mumia76

mumia76

Cyberpunk 2077

Link másolása
Béláim, ezt el...fuseráltuk. De azért nem olyan vész a helyzet, a CP2077 minden hibája ellenére egy szórakoztató és élvezhető játék.

Először is szeretném leszögezni, hogy az írás kizárólag a  PC verzióra vonatkozik. Hogy bizonyos konzolokon sőt bármely konzolon hogyan fut az hidegen hagy.

Hiba volt e megjelentetni a játékot jelen állapotában, és nem halasztani tovább? A CDPR megítélése szempontjából mindenképpen. De ha engem kérdeznek, akkor az a válaszom, hogy dehogyis! Így is túl sokat kellett már rá várni. A játék szórakoztató volt már jelen állapotában is.Ha válaszanom kellene, hogy most kapjam kézhez ilyen állapotban vagy 6 hónap múlva relatív bugmentesen ezerből ezerszer rávágom, hogy MOST!

Lentebb részletesebben kitérek a bugokra, elöljáróban csak annyit, hogy az én élményemet nem korlátozták számottevően.

Az ilyenkor szokásos bevezető szöveget átugrom, aki nem hallott még a játékról az magára vessen.

Első dolog amivel új játék indításakor szembesül az ember a karakter kreátor. Ezt úgy harangozták be, hogy valami elképesztően részletes lesz. Sajnos ehhez képest amit kapunk az egy vicc. Nem a legrosszabb karaktergenerátor amit valaha láttam de a mezőnynek erősen az alján van. Kevés az opció és ami van as korlátozott. Pl, csak előre definiált elemek közül lehet választani, és azokból is nagyon kevés van. Vagy a fejforma pl egyáltalán nem befolyásolható. Csak a szem orr és száj formályát lehet 4-5 db előre definiált közül kiválasztani. A testfelépítéshez ráadásul egyáltalán nem lehet hozzányúlni, se magasság, se súly, se semmi. Ez különösen annak fényében lehangoló hogy a játékban számos alkatú civil feltűnik, neked mégsincs lehetőséged testre szabni ilyen szempontból a karaktert.

Én nem erre számítottam, ha nem úgy harangozták volna be mint a megváltót akkor valószínűleg nem is térek ki a karakterkészítőre részletesen. Így viszont gyakorlatilag ők maguk provokálták ki a kritikát. Midnennek ellenére sikerült olyan karaktert csinálnom ami elfogadhatóan néz ki, még ha nem is olyan egyedi. És ennek kapcsán szeretnék pár szót szólni miért tartom baklövésnek a kötelező első személyű nézetet.

Ha soha nem látom a karakterem mi értelme van az egész testre szabásnak? Még a tükröződéseken sem tűnik fel a játékban, egyedül a dedikált tükrökben látod (sokszor hibásan) vagy fotó módban a saját karaktert. Még az átvezető animációk 99%-a is első személy nézetben zajlik. Én szeretem látni a karaktert, mert az ember sokszor azért kűzd, hogy minél menőbb legyen a karaktere, de ha sosem látja akció közben akkor ez kissé értelmét veszti.

Visszatérve a játék kezdetére, amit még itt el kell dönteni, az a karakter előtörténete. Három közül lehet választani. Nomád, Utcagyerek, vagy Vállalati. Sajnos ennek a választásnak a jelentősége minimális, mivel kb 10 perccel a játék kezdete után mindhárom választás egy az egyben ugyan oda vezet és onnantól fogva égegyadta világon semmi különbség nincs a három között, a párbeszédekben levő minimális eltérseket leszámítva.

És ha már a választásokról beszélünk sajnos a történet során felmerülő párbeszédek során is nagyon kevés az olyan ami valódi jelentőséggel bír. Legtöbb esetben csak opcionális párbeszédek vannak, semmi olyan ami eltérítené a történetet. Kivéve a játék legvégén amikor kiválasztod a befejezést.

Ennek köszönhetően az egész játék során úgy éreztem csak megfigyelő vagyok, nem pedig aktív résztvevője a történetnek, márpedig egy RPG során aktív résztvevőnek kéne lennem inkább. A játék nagyon sokszor kényszerhelyzetbe erölteti a játékost, elvéve tőle az irányítást is. Pl. a DeusEx-el ellentétben ahol egy-egy karakterrel a konfrontálódás a játék több szakaszában sor kerülhet, sőt néha teljsen el is kerülhető, itt erre nincs lehetőség. Mindenkit csak ott és csak akkor támadhatsz meg, amikor a játék akarja, akkor viszont kötelező módon.

És ha már a DeusEx-et említettem még egy dolog amiben az jobb volt az a pályadizájn. Legalábbis a belső helyszínek. Ott minden létesítmény hihető volt, nem minden út rómába vezetett, és mindennek volt funkciója látszólag. CP2077-ben a belső helyszínek nagy része bot egyszerűségű. És azokon a helyiségeken kívül ahova be KELL menned, több nem is nagyon lesz elérhető. Nincsenek mindent összekötő szellőző rendszerek, stb. Látszik, hogy fordítva ültek a bilire a pályatervezésnél. Nem hihető helyszíneket csináltak és abba illesztették bele a feladatokat. Hanem az előre eltervezett feladatokhoz csináltak pályákat.

A város külső dizájnja viszont ezzel szöges ellentétben van, már-már remekbezabott, ikonikus.Az egész város egy élő lélegző organizmus hatását kelti. És rengeteg kult filmet juttatott eszembe.

A történettről spoilerek nélkül nehéz értekezni, így erről csak annyit, hogy bár a játéknak 7 teljsen külön befejezése van, és ezek kissé módosított változatai a szerint, hogy mindent megtettél e a siker érdekében. Sajnos nekem egyik sem nyerte el a tetszésemet. Nem azért mert feltétlenül rosszul vannak megírva (bár van köztük olyan is), hanem mert gyakorlatilag mind szomorú. Ezzel nekem totálisan elvették a kedvemet az újrajátszástól, márpedig az újrajátszhatóság fontos eleme egy RPG-nek.

Ami még nem tetszett a történettel kapcsolatban, az hogy eléggé sürgető a fő küldetés így hülyeségnek éreztem azt hogy mellékküldetéseket csináljak, amíg be nem fejeztem a fő szálat. De sajnos kiderült hogy a fő szál végén nem folytatható a játék. Vagy game over vagy visszatöltesz egy korábbi állást. Ez szerintem hatalmas baklövés. Mivel összeférhetetlen a fő küldetéssel az időpazarlás, sokkal nagyobb kedvvel és nyugodt lélekkel csinálnám őket a fő szál után, de erre nincs lehetőség.

A játékmenet meglepő módon az ami miatt a legjobban aggódtam mégis ezen van a legkevesebb kritizálható dolog. A lövöldözés és közelharc is jól érezhető, megfelelő az audiovizuális visszacsatolása a játéknak. Egyetlen dolgot hiányolok egy "Realistic" nehézségi szintet. Mert sajnos könnyű nehézségen tank a saját karaktered nehézre állítva meg ólomszivacsok az ellenfelek. Én egyiket sem kedvelem. Azt szeretem amikor te is 1-2 lövéstől meghalsz tehát óvatosnak kell lenni, de az ellenfelekbe se kelljen már 30 fejlövés. Mert rögtön elszáll a beleélésem.

A skill pontok és szintlépések viszonylag ritkák, és specializálódni érdemes, mivel az összes képesség nem maxolható ki. A lopakodás és a közelharc a két leg OP-abb a játékban. Az ellenfelekből szinet már alap skillel is sokszor hülyét lehet csinálni lopakodva. Egy-egy közelharci vegyver pedig 5x akkora sebzéssel rendelekzik mint a legjobb lőfegyverek.

Ami a grafikát illeti a játék remekül néz ki, és kívánja a HDR és Ray Tracing használatát, vétek ezek nélkül nekifutni. Így aztán aki 4K-ban szeretné élvezni annak RTX 30xx-re lesz szüksége. Én 3840x1600-ban egy 2080Ti-vel játszottam és ez igencsak a játszhatóság határán mozgott (35-45FPS nagyátlagban). DLSS: Quality beállítással. Sajnos ennél erősebb DLSS már láthtaóan a képminőség rovására ment.

Az egyetlen dolog ami grafikailag kicsit elmaradott az a karaktermodellek, nem olyan valósághűek mint több más játék esetén, kissé műanyag manökennek is hatnak néha.

Ami a bugokat illeti ami nekem legtöbbször előfordult az a ruhák vagy a haj eltűnése a saját karakterről. Az első személyű nézet miatt ritkán zavaró, de akkor nagyon amikor pont egy külső nézetű átvezetőnél nincs gatya a karaktereden. Vagy belenézel a tükörbe és kopasz. Vagy épp anyaszült meztelenül jelensz meg a motoron.

A második leggyakoribb hiba a tárgyak levegőben lebegése, pl  cigizik egy karakter, majd egyszercsak elakad a cigi és lebegni kezd az éterben, miközben ő szívja tovább a semmit.

Ami engem legjobban idegsíett az amikor guggolásban ragad a karakered párbeszédek során. És amikor a képernyön ragadt fél órára vagy tovább valami felirat.

Nekem szerencsém volt mert semmi olyan hibába nem futottam bele ami a végigjátszást akadályozta volna, de elég bőkezű a játék a quick és autosave helyekkel így szerintem nagyon kicsi az esély reménytelen helyzetbe kerülni.

A többi hiba amivel találkoztam nem kirívó és előfordul bőven más játékban is.

 

Az értékelés:

+

  • A város grafikája és dizájnja
  • Sok apró részlet, ami miatt élőnek hat a város
  • A környezet grafikája RT és HDR mellett.
  • Nagyrészt jó az írás
  • A karakterek megkedvelhetőek és érdekelni fog a sorsuk
  • A vezetés egész jó, élethűbb mint amire számítottam

-

  • Rengeteg bug
  • Nagy gépigény
  • Karakterek kicsit gyengébben kidolgozottak
  • A belső terek kicsit túl egyszerűek
  • Döntéseid nincsenek kihatással a történetre
  • Nem folytatható a játék a main quest után
  • Kicsit buta AI
  • Sokszor elveszi az irányítást a játék

 

Értékelés:

Grafika / dizájn: 9/10
Technikai megvalósítás: 3/10
Történet / hangulat: 8/10
Játékmenet / irányítás: 9/10

Összhatás: 7/10

Ha elég erős a PC-d szerintem nem érdemes várni, nyugodtan bele lehet ugrani a játékba, már ha el tudod viselni az említett gyakori hibákat. Ha tökéletes játékra vágysz, szerintem olyan sose lesz ebből, de a legtöbb hibát feltételezem 2-3 hónap alatt kijavítják.

28.
28.
hedzsooo
#2: Az utobbi. Sajnos tul nagy volt a hype=tul sok verpistike is raakart hangolodni, pedig inkabb maradtak volna CODozni...
27.
27.
hedzsooo
Jajj, hagyjuk mar... Allat lett a jatek de persze semmi nem hibatlan az eletkeben, + mindig lehetne jobb, ennyi. :-)))
23.
23.
Gerhman
Ez a srác 100+ órát beletett a CP-be és mondja el a véleményét ami eddig szerintem a legobjektívebb amit hallottam. Aki tiszta képet akar a játékról mert gondolkodik hogy megvegye annak melegen ajánlom.

https://youtu.be/kSdqqVo8Zu8
22.
22.
Gerhman
#16: Min játszottad? Csak mert szerintem azért az is meghatározó. Nem értek egyet azokkal akik a világ legjobb játékának gondolják de te egy kicsit a másik végletnek tűnsz. A Cyberpunk egy jó game és miután a hibákat javították egy 9 pontos játék simán lesz. Mert legalább friss, újszerű és hangulatos. Kult klasszik nem hinném hogy lesz belőle. Esetleg a második vagy harmadik részéből.
21.
21.
Gerhman
16.
16.
Vis Major
#12: 11-12 válaszodra;
A CDPR azt mondta hogy az Ai rendkívül fejlett lesz és követhetjük az npc-k napi életét.
Azt ígérték hogy lesz körözési rendszer és korrupt rendőrség, hogy a rendőrség viselkedése függeni fog a bűncselekmény helyszínétől.
Szó volt kulcs szerepet játszó egézségügyi csapatokról.
Valamint sokkal szorosabb összeköttettésekről köztünk és az árusok között.
Erős RPG elemek amik végeredményben nem sokat számítanak a játékmenetben
Azt ígérték hogy a döntéseink kihatással lesznek a világra.
Szó volt arról hogy a jéték során használhatunk drónokat.
Szerelmi szálakat ígértek ehez képest csak pár "dugás" sikerült nekik.
Négy féle stílusban játszhatunk és ennek függvényében reagálnak ránk az NPC-k.
Mindegyikhez ott van a CDPR "cikke" a háttérben (ha tudsz angolul).

Legkomplexebb város?? Most őszintén, mihez képest? A többi játékhoz képest? Szerintem még ahoz képest sem mert még a W3-ban Novigrád is komplexebb volt. Vagy ahoz képest mint amit ígértek? Mert ahoz képest meg végképp semmi köze a játéknak.

Személyey véleményem. Amiben KIBASZOTT NAGYOTT CSALÓDTAM ; a közelharci fegyverek a CP világ adja magát parkour és fight systemben. Ehez képest egy Dying Light élményben, parkour-ben megeszi reggelire a CP-t, aminek nonszensznek kéne lennie elvégre félig gépek vagyunk. A közelharci fegyverek move settje mennyi is? 3-4 féle? Olyan movesetteknek kellene lennie ami egyikből megy át a másikba hogy össze kéne hugyoznom magam. Ehez képest.... szerintem nagyon gáz.
Túl nagyok voltak az elvárások amiről maga a studió tehet.
Nem kellett volna ekkora hype neki. Túl tolták a marketinget. Első rész egy új IP címnek, szerintem visszafogottan kellettt volna megjelnnie és miután tanultak a hibákból, a második részt tökélyre csiszolva annak kellett volna ekkora visszhang.
15.
15.
mumia76
#11: Szerintem éppen hogy ömlik a hangulat a városból a grafika pedig a steril ellenkezője. Bár lehet ő egy casio kalkulátoron tolta.

Witcher3-hoz nem tudom hasonlítani mert gyűlölöm a witcher sorozatot. (Ennyit arról, hogy csak "vallási" okokból védem a cp2077-et)
14.
14.
mumia76
#10: Én nem követtem olyan szorosan a híreket a játékkal kapcsolatban az utóbbi 1 évben. Nem szeretek túl sokat tudni előre, magam akartam felfedezni mindent.
13.
13.
sloth
#11: emlékszem anno amikor még néztem őket, azért nem vettem meg a dishonoredöt, mert szerinte nem steampunk a világa xd. valójában azért mondta ezt, mert nem bioshock infinite, és ő azzal szeretett volna már játszani, csak akkor még nem jelent meg. rohadtul elfogult
12.
12.
Gerhman
#11: Írem ezt úgy hogy letöröltem és pihentetem a játékot és inkább várok a next gen patch-re mert teljes pompájában akarok elmerülni a világában. A betöltödő grafika és bugok nekem rontják az élményt meg hogy érzem ez a játék még nincs kész akármilyen jó is és becsíp a hangulata.
11.
11.
Gerhman
#10: Van amiben igaza van de az hogy szerinte nem hozza a hangulat a cyberpunk világot...? Mi vaaaan???.....a város steril??? ....a legkomplexebb város amit játékba láttam, meg hogy a mellékküldetések nem hozzák a W3 szintjét, az egy vicc. Komolytalan az ember ilyen téren és nagyon szűrni kell amit mond. Vannak elvétve jó meglátásai de több a nonszensz.
Ezt a játékot meg nem a Balse Runner-hez meg Akirahoz kell hasonlítani hanem a cyberpunk 2020 szerepjátékhoz aminek tökéletesen hozza a hangulatát.
A bugokkal kapcsolatban és hogy voltak hazugságok a cdpr részéről az igaz bár közel sem annyi mint amiket mondott.
10.
10.
Vis Major
Zoli nekem sokszor túl sok, túl negatív..... túl..... nem is tudom.. mindegy, nem szimpatikus és túl "kocka". De ezt a videót csak azért is érdemes megnézni mert összeszedte hogy miket ígertek a CDPR-nél a játékkal kapcsolatban 1-2hónappal a megjelenés előtt.
Tényleg durva hogy a CDPR ennyit hazudozott a játékosoknak.
https://youtu.be/Zg4ai7YGmRQ
9.
9.
Heldengeist
#8: Na hát azok az előrendelői extrák. Sok fél év múlva megjelenik DLC-ben vagy bele kerül a GOTY-ba. Én magam az első napos vételnek sem vagyok híve. 1-2 hónappal később még mindig bőven teljes árat fizetsz a játékért, cserébe akkor már tudod, hogy mit veszel és ha nem volt makulátlan a rajt (mint átalában) addigra legalább valamennyire kikupálják.
8.
8.
delphijos
#7: Hát maximum tényleg annyi amikor vagy jár valami extra mellé amiről valaki nem tud lemondani , vagy valami gyűjtői kiadás ( persze ez nem digit ) ami limitált, és elfogy....
7.
7.
Heldengeist
#6: De egyáltalán mé értelme MA az előrendelésnek? 15-20 éve még oké, annyit raktáron az 576 meg a CD Galaxis, amennyit, ha meg elfogyott, akkor így jártál, várhattad a következő szállítmányt de Steamről meg GoG-ról sosem fog elfogyni semmi.
6.
6.
Claymen
#4: Az előrendelés az ami fáradhatatlanul ássa a játékok sírját. Bugos címek voltak vannak és lesznek is, de én legalábbis úgy gondolom megfontoltabb a cég ha nincs előre a zsebébe a várt bevételek 50-60 százaléka.
Mindezek mellett én szerintem a játék megítélése átesett a ló másik oldalára, ami PC portot illeti, konzolról nem tudok nyilatkozni. Nálam egy középkategóriás vason szépen fut a játék kompromisszumokkal, az atmoszféra és a történet pedig zseniális.
Nekem pont a vezetés volt olyan, hogy csak akkor ha nagyon muszáj, a harcok szórakoztatóak bár faék egyszerűek még nehéz beállítás mellett is.
4.
4.
Caleon
Én örülök nrki, hogy pellengérre állították őket, mert becsaptak minket. Az nem jó válasz, hogy más is becsapott már, akkor ez is oké. Kiadtak egy félkész játékot, tele hibával és direkt nem küldték ki tesztelésre a rosszul sikerült verziókat. Ez szándékos átverés. Húszezer forintot szedtek ki karácsony előtt a játékosok zsebéből és pont azt a réteget szivatták meg, akiknek nincs pénzük, vagy nem akarnak erősebb vasra váltani. Remélem, ahogy most feltörlik velük a padlót, az példaértékű lesz a jövőben minden kiadó számára. Lassan ott tartunk, hogy marketing egyenlő hazugság és ennek mi isszuk meg a levét, ha nem tiltakozunk.
3.
3.
Nate Hope
Kicsit kezd már unalmas lenni ez a hatalmas anti-hype, amit egyébként a gamer média is tudatosan, ezerrel gerjeszt, még ha a negatív kritikák nagy része jogos is. Bevallom, nagyon vártam ezt a játékot, rendre elcsábulok, mert szeretném már játszani, viszont nem győzőm magamat emlékeztetni, hogy amíg nem lesz PS5-öm, felesleges ebbe belekezdeni. Szóval igyekszem türelmesen kivárni, amíg géphez jutok, illetve amíg nem foltozzák be a game-et egy elfogadható állapotra.
2.
2.
Heldengeist
Egy kicsit érdekes helyzetbe került ez a játék, az biztos. A egyrészt piac/játékosok úgy reagálták (végre) le egy bugos játék megjelenését, ahogy azt kell, másrészt viszont jelentek meg már ennél sokkal rosszabb állapotban is játékok, amiket eltűrtünk. Nem tudom, hogy 15 évi korai béta állapotban piacra dobott játékok után most veszítette el a türelmét az egybites felhasználó, vagy szimplán visszacsapott a hype.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...