Adam Sandler mostanra fogalommá nőtte ki magát, ha nem is feltétlen pozitív értelemben. Személye a tapló humor és az amerikai gyökérség élő példájává vált. Annyi változott az évek során, hogy nem csak a kritikusok, de már a közönség egy jelentős része is cikinek érzi őt. Akárhogy igyekezett, dolgozott elismert rendezőkkel, még mindig ugyanannak látják. A kevésbé gyűlölt, sőt már szinte kedvelt filmjei közé tartozik az a két romantikus vígjáték, melyet Drew Barrymore-ral az oldalán készített. A Nászok ásza és Az 50 első randi után tehát ismét vele forgatott, sőt még az előbbi film rendezőjét, Frank Coracit is maga mögé állította abban a reményben, hogy újra úgy csenget a kassza, mint régen. Az elképzelés jó volt, de valahol félrecsúszott, ugyanis a Kavarás is hasonló elutasításban részesült, mint Sandler utóbbi vígjátékai. Pedig nem is olyan rossz.

A filmben Adam Sandler a szokásos kicsit tuskó, de alapvetően jófej srácot hozza, aki ezúttal egy vakrandin találkozik a Drew Barrymore alakította egyedülálló anyával. A szörnyen alakuló vacsorát követően mindketten kölcsönösen megfogadják, hogy életük hátralevő részében elkerülik egymást. Számításukat keresztülhúzza egy potya áron szerzett afrikai nyaralás, melyre összekapó közös ismerőseik helyett mennek el. Ahogy gyerkőceik, úgy kezdik a szülők is az együtt töltött idő alatt megkedvelni egymást. A kissé merev és rendmániás anyuka ellazul, a megözvegyült apa pedig újra nyitni próbál egy új kapcsolat felé.

Adam Sandler vígjátékai nagyjából ugyanazt a receptet követik tíz-húsz éve, így sok meglepetést a Kavarás se okoz. Aki eddig utálta, az nem most fogja megszeretni ezt a főzetet, ám ennek a fordítottja is igaz. Sandler készséggel szállítja apadó számú kedvelőinek azt az éretlen humort, amit eddig, ezúttal azonban nem megy olyan messzire, mint a Jack & Jill vagy az Apa ég! esetében. A kínálkozó helyzet ellenére senki se hentereg meg mondjuk egy szép kupac elefántürülékben. A gusztustalanság és kínosság terén tehát viszonylag szolidan állunk, az előzetesek mégis épp ezt a kettőt igyekeztek valamilyen oknál fogva kiemelni, vészesebb képet sugallva a ténylegesnél.

Sandler és Barrymore jól kiegészítették egymást korábbi filmjeikben, de a levegő sose vibrált körülöttük. Nincs ez másként a Kavarásban se, az egyetlen látható különbséget a mindkettejük arcán nyomot hagyó öregedés jelenti. Sandlernél ez nem okoz akkora problémát, hisz sose volt egy amorózó, ám Barrymore kezdi elveszíteni a vonzerejét. A gyerekszínészeknek jutottak a film legkellemetlenebb pillanatai - ehhez képest egész jól helytálltak. Természetesen a kisebb szerepekre itt vannak Sandler elmaradhatatlan haverjai, valamint az összekacsintás jegyében cameózik egy-egy konkrét figura a korábbi filmjeiből. Az annyira fárasztó, hogy már vicces kategória nyertese a többször dalra fakadó Terry Crews. A fekete izomkolosszus ugyanazzal az élvezettel ökörködik, amivel A feláldozhatókban a golyókat szórta.

A film mindent bevet, hogy a következő nyaralásunk célpontjául Afrikát válasszuk, ám a történet eleinte ráérősen csordogál, ezért beletelik némi időbe mire láthatjuk a sötét kontinenst és vadvilágát. Az érzelmi vonal nem tartozik a Kavarás erősségei közé, mivel valósággal dúskál a hatásvadászatban. Sandler egyik gyereke például rákban elhunyt anyukája képzelt szellemével beszélget, hogy aztán Barrymore gondoskodásától lassan leszokjon erről. Megkapjuk a nagy baseballos pillanatot, és, ha ez nem lenne elég, a színésznő még az Óz leghíresebb dalát is elénekli altatóul. A filmben minden szereplőnek van egy visszatérő poénja vagy drámai szála. Ezek sokasága miatt a történet elég meredek váltásokra kényszerül, Sandler és Barrymore is kapkodva kénytelenek egymásba szeretni. A befejezést aztán megint jól elhúzzák, hogy megtörténjen a kötelező összeveszés, majd a nagy kibékülés, amit eddig csak ezerszer, ha láthattunk.

Tagadhatatlan, hogy Adam Sandler vígjátékai nem épp a filmes kultúra csúcsát jelentik, de valóban annyira rosszak lennének, hogy minden alkalommal örömtáncot járjunk, ha egy megbukik? Véleményem szerint a legtöbb filmje messze nem olyan szörnyű, ahogy azt állítják róla. Vannak köztük bűnös élvezetek és akadnak olyan ártalmatlanul közepes darabok, mint amilyen a Kavarás is. Nem nevezném távolról se jónak, mégsincs bennem semmiféle megbánás, amiért megnéztem. A humora legyen bármennyire bugyuta, a poénok java betalál, amibe a magyar szinkron is besegít. A készítők néha még arra is képesek, hogy lazán élcelődjenek az alkalmazott kliséken, hogy aztán a következő pillanatban megint kényszeresen ragaszkodjanak hozzájuk. Ha kritizálni akarjuk a filmet, hát lehet mit rajta, de, ha csak egy múló szórakozást keresünk, arra is alkalmas.

ÉRTÉKELÉS: 50%

A CIKK AZ ALÁBBI OLDALON IS ELÉRHETŐ:

Filmek a polcról