maktub

maktub

Kritika: Lopakodó (2005)

Link másolása
Szárnyalnia kellett volna, mélyrepülés lett belőle.

stealth-1.jpg

Rob Cohen nem egy szégyenlős rendező, ha nyúlásról van szó. Legismertebb alkotását, a Halálos irambant is más filmekből rakta össze, így nem csoda, hogy azt hitte, ez a tuti módszer, ha újra kasszát akar robbantani. Cohen a Holtpont helyett ezúttal a Top Gunt próbálta újrahasznosítani, megbolondítva a 2001: Űrodüsszeia megzakkant mesterséges intelligenciájának szálával. A Lopakodót 2005 bevételi bajnokának szánta a Sony, el is költötték rá egy kisebb ország GDP-jét, ám kegyetlenül elszámították magukat vele. A film akkorát bukott, mint ide Lacháza, és azóta is elrettentő lebőgésként hivatkoznak csak rá.

A történet középpontjában három szuperpilóta áll, akiket az akkor még sztárreménységként számon tartott Josh LucasJessica Biel és Jamie Foxx játszanak. A film problémái mindjárt velük elkezdődnek, ugyanis egyikük se látszik alkalmas főszereplőnek. Lucas híján van a kellő karizmának, Biel meg egy katona Barbie benyomását kelti. A szerelmi száluk annál kínosabb, hogy a két színész között a szikra nyomai se fedezhetőek fel, így míg velük foglalkozik a film, mintha csak a drága időnket lopná. Ami az akkor friss Oscar-díjas Foxxot illeti, ő egyértelműen csupán a fizetési csekk miatt van jelen, és amint alkalma van rá, távozik a színről, hogy többé vissza se térjen. Az, hogy Amerikában mégis elsőszámú főszereplőként tüntették fel, jelzi, hogy a Lopakodó milyen nagy szarban volt már a bemutatása előtt is.

stealth-3.jpg

A forgatókönyvet annyiszor írhatták át, hogy a stáblistán feltüntetett W.D. Richter se biztos, hogy ráismerne a munkájára. A film eredetileg a Nintendo híres játékának, a Star Foxnak az adaptációja lett volna, hogy aztán ez a furcsa Top Gun-klón váljék belőle. Bár a sztori meglehetősen egyszerű, még azt se képes következetesen végigvinni. Az önálló életre kelt szuperkomputer félúton megjavul, és onnan a film az Ellenséges terület és Knight Rider elegyeként igyekszik érvényesülni. A Lopakodó miközben nem a legnívósabb helyekről lopdos, iszonyatosan szeretne lazának és menőnek mutatkozni, de erőfeszítései hamar izzadságszagúvá válnak. Most, hogy tisztázva lett, hogy a film mennyire távol áll a tökéletestől, azt is érdemes megjegyezni, hogy azért messze nem nézhetetlen. Egy buta látványfilm, az fix, de annak tulajdonképpen vállalható. Az akció korrekt, és miután elszabadul EDI, a saját magát vezető repülő, a feszességgel sincsenek gondok. Az ésszerűséget a Lopakodó úgy dobja le magáról, mint egy holtterhet, hogy aztán egyre meredekebb manőverekkel emelje a tétet. Végül aztán önmérsékletet gyakorol, és a világ megmentése helyett beéri azzal, hogy a jócsajt kell kihúzni a pácból.

stealth-4.jpg

A CGI ugyan hajlamos teljesen elborítani a vásznat, Cohen azonban a praktikus effekteket se veti meg, így az, hogy a filmre költöttek, érdemben megmutatkozik a végeredményen. A robbanásoknak se a mennyiségét, se a minőségét nem érheti panasz. Gyakran semmibe vett, ám fontos tényező, hogy a hangkeverés is odavág. Ha van egy jó házimozid, a film nem fukarkodik a tesztanyaggal. A Lopakodó némely tartalmi hiányosságán javít a magyar szinkron, főleg az EDI hangját adó Kautzky Armand. Nem mondanám senkinek, hogy rohanjon megnézni a filmet, de a rémisztően rossz hírnevének se szabad felülni. Az a két óra, amíg tart, egész könnyen elszáll.

ÉRTÉKELÉS: 60% 

3.
3.
#2: Igen, én szerintem kevertem valamivel.
Lopakodókat még nem láttam, de Tom Berenger-t szeretem, így utánanézek.
2.
2.
maktub
#1: Nekem is megvan blu-rayen, főképp a film házimozis erényei okán. Utólag kialakult rajongótáborról vagy bármiféle folytatásról én nem tudok. A Lopakodók című Tom Berenger-es filmnek lett több DVD-re megjelent folytatása.
1.
1.
Még a blogom írása előtt olvastam, élvezettel olvastam róla.
Én nekem megvan blu-ray-en, így egyszer nekem is elment, bár néhol beszakadt a plafon, amikor a repcsi dumálni kezdett XD

Valóban nagy bukás volt az biztos, de kialakult egy rajongótábor körülötte.
Ha jól tudom érkezett melléje TV-re szánt folytatás, talán több is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...