Norbiii

Norbiii

34/F
Moderátor
üzenetet írok neki

FILMAJÁNLÓ

Link másolása
AJÁNLÓ A KEDVENCEINKBŐL

Szép estét kívánok!

Egy blogsorozatot szeretnék indítani, egy ajánlót, amiben különböző műfajokból filmeket ajánlanék a kedves olvasóknak, és ha ezek esetleg el is nyernék néhány ember tetszését, mondjuk egy esti filmezés keretében, az egy nagy öröm lenne számomra! :)

Három film + egy ráadásról szólna a blog, műfajokra bontva. A műfajok esetében valahol az akció, a vígjáték, a horror és a thriller körül forogna a téma, (a film műfaja feketén kiemelve) de természetesen ez akár változhat is, a műfajok akár bővülhetnek is, és a végére egy + egy ráadás filmmel kedveskedem majd.

 

HORROR/THRILLER

Az árva

A világ egyik legjobb thrillerje, nekem például az egyik kedvenc filmem, a maga műfajában egészen kitűnő! A történet egy lányról, Estherről (Isabelle Fuhrman) szól, akit örökbe fogadnak, de nem minden működik zökkenőmentesen, hiszen az egyik mostohatestvérével igencsak nehezen jön ki, másrészről pedig mióta Esther a házba költözött, egészen furcsa dogok történnek...! Véleményem szerint a film izgalmas, rettentően feszült, és félelmetes is, csak ajánlani tudom!

 

AKCIÓ/VÍGJÁTÉK

Beverly Hills-i zsaru 1, 2, 3

Egy remek akció-vígjáték Eddie Murphy főszereplésével. Axel Foley egy piszkosul remek zsaru, a legjobb a piszkos ügyek megoldásában, igaz nála nem mindig számítanak a szabályok, ha szükséges a rossz fiúk elfogásához, akkor gyakran meg is szegi őket. A film tele van humoros részekkel, és nagy dumákkal, az utóbbi esetében szinte biztosan nem fogunk csalódni! Az első két rész a legjobb, de a harmadik is megér egy próbát!

 

AKCIÓ/VÍGJÁTÉK

Ki a faszagyerek?

Műfaját tekintve akció-vígjáték, de jóval többet lehet rajta nevetni, mint akciójeleneteket látni! A film egy remek "párosról" szól akik egymásnak abszolút az ellentétei. Az egyik egy csendesebb, mogorva fazon, (Samuel L. Jackson) aki ritkán szólal meg, de ha megszólal, akkor  gyakran trágár szavak hagyják el a száját, míg a másik fazon (Eugene Levy) egy sokat beszélő kicsit ügyetlen úriember. Mondani sem kell, hogy ez a párosítás már önmagában garantálhatják a jó humort, Eugene Levy személyétől speciál én már alapból röhögőgörcsöt kapok. :) :)

 

+1 film

Fantasztikus labirintus

Gyermekkorom egyik kedvence, egy fantasztikus és különleges alkotás. A történet egy lányról szól (Jennifer Connelly) aki nem bír kisöccsével, és olyannyira elveszti a fejét, hogy egy mese történetéből idézett mondattal a Koboldkirálynak (Nyugodjék békében David Bowie) ajándékozza a babát. Sarah kap egy lehetőséget, hogy megmentse a kis Tobyt, de ehhez át kell törnie a fantasztikus labirintuson, ami sok érdekes, mesés dolgot rejt, de olykor veszélyes is....

 

Ennyi lett volna mára. Remélem tetszik az ötlet az ajánlóról, természetesen, ha van ötletetek, javaslatotok, akár műfaj kívánságotok, nagyon szívesen meghallgatom.

 

További szép estét kívánok!

23.
23.
Barbarossza
Na ezeket mind megnéztem nagyon tetszettek!:D :)
22.
22.
Norbiii
#21: Szívesen, örülök, hogy tetszett! :)
21.
21.
kopic
#19: Rendben.:)

Felsoroltak közül a Hetediket (nem jött be), Viharszigetet, ami örök kedvenc marad számomra, valahányszor megy a tv-ben, akkor sose kapcsolom el, annyira jó film. Vagy 3x biztos láttam már. Meg még a Forráskódot, Fogságban amik szintén faszák voltak.:)
De a többit is megfogom majd apránként nézni.:) Köszi az ajánlást !
19.
19.
Norbiii
#18: Köszönöm, akkor örülök neki. :) A Tökéletes trükk nagyszerű volt, csak néztem a végén, a The Visitet még nem láttam, köszi érte.

A Hívatlan vendégnek hatalmas végjátéka van, én nagyon meglepődtem. Ha tudsz még feszült, nyomasztó csattanós filmeket, akkor jöhet, én megajánlom neked a Memento, a Harcosok klubja, 109. utas, Hatodik érzék, Hetedik, Titkok kulcsa, Viharsziget, 12 majom, Fogságban, Forráskód stb....című filmeket. :)
18.
18.
kopic
#16: Igen, ha nem született volna meg ezen írásod, akkor szerintem kimarad az életemből, szóval kösz.:)

Linkelt blogot már korábban olvastam, de valamiért akkor nem izgatott az Árva, nem kerestem rá.:S
Hívatlan vendéget már láttam, de annak a végére nem igazán emlékszek.
A tökéletes trükköt, The visitet láttad már ? Azokban is elég komoly fordulat van.
17.
17.
Norbiii
#15: Tehát a Hívatlan vendéget nézd meg legközelebb, a Harcosok klubja is nagyon jó, továbbá még a Memento című filmet tudnám ajánlani, nagyon egyedi és profi, de még a 109. utas is klassz, a Hatodik érzék meg egyenesen óriási, de lassan halad.

Nézd meg a listát, remélem találsz kedvedre valót...és lehet összegyűjtök újabb csattanós filmeket, amik ebből az írásból kimaradtak. :)
16.
16.
Norbiii
#15: Örülök, hogy tetszett, többek közt ezért is kezdtem bele az ajánló megírásába, hátha...:)

A Hívatlan vendég című filmet ajánlom még neked, ott nagyot fogsz nézni! :)

Egy korábbi írásomban pont az ilyen CSATTANÓS filmekkel foglalkoztam, ha van kedved nézd meg a listát:

https://www.gamekapocs.hu/tag/norbiii/blog/9187/top_7_csattanos_film
15.
15.
kopic
Na, tegnap este meglestem az Árvát és elég jó volt, első 15 perc kicsit uncsi, de utána beindulnak az események. A csattanó durván sokkoló, amikor kiderült az igazság, mondtam is magamban, hogy AZTAKRVA ! nem nagyon találtam szavakat !:D Esther alakítása előtt meg le a kalappal, nem semmi amit csinált.
Szerintem még egyszer megnézem majd.
14.
14.
Mr.Dead
#3: Eden Lake-ben mi rejtélyes van? Azt aláírom, hogy rohadt nyomasztó, meg simán el lehet képzelni, hogy ez meg is történhetne (mondjuk ennyire durván azért nem) de nem annyira rejtélyes. De legalább a vége az rendesen felbassza az embert.
13.
13.
RangerFox
#4: Klickbait. Yt-n elterjedt dolog.
12.
12.
Norbiii
#10: Spoilert NE olvass a filmről, ezért a 2-es hozzászólásomat se olvasd el! Az árvát mindenféleképpen ajánlom, ha egy jó kis thriller filmet szeretnél nézni! :)
11.
11.
Norbiii
#9: Vannak benne ilyen részek is, de leginkább piszkosul feszült, nyomasztó, és izgalmas. Én betojtam, lehet Te nem fogsz! xd
10.
10.
kopic
Jó, írtad, hogy félelmetes, de mennyire ?:D
9.
9.
kopic
Ez Az árva nagyon félelmetes ? Mer' akkor nem nézem meg.
8.
8.
Norbiii
#6: A Fantasztikus labirintus nézd meg, jó kis film, nekem gyermekkorom egyik kedvence. Axel Foley alap, rengetegszer láttam már, a Ki a faszagyereket, meg épp ma néztem másodjára. Lesznek még filmajánlások, lehet ott is stimmel majd az ízlésünk. :)
7.
7.
Norbiii
#3: Szeretem az olyan filmeket, mint pl: Az árva, vagy az általad említett Fogságban (nagyon bejött) ezért is köszönöm a listát, rájuk nézek, és amelyik tetszik, azt meg is nézem.

Szeretem a feszült, izgalmas filmeket, amiknél csavar van a végén (pl Az árva, Viharsziget, Más világ, Hatodik érzék stb..) ilyenek jöhetnek....
6.
6.
Yanez
Bar a Fantasztikus Labirintus-t nem lattam, de a tobbit igen, es szerintem mindegyik kiemelkedo a sajat stilusaban. Sot, mindegyiket egynel tobbszor lattam, ami nalam ritka jelenseg a nem tulzottan nepszeru filmek eseteben. Igaz a BH-i zsernyak nagy szam volt a maga idejeben. Nem is gondoltam volna, hogy filmek teren ennyire hasonlo az izlesunk!
5.
5.
Norbiii
#4: Nézd meg a többi írásaim címét, ahol túlnyomó részük kisbetűkkel szerepelnek, most ez éppen nagybetűs lett, le ne szólj már ezért! xdd
4.
4.
mestermagyar
ÉN CSAK AZÉRT VAGYOK ITT HOGY MEGKÉRDEZZEM MI ÉRTELME A CSUPA NAGYBETŰS CÍMNEK?

Csak mert én már évek óta látom ezt a trendet a tetubus-on és minden alkalommal amikor valaki használja, én fintorgok egyet és ez a három szó ugrik előtérbe: igénytelenség, bulvár, feltűnés . Úgy érzem magam ilyenkor minthogyha az általánost végzett Józsi bának és a 12 éves kisgyerekeknek szólna, mert aki valamirevaló kritikus elmével bír és ezt észreveszi, az csak az iménti jelzők tudatában gondolkodik el rajta, érdemes e rákattintani egyáltalán.
3.
3.
DON GONDOCS
#2: Spoiler előszőr valami mentális betegségre gondoltam, megse fordult a fejembe hogy fizikai. Mondjuk az elméje se volt ép, de azért okosan visszaélt a helyzettel.

Ami nekem még nagyon tetszett ilyen rejtélyes film az a
A Stonehearst Elmegyógyintézet
A Fiók
Fogságban
Ellenség
Hideg nyomon
A pokolból
Háromszög
Gyilkos ígéretek
Élve eltemetve
Vizsga
Eden lake volt ami úgy emlékezetes maradt, bár nem mindegyik olyan húde izgalmas de legalább érdekes.
2.
2.
Norbiii
#1: Ne is mond, nagyon feszült volt a film, Isabelle meg remekül játszott, eszméletlenül nagy tehetség, SPOILER is lesz benne!!!!!!! a kislány félelmetes tekintetétől betojtam rendesen, a takarót feljebb húztam, este a sötétben alig mertem kimenni, a végén meg mikor kiderült, hogy felnőtt nő, hát az eléggé kemény volt! spoiler vége! xd
1.
1.
DON GONDOCS
Az Árva elég jó thriller volt, végig volt feszültség a filmben és a végén a csattanó is viszonylag érdekes volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...