NereusLaceee

NereusLaceee

NE LEGYÉL!

Link másolása
Az egyik legidegesítőbb mondat, mikor azt mondják: ne legyél ideges! Mert néha nem lehet nem annak lenni.

Ne legyél ideges!

 

A legidegesítőbb mondatok egyike. Kiváltképp egy olyan pillanatban amikor csak szakadékot látsz, pedig már régóta hitegeted magad, hogy a belső világod pozitív.
Történetünk Székesfehérváron indul. Ebben a kedves városban, ahol általában nem történik semmi érdek feszítő. Az emberek járnak-kelnek, az óvodások csivitelnek délelőttönként az óvoda udvarán. Az ember pedig elsétál mellettük és bár még mosolyog, lassan lelohad arcáról a vidámság. Ahogy átérünk a budai út túloldalára és befordulunk a Kégl György utcába, a napsütés melege hirtelen megfagy valahol mögöttünk. Körülbelül az ovi udvarának végénél. A sarki kocsmában a billiárd asztalon kpe csövek sorakoznak. Zárva. Éppen átépítik. A forgalma az utóbbi években már csak halvány árnyéka lehetett a régi időkhöz képest. Továbbsétálunk és a kávézóban is halotti csend. A sötétítők lehúzva, egyetlen lány pöfékel a személyzeti kijárat előtt üldögélve. Jobb oldalon egy leengedett redőny, egy ZÁRVA és egy KIADÓ felirat egymás mellett, három teljesen különböző üzleten. A játékboltban sem ég a villany, de ő csak éppen kiugrott valahova. A fodrászat előtt a köpenyes statiszták dohányoznak, és figyelnek hátha ritkult hajam ellenére én is hozzájuk szeretnék betérni.
Csalódnak. Tovább megyek.
Tovább és tovább, csak épp fogalmam sincs hova. Mindenhol ugyanaz a kép fogad. Az utcák üresek, az egykor zsúfolt fizetős utcaszéli parkoló helyeken csak 20 millió fölötti, vagy 100.000 Ft alatti autók állnak. Utóbbiak mellett fürkész tekintetű rókaképű fiatalok figyelik hogy nem ólálkodik-e arra egy kamerás jegyszedő. Jegyre nincs pénz, jönni meg muszáj. Én meg csak állok. Vagyis haladok. Lépteim egyenesen vezetnek a Földhivatal épülete felé. Ügyeket intézek. Be is megyek. Eltűnök a saját szemem elől. Előlem, aki kint maradtam és nézem a nyomort. A nyomort amit még nem is látok. A züllést a beteges őrültséget ami hamarosan elönti majd az utcákat. A dolgozó embert majd táblák fogják figyelmeztetni merre ne járjon, ha kedves az élete. Mint ha logikus jövőkép lenne, pedig pont hogy gyűlöletes. Lassan mindent eladnak körülöttünk. Minden pénzed a saját rabszolga sorsod ostora. Akik kezében pedig az ostor van, maguk a rabszolgái, csak őket álomba ringatja. Becézi és símogatja. Minket ver. Őket csak büntet. Mégis mi bűnhődünk helyettük is. Lassan mindenből egyre kevesebb jut. A választási lehetőségeid pedig kimerülnek a robot vagy a külföld fogalmában. "Kint jobb". Ezt sokan tapasztalják, mi pedig ugrunk a szóra.
És bent?
Ezt csak én kérdezem, belőletek már kiölték ezt a kérdést. Valahol a "nem az én dolgom" és a "miért mit kéne tennem" válasz-kérdések körül hánykolódik a tudatod. Inkább kimész. Ésszerű... sajnos.
Kint aztán mosogatni állsz, vagy egy kedves kis ember palánta gondjaira bíznak. Aztán véletlenül leejtesz egy tányért, vagy rálépsz egy féltett játékra és a megbízó szidását csendben tűröd. Eszedbe jut az öcséd, akit te is megszidtál, mikor a 2. diplomaosztód ünnepi ebédjén addig bénázott míg levert vagy három poharat.
Eszedbe fog jutni az arca, ahogy zokogó édesanyádat öleli át esténként, aki nem érti. Az egykor kecsegtető hitel részletei már többszörösei az eredetinek. Fizetése viszont már nincs. Kirúgták, amikor leépítették a gyárat és a pénzügyön már nem volt annyi munka. Helyére nem vettek fel senkit. A gyárat is bezárták. Csak a hitel maradt. Aki ajánlotta, ma már nem veszi fel a telefont. Helyette titkárnője mögé bújik. Ő ártatlan, hiszen előre szólt hogy az apró betűs rész akár valóság is lehet. Ő csak egy bankár, nem tartozik felelősséggel a munkájáért. Nem tartozik felelősséggel azokért az emberekért akiket lehetetlen helyzetbe sodort. Mégis ők az áldozatok. Őket kell sajnálni, és szánalom-milliókkal adózni a felbecsülhetetlen munkájukért. Ezt anyád is tudja. A könnyei között látszik. Érzi ő hogy tehetetlen. Olyan kicsi és törékeny, a rendszer pedig hatalmas és fel sem fogható. Csak öcséd szemébe néz és keresi a választ. Hova tovább? Merre van kiút, ha létezik?
Amikor ezt írom 2011-et mutatnak a naptárak. Késő ősz van, és kint napsütés. Ha ezt egyszer majd egy könyvben olvasod örülhetsz. Túljutottunk a nehezén.
Máskülönben pedig a történelem megismétli majd önmagát. Egy hatalmas birodalom bukik majd el. A földet valami láthatatlan sötétség fogja majd közre és az emberiség több száz évnyi tudást felejt majd el egyik napról a másikra. Az omladozó házak és rozsdamasszaként elterülő autó maradványok mind az utókor nagy rejtélyei lesznek. Kérdések amelyekre csak ismét vagy 1000 év múlva születik válasz. Mikor újra felvirágzik a föld.

Míg e jövőképeket hajkurászom, a testem lassan visszatér a hivatalból, én pedig tovább kell hogy lépjek vele. De vajon hova tovább? Előre? Merre is van? Az emberi kreativitás hatalmas és idővel a legkietlenebb talajba is gyökeret ereszt. Most mégis apadni látszik. Fentről apasztják. Mások más emberek. Zsarnokok.
Viktorunkat látva mindig elfog a csodálat. Milyen szikár, határozott és meggyőző. Olyan mint ha tudná mit akar és mit tesz... és ez megijeszt. Megijeszt a tudat hogy ami történik az tervezett, az tudatos és jól célzott. Hogy amitől én félek, ő pont arra számít. Hogy amitől én óvnám őket, ő azzal pont nem törődik.
Mert hát... felül a gálya, s alul a víznek árja...

"A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással, az ítélőképességet tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és minél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát."
Weöres Sándor

16.
16.
Sheodon
#15: Azzal tisztába vagyok, hogy utópia sosem lesz. De ahelyett, hogy egész nap siránkozik az ember, lehet tenni is valamit. Szembe lehet nézni a világ szenvedéseivel úgy, ha nem áll be az ember a sorba, és nem követi az előírt normákat és félresöpri a "normális" értékrendet, és etikus életet él. Ha csak naponta tesz valami apróságot, de mégis jót valaki, már azzal is jobbá tette a világot, és saját magának is okoz egy kis boldogságot.
15.
15.
Mortis
#14: Az utópizmus manapság kiment a divatból, sajnálom.
Soha nem létezett olyan élet, jelenleg sem tartunk ott s központosítási technikák nélkül nem is fogunk.
14.
14.
Sheodon
"Ha az ember úgy cselekedne, ahogyan elvárja azt, hogy mások bánjanak vele, örökké béke honolna ezen a földön." - nekem ez az idézet jut eszembe a leírtakról, hiszen az alapvető probléma a mai világban az egoizmus és a valótlan imádata. Ahelyett, hogy embereket szeretnénk és tárgyakat használnánk, ehelyett a legtöbb ember a Népből ma már tárgyakat imád, és embertársaival pedig úgy bánik, mint a tárgyakkal. Kihasználja a lehetőséget és embertársait.

Hátrahagyva szeretteinket mindenki a pénz felé menekül a rossz elől, hátha az megváltás nyújt, pedig csak egy hamis illúzió. Amit lehetne tenni, az az, hogy egymás felé fordulunk, tisztelettel és szeretettel, az álmainkat nem eldobva mindenki valóra váltaná azt, amit szeretne. Ki a kétkezi munkát, ki a művészetet, ki mást. Ekkor nem lenne a munka sem rabszolgaság, hanem a szabadság érzetét adná. De amíg egy ilyen karrierista, pénzhajhász világban élünk, miközben mindenki magát helyezi előtérbe a szeretteivel szemben is, nem lesz javulás.

Nem a politikusoknak, bankároknak, vagy a gazdaságnak kell megváltozni. A Népnek kellene megváltoznia, majd ezáltal megváltoztatni ezeket. De amíg a Nép azt hiszi, hogy tehetetlen, javulás nem lesz.
13.
13.
Lordnekroseth
A negatív világkép a személyes szociális kilátástalanságból származik. Ami nem feltétlenül van úgy, ahogy az író is írja, az egész hozáállás kérdése. Ha valóban képes lenne az ember arra, hogy nem érdekli vagy máshogy áll ezekhez a dolgokhoz, nem erről írna, hanem leülne festeni, olvasni, dolgozni, lakást szépítene stb.
12.
12.
Oliv3r
#11: forradalom?
2006-ban szétszedték a fővárost és mégsem érdekelt senkit...vagy még durvább legyen? folyjon a vér meg minden?
az megoldás? akkor még inkább szarabb lenne a helyzet és szerintem ugyanúgy nem változna semmi, pozitív irányba...
láthattuk hogy itt hiába van összefogás meg minden.
11.
11.
NereusLaceee
#9: S lám, te is csak az ilyen hú de mély megmondó válaszokig jutsz. :)
A blog és a tartalma pont neked szól Olivér. Mert elolvasod és a következtetésed: "ez van, de ezt eddig is tudtam... és?" Ahol az "és" kérdőszóban nincs igazán kérdés, csak megszokásból odateszed, és nyugtatót javasolsz. Amikor azt kérdeztem hogy mi lesz, ha már az sem lesz? Nem arra voltam kiváncsi hogy mennyire leszel akkor szomorú? Azt kérdeztem hogy mit tennél hogy ne vegyék el? :)
Én forradalomról beszélek, noha ez az írás még csak egy "korai-Petőfi"
10.
10.
Cuppak
Egyetértek teljesen avval amit leírtál.
9.
9.
Oliv3r
#8: akkor baszhatjuk...
igazából nem értem most mit akarsz ezzel a bloggal, ezek tények, ilyen az élet, szerintem nem mondtál újat senkinek sem. lerágott csont az ilyen megmondó blog, már nem rosszból.

"és mi van ha már az sem lesz?"
s lám te is csak az ilyen hú de mély fennkölt kérdésekig jutsz ahelyett hogy tennél valamit...amit ugye a blogod is sugallna.
8.
8.
NereusLaceee
#6: és mi van ha már az sem lesz?
7.
7.
shooter1234
Jó írás lett, gratulálok! A témához szolva igen, ez a szomorú valóság. Részemről remélem hogy az itt leírt tények egyszer valamikor a jövőben megváltoznak. :(
6.
6.
Oliv3r
van megoldás:
http://www.roche.com.tw/fmfiles/re7203002/Product/Rivotril01.png
5.
5.
Mortis
Dekonstrukció kell ide! Teljes!
4.
4.
NereusLaceee
#1: Engem sem a nyugalom ihletett, elhiheted. Sajnos kezdem úgy érezni én is, hogy az elbújós magatartás fölött eljárt az idő. Az igazságtalansággal mindig szembe kell nézni, de azt a temperamentumot és összefogást ami elődeinket kivitte az utcára, kiírtották belőlünk.
3.
3.
NereusLaceee
#2: Ez így van. Ezért én is átszoktam a "rögvest" szóra :))
2.
2.
Berencsit
a legidegesítőbb szó pedig a "mindjárt"... vannak, akik tudják mire gondolok, és vannak akik nem, de egyszer mindenkinek eljön az a pillanat, mikor ezen szó, egymás utáni többszörös hallatára, legszívesebben felrúgna valakit. jelen pillanatban én most ilyen állapotban vagyok. "verry angry"
1.
1.
giga321
Ááá az ilyen írásoktól mindig ideges leszek. Sajnos ez az igazság , és nehéz róla beszélni. Nem is szeretek ilyenekről beszélni mert legalább olyan mintha nem lenne baj. Pedig baj van bőven csak Èn is azok az emberek közé tartozok akik ha azt hiszik nem beszélnek valamiről az nincs is. Elszomorító az ilyen téma főleg így hétfőn , de nem az írással van baj az szép és változatos. A téma a nehéz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...