maktub

maktub

Gyorsteszt: Crysis Remastered (Xbox Series X)

Link másolása
Tavaly visszatért a nanoruhás kommandós, azonban a páncélja már korántsem ragyogott úgy, mint egykoron.

crysis-title.jpg

A Crytek még 2007-ben vitte sikerre sci-fi köntösbe bújtatott lövöldözős játékát, ami leginkább grafikai megvalósításával vívott ki magának elismeréseket. Hiába számított nagy durranásnak, melyet több folytatással is megfejeltek, a Crysis sose lépett egy ligába olyan szériákkal, mint a Doom vagy a Far Cry. A remaster bejelentésére már azok a tech guruk is túlléptek rajta, akik sokáig vele tesztelték PC-jük erőbírását. A kritikusok visszajelzései szerint az újrapolírozott verzió korántsem öregbítette a Crysis hírnevét. Bugok, teljesítménybeli problémák, röviden a totális összecsapottság jellemezte. Talán a hazai vonatkozással büszkélkedhető spin off, a Warhead iránti nosztalgia miatt, de az intő jelek ellenére tettem egy próbát a Crysis felújításával, amit időközben számos tapasszal igyekeztek méltó állapotba hozni. Az első látásra megmondható, hogy a játékot hatalmas ambíciókkal hozták anno létre, ám, hogy a legfőbb szándékuk a saját fejlesztésű grafikus motoruk látványos demózása volt azt hozta magával, hogy a játékmenet nem túl jól öregedett. 

A Crysis nagyobbik részében egy rejtélyes sziget dzsungelében fogunk kommandózni túszmentés címén. Az fix, hogy a készítők nagy rajongói a Predatornak és az inváziós sci-fiknek, mert bőszen merítettek belőlük, még ha egy lelkes tíz éves szintjén is. A Crysis helyszíneit viszonylag szabadon járhatjuk be, kedvünk szerint közelítve meg az adott célpontot. Ez valamint időleges láthatatlanságot vagy épp szupergyorsaságot adó nanoruhánk hozzátesz egy taktikai réteget a puffogtatáshoz, azonban a síkhülye AI és felejthető gunplay hamar felhígítja az élményt. Ezzel együtt vannak szakaszok, epikus összecsapások, melyeknél a játék túlnő a hiányosságain. A szánalmas boss harcok azok, amiken a legcsúnyábban elvérzik, de a konzolos átiratból eredetileg kivágott repülős pálya se sikerült túl fényesen. A Crysis állandó felemássági érzetet kölcsönöz. Quality módban játszottam végig és nem voltam teljesen elégedett se a látvánnyal, se a teljesítménnyel. A grafika az egyik percben csodás, a másikban illúzióromboló. Nem nehéz rájönni, hogy mitől számított a játék régen annyira menőnek, de ez a remaster főképp arra mutatott rá, hogy miért is múlt el a dicsősége. Remélhetőleg a folytatások már bejelentett felújításával másképp lesz.

ÉRTÉKELÉS: 55%     

7.
7.
maktub
#6: A ray tracing- és a (működő) HDR-támogatás azért számottevő újdonság. A teljes árat ezzel együtt szerintem se éri meg a játék. Ha tudom, hogy jön remasterelve a teljes trilógia, nem is vettem volna meg még akciósan se, inkább kivárok egy leárazást a trilógiára.
6.
6.
crytek
Ezek a "reamsteredek" csak azoknak fognak "előrelépést" hozni akik mind a 3at konzolon játszották.
PC-n gyak. a semmivel egyenlő a változás.

No de mivel ezekben már nincs multi lehet könnyedén acsimaxolni őket. Amint jóáras lesz pcn is és xboxon is be lesznek húzva és kimaxolva. Végigjátszani most vittem végig őket konzolon is (Series X-en a régieket)
5.
5.
maktub
#4: A második részből ugyan konkrétan nem sok maradt meg, de úgy rémlik, hogy rendben volt. A Warhead bennem is élénkebben él, bár ebben benne lehet, hogy ez az egyetlen AAA-játék, amit magyar szinkronnal játszottam végig. A néhai, remek Vass Gábor hörgése, amikor lelőnek még mindig a fülemben cseng.
4.
4.
Claymen
Nekem az egész szériából egyedül warhhead maradt meg. Az első rész nem volt rossz, csak ellaposodott a végére.
A folyatások pedig inkább techdemók semmit játékok voltak. Legalábbis nekem. Pedig az ötlet maga szerintem rengeteg potenciált hordozott.
3.
3.
Aanash
A második részt ps3-on játszottam és csak lestem milyen szép volt.
Csak sose értem a végére, mert unalmas volt.
2.
2.
maktub
#1: A harmadik rész Xbox 360-as változatát kipróbáltam a Game Pass keretén belül. Volt dolgom sok játékkal a visszafele kompatibilitás keretén belül, de ez valami ritka ocsmányul mutatott. A hozzá rendelt Auto HDR-t ki kellett kapcsolnom, mert meghülyültek tőle az átvezetők. Szóval nagyon ráfér az a remaster.
1.
1.
godach
Én gamepassban próbáltam volna, igencsak megjött a kedvem hozzá, de az EA Desktop is olyan kritikán alulin béta még, hogy az valami hihetetlen. Sajnos, valami kompatibilitási probléma miatt, el sem indult szóval így kimaradt a dolog.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...