden új játék 1080p 60fps-en.

OHOHOHOH kimondtam a büvűs szavakat. 1080p 60fps.

Hihetletlen hogy e pár szócska ennyi beszélgetés von maga után. És most beszéljünk erörl. Sose elégedj meg a kevéssel. Bocsánat de egy 720p 30fps játék rosszabul fog kinézni mint a fent emlitett példa. Igen még a képkocka/másodperc is nehéz. És ami szomorú. Hogy az új generációs konzolok néha megsem közeletik e kettő mércét. És ez sajnos a PC-seket is visszahúzza. Mivel nem ezek lettek a standardok, mindenki megprobálja elhitetni hogy kinek kell 1080p.

Ember, mindjárt a 4K idejében élünk... 

Je

 

Erröl ennyit. Még egy dologrol nem beszéltem. Az exluzivokrol. Bocsánat de erröl inkább nem akarnék vitát nyitni mivel minden platformnak rengeteg jó exluziva van, az már egy más kérdés kinek mi tetszik.

 

Remélem tetszett az írásom, a kommentekbe probáljatok kulturáltan írni, nem seggeszki színtűen. Köszönöm

89.
89.
SilasGreaves
Ps4 tulaj vagyok és nagyon elégedett a konzolommal. Leárazások mindig vannak, szinte bagóért lehet játékokat szerezni. Használtan is elég könnyű hozzájutni jó címekhez. Kb két ėvre el vagyok látva egyelőre, (wolfenstein, uncharted collection, killzone, stb, stb. szóval kényelmesen elterülök a fotelban, nagy Tv :), nem görnyedve , nem vakoskodva a monitor előtt. Hozzátenném, még sok xbox360, sőt ps2 játékom is van, amik vėgigjátszásra várnak. Szóval ...konzol! Meg egy teljesen jó régi pc minden másra. Szegényt pedig szinte egészen leváltja lassan az IPad pro, ami szintén fantasztikus eszköz .
85.
85.
Neo1989
Nekem a játék a lényeg az nem érdekel h mire adták ki.
Most is van egyszerre PC-m, PS3-am,meg 360-om a jövőbe is veszek.
Ezzel le van fedve minden ami érdekel azt cső.
Mondjuk a Box irányítása komfortra magasan a többi felett áll de v miben mindegyik kitűnik.

Az meg h ki fanboykodik mi mellet az engem nem érdekel.
Ha jobban alszik tőle csinálja, én nem veszem fel.
80.
80.
sc00by02
a patchelésről meg annyit hogy, az AC Unity PC-én is Bugos fos volt nem csak konzolon..... az nem a platformok hibája, hogy a fejlesztőknek manapság szokása lett hogy ki adnak egy játékot félkészen és akkor jön day0 patch a day01 patch..... a day42 patch.... úgy emlészem annó ez nem volt szokás, volta patche akkor is.... de azok nem olyan hibákat próbáltak meg javítani, hogy konkrét az npc-ék a semmiből oda Hopponálnak ( tisztaHPezazAC xD ) szóval a patchek egy igen elcseszett érvek lettek
78.
78.
sc00by02
Én konzolos vagyok, de ez a butítás tényleg igaz.... Sok olyan cím van aminek az első része csak PC-re jött a többi utána konzolra is és lám csodát, kaptunk egy lebutított fost ami elcseszte a szériát, és most lehet nem mai címet mondok de PL ott a Crysis.... a személyes kedvencem lett volna, ha a konzolok miatt a 2-3. részt nem cseszik el és csinálnak belőle egy OPEN WORLD, vagy SANDBOX ( kinekhogytetszik) fps amiben konkrét egy csőrendszerben haladsz végig mint a Cod-okban...... Ez az efpées, meg négyká, megy ezernyolvanpé, meg ilyenek xD Játszál hülye gyerek ne a pixeleket számolgasd... xD
77.
77.
FrankBlack
#75: ja, és ezt a videót amúgy köszi Kindzsal, mert ezt akkor tettem el, amikor te ajánlottad egyszer úgy kb fél éve egy nagyon hasonló témában folyó beszélgetésnél a főoldalon
76.
76.
A Pulyka
#70: Nekem nem kell megmagyarázni milyen 1080, és 60fps, az meg hogy "tobb", mitol lenne? Jobb, egy kicsit, de ettol még mit sem változtat a játékon, ha egyszer szar.Hát miért akarod te ezeket a játékokat, amiket te játszol lenyomni mások torkán? Mibol gondolod, hogy mindenkinek ezt kéne szeretnie?
72.
72.
lesik20
#71: Remélem nem a cikkemre érteted ezt

Its my first time, be gentle ;_;
71.
71.
barackostej


............................................________
....................................,.-'"...................``~.,
.............................,.-"..................................."-.,
.........................,/...............................................":,
.....................,?......................................................,
.................../...........................................................,}
................./......................................................,:`^`..}
.............../...................................................,:"........./
..............?.....__.........................................:`.........../
............./__.(....."~-,_..............................,:`........../
.........../(_...."~,_........"~,_....................,:`........_/
..........{.._$;_......"=,_......."-,_.......,.-~-,},.~";/....}
...........((.....*~_......."=-._......";,,./`..../"............../
...,,,___.`~,......"~.,....................`.....}............../
............(....`=-,,.......`........................(......;_,,-"
............/.`~,......`-...................................../
.............`~.*-,.....................................|,./.....,__
,,_..........}.>-._...................................|..............`=~-,
.....`=~-,__......`,.................................
...................`=~-,,.,...............................
................................`:,,...........................`..............__
.....................................`=-,...................,%`>--==``
........................................_..........._,-%.......`
...................................,
70.
70.
randall13
#64: Látod ezért vagy kazuár, mert meg kell magyarázni, mitől több és jobb az 1080p@60fps. Elhiszem és meg is értem, hogy neked erre nincs szükséged, de akkor had ne legyenek azok a szánalmasok, akik nem hajlandók kompromisszumokat kötni az irányítás és ezzel együtt a játékélmény terén. Akármilyen felfoghatatlannak tűnik, míg te megelégszel a minimummal, mások rohadtul nem. Én sem. Nekem nem tudják kiszúrni a szemem a filmszerűnek mondott történetvezetéssel, neked igen. És amíg a hozzád hasonlók vannak többségben, addig nem is fog változni ez a negatív tendencia.
68.
68.
Yanez
#62: " Nem fogtok értékelni soha a büdös életben egy Total War-t, Civilizationt, LoL-t, Dotát.." - és mi van azokkal, akiknek nem jönnek be ezek a műfajok? Anno pc-gamer korszakomban sem játszottam ezekkel, sem hasonlókkal. Ehelyett pc-n nagyban nyomtam a CS-t, MoH-ot, CoD-ot, gondolok itt a legelsőkre. Ezenkivül pc-n is szerettem a tps játékokat, mint pl a Max Payne, GTA, Splinter Cell, Hitman, stb. Mindig bőven volt mivel játszanom, és ezt nagyra is értékelem, mert ez most is így van.

Ma, mint konzolos, azt kell mondjam, úgyanúgy szórakozom, és pont annyi remek játék áll rendelkezésemre, mint akkor, és most pc-n. Úgyanúgy megtalálom a játékokban a kihívásokat, persze vannak kívételek, de azok mindig is voltak, és minden platformon.

" A jó játékhoz pedig nem elég a 720p@30fps. Ha neked igen, akkor egyszerűen kazuár játékos vagy, akit meg lehet téveszteni a sok csilli-villivel, filmszerű látvánnyal." - a jó játékhoz full hd, és 60fps sem elég, ha maga a produktum egy kalap szar. A jó játékhoz jó fejlesztőcsapat kell! A többi személyfüggő, hogy kinek milyen felbontás elég/jó, ki milyen szinten tudja élvezni az adott játékot. De hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy ki kazuár, ki nem, az fix. Ha mondjuk Pistike szegényebb családból van, és szeret játszani, de max egy PS3-at, vagy egy gyengébb pc-t engedhet meg magának, akkor ő kazuár? Azt hiszem magad sem vagy tisztában azzal, amit beszélsz, de nem baj, csak élvezd azt, amin játszol! Mellesleg, ha te az általad felsorolt játékokban leled örömöd, és a maximális technikai szinten, akkor miért gondolod, hogy mások is csak abban lelhetik? A saját ízlésed nem vonatkozik az egész világra.
66.
66.
A Pulyka
#62: Ja meg annyi, hogyha én minden második hírnél védem a konzolomat, akkor te minden egyes hírnél a pécédet.Meg is veregetném érte a válladat....jo nagy péklapáttal.
65.
65.
godach
#63: Mert az élet minden pontján felülkerekednék rajtad meg a tetteiden?
Jó nem. A 010111100 nem az én világom...
64.
64.
A Pulyka
#62: Tudod én még azokból az időkből származom, amikor egy játékban nem is lehetett 2 gombnál tobbet használni.Valoszinuleg téged még pelenkáztak, amikor én már gémeltem, úgyhogy ezzel a hulyességgel ne gyere.Irtam, mindennel játszom, ami jo, ne forgasd ki a szavaimat!
Aruld már el nekem, az általad felsorolt 3 stratégia játék mitol nyújt tobbet 60fps sebességgel, vagy 1080p-ben?
A tobbire nem is veszem a fáradságot, hogy válaszoljak, mert egy rakás baromság.
63.
63.
randall13
#59: Te meg még mindig egy egoista barom vagy, aki valamiért mindig azt hiszi, hogy minden egyes mondatával megmondta a tutit. Csak tudnám miért :\
62.
62.
randall13
#60: Ha neked 1 évvel ezelőtt még fingod sem volt mi az az fps, akkor nyilvánvalóan nem lehetsz több, mint 14. A játékok hőskorában úgymond alapvető fogalom volt az fps. Ha téged jobban elszórakoztat egy filmes dráma mint egy játék, akkor menj és nézz filmet. Én a játékot játszom, és nem a nyálamat csorgatom a robbanásokra és fényekre. A jó játékhoz pedig nem elég a 720p@30fps. Ha neked igen, akkor egyszerűen kazuár játékos vagy, akit meg lehet téveszteni a sok csilli-villivel, filmszerű látvánnyal. De egy igazi játékos tudja, hogy a látvány nem minden, a teljes élményhez pedig rohadt kevés a 30fps, akármennyire is küzdesz a konzolodért minden második hír alatt. Kazuár vagy, ennyi, nem értem én ettől miért szánalmasok azok, akik nem elégednek meg az 'éppencsakjátszhatóval'.
Tudod én még azokból az időkből származom, amikor a játékosnak nem az volt az élmény, ha 2 gomb nyomva tartásával végig lehetett vinni a játékot, lásd Assassins Creed. Szidod a CoD-ot és a BF-et, de szerintem addig még nem jutottál el, hogy a konzolosodás miatt lett ennyire korcs mindkét sorozat. Tudod te egyáltalán, hogy mit képviseltek régen ezek a játékok? A CS mellett a kompetitív játékot jelentették az egész világon. A te kis filmszerű igényeid miatt viszont telepakolták QTE jelenetekkel és hasonló marhaságokkal mindegyiket. Tisztelet a kivételnek, de ugye a CS:GO már évek óta a toplisták tetején is van PC-n. Hangsúlyozom, PC-n. Mert konzolon úgy látszik nincs igény olyan játékra, amiben nem a hosszú, olcsó szórakozáson és megérdemelt sikereken van a hangsúly, hanem az igénytelenül rövid drámázásra és a folyamatos buksisimogatásra minden szarárt achievement néven. Ezért nem fognak értékelni a konzolos kazuárok egy Armát vagy Insurgencyt, fel se tudják fogni mennyivel másabb, jobb élményt nyújtanak a klasszikus játékmenetükkel. Mert hát a trailerben nincs 5 robbanás/szekundum, akkor az csak szarfoshugy lehet. Nem fogtok értékelni soha a büdös életben egy Total War-t, Civilizationt, LoL-t, Dotát, mert nektek úgy látszik fontosabb a filmszerűség, mint az igazi, tiszta játék.
Én csak azt tudom ismételni, hogy aki 30fps-sel akar nézni 720p-s drámákat, akkor az ne játsszon, hanem nézzen meg egy kibaszott filmet, és ne az legyen a mocskos idióta, aki esetleg a játékkal játszani szeretne, fluidan, autoaim nélkül, használva az eszét a győzelemhez. Mert nektek úgy látszik ezekre nincs szükségetek.
61.
61.
A Pulyka
#60: Mármint: grat hozzá :)
60.
60.
A Pulyka
#57: Akkor az interaktív szorakozás mindenkinek mást jelent.Felhoztad a Last of us-t példának mint 10 éveseknek készult játékot.Eszerint nem játszottál vele.Ez a játék olyan, mintha filmben megnéznél egy komoly drámát.Tehát mivel is hasonlítod ossze? Gondolom te Cod-ozol, bf-ezel,meg ilyenek, ha ennyire nyáladzol arra a 30fps sebességre? Hát én szivesebben nézek meg egy remek drámát, mint mondjuk egy Transformers(csak az elsot néztem meg.....félig) Nos én az a fajta gémer vagyok, aki mindennel játszik ami jo, és 1 évvel ezellott még halvány fingom sem volt mit jelent az fps, és szerintem még sokan másoknak sem.De tudod mit, biztos vagyok benne, hogy minimum legalább annyira élvezek egy jo játékot, mint te.Sosem tudtam mire jo ez a pixelrecska, és én orulok hogy képes vagyok élvezni egy játékot 720p 30fps sebességgel is.Szánalmasak vagytok.

A bloghoz annyit, hogy egy kalap szart ért, így a sokmilliomodik hasonlo után :) Grat érte! :)
58.
58.
Yanez
#57: Hát ember, te biztos soha, vagy nagyon régen játszottál konzolon, ha szerinted ott nincs a játékokban kihívás. 30fps = hardcore gamer? :D
57.
57.
randall13
#54: Ha megnézed, mindig a kis 10 évesek szoktak rinyálni, hogy ez meg az nem jön PC-re. Nyilván azért, mert a konzolexkluzívok is az ő igényeiket elégítik ki, és az ő értelmi szintjükhöz is vannak igazítva azok a játékok. Uncharted, GoW, Halo, Last of Us, ezekkel mind el lehet szórakozni, de aki komolyabban gondolja a játékot, kb le is szarja ezeket. Egynek elmennek, de 20k-ért soha. Aki hárdkórgémer, az nem szopatja magát 30fps-sel és inkább keres egy normális játékot, amiben van kihívás is. Konzolon mondjuk nem is igen tudok olyan játékról, amiben van kihívás. Ott a nehézséget leginkább a kontroller adja, aim nélkül már el se lehet adni egy játékot.
55.
55.
godach
#52: Sosem értettem egyet azzal, hogy volt értelme kiadni ezeket a nagy "nextgen" konzolokat. Én speciel, még most is azt mondom, ár/érték arányban megéri, de közel sincs olyan előnye mint a régebbieknek.
54.
54.
godach
#53: Ja igen. És úgy általában a pc-seknél szokás sírni, hogy nincs PC-re vagy "nincs pcre de nem is érdekel mer szar" .
Sűrübben láttam már PCst sírni Halo, Forza vagy akármilyen exkluzív anyag miatt mint konzolost Star Craft miatt.
Én megoldom, mert rendelkezek több platformmal, de a hülyeséget hagyjuk már.
52.
52.
lesik20
#37: Rendben nincs mindenkinek, de már viszonylag olcson hozzá lehet jutni. 2006-ban lehetetlen volt egy olyan cpu-t venni ami egyenlő a PS3-asnak a teljesitményével. Itt viszont 30 000 hozzájuthatsz
49.
49.
godach
2010
Fallout: New Vegas
Need For Speed: Hot Pursuit
Halo: Reach
Epic Mickey
StarCraft II Az 5 legkeresettebb játék

2011
la noire
ac revelations
skyrim
dark souls
deus ex
arkham city

2012
The Walking Dead
Dishonored
Mass Effect 1-3
XCOM: Enemy Unknown

2013
Injustice: Gods Among Us
DmC: Devil May Cry
Saints Row IV
Metro: Last Light
Assassin's Creed 4: Black Flag

2014
Metro: 2033 Redux
Dark Souls II
Titanfall
Dragon Age: Inquisition
Alien: Isolation
Wolfeinstein

Ezek MIND megjelentek MULTIPLATFORMON és mind kasszát robbantott. Mi a retek húzza akkor vissza a péchét? Áradoztok a GTA4, Skirym meg hasonlóak modjairól, ami nem megjelenés pillanatában nézett ki úgy, hanem idővel készítették varázsolták szebbé. De érdekes módon, olyan játékokat ajnároztok ami vagy egyszerre, vagy pedig hamarabb jött konzolra is. Nem is nagyon tudnátok olyan kedvencet mondani, ami nincs konzolon. Értem én hogy erősebb a PC. Igaz. De a Konzol húzza vissza? lol
Nevetségesek vagytok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...