mumia76

mumia76

Mafia: Definitive Edition

Amikor a büszkeség a minőség rovására megy... Nem kertelek, nagyot csalódtam ebben a remake-ben, és ezúttal nem azért mert nem fektettek bele elég energiát.

 

Bevezető

Úgy tűnik nekem, hogy a Hangar 13 csapata túl büszke volt ahhoz, hogy hű maradjon az eredetihez. Minden áron rá akarták tenni a kézjegyüket a történetre. Sajnos ennek meg is lett az eredménye. Már a Mafia 3-al bizonyíották, hogy írói gárdájuk nem éppen kimagasló. A Mafia egy imádott klasszikus, amit nem hittem volna, hogy el lehet rontani, sajnos tévedtem.

A történet

Mi is a baj a fejlesztői büszkeséggel? Az, hogy nem elégedtek meg azzal, hogy a grafikát és a játékmenetet modernizálják. Hanem nekik a történetbe is bele kellett nyúlniuk, különös tekintettel az írásra. Talán egyetlen sor dialógús sem maradt érintetlen. Minden emlékezetes, ütős több szinten is működő szöveget egy gyengébb, kevésbé frappáns verzióval váltottak ki. Mint amikor egy kisiskolás Petőfit akarja utánozni.

Elöször csak egy fura érzés motoszkált bennem, ahogy néztem az átvezető képsorokat. De kb. a második küldetés végére már annyira idegesített a dolog, hogy felkerestem egy teljes végigjátszását a réginek, hogy megnézzem az eredeti képsorokat. Ekkor döbbentem rá, nem az én memóriámmal van a gond, ezek tényleg mindent átírtak.

Ez után már csak fogtam a fejem minden olyan esetnél, amikor egy emlékezetes jelenetből hiányzott a rendes expozíció, vagy elfelejtették lecsapni a magaslabdát, vagy éppen a magas labda hiányzott, de a hozzá tartozó lecsapás valahogy bekerült az új szövegbe, természetesen így teljesen értelmét veszítve. Vagy más esetben fölösleges káromkodásokkal tarkítottak a szövegek. Az ízlésest felváltotta az ízléstelen, mert az ma menő?

Sajnos ez kivétel nélkül igaz minden küldetések közötti átvezető képsorra, hogy az vagy ízléstelenebb, vagy teljesen hiányzik belőle az allegória.

Ezen túl egy masszív változtatás is van a történetben, ami teljesen öncélú, sehova sem vezet, sőt felborítja a játék befelyezését, de H13 meg sem próbálta feloldani az általuk kreált ellentmondást.

És végül sajnos a szereplők jellemére is erősen negatív hatással van az új írás. A régiben Mafiózók ide vagy oda, mindenki tiszteletre méltó és valamilyen szinten megérthető figura volt. Az újban simán mindenki bunkó, beleértve a játékos irányította karaktert is

A játékmenet

Ezen a téren nem végeztek rossz munkát, a modernizálás többnyire jól sikerült. Még az autók fizikája is elfogadható, ami pozitív meglepetés volt számomra. Az akció nagy része is elmegy, kivéve egy két apróságot.

Úgymint a fedezék rendszer, ami ugyan előrelépés, hogy most már van, de továbbra is egy elavult verziót sikerült implementálniuk, ahol külön gombra lehet csak fedezékbe vonulni vagy onnan kijönni. Nem automatikusan kontextus alapon mint más modern játékokban.

Valamint aki jól ismeri a régi játékot az tudja, hogy milyen remekül játszható volt kormánnyal, sőt iskolázta jónéhány akkori szimulátort is ezen a téren. Az új 'természetesen' nem támogat semmilyen beviteli eszközt kontrollert kivéve. Márpedig billentyűzetről elég nehéz irányítani az autókat mivel a kerekek minden elindulásnál kipörögnek.

A másik zavaró tényező, hogy bekerült néhány olyan lövöldözős rész ahol nem te irányítasz, csak lősz kifelé az autóból. Ezek azon túlmenően, hogy mennyire illúzió rombolóak, még baromi nehezek is. Legalábbis a "klasszikus" nehézségi fokozaton, ami itt a legnehezebbet jelenti. A játék többi része ezekhez képest szerintem jóval könnyebb mint a klasszikus játék volt.

Zavaró még az is, hogy jószerivel csak a fejlövések érnek valamit a játékban, mert testre sőt még akár nyakra ért találatokból hatot nyolcat is elviselnek az ellenfelek. Semmi realitása nincs, még egy végtagot érő lövéstől is minimum harcképtelenné kéne válnia egy embernek, de ezek mint a terminátor jönnek hacsak nem a homloka közepét találod el.

Van néhány lopakodós küldetés, de annyira minimális része ez a játéknak, hogy szót sem érdemel.

A közelharc pofon egyszerű simán csak védekezés támadás kombóval kell operálni, és az ütések kivédésére hatalmas időablak áll rendelkezésre, szinte eltéveszthetetlen.

Nem lenne fer, ha nem tennék említést a versenyzős küldetésről, ami annó annyi fejfájást okozott sokaknak. Igen itt van, él és virul. Bevallom nekem sosem okozott gondot ez a küldetés, sőt az 5 körös versenyen kört adtam a fél mezőnynek az eredetiben. A felújított verzió immár csak három körös, és kb azonos nehézségű a régivel. Csak belekerült néhány szkpriptelt meglepetés, ami elég aljas húzás. Ha ez nincs első próbálkozásra megnyertem volna a versenyt ebben is, még billentyűzetről irányítva is.

A technikai részletek

Amire semmilyen panasz nem lehet az a játék grafikája. Különösen az autók néznek ki remekül. Sőt még a hangeffektek is kimagaslóan jók, az összes autó egyedi, kornak megfelelő hangot kapott. Egyedül a teherautó kürtje ami bántotta a fülemet, mert ez légürt effektet kapott, ami akkoriban még nem volt jellemző.

A karakterek is jól néznek ki, messze nem a legjobb de átlag feletti az arcok megvalósítása. A város is remekül néz ki, csak elvétve találkozni alacsony felbontású textúrával. Még meglepően meggyőző kamu HDR effekteket is kapott a játék.

Sajnos az aláfestő zene viszont nagyon pocsék, ugyanaz a fáradt unalomig ismételt dallam hallható szinte minden átvezető képsor alatt. A játék közbeni zene pedig olyan mintha valami jogdíj mentes válogatásból lenne. Nem tudom hogy tényleg az e, de a minősége még azon belül is az alsó kategóriába való lenne.

Végszó

Nem tudom teljes szívből ajánlani ezt a játékot. Ha nem játszottál az eredetivel, akkor azért, ha játszottál akkor meg azért. Ha játszottál az eredetivel akkor hiányérzeted lesz, mint nekem. Ha nem ismered a régit, akkor meg egy nem méltó, fals képet fogsz kapni egy klasszikusról.

Pro, kontra érvek:

+

  • grafika
  • hangeffektek
  • autók fizikája

-

  • öncélú változtatások a történetben
  • elfsureált dialógusok
  • mellékküldetések ki vannak vágva
  • sok vezetős küldetést lerövidítettek vagy teljesen lecseréltek on rails szekcióra
  • elavult fedezékrendszer
  • ólomszivacs ellenfelek
  • a rendőröket nem lehet hagyományosan lerázni az ő autójuk mindig gyorsabb
  • zene
  • minden karakter ellenszenves

 

Pontozda

Technikai megvalósítás: 9/10
Történet és hangulat: 3/10
Játszhatóság és Irányítás: 7/10

Összhatás: 4/10

9.
hedzsooo
Jó lesz majd ezt is ingyé' bezsákolni az epicen 1-2 éven belül. Addig meg inkább maradok az eredetinél... Mekkora jó zenék is vannak az ereditben, atyaég
8.
hajbel
#7: Egybéként ott a free ride a város szabad bejárásához. Kuponnal az Epic Storeban azt mondom, hogy megérte.
7.
hajbel
#5: Én anno vagy háromszor végignyomtam, de most is csak ámultma rajta, hogy mennyire jó a történet, a kokrhoz képest viszonylag változatosak a küldetések. A város pedig gyönyörű és korához rendkívül jól kidolgozott, ez rengeteget dob is a hangulaton. Nekem ennyi kell egy nyílt világban. A zöldségesnél ki vannak dolgozva a kirakott zöldségek/gyümölcsök, egy konyhában minden berendezés szépen le van modellezve és a helyén van. Nem lehet bowlingozni és nem állít meg az úton odafelé négyszer egy npc, hogy szívd ki a mérget a lábából? Olcsó játék hülyegyerekeknek ez a random event dolog és a sok aktivitás, amit az emberek 99%-a egyszer próbál ki. Van néhány dialógus, ami kellemes volt, hozzá is adott az eredetihez, viszont voltak olyan dolgok, amik árnyalták a képet, pl. rosszabb emberként voltak feltüntetve a karakterek, (egyébként Paulie béka pofája tényleg ellenszenves volt), ami ugye illúzióromboló, viszont reális. Mondjuk igaz, hogy a karakterekkel kevésbé lehet együttérezni. Spoiler alerttel leírhatnád, hogy mi az az általad vélt ellentmondás, mert én direkt nem játszottam végig 17-18 éve az eredetit, mert vártam egy jelentős grafikai modot, vagy remaket. A játékmenet egyre kevésbé zavart, ahogy az idő telt-múlt. Az elején a közelharc és az alt nyomogatása, valamit a bugoló fedezékrendszer nagyon zavartak, de idővel ezt megszoktam, valamint pl. a közelharc ritkább lett. Nekem a nosztalgiafaktor és a gyönyörű grafika miatt abszolút jó élmény volt az újrajátszás, a hibái ellenére is. Ok, a mozgásanimációk nem voltak mindig a helyzet magaslatán, de az arcanimációk azért jók. Mindent összevetve számomra az egyik legszebb játék máig. PC-n játszottam.
6.
Yanez
#5: 40 dollár az alapár, nem 60. Legalábbis amcsiéknál.
5.
GemForge
#4: Az a baj a játékkal, hogy rém unalmas. A garfika sztem nagyon jó, a hangulat is oké, de ez ma már tényleg kevés. Kb. 10 küldetés egy hangulatos, nosztalgiát ébresztő de mégsem igazán immerzív világban, ahol az open world inkább csak díszletként funkcionál. A tizenpár küldetés gyorsan ledarálható, csak annyira unalmas hogy a 3-4. környékén konkrétan bealudtam. Szal talán apró adagokban való nosztolgásnak megfelelő, de 60 dollárt ez nem ér meg... Mondjuk 20-at sem igazából...
4.
Yanez
#3: Igazából azért félek elolvasni, mert láttam az alacsony pontszámot és nem szeretném, ha elmenne a játéktól a kedvem, mert azért sok jót is hallottam róla. Úgy tudom leginkább azoknak nem jött be, akik anno ezerrel pörgették az eredetit. Nos nekem mivel az gyakorlatilag kimaradt, így adok magamnak egy esélyt.

Onnan vettem, hogy másolt, hogy a blog.hu-n szóról szóra ugyanez a cikk van kint. Erre értettem a kérdésem, miszerint te vagy-e annak is az írója.
3.
mumia76
1. nincs spoiler az írásban, ezt jeleztem volna külön ha lenne, nyugodtan elolvashatod.
2. ki mondta, hogy az összhatás a grafikai és egyéb pontok átlaga? Ez egy szubjektív pontszám, hogy nekem mennyire jött be a játék összességében.
3. Ha nem olvastad el, honnan veszed, hogy "másolt"? Az "eredeti" angol nyelven íródott, és igen, azt is én írtam.
2.
Yanez
Legalább az utolsó kérdésre adj légyszi választ! Csak mert más szerző másolt műve nem maradhat fent.
1.
Yanez
A cikket elolvasnám, de mivel tervben van a játék és az eredetivel anno csak egy kicsit játszottam, így nem akarom magamnak lelőni a poént. Mellesleg a Pontozdából hogyan jött ki a 4-es pontszám? Én akárhogyan számolom, olyan 6, max 6 és fél körül jön ki. Egyébként ez az írás egy másolt tartalom, így meg kell kérdeznem, az eredeti is a te műved?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...