Nehéz műfaj a horror, az ember félelem központjára gyakorol hatást s ez egy korunk előre haladtával egyre nagyobb kihívást jelentő feladat. Mivel nő az inger küszöb köszönhetően a sok filmnek, játéknak de a könyveknek is egyaránt. A legegyszerűbb recept az úgynevezett Jump Scare- hatás, minek lényege a hirtelen felbukkanó váratlan veszélyforrás. Ezt úgy is bélyegzik a műfajban veterán játékosok hogy "alantas ijesztgetés".

  De mi a titka a minőségi horrornak? Számomra a recept kulcsa a hangulat.( Minden idők legjobb horrorjátékairól már írtam korábban egy cikket ) Az elmúlt évek sajnos nagyon szegényesek voltak AAA-s horror címekben, azonban ezzel arányosan egyre megnövekedtek az Indie-s zsáner kezdeményezések. Ha megannyi top listát tanulmányozunk a horror játék történelem legsikeresebb darabjairól, könnyen feltűnhet hogy az elmúlt évtized legfelkapottabb darabja az Amnesia címü játék volt. Személy szerint nem szeretem az Amnesia-t, és ki is fejtem hogy miért. Mint említettem fentebb horrort, azon bellül is minőségi darabot nem egyszerű készíteni. Fel kell építeni a borzongás tárgyát képező univerzumot s a történetet egyaránt. Sajnos a mainstream eljárás az "olcsó" riogatásban merül ki. Az Amnesia titka egy egyszerű ötlet, s legalább olyan egyszerűen működik mint a Jump Scare effektus: tedd a játékost teljesen kiszolgáltatott helyzetbe és mindentől tartani fog. A pszichologiája a játéknak olyan egyszerű hogy akár textúráktól megfosztva, csupa kocka objektummal is működhetne. Nem kellene bajlódni az univerzum, atmoszféra, grafika, történet kialakításával, hisz a játékmenet kiváltja a kellő hatást a játékosból. Így is lehet félelmet fent tartani, de ezt én hatásvadásznak és idegesítőnek tartom. Mivel nem a patika mérleg pontos, lassú félelmet építi fel, hanem egyszerű frusztrációt indukál a játékosban, mely olyan idegi állapotba száműzi, amiben nagyon könnyű bármivel megijeszteni.

   Egy igényes horror nem ezzel az eszköztárral operál, emlékezzünk csak olyan címekre mint a méltán híres Silent Hill sorozat vagy a Resident Evil első négy része. Míg előbbi legfőképp a történet centrikussággal és szimbólum rendszerrel addig utóbbi inkább az akcióval és káosszal teremtette meg a hangulatot. Sajnos sok éve nem készült ezekhez fogható grandiózus horror játék, és most hosszas csöndet tört meg a The Evil Within. Milyen lett hát a Beteshda üdvöskéje?! Nagyon fontos leszögeznem hogy nem a már emlegetett divathullámokat meglovagoló címről van szó, hanem egy minden ízében hagyomány tisztelő, autentikus darabról. A műfaj klasszikusaiból összegyúrt szerelemgyerek lett, ami igyekszik visszahozni valamit ami régóta kiveszett a műfajból. Nincsenek olcsó ijesztgetések, sem pedig végletekig kiszolgáltatott helyzetek, mégis képes finoman ráhangolni a világára mi televan groteszk elemekkel és aberált víziókkal. A félelem az atmoszférán keresztül szivárog a játékos bőre alá.

  A legjobban az ilyen régivágásu alkotásokat tudom szeretni és tisztelni a horrorban, mert rengeteg művészi gyöngédséggel alkotnak meg minden négyzetmétert, hatalmas kreatív erőket felszabadítva az alkotói folyamat alatt, és végül lelket lehelnek a játékba mi karcos egyéniséget kölcsönöz neki. Hiába érződik rajta az alkotókra hatott rengeteg impresszió, valami újat tudtak mégis alkotni, teremteni. A The Evil Within egy nagyon karakteres saját univerzummal rendelkező játék lett, miben megvan az a plussz ami a nagyok közé emelheti: kultuszt tudtak egy friss címmel teremteni. A játék emblematikus gonosztevői maradandó emléket hagynak majd bennünk, és méltán vonulnak majd be a legnagyobb mumusok panteonjába. A designe egyaránt idéz fel bennünk megannyi klasszikust de individumként is megállja a helyét. Az alkotás gyöngeségei, mert sajnos ilyenek is vannak, legfőképp a kissé sematikus történet és a jellegtelen protagonista szereplőböl fakadnak. Ettől eltekintve azonban egy nagyon élvezetes és izgalmas játékot kapunk kiváló fejlődési rendszerrel, kellemes fejtörőkkel, és szabadon választható játékstílussal: lopakodhatunk is ellenségeinket lassan levadászva (persze ez nem minden résznél kivitelezhető) illetve ha elég töltényt tudhatunk magunknál úgy vérfürdőt is rendezhetünk. A történet kissé kaotikus, sokat váltakozik a valóság illetve a víziók között pokoli utazást téve a tudatalattiba. Sokszor nehéz követni mi valós s mi lázálom a nagy rohanásban. De eljön az a pont is amikor elengedjük a racionalitást és hagyjuk hogy sodorjon magával a játék.

   Nem leszünk hálátlanok, személy szerint nagyon élveztem az utazást mit megtettem az alkotók elméjében, és hálás vagyok érte hogy néha tudtam félni, sőt egyenesen rettegni. A lehető legminőségibb rettegés volt ez mire nagyon kevés játék képes. Bár nem definiálta újra a műfajt, s nem hozott innovációt, egyszerűen azt tette amire szükségünk volt: megmutatni a sok fejlesztőnek és játékosnak hogyan kell horrort csinálni, minőségi borzongást. Sajnos a műfaj hanyatlóban van ezért fontos játéka korának a The Evil Within. Reméljük elég sikeres lesz hogy hullámot teremtsen, esetleg az AAA kategóriás horrorok reneszánszát hozza el. Reménykedem, de addig is várom a Silent Hillst, és elégedetten a polcra helyezem a nagyok mellé a the Evil Withint. Mert nem halt ki a minőségi horror, itt van végre a remény hírnöke.