maktub

maktub

Kritika: Pán (2015)

Link másolása
Fantáziadús kalandra vágytam, LSD-rémálmot kaptam.

A 2015 legrosszabb filmjeit összegyűjtő listámról többen hiányolták Joe Wright alkotását, melyet végre alkalmam volt pótolni. Az első előzetest látva még úgy voltam vele, hogy ebből kis szerencsével lehet akár valami új és izgalmas is. Az elhalasztott bemutató és az újabb, egyre gyengébb kedvcsinálók után már kristálygömb nélkül tudni lehetett, hogy méretes bukás van készülőben, de azt nem gondoltam volna, hogy a Pán mind kritikailag, mind anyagilag totális csődöt vall. J.M. Barrie mai napig közkedvelt meséi elméletben biztos alapot kellene, hogy jelentsenek még akkor is, hogy a film készítői úgy döntöttek, elrugaszkodnak tőlük és a legelejéről kezdve újra felépítik az ismert történetet. Nincsenek elveszett fiúk, Hook kapitány még nem gonosz, és Pán Péter se tud repülni. Rizikós az alapokat így megvariálni, ám Joe Wright rendező nem először lép szokatlan útra pályája során. Elég a Grimm-meséket és a modern akciófilmeket ötvöző Hannara gondolni. Ezúttal volt rá 150 millió dollárja, hogy megvalósítsa legmerészebb elképzeléseit, és végülis pontosan így tett.

Pétert (Levi Miller) a film elején egy londoni árvaházban találjuk a II. világháború idején. A fiúnak meggyőződése, hogy anyja, aki otthagyta őt, egy nap eljön érte. Miután felfedezi, hogy a gonosz főnővér lopja a gyerekek fejadagját, egy éjjel kalózok ragadják magával, akik egy megelevenedett mesevilágba, Sohaországba viszik, hogy rettegett vezérük, Feketeszakáll (Hugh Jackman) tündérpor-bányáiban robotoljon. Itt találkozik az ifjú James Hookkal (Garrett Hedlund), aki a szökés lehetőségét látja meg a nem mindennapi fiúban. Péter amint megtudja, hogy az anyja is erről a különös helyről származott, elhatározza, hogy megkeresi. Ehhez a kalózok ellen harcoló őslakosoktól remél segítséget. A kizárólag a hazajutással foglalkozó Hookkal és a hozzájuk csatlakozó Tigrisliliom hercegnővel (Rooney Mara) együtt menekülnek Feketeszakáll elől. Az öregedést tündérporral elkerülő kalózkapitány azt hiszi, hogy Pán lehet a kiválasztott, akit arra rendelt a sors, hogy végezzen vele, ugyanakkor ő lehet a kulcs is a tündérek elveszettnek hitt földjéhez, mely az örök életet jelentheti a számára.

Az feltehetőleg az iménti ismertetőből is kitűnik, hogy a történetet kissé túlkomplikálták, de ezzel még csak a felszínt kapargatjuk. A problémák mélyebbre vezetnek, mint arra az eleve gyanakvásra okot adó előzetesek alapján következtetni lehetett. A film annyira szét van csúszva, mintha az alkotói nem tudnák, hogy kiknek is készítik. A rendező azt nyilatkozta, hogy Zubin nevű négy éves fiacskájára gondolva vágott bele. Szegény kölyköt nem elég, hogy úgy hívják ahogy, de a filmet látva valószínűleg erős kétségek ébredtek benne, hogy az apukája tényleg szereti-e. Kezdjük azzal, hogy Joe Wright Sohaországa rémes egy hely. A főszereplő élete is inkább romlik, mint javul, pedig ő a világ legrosszabb árvaházából érkezik ide. Talán a kizsákmányoló kapitalizmust szimbolizálja Feketeszakáll rabszolgatelepe, megesküdni itt semmire se merek, de, ha így van, akkor fenntartom, hogy nem ez a legjobb alkalom a mesére vágyó lurkók fejét ilyesmivel tömni. Később a tanúi lehetünk egy gyerek kivégzésének és lemészárolnak egy teljes falut is, melynek lakói színes pukkanás kíséretében távoznak a másvilágra. Ilyenkor bánom, hogy a rendezőknek nincs előírva kötelező drogteszt.

A Pán világa az életre kelt gyermeki fantázia helyett egyre inkább egy kellemetlenebb LSD-tripre emlékeztetett. A vadászgépek és a kalózhajó összecsapásánál még ráfogtam, hogy ebben a történetben ez így normális. Az égben repkedő krokodilos buborékoknál eldöntöttem, hogy aznap nem iszom többet, de mikor a darkos transzvesztitának öltözött Hugh Jackman népes társaságával rázendített egy Nirvana-számra, az szürreálisabb volt, mint az első kicsapongás a Moulin Rouge-ban. A csontfejű óriásmadarak aztán végképp meggyőztek a tudatmódosító szerek káros hatásáról. Jackmannek eddig is megvolt rá a hajlama, hogy beletenyereljen a trágyába, azonban most egyenesen belefejelt. Ennyire szörnyen még sose láttam őt játszani, pedig tavaly levágott egy földöntúli ripacskodást a Chappieben is. A Pán után visszasírom azt a visszafogott és árnyalt alakítást, amit Neill Blomkamp sci-fijében nyújtott. Feketeszakáll is olyan összevissza, túlhajtott karakter, mint amilyen maga a film. Az egyik percben még vicsorgó pszichopata, a következőben már vicceskedő kalóz. Miközben az örök életet kutatja halálvágya is van, ami bármilyen érdekes vonás, otthagyják lógni a levegőben, hogy Feketeszakállból végül csak egy tarka, de lapos kartonfigura legyen.

A címszereplővel se járunk jobban. Péterünk mintha egy nagyon eltévedt Dickens-hős lenne. Az őt játszó Levi Miller színtelenségből jelesre vizsgázik. A jó hír, hogy még ott az egész élet előtte, hogy személyiséget növesszen. Garrett Hedlund Hookjában a legmegdöbbentőbb, hogy semmiben nem emlékeztet arra az ikonikus gonoszra, akivé elvileg később válik. Néhány poénos utalást megejtenek, de így is kb. annyira hihető el, hogy ebből az alakból lesz Hook kapitány, mint, hogy szegény Jake Lloydból egy nap Darth Vader. A film James Hookját úgy tudnám leírni, hogy Han Solo és Indiana Jones szerencsétlen keresztezése. Hihetetlennek tűnhet, hogy ebből a két figurából lehetséges ellenszenves karaktert kreálni, de a készítőknek sikerült. Garrett Hedlund megteszi, amit tőle telik, ám lássuk be, nem egy Harrison Ford a srác. Végül itt van még nekünk Rooney Mara, mint Leia, bocsánat, Tigrisliliom hercegnő. Az ő "átka", hogy kell neki egy jól megírt szerep, hogy kiemelkedő legyen, mert amúgy van ezer másik színésznő, aki ugyanilyen aranyosan tud mosolyogni. A közte és Hedlund közt szövődő erőltetett szerelmi szálban ebből adódóan annyi az élet, mint egy aszott hínárban.

Ha a film látványvilágára gondolok, a legelső szó, ami az eszembe jut, hogy költséges. Már szinte sajnáltam az alkotókat, hogy ennyi pénzt szórtak el feleslegesen. Mivel a Pán így is menthetetlenül unalmas és érdektelen lett, egy idő után nem tudtam nem arra gondolni, hogy azt a rengeteg pénzt mennyi hasznosabb célra fordíthatták volna, a derék szakmunkások elvesztegetett idejéről nem is beszélve. Utólag könnyű okosnak lenni, mégis nehéz elhinni, hogy senki nem vette észre a stúdió berkein belül, hogy a Pánra rá fognak fizetni. Persze divat manapság a blockbusterek terén idegenül mozgó rendezőkre szuperprodukciókat bízni, ahogy a rebootok és az eredettörténetek is virágkorukat élik, de erről a filmről lerí, hogy a mögötte állók ennél tovább nem is gondolkodtak. Megpróbálták, ami a többieknek bejött, szerettek volna egy újabb Harry Potter-típusú franchise-t, és hozzá nem értésük folytán belebuktak. A Warner másik orbitális lebőgése, a Jupiter felemelkedése legalább szórakoztatóan rossz volt. Joe Wright filmje csak rossz. Hiányzik belőle a Pán Péter-mesék bája és mondanivalója. Nem való se gyereknek, se felnőttnek. Egyedül azoknak tudom ajánlani, akik épp leszokóban vannak a keményebb drogokról. Nekik megadhatja a kellő elrettentő lökést.

ÉRTÉKELÉS: 40%

 

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter                                                          

 
4.
4.
maktub
#3: Ha így volt, hát nem sokat segített. Úgy tudom, hogy Roberts az általad is említett okokból olyan kiállhatatlan volt a forgatáson, hogy a stáb tagjai egymás közt csak úgy emlegették (a karaktere, Tinkerbell után), hogy Tinkerhell.
3.
3.
Caleon
Úgy tudom, a Hook elsődleges célja Julia Roberts rehabilitációja volt, aki magánéleti válságai miatt súlyos gödörbe került, és Spielberg ezzel a szereppel segítette a kilábalását.

Amúgy valóban gyengécske lenne a film, de Williams és Hofmann megmentették véleményem szerint... A Fantasztikus Labirintus és a Végtelen Történet mellett bár halványabban, de mégis kedves fiatalkori emlék.
2.
2.
maktub
#1: A Hook se tudja néha, hogy mit is kezdjen az amúgy fantasztikus alapötletével - azt olvastam Spielberg se igazán elégedett a végeredménnyel -, de nekem máig egy kellemes élmény. Vannak magával ragadó pillanatai, John Williams zenéje pedig csodálatos, mint rendesen.
1.
1.
Futu-Retro
Emlékszem, hogy a '90-es évek elején sokan fikázták a Hook-ot, mert állítólag nem volt benne tetten érhető a mese hangulata. Hát, ez a Pán annyira gáz, hogy a Hook-hoz képest egy nagy nulla.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...