Előítéletek
Pár hónapja egy lehetséges jövőbeli rokonnak köszönhetően megismerkedtem egy kicsit a modern társasjátékozás élményével, a modern társasjátékok fogalmával. A GameKapocs olvasóiról kivétel nélkül biztosan állíthatom, hogy senki sem vallja azt hogy a játék az gyerekeknek való. Senki sem vallja, hogy a játékból kinőttünk, vagy ki kell nőnünk egy bizonyos korban, vagy hogy játék mint fogalom pejoratív értelmében gyerekes időtöltésnek minősül. Én hiszem hogy nem kell elhagynunk a játékot azért hogy felnőjünk, de az biztos hogy attól is felnövünk, hogy elhagyjuk a játékot. Mit jelent ez? Nem szeretnék senkit minősíteni, de szerintem aki a játékot teljesen elhagyja az életéből - s ide most nem számolnám bele a nyerőgépeket, sportfogadásokat, de akár egy pókert már simán - az egyszerűen besavanyodik és kevesebb lesz általa. Nyilván szükség van az egyensúlyra törekvésre az életben, aki túl sokat játszik és elhanyagolja az élete egyéb területeit - az ún. pincelakó - ugyanúgy kevesebb lesz, kevésbé éli meg az életét annak reálisan elérhető számtalan élményétől megfosztva magát. Játszani tehát jó, ezt szerintem univerzális igazságként lefektethetjük.

Min játsszunk ma? PC-n, PlayStation-ön, Xbox-on, a Nintendo valamelyik handheld konzolján, elvetemültebbek talán telefonon is rendszeresen. A saját tapasztalatomból tudom azt mondani hogy sokkoló, mennyire nem számoljuk be gamerként ezen platformok közé a hagyományos, fizikai térben létező, nem DVD alakúra gyártott társasjátékokat, pedig évtizedekkel megelőzik a modern, digitális társasjátékokat, legyen az MMO vagy bármilyen multiplayer és/vagy kooperatív játék.

Miért lehet ez? Tettem fel magamnak a kérdést. Töprengek ezen egy ideje és arra jutottam, hogy azért mert a társasjátékokról azt hisszük, hogy gagyik. Buták, kisgyerekekre vannak méretezve ami szürkeállomány igénybevételét illeti, és technológiában túlhaladottak. Így is volt, tapasztalataink alapján a 30 felé közelítve teljesen igaznak és jogosnak gondolhatjuk, hogy így is van, pláne a nálunk fiatalabb generáció(k) akik és köldökzsinór helyett szinte CAT7 adatkábelen kapták a táplálékot, annyira hamar találkoztak az internet és a digitális játékok világával.

Óriási tévedés, és ennek a tévhitnek a miértjére válaszkeresés egy számomra hihetetlen izgalmas generációs áttekintés.

A Szovjetúnió után szabadon
Mert hát mivel találkozott a mi generációnk (1990-1995 születésűek kb.) gyerekként? Ki nevet a végén, malom, magyar kártya különféle variáció, kinek van jobb autós kártyája, ha volt mit a tejbe aprítani akkor esetleg a "nyugat nagy találmányaként értékelt formabontó, újszerű" UNO, Activity, kicsit komplexebb területekre tévedve megjelenik a backgammon, a sakk, ha a szülők bankot robbantottak akkor később esetleg a Catan telepesei vagy Rizikó, de azt garantálom hogy minden család polcán ott porosodott egy, a gazdasági játékok netovábbjaként érzékelt Gazdálkodj Okosan, avagy ha úgy tetszik, a vasfüggöny keleti oldalának Monopoly-ja, ez utóbbit ráadásul megint tévesen úgy érzékeltünk, hogy ez nyugati Gazdálkodj Okosan, tehát jobb. Távol álljon tőlem hogy egy rossz szót szóljak a sakkra, backgammonra vagy Catan telepeseire, így azt mondanám ezek kivételével a többi abszolút megalapozta a bugyuta, egyszerű prekoncepciót ami a társasjátékok kapcsán kialakulhatott sokunkban. Mert mit tudott a Rizikó, a globális harcászati stratégiai játékok kategóriájának (köztudatban) koronázatlan királyaként? Válaszd ki hová lépsz, dobj pár kockával aztán ha szerencséd van, nyertél egy csatát, ennyi. A nálunk fiatalabbak elég hamar találkoznak ahhoz a digitális játékokkal hogy még talán ennyi se jusson el hozzájuk, az idősebbeknek idehaza pedig még ennyi se volt, mint nekünk, nem csoda hát hogy a modern társasjátékozás közönsége relatíve kicsi. Voltam tinédzser, pontosan tudom hogy milyen amikor bizonyos dolgokat cikinek tart már az ember, és kicsit idősebb fejjel mosolyogva gondolok vissza mekkora baromság volt, mennyire kortársaim szociális nyomása és a megfelelési kényszer formálta a gondolkodásmódom, szóval szögezzük le: a társasjáték nem ciki, erre maximum még nem mindenki jött rá.

Na de miért töltenénk vele időt? Maradva a  Rizikó példájánál, a digitális játékok nyelvére fordítva az kb. egy egygombos endless runner mobiljáték színvonalát ugorja meg, és ki akarná ezt a globális hódítós "stratégiai élményt" választani mondjuk egy Civilization 6 nyújtotta játékélménnyel szemben? Teljesen érthető hogy 10-ből 10 játékos a Civilization 6-ot választja. 

Az a helyzet, hogy közben eltelt 20-30 év azóta hogy a köztudatban élő társasjátékok voltak "A" társasjátékok, és ez az iparnak most aranykorát éli. Bár esélye sincs felnőni a hagyományos értelemben vett gaming iparág számaihoz, élményben nem feltétlenül tud kevesebbet. Mi van, ha azt mondom, hogy a Civilization 6 játékélményét ma már elérheted társasjáték formában?

Mi van ha azt mondom, hogy megtaláljátok a véletlenszerűen generált térképet, a tematikus civilizáció mixelő és építkező, hódítós, tudományos technológia fejlesztős, termelős-kereskedős gazdálkodós, egymás elől lehetőségeket elhappolós vagy megbeszélés alapján pár kör erejéig kooperálós birodalomépítő játékélményt, gyönyörű grafikával, gyakorlatilag ugyanazzal a zenével (hiszen társasjáték alá azt rak be az ember amit akar, ha eszébe jut hogy egyáltalán érdemes, a játékélményt kiegészítendő) ? Civilization, Endless Space, Humankind, Stellaris, Europa Universalis.

Mi van ha azt mondom, hogy megtaláljátok a kizárólag kooperatív csapatos túlélős adrenalin dús játékélményt, lootolással, karakterjfesztéssel, szintlépéssel, nem kevésbé igényes (és nem is feltétlenül 2D síkban maradó) grafikával, aminél teljesen ugyanúgy átjön a húzós pillanatok alatti izgalom, a csapattársak megsegítése vagy épp valaki hátrahagyása azért hogy a többiek megúszhassák, és a halál ajtajában az épp csak kiharcolt siker magunkhoz kapott vagy felemelt ököllel "IGEN!" felkiáltása? Left 4 Dead, Killing Floor, és a Warhammer: Vermintide 2.

Mi van ha azt mondom, hogy egy 20-30 órás történetorientált kampányt open worlddel, tucatnyi dungeon-el, bázisépítéssel, választható párbeszédopciók által meghatározott NPC kapcsolatokkal és a szokásos karakterfejesztős RPG elemekkel ma megkaphattok egy társasjáték formájában, ami még csak nem is a klasszikus Dungeons and Dragonsról beszélek ahol a játéktér, karakterek, események és történések tetemes részét oda kellett képzelni?  

Itt tartunk most, hogy ezek az élmények igen is léteznek asztali formában, és hihetetlen minőségi időtöltés, ami ráadásul - nyilván játéktól függ - akár még gazdaságosabb élmény is lehet az ár/játékidő függvényében a digitális gaminghez képest, de erre kicsit később szeretnék kitérni.

A társasjátékok egyik magától értetődő, de számomra a digitális gaming miatt teljesen elfelejtett alaptétele a szabályzat puszta létezése. Teljesen magától értetődő hogy ha Diablo 3-ban ráküldök egy pusztító képességet a szembejövő szörnyre, az sebződik, esetleg a mellette álló is, és az adott képesség lehűlése (cooldown) elkezd pörögni, számolva az időt hogy mikor használhatom újra. Ezt a számítást ugyanis elvégzi a szoftver, így nekünk nem kell gondolkodnunk, a játékélmény megtervezése pedig eltolódik egy audiovizuális, már-már cinematográfiai élmény kielégítővé varázsolása felé: beremegett-e a képernyő egy kritikus találatnál, nagyobb és színesebb számok formájában kapott a játékos visszajelzést? Mennyi vér fröccsent ki, milyen volt a támadással járó vizuális effektek (villámok stb.) részletessége, bevilágította-e a teret, ütős volt a mennydörgés hangja vagy lepkefing? Az elhullott ellenfél elégett, felnyársalódott, vagy simán csak eltűnt? A játékos és a játék közötti információáramlás és kölcsönhatás egészen más dimenziókon mozog, mint a társasjátékoknál.

Vissza a gyökerekhez
A társasjátékoknál ugyanis ez a fajta audiovizuális orgia háttérbe szorul, de "a gép" nem fogja neked kiszámolni hogy mekkorát sebeztél, sem azt hogy ki(k?)be, neked kell majd számon tartanod a használt képesség cooldownját (ha van, nyilván játéka válogatja), és azt is ha visszaüt. Egy stratégiai, gazdasággal rendelkező játéknál nem fogja neked számon tartani senki, hogy ebben a körben te kitermeltél 2 követ, 3 vasat, 1 fát. Ha pedig te sem tartod számon, akkor a játék bizony "el tud romolni", vagy jobb esetben csak saját magadat hozod hátrányos helyzetbe az ellenfeleddel szemben. Van ez a.... talán korral járó jelenség, hogy meghaladtunk bizonyos dolgokat, egyfajta mi már bizonyos dolgok felett állunk érzés, ami nem feltétlenül tudatosan alakul ki. "Béla vagyok, 40 éves, és én már ezer éve meghaladtam az 5. osztályos matematikát." Aztán amikor segíteni kellene a gyereknek megérteni később egy kétismeretlenes képlet levezetését vagy akár csak egy Pitagoras tételt amit 20-25 éve Béla nem használt, akkor hirtelen lesz egy pillanatnyi felismerés, hogy "Basszus, egy kicsit nekem is utána kell néznem, hogy visszajöjjön, vagy nulláról újratanulnom". Nagyjából 20 évnyi digitális gamerként hasonló érzés lesz visszatérni a társasjátékok immár rengeteget fejlődött, modern elvárásoknak megfelelő világába, és nagyon hamar rá fogtok jönni hogy oké, hogy ez a Civilization-re hajazó társasjáték nem annyira komplex és sokrétű mint a Civilization maga, de paradox mód annál sokkal komplexebb mert neked kell betartani a játék szabályait, nem a szoftvernek, és nem emlékeztet rá semmi kör vége előtt, hogy de ezt is csinálhatnád, vagy ez és ez az ajánlott fejlesztés.

Ezen a ponton hirtelen rád zúdul egy mondjuk csak 5-6 oldalas játékszabály keresztül-kasul egymásra kiható játékelemeinek működési mechanizmusának összessége, amit neked nem csak darabjaiban kell értelmezni, megérteni, megjegyezni, alkalmazni, majd megjegyezni hogy mikor (vagy mindig) alkalmazni kell és hogyan, körről-körre vagy esetleg máshogy bizonyos változók miatt. Döbbenetesen hasonló élmény ahhoz mint amikor egy akció RPG-ben a karaktered build-jét próbálod optimalizálni, a különféle képességek, fegyverek, páncélok bónuszaival esetleg szett bónuszaival próbálsz egy olajozott gépezetként működő, optimalizált, egymással a lehető legtökéletesebb szinkronban és szinergiában dolgozó buildet létrehozni. Ennél a párhuzamnál maradva te ilyenkor gyakorlatilag egy társasjátékot tervezel, a már készen kapott elemekből, amit személy szerint én imádtam csinálni gyermekkoromban, csak épp az alkatrészeket is én terveztem hozzá kivágott papírból. Digitális formában le tudod másolni mások lv60-as archon wizard buildjét Diablo 3-ban, akkor is ha nem egészen érted miért működik úgy ahogy, de ez társasjátékoknál nem játszik: értened kell, és nonstop alkalmaznod kell ezt a tudást ahhoz hogy működjön, ami ezáltal ugyanúgy szórakoztató formában de sokkal jobban megdolgoztatja az agyunkat. Ráadásul nem hátráltat rejtett droprate-ekkel, nem mérgez mikrotranzakciókkal.

A fentieket ezért tartom kiemelten fontosnak ilyen terjedelemben leírni, mert érdekesség, hogy rengeteg társasjáték létezik digitális formában, de a játékélmény és a játékidő is drasztikusan eltérő az asztali, eredeti verziójához képest. Vessünk csak egy pillantást az alábbi videóra, napjaink egyik leginkább felkapott slágercíme kapcsán, ami a Mars Terraformálása:

Mit láttok? Elmondom én mit látok. Egy egyszerűcske, bugyuta, kb. mobiljáték szemét szintet megütő játékot, brutális 19.99€ árcímkével, amire azt mondom hogy magyar pénztárcához viszonyítva még 5 eurót se adnék érte, jobban belegondolva az időm drágább annál nekem hogy egyáltalán erre szánjam, inkább előveszek egy játékot amit már ismerek, szeretek, vagy félreteszem a pénzt egy bevált franchise legújabb darabjára, DLC-jére. Nyilván az ember a saját véleményéről ezt gondolja, de talán elmondhatom hogy ez egy racionális megközelítés a videó alapján. Még ha ki is próbálnám, max valami bundle-ben vágták hozzám és egy este ha nincs jobb dolgom elszórakozgatok vele 20 percet, de kétszer nem veszem elő az tuti. Most vessünk egy pillantást pontosan ugyanerre a játékra, annak eredeti formájában. Íme:

Mik az első gondolatok? Részemről a valami ilyesmi: te Jézus Úr Isten mi ez, hát ez valami hihetetlen durva cucc, eszméletlen mennyi alkatrésszel, jelölővel dolgozik, a szabályrendszere biztosan egy kislexikon, fúúú ezt mind megtanulni, átlátni, önmagában mennyire durva lehet már, nem hogy rutinná váljon és az ember elkezdjen stratégiákban gondolkodni. Hú, kártyáink vannak, nyersanyag számolás van, de jópofa ez a sok nyersanyag jelölő kocka, vajh' melyik információ nyitott minden játékos számára, melyik titkos, azokat hogyan kell számon tartani, melyik lap ment ki, melyik jöhet még fel, hova tegyük ezt mind az asztalon úgy hogy rendezett és átlátható legyen (UI designer fétisiszta testvéreim, egyesüljünk!), basszus hát ebben lehet hogy 20 perc egy kör amíg az ember átgondolja mit akar csinálni, mit kell csinálnia, mi változik meg a közös játéktérben, mi változik meg az én sci-fi cégem berkein belül, hú kell ez nekem egyáltalán, nem lesz túl nehéz? 

Szerettem volna szemléltetni a különbséget.

Tanítás nélkül a Mars Terraformálásának játékideje nagyjából 4 óra, nagy rutinnal bíró játékosok esetén 1.5-2 óra, összevetve a max 20-30 perccel amit talán a Steam-en kapható változatából ki lehet hozni. Gyorsabb? Igen. Jobb? Nem feltétlenül, sőt...

Amit nem lehet pénzzel megvásárolni
A Terraforming Mars (Steam) alapára 7000Ft, az idehaza Mars Terraformálása néven kapható eredeti társasjáték hazai ára pedig kb. 10.000Ft, plusz-mínusz ezer, használtan esetleg 8-ért el lehet csípni. "Micsooodaaaa? 10.000Ft egy társasjátékért?! Hát de... hát de... az már majdnem egy új Call of Duty!" Igen, a társasjátékozás egy költséges hobbi, döbbenetesen sok pénzt el lehet verni rá, nem többet mint mondjuk a digitális játékok világában. Sőt, itt is vannak kifejezetten olyan játékok (tipikusan a TCG: Trading Card Game, gyűjtögetős kártyajátékok) amik kifejezetten arra mennek rá hogy 10 kiegészítővel 10x 20 eurót próbáljanak kiemelni a zsebedből. Fontos tehát tudatos vásárlói szemszögből az is, hogy belegondoljunk: hányszor fogjuk elővenni ezt a játékot, vagy ha kevésszer, miért? Netán egy gigantikus kampánya van ami akár 40-50 óra is lehet? Kevésszer, mert nincs benne nagy variáció, és rövid?

Netán egyszer, mert úgynevezett "Legacy" típusú játék ami egyszer használatos vagy mert szabadulószoba vagy fix nyomozós történet amit nincs értelme kétszer játszani, vagy mert - és ez szerintem egy káros trend - a játék megkövetelné hogy azt tegyük tönkre matricaragasztgatással vagy szabályos pusztítással, mint pl. egy elemének széttépése, amik részemről olyan mértékű ellenvet váltanak ki hogy nem is pazarolnék rá több szót, de meg kellett említeni hogy mit jelent.

Aztán az ember átpillant a legújabb Assassin's Creed-re aminek a mindent egyben kiadása 200 euró, és mondjuk 2 év múlva lesz 20, de ha nagyon vágysz rá megjelenést követő fél éven belül, 40-50 alatt sehogy sem úszod meg az alapjátékot (nyilván a lopást nem számítom bele, mint opció), amiről mind tudjuk hogy szándékosan kihagytak belőle tartalmakat, hogy majd később jó pénzért árulják, amit mondjuk megint csak akción behúzol majd még 15-20 euróért.

Természetesen akár a digitális játékoknál, itt is megvannak az árkategóriák, és itt sem feltétlenül egyeznek a kapott értékkel: egyik első játékunkat és töretlenül kedvencünket, az Utolsó Erődöt (The Last Bastion) például 11.000Ft-ért vettük használtan, bolti ára 13-15.000Ft, és gyönyörű, minőségi fröccsöntött, festhető hős figurák járnak vele, az ember kap egyfajta minőségérzetet már ebből, a rendezett és gyönyörű asztalképből ahol mindennek fix helye van, szépen kidolgozott grafikával, és letisztult kommunikációval és ikonográfiával. Ezt mondjuk ha az ember összeveti az egyébként széles körben elterjedt slágerjáték Robbanó Cicákkal (Exploding Kittens), akkor az gyakorlatilag egyetlen, nem túl nagy kártya pakli, faék egyszerű szabályokkal, és olyan 6-7000Ft körüli összeget kérnek el érte. Még is ott egy ugyanilyen árkategóriában mozgó 7 Csoda: Párbaj (7 Wonders: Duel) vagy nagy testvére, a 7 Csoda (7 Wonders), amik szintén szinte kizárólag kártyákkal dolgoznak, de bármelyik 4X PC-s stratégiai birodalomépítős játék stúdiója elismerően csettintene, látva azt a zsenialitást és újrajátszhatóságot amit egy szabályrendszer a kártyákhoz hozzáad.  

Jól látható tehát hogy a társasjátékok világában ugyanúgy utánanézést, kutatómunkát igényel a vásárlás kérdése. Segítség, hogy releváns YouTube csatornákkal természetesen Dunát lehet rekeszteni, amikre szükség is van, mert szó szerint ezrével jelennek meg a társasok manapság évről évre. Ezer és ezer variáció, választani pedig eleinte stresszes lehet, különösen mert az ember nem feltétlenül nyomhat rá csak úgy a refund gombra ha már dobozt bontott, a digitális játékokkal ellentétben az árak tartják magukat, bár ezen sokat segít hogy a legtöbb társasjátékokra szakosodott boltból ma már kölcsönözni is lehet a vételár 10%-áért egy hétre, és ha megtetszik, egyszerűen visszajelzel hogy megtartanád és kifizeted a maradék 90%-ot.

Felteszem adná magát a kérdés: én mit ajánlok? Nincs megnevezhető alap gyűjtemény aminek mindenki polcán ott kell lennie, a beszerzés pedig nem csak szabadidő és pénztárca kérdése (különösen mert ezek el tudnak fogyni a boltok polcairól), ott a rengeteg tematikai kérdés: vonz-e a brit iparosodás, vagy inkább a feudális Kína? Cthulhu mítosz, vagy hagyományos fantasy? Akció vagy stratégia? Titkos szerepek vagy nyílt játék? Egymás szurkálása vagy kooperáció? Mennyire fontos neked a grandiózus látvány az asztalon, mennyire tolerálsz fizikailag kisebb, de játékélményben lehet hogy sokkal gazdagabb, tartalmasabb, mélyebb játékokat ahol a szellemi munkát fizeted meg, nem a gyártási költséget? Hány főre terveztek, hány főre érdemes tervezni mint rendszeresen elérhető játékostárs?

Mennyi befektetést (erről részletesebben mindjárt) viselnek el a játékosok? Milyen korosztállyal számolsz?

Ezzel el is érkeztünk a legfontosabb kérdéshez: hogy kivel játszunk.

Viktor nyomában
A magyar nyelv és a gondolkodásmódunkra passzívan hatásának egyik érdekessége hogy rengeteg szavunknak egészen sokrétű jelentése (és általa többféle asszociációnk) lehet mondjuk az angol megfelelőjével szemben. Az alcím a példához köthető: feleség. Angolul wife. Nyelvtani szempontból a feleség már magában foglalja hogy az én feleségem az én egyik felem, általa vagyok egész, ő egészít ki engem. Ez egy gyönyörű gondolat amit a nyelvünk elegánsan sző a szavainkba, míg az angol "wife" bár ugyanazt jelenti, írott vagy kiejtett formában nem hordoz magában effajta plusz eleganciát. Hasonlóan érdekes különbség a "társasjáték" és "boardgame" szavak mint egymás fordításai: az angol verzió ugyan rámutat hogy ez egy asztalon játszott játék, míg a társasjáték arra mutat rá hogy ezeket a játékokat valakivel kell játszani.

Játékvásárlás előtt óriási döntéshozatali faktor hogy ki játszik, és ez a társasjátékok világában hatványozottan igaz. Nem feltétlenül a "gépet" fogod támadni, nyomás alá helyezni, cselesen kibabrálni vele netán hátba szúrni, hanem esetleg a barátnőd, feleséged, barátaid, szeretteid. Na már most róluk tudni kell, hogy mivel az élmény sokkal személyesebb mint a digitális játékok esetében, elsősorban azért mert...

1. A játék minden játékostól egyformán nagy szellemi befektetést, koncentrációt és tanulást kér.
2. Következtetésképp idő befektetést kér.
3. Egy háztartáson belül mindkét féltől egyformán anyagi befektetést kér.
4. A játék személyes jelenlétet kér.
5. Ráadásul ez a személyes jelenlét szinte minden esetben egy már ismert személyt jelent, tehát valamilyen létező, valódi, fontos kapcsolatra (barátok, párotok, család) lehet hatással a játékélmény.

Játszani azért játszunk, ahogy Jane McGonial zseniális játéktervező pszichológus (mellesleg jó nő, köhhint-köhhint) megmondta a "Reality Is Broken: Why Games Make Us Better and How They Can Change the World" című, egyébként idehaza is kapható bár fordítást sajna nem kapott könyvében, azért játsszunk, hogy kiélvezzük hogy valamiben jók vagyunk vagy épp jobbá válunk, és ezt a tudást vagy tehetséget kamatoztassuk ami jó érzéssel tölt el, szórakoztat. 

Szerettem volna ezeket a gondolatokat lefektetni előre mielőtt összekapcsolom őket (terjengős írásmódszerem egyik rákfenéje az olvasó gondolkodásra késztetése látszólag összefüggéstelen témakörök előre bedobásával, amik kapcsolatára aztán hiszem hogy az olvasóval közösen keressük a választ - megjegyzés vége). Minden játékmechanika, minden grafikai élmény, minden alkatrész mennyiség vagy igényesség, minden befektetett pénz megtérülése, minden személyes sikerélményed fölé emelkedik egy szempont: a játékos társad. Ő az ugyanis, akit nem egy játékban támadsz, nyomás alá helyezel, akit legyőzöl, esetleg fölényes győzelemmel porba tiporsz, aki - különösen ha kezdő társasjátékos, még inkább ha kezdő gamer - elveszettnek érezheti magát egy bonyolult játékban, innen csak egy lépésre van a kilátástalanság, és a szörnyű tudat hogy ebből még hátra van fél, egy, kettő óra. Nagyon kérlek benneteket hogy ha társasjáték vásárlásra adjátok a fejeteket, figyeljetek oda szeretteitekre, játékos társaitokra, mert nem mindenki dolgozza fel ugyanazt az élményt ugyanúgy ahogy mi, nem mindenki látja a dolgokat ugyanolyan perspektívából mint mi, és hiába történik mindkettőnk számára ugyanaz a közöttünk elterülő játéktérben, egészen drasztikusan más élmény lehet az az egyik játékos számára és a másik játékos számára, a fent felsorolt 5 nagy befektetést igénylő szempont miatt. Ez nem arról szól, hogy valaki nem tud veszíteni és érzékeny, van aki eleve nem akar ártani a másiknak, és ezáltal előre haladni valamiben.

A játék célja hogy jól érezzük magunkat és szórakozzunk, erre pedig nem mindenki számára ugyanaz a műfaj alkalmas.

Óvatosan lépkedj, az álmaimon jársz.
Van akit a konfliktus megvisel, frusztrációból eredő levert kedvtelenséget vagy haragot ébreszt benne. Vannak akik viszont a teljesen kooperatív játékélmény untat, mert miután 8 órányi munkaidőben és otthon nonstop kooperációs feladatokkal szembesül, szeretné egy kicsit kiélni a versenyszellemét, önállóságát. Vannak akiket a nagy szerencsefaktorral (többrétegű kockadobás és laphúzás) dolgozó játékokkal a világból ki lehet kergetni, mert úgy érzi nem ő játszik, nincs kontrollérzete, a dolgok csak megtörténnek vele, a saját eredményességének semmi köze nincs hozzá és a döntéseihez (és ezért neveztem én szemétnek gyermekkorunk klasszikusainak java részét), van aki viszont könnyed kikapcsolódásként éli meg mert a felelősség nem nyomja a vállát, hogy ha veszít akkor nem azért veszít mert rossz döntéseket hoz, rosszul lép, nem a legjobb akciókat gondolja ki. Játékválasztáskor, kiemelten a csak ketten játszható játékoknál, a legeslegeslegfontosabb döntési faktor vásárlás előtt hogy olyan játékot válassz, amit partnered is legalább megközelítőleg egyformán jó élményként tud megélni. 

A társasjáték ugyanis szociális játék, és varázsának, vonzerejének tetemes része abból fakad, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, amitől érzelmileg sokkal intimebb és intenzívebb élmény tud lenni, mint a kissé talán útját tévesztett digitális multiplayer játékok, amik szerintem mára sokkal inkább elválasztják egymástól az embereket, sem mint összehozzák őket. Én legalább is vlagyivosztoki xXxLinkinParkSephiroth666RavenxXx nevű fiktív user fiktív barátságát nem említeném egy lapon valódi kapcsolatainkkal.

Figyeljünk oda társainkra, hogy a szellemi, érzelmi, anyagi befektetésüket, bizalmukat, ne érezzék elárulva, a kellemetlen feszengés és kínos csendek, látványos "muszájból csinálom" helyett kellemes játékélménnyel gazdagodjanak, mert ha ez megvan, biztosak lehetünk benne hogy jó élményekkel gazdagodva, kölcsönösen hálásan állunk fel majd az asztaltól, egy erősebbre szőtt kapcsolattal, és egy következő játék ígéretével.

A jövőben társasjátékokról szóló cikkek várhatóak.