Forza Horizon 3 Demo

Link másolása
Úgy néz ki, nekem továbbra is a 2. rész marad az etalon. Nektek mi az első benyomásotok, ha próbáltátok?

Sikerült letöltenem a Forza Horizon 3 demóját és kb. 20 percig játszanom vele, amiből természetesen az egész játékot nem lehet megítélni, de már talán látni lehet picit, hogy milyen irányt képvisel az új rész.

Habár a térképet nem lehet kompletten bejárni, csak egy részét, azért így is látni lehet, hogy mekkora területet lehet majd körbeautózni. Azt olvastam korábban, hogy sokkal nagyobb lesz, mint az előző rész, de így ránézve a térképre, inkább azt mondanám, hogy kisebb semmiféleképpen nem lesz. A játék szerintem jobban néz ki az elődjénél szemmel láthatóan. Még intenzívebbek a fények és az árnyékok az előző részhez képest. Talán még simábban is fut, mint a korábbi rész. Az autók is szebbek kívül, belül egyaránt. Ami a kocsik hangját illeti, azt továbbra is csak erős közepesnek mondanám, semmi többnek, habár én ezt már megszoktam és persze gondolom nektek sem ez a legfőbb tényező. Tehát ezt nem is negatívumnak írom, csak szimplán nincsen fejlődés ebből a szempontból, ahogy más autós játékoknál sem nagyon...

Természetesen a játék tényleg szép, vidám színek hangulat és minden ami kell egy ilyen nyitott világú autós címhez... DE amitől nekem kicsit lefelé konyult a szám, amit már talán a videókból is sejteni lehetett, az az autók irányítása. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy arcade, laza szórakoztatást képviselő játék, aminél nem kell túl bonyolítani, hogy milyen féktávot vegyél és amúgy is ott van a valamivel komolyabb Forza Motorsport, ha a féktávokon akarok rugózni... de úgy érzem most sikerült átesni a ló túloldalára. A Horizon 2-ben segítségeket kikapcsolva (ESP, ASR...) nagyon jókat lehet versenyezni, nem csak ész nélkül kell mindig a ravaszokat húzni a kontrolleren, habár igény szerint ha mindent bekacsolunk, standard beállításokkal megyünk, akkor a kezdőknek is tökéletes, tehát van választásunk.

De itt hiába kapcsoltam ki mindent, jóval egyszerűbb, butított volt a játékmenet, mint az előző részben. Kipróbáltam a borítóképeken is sokszor feltűnt Lamborghini Centenario-t és az M4-es BMW-t... Nagyobb sebességnél mindkettő ugyanúgy viselkedik kb... mintha autópálya sínen mennének az autók, és lehetetlen szinte megcsúszni.

Míg a Horizon 2-nél sikerült megtalálni a tökéletes egyensúlyt az autók viselkedésénél, itt már ezt nem mondhatnám. Ettől függetlenül persze tetszik a játék, biztos vétel lesz, de az eddigi 20-30 perces játék során nem üti meg a korábban elért szintet szerintem, ami annyira jól sikerült, hogy mái napig állítom, hogy az xbox-ot csak a Horizon 2-ért érdemes volt nekem megvennem, mert azóta is lényegében csak azzal játszok rajta online, ha időm engedi... 

Ha kipróbálta valaki már az új rész demóját, szívesen fogadom a saját véleményét, tapasztalatait a játékról, hogy csak az én elvárásaimat múlta picit alul, vagy másnak sem hozta azt, amit a korábbi rész nyújtott, illetve nekem mái napig nyújt. :) 

4.
4.
mjsilvester
Én probaltam a demot ...ki nem hagytam volna.....
Kormanyal probaltam ezért nekem az irannyitas masképp jött le öszehasonlitva a horizon 2-vel itt jobb realisztikusabb volt kormánnyal!
Amiben sztem elmarad a 2.résztől hogy az Olasz rétek fák virágok (töménytelen mennyiuségü virag a réteken) szépségét meg sem közeliti Ausztrália vidéke sztem ...
3.
3.
mvf410
Mindent ugyanúgy kilehet kapcsolni itt is, mint a 2. részben. Közvetlen utána játszottam a 2. résszel és elég nagy a különbség... A osztályban lévő hátsókerekes autó itt semmi extra, a 2.-ben pedig azért oda kell figyelni, ha nem segít semmi.
A földutakon az előző részben pedig csak óvatosabban kellet menni, főleg ha nem volt segítség bekapcsolva, de még bőven az élvezhető kategóriában volt szerintem. Itt meg nem kell különösebben túl bonyolítani, néha nyomsz egy kis féket és kész...
Meglehetett volna úgy csinálni szerintem ezt is, hogy mindenkinek jó legyen. De nem írom le nyilván a játékot, majd látjuk, hogy milyen a teljes verzió.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...