A Rózsaágyat legtöbben gyorsan a csajos filmek közé sorolnák, de ezzel én nem értek egyet. Az érzelmes, romantikus alkotásokat egyébként is hajlamosak így bekategorizálni, pedig az, hogy valaki férfi, még nem jelenti azt, hogy csak a tesztoszterontól fűtött akciófilmeket élvezheti. Valószínűleg azért alakult ki ez a sztereotípia, mert arra, ha valakit elragadnak az érzelmek, urambocsá sír egy film alatt, hajlamosak vagyunk feminim viselkedésként tekinteni. Bevallom, nekem egy csomó kedvencem van az úgynevezett szerelmes filmek között, és nem egyszer előfordult, hogy meg is könnyeztem egyet, a szívemhez pedig különösen közel áll Michael Goldenberg alkotása, a Rózsaágy.

A történet szerint a munkájának élő Lisa (Mary Stuart Masterson) nem sokkal azután, hogy értesül nevelőapja haláláról, egy virágcsokrot kap ajándékba. Mivel a halálesetről szinte senkinek nem szólt, alkalmi barátja pedig nem az a romantikus típus, a lány ötlet nélkül marad, ki küldhette. Úgy dönt, hogy utánajár a rejtélynek a csokrot kézbesítő virágüzlet segítségével. Lewis (Christian Slater), a hely tulajdonosa nem kívánja felfedni az illetőt, ám Lisa hamarosan megtudja, hogy éppen ő az, akitől a virágokat kapta.

A Rózsaágy egy olyan kort tükröz, amiben az emberek jelentős része úgy tekint a szerelemre, mint ábrándra, melynek a realitáshoz nincs sok köze. A filmet író és rendező Michael Goldenberg kísérletet tesz, hogy a szerelemről alkotott idilli képet és a valóságot összehozza. Műve igazi emberekről szól és nem áll meg ott, hogy férfi és nő egymásra találnak. Meg kell dolgozniuk kapcsolatukért. A főszereplő Lisa gyerekkora óta érzelmi gondokkal küzd, ezért amennyire boldog, hogy Lewis belépett az életébe, ugyanúgy retteg is attól, hogy kirángatja őt biztonságos, zárt világából. Nem épp idilli családi hátteréről se mer neki beszámolni. A férfi, mivel előző kapcsolata nagyon rossz véget ért, mindent megtesz, hogy viszonyuk tündérmesébe illő maradjon, ezért túlkompenzál. Amikor Lisa megpróbál visszamenekülni a burkába, Lewis felvásárolja a környék összes sterling rózsáját.

A filmben a problémákat nem a szép, teátrális gesztusok oldják meg, sőt a történet egy bizonyos pontján éppen, hogy elmélyítik őket. A megoldást az jelenti, amikor elkezdenek beszélni róluk, kitárulkozni a másiknak. Michael Goldenberg bár él romantikus felnagyítással, de ezeket a kulcsfontosságú pillanatokat sosem dramatizálja túl. Senki nem rohan a másik után az esőben, hogy elérje mielőtt még az országot is elhagyná. A szereplők egyszerűen belátják, ha hibáznak. Igaz ehhez a felismeréshez nem kevés időre van szükségük, és mégtöbb bátorságra, hogy azt a másiknak bevallják. A befejezésnek is pont ez az idézőjellel kezelendő szimplasága adja meg a szépségét, nomeg persze az, hogy Goldenberg nagyon tud bánni a szavakkal.

A főszereplők közül a Lisát játszó Mary Stuart Mastersoné az erősebb alakítás. A palettáról mostanra sajnálatosan eltűnt színésznő korábban is alakított problémás személyiségeket, tehetsége van ezek megformálásához. Másodpercek alatt arcával érzelmi változások egész tárházát tudja kifejezni. Leplezni próbált félelmét és idegességét, mely akkor tör rá, mikor Lewis bemutatja a családjának, nem sokan tudták volna így eljátszani. Az agresszív szerepeiről ismert Christian Slaternek meglepően jól áll ez az érzékeny, visszafogott stílusú figura. A magyar hangját adó, fiatalon elhunyt Selmeczi Roland az alakítását egy olyan szelíd, bizonytalansággal teli beszédstílussal egészíti ki, amely akárhányszor csak megszólal, a hatása alá kerít.

Ha a hibákról kellene szót ejtenem, akkor leginkább csak néhány a giccs határán egyensúlyozó momentumot tudnék kiemelni. Goldenberg kissé csiszolatlan rendező, viszont értelmes szerző, így nem hagyja, hogy filmje elmerüljön a sziruposságban. Szívesen elidőz színészei arcán és a hangsúlyt az olyan fontos apróságokra helyezi, ahogy a szereplők egy jelenetben például lassan közelebb lépnek egymáshoz. Amit nem bír kihagyni, az a mai szemmel már túl direkte zenés montázs, melyet kétszer is elsüt, ám mindkét alkalommal egy annyira eltalált dallal, hogy simán meg tudok neki bocsájtani. A Rózsaágyat szerintem nemtől függetlenül bárki élvezheti. A film mindazoknak szól, akiknek valaha nehézséget jelentett a maguk kis világából kilépve belekezdeni egy kapcsolatba, megnézni mégis leginkább valaki olyannal érdemes, akit szeretsz.

ÉRTÉKELÉS: 80%

Körkérdés: Ti milyen romantikus filmeket szerettek?