metercsiken

metercsiken

Rajz "gyakorlás"

Link másolása
Ismét ceruzát ragadtam, egy kis gyakorlás céljából! Ezek sikerültek.....

Sziasztok!

Már "rég" nem rajzoltam, így ideje volt gyakorolni egy kicsit, nehogy még az a kevés "tudás" is elszáljon ami már megvan! : )

Ismét "csak" gyakorlás céljából "másolt" képeket szerettem volna papírra vettni, de aztán saját elképzelések is születtek a fejemben, így azokat is kirajzoltam magamból.

Sajnos ötletem még lenne is szép számmal, de nem tudom elővarázsolni őket, úgy ahogy azt szeretném!

Az a baj, hogy a türelem nem éppen tartozik az erényeim közé, és ehhez a műfajhoz bizony kéne, pláne ezen a szinten, ahol én tartok( kezdő hobbi firkantó )

Kéne gyakorolni rendesen.....: )

Pedig olyan jó lenne úgy lerajzolni a képeket, ahogy azt elképzelem, és amit úgy tudnék közölni,....na ez jó! 

E helyett marad a "másolgatás", de az is mehetne jobban, de mint már említettem a türelem hiánya miatt, ezeket is gyorsan szeretem véghezvinni........

"Gyorsan"...azért így is el vagyok vele( képtől függően ) 1-3 órácskát! : )

........és persze, azért az a kevés ötlet amit valahogy meg is tudok jeleníteni.

Szóval először a aját szerzeményeket mutatnám meg nektek:

1) 

Gnóm 

2)

Múmia ( feltámdás )

 

És akkor itt vannak a "másolt" képek, amiket gyakorlásképp csináltam:

1)

Kentaur ( úgy 3/4-ed részben másolat .........sajnos ): (

 

És, hogy legyen valami köze ennel a blognak a játékvilághoz is, így lerjzolam az egyik game főhősét is:

......fogadjátok szeretettel : )

2) Kratos ( teljesen másolat.....szintén sajnos )

 

Remélem egyszer eljutok odáig. hogy nem kell ilyen" másolatokat " készítsek, és az összes rajzom a saját ötletem lesz!?

De amíg ezek  rajzok is csak ennyire mennek, addig számíthattok még hasonlókra!

( akit kíváncsiak rá természetesen!? )

Bízom benne, hogy a türelmetlenségemen is tudok majd javítani, mert ezek a másolt rajzok is lehettek volna jobbak, ha többet foglalkoznék velük!?( most még ez van... )

A változáshoz be kell ismernünk a hibáinkat igaz?    Így talán jó úton vagyok!? : )

Most egyenlőre ennyi!

Remélem elnyerte tetszéseteket ( de továbbra is elfogadom a kritikát )

További szép napot/estét, játékot/Gamekapcsozást! : )

22.
22.
ultra pc
#21: az lesz majd csinálok is egy blogot vamikor és kösz mindent!!
21.
21.
metercsiken
#20: Adnék én szívesen tanácsot, de nekem is kéne....! : )
Igazából, csak gyakorlással lehetsz jobb( ahogy én is )nem hiszem, hogy bármilyen tanácsot lehetne adni, és kapni.
Esetleg annyit tudok segíteni, hogy nekem ezek a "másolások" sokat segítenek,( segítettek )próbáld meg te is.

Szerintem nem baj,ha csak egy rajzod van a blogban, csak írj is hozzá valamit( engem ugyan nem zavar, ha csak a képet látom, de másokat zavarhat )
Én minden ilyen alkotást szívesen megnézek! : )
20.
20.
ultra pc
jah és ha csak egy olyan rajzom van ami kirakható akkor is csinálhatok egy blogot???
19.
19.
ultra pc
#18: természetesen most is csináltam egyet de hát nem úgy sikerült mint a tieid, majd adhatnál egy kiss tanácsokat ha nem titok.Szerintem rengeted tehetség van benned sok gyakorlással felérhetsz a csúcsra!!!
18.
18.
metercsiken
#17: Köszi!
Ennek örülök! : )
Láthatjuk majd itt a rajzaid?
17.
17.
ultra pc
jók lettek!!! Kedvet attál rajzolni!!!
16.
16.
metercsiken
#10: Tényleg kicsit "barátságosabb"...de persze nem csak a szájával van gond elég sok mindent lehetne javítani sajnos! : )
Ezért is kell ( kéne ) többet gyakorolnom! : )

#11
Köszönöm! Meg "jelentkezik" az élők sorába! :D
#12
Örülök, hogy tetszenek!
Persze, mert örül, hogy feltámad! : ) ( egyébként üvölt ) : )
#13
Ahhoz azért nagyon szét kell ám választani a betűket..... :D
#14
Én is mindig elképedek ,amikor tényleg olyan képeket nézek amik igazán jók!( pl. vuliem alkotások )
#15
Sajnos nagyon lassan... ( és nem is érzem úgy )de azért köszönöm! : )
15.
15.
Yanez
Lassacskán, de magabiztosan, a fejlődés lépcsőfokait kezded magad mögött hagyni, grat!
14.
14.
Lorthirash
sose értettem hogy tud vki így rajzolni grat :))
13.
13.
EBR2000
#9: Nem, pont hogy én értettem! Én voltam az aki észrevette Norbiii igazi mondandóját! Ha a betűket szétválasztod és véletlenszerűen rakod őket össze-vissza kijön hogy az elsőképen Metéltre ismerek!
12.
12.
giga321
Imádom nézni más emberek rajzait. Persze kicsit irigykedek is ilyenkor az illetőre mert tudom, hogy én a büdös életbe nem fogok így rajzolni.
Múmia tényleg haláli még vigyorog is :D
11.
11.
Nagyon jó rajzok lettek! Nekem a múmia tetszik a legjobban. Még mutatja is, melyik irányba támad...azaz fel. :D
10.
10.
KeXxX
#9: Ja a kopaszság, és a kecskeszakáll.
Nézd meg egy kicsit a képet: http://gnnaz.com/wp-content/uploads/2013/03/GoW-Ascension.jpg
Nagyon finoman rajzoltad meg a száját.
9.
9.
metercsiken
#6: Neked is köszönöm!
Tényleg hasonlít egy kicsit...talán a kopaszság teszi? : )
Kratos szájával mi a gond ?( csak, hogy javíthassam legközelebb )

#7
Ahogy látom, félreolvastad amit Norbiii írt...te vagy az első képen! : )
Pedig, elég lenne csak tükörbe nézned...ja, hogy az már összetört ennek hatására.... : )

#8
Majd rámegyek, hátha sikerül valami vállalhatóban megcsinálni!?
És kössz! : )
8.
8.
msmester
#1: Az jó lenne amúgy jók lettek a rajzok! :)
7.
7.
EBR2000
Bevallom nekem az önarcképed tetszett a legjobban! Azaz az első! Nagyon kidolgozott és tudom hogy hasonlít is rád!
6.
6.
KeXxX
Kratos!!!!! ismét nagyot alkottál mester. Lehet hogy másolat de fasza lett, bár a szája egy kicsit.. A Kentaurnak egy kissé Kratos feje van és olyan szarva van majdnem mint a Drinking from the Bo(ttle) című számból annak a vörösre festett bőrű csávónak.
De a Gnóm lett a legjobb! Csak így tovább!
5.
5.
metercsiken
#4: Köszi! : )
Hát így volt az eredetin is..... : ) ( attól még lehet, hogy máshogy kéne állnia persze ) : )
4.
4.
Espio
Grat! Menők lettek :D Főleg az a kecskentaur.
Bár a bal elülső lába kissé furán áll, mint egy póknak :D
3.
3.
metercsiken
#1
Köszönöm!
Majd megpróbálom, de azért az már egy "magasabb" szint!
Neked elárulom...de ne add tovább: ceruzával! :D .....pssszt!: )
......és 196 cm vagyok....ne alacsonyíts! : )

#2
Neked is köszönöm szépen! : )
Akkor ahogy látom átjött a Gnóm..... !? :D
Persze, de sajnos nem mind saját ötlet ugye! :( .......pedig tényleg jó lenne!
2.
2.
Norbiii
Nagyon jók lettek. Az első képen EBR-re ismertem, az utolsón meg rád. HEHE XD Viccet félretéve, nagyon szeretem a blogjaidat, örömmel nézegetem a képeket, amiket ugye TE MAGAD RAJZOLSZ! :d Szép volt.
1.
1.
EBR2000
Nagyon jók lettek Metélt! Legközelebb Joelt és Elliet csináldd meg!
Még mindig nem jöttem rá hogy egy 190 centis, ps fan csirke hogy tud így rajzolni?!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...