Norbiii

Norbiii

34/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Gamekapocs Football Club

Link másolása
Gamekapocs Tagok válogatottja, és a Román - Magyar mérkőzés után. Tehát a MAGYAR foci helyett.

Szép Napot Kívánok Mindenkinek!  

 

A tegnapi mérkőzés után eléggé szomorú lettem. Szomorúságomban még blogot is terveztem eme témában írni, de ezt megtették már helyettem, amit nagyon köszönök. Azért nagyon röviden néhány mondatot. (ezeket nagyjából már egy másik blognál leírtam..)

A válogatottal már évek óta az a probléma, hogy nagyon gyengus a védelmünk. Ezt már az egész országban mindenki észrevette, csak azok nem, akiknek észre kéne venniük. (lásd Holland-Magyar: 5-3, v Magyar-Román: 2-2 utolsó perc..) Vannak jó játékosaink, mint pl: Dzsudzsák és Szalai, de mit sem érnek, ha ilyen szégyenteljes produkciót látunk egyesektől. A jó teljesítményhez, alázat és szív is kell néha, nem? Sokan kérdezik, hogy ha külföldi klubcsapatokban megy, akkor itthon miért nem? Megmondom: A külföldi klubcsapatukban, 10 focizni tudó játékos játszik mellettük, itt meg finoman fogalmazva nem teljesen. Ez van. Pedig milyen öröm volt látni, hogy Szalai a BL-be lőtte a Schalke-t, és Dzsudzsák is kezd magára találni. Ha ebből a két játékosból több lenne, mondjuk úgy, ha belőlük lenne 11 játékos, akkor nem lenne baj, de hát nem ez a helyzet. A helyzet általában az, hogy az elején rögtön gólt kapunk egy védelmi hibából, és utána letör a csapat. 27 év alatt szinte mindenki volt kint EB-n, VB-n csak mi nem, remélem a gyermekem átéli majd ezt az élményt. Mondom tegnap majdnem kidobtam a tv-t, még szerencse hogy nem volt rákötve a Wii, mert akkor repült volna Mariostól együtt. XD Na de mivel ma már született egy olyan blog, ami ezzel a témával foglalkozik, és oda is komiztam, így nem szeretném ezt folytatni, de azért remélem nem gond, hogy körvonalakban leírtam a véleményemet.

 

Viszont ha a magyar fiúk ilyen gyengusak, akkor én azt mondom, hogy hozzunk össze egy GAMEKAPOCS Football Club-ot, hátha az itteni Tagok, jobban tudnának játszani, mint a válogatott tagjai. A csapatba bárki bekerülhet, bárki írhat saját csapatot a kommentek között, és én is megtenném az én verziómat, nézzük:

 

GAMEKAPOCS FOOTBALL CLUB:

 

 

(4-4-2 = 4-1-3-2) – én ezt a formációt javaslom: (Cserék, stábtagok, és egyéb pozicíót elfoglaló Gamekapocs Tagok lent!!!)

 

Edző:


Von_Wolf.

Ezt a pozicíót SupahUbuntu-nak ígértem, de én úgy gondolom, hogy itt szükség van Wolf szigorára, fegyelmezettségére, és keménységére, gatyába kell rázni a csapatot, én Wolf-ot javaslom edzőnek!

 

ITT A KEZDŐ 11, MAJD A CSEREJÁTÉKOSOK, STÁBTAGOK, ÉS EGYÉB POSZTOT BETÖLTŐ GAMEKAPOCS TAGOK:

 

KAPUS:

 

FrankBlack:

Frank barátomat javaslom erre a posztra. Mivel Ő Bud avatarát hordja, így gondolom Bud Spencertől megijednek majd a támadók, szóval én Frank-at javaslom.

 

 

VÉDELEM:

 

EBR2000:

EBR ha jól tudom nem nagyon rajong a fociért, de én úgy gondolom, hogy azért  a védelemben megállná a helyét. Biztosan jobban játszana, mint a magyar védelem bármelyik tagja, szóval én EBR-t javaslom a védelem bal szélére, és bízom benne, hogy egy-két embert a maffia kapcsolataival (lásd GTA: Hol a Pizzám) meg tud vesztegetni.

 

 

Trapyd:

 

Trapyd barátomat én a védelem közepén helyezném el. Szükség van a higgadtságára, és a megfontoltságára, bár a Mortal Combkapocs-ban eléggé megverte DevilGamer, de reméljük, hogy itt nem lesz egy nyúl.

 

 

trion:

 

Kell a védelembe a lendület, a lazaság és egyben komolyság is, én őt javaslom Trapyd mellé. Remélem nem nézik majd levegőnek a pályán.

 

 

ptmilan:

A jobbszélen szerintem tökéletes lenne.

 

KÖZÉPPÁLYÁS: (Védekező, szűrő)

 

Espio:

 

Espio a radikális, hát persze, hogy a védekező középpályás posztját kapja meg tőlem. Itt nagyon remélem, hogy az emberek megijednek tőle, és elég lesz, ha az ellenfelek szemeibe néz.

 

Középpálya: (Támadók)

 

Scoo:


Mivel Ő készíti el a blogajánlókat, így még az ellenfelek részéről is, kijár neki a tisztelet. Ez még a csapat hasznára is válhat. Én a jobbszélre javaslom Őt.

 

 

ViktorG:


Viktor barátomat a bal szélre javaslom. Szükség lesz a játékra, fontos tagja lehet majd a csapatnak. Múltkor is milyen jó üzletet vágott le, mikor beszerezte a PSP-t. Nos nincs más dolga, minthogy jó üzletet kössön. Ez bunda lenne? Őőőő…nem az! Remélem nem fog a pályán is PSP-zni, mert akkor vereséget szenvedünk!

 

Shooter1234:

Elég egy lövés Shooter, csak egy, de az akadjon be! Én rád gondoltam. Legyél a támadók mögött egy picivel, és bombázd szét az ellenfél kapuját!

 

 

CSATÁROK:

 

Vuliem:

Mivel fantasztikusan rajzol, ezért arra gondoltam, hogy berajzolhatná az ellenfél kapujába a labdát. Művész Úr, remélem nem gond ez a jelölés.

 

 

metercsiken:

 

Az indoklás ugyanez, meg persze az, hogy egy húszezrest kínált nekem, ezét a pozícióért, hülye lettem volna nemet mondani. XD

 

 

CSERÉK:

 

Yanez:

 

Csatár posztra javaslom,szükség lesz rá is. Egyrészt eléggé vicces a profilképe, reménykedem abban, hogy az ellenfelek szarrá röhögik az agyukat, ha meglátják a szép kis zöld fejét és a két szép gülüszemét, de hogy ne csak rosszakat mondjak, azért nem rossz író.

 

daenath:

 

Hát ha már írni nem tud (bocsi ezt nem hagyhattam ki XD) akkor focizni csak tud. Rá is szükség lesz, eléggé tapasztalt veterán. Őt a védelembe javaslom.

 

Daks:

Mivel nagy a befolyása, ezért a szünetben biztosan becserélném Wolf helyében. Én szűrőnek javaslom, senki sem fog átgázolni rajta.

 

SupahUbuntu:

Bár edzői szerepet ígértem neki, de szerintem becserélve gólókat rúghatna. Őt a középpályára javaslom.

 

Hajnal12-07:

Rá nagy szükségünk lesz. Én is hívő vagyok, és ha Ő elmond egy imát, akkor máris megnyertük a mérkőzést!

 

Joker:

Hát Ő a mi Jokerünk (nem az Ászunk). Ő a csodafegyverünk, ha betesszük, akkor tuti a siker. Csatár posztra javaslom.

 

 

p3ti:

 

Kemény megjegyzései vannak, és nem egy nyámnyila fajta, ezért is nagyon jó lesz majd szűrőnek, akkor ha Daks papa kifullad, vagy éppen rendet kell tennie a stábtagok között.

 

névtelenség:

 

A név ne tévesszen meg senkit. Ez az ember egy nyerő ember. Mondom már lassan a cseresor erősebb, mint a kezdő. Én a középpályára javaslom.

 

 

SolidSnake1984:

Hát ki más jöhetne szóba EBR cseréjeként, mint Ő. Hát persze, hogy rá gondoltam, nagyon sokat segítene a csapaton, elég lenne egy legyintés, vagy egy kacsintás, és tuti lehozzuk kapott gól nélkül.

 

 

PsVitaGame:

 

A középpálya bal oldalára, simán beférne, de mivel hanyagolja a Wii-t, ezért megbeszéltem Haky-val, hogy addig nem játszik, amíg nem tolja ki a NSMB-t.

 

 

Krisztián:

A nőcsábász, nem maradhat ki a csapatból, tuti helye van a védelemben, legalábbis nálam. Csak remélem a meccsel lesz elfoglalva, és nem a lányokkal.

 

DBjoe:

 

Én Őt cserekapusnak javaslom. Szerintem a lövések 90%-át megfogná, hát akkor meg?

 

 

exonic:

 

Kevés a csere védő,  de rá is szükség van, ahogyan mindenkire. Csak egy dolog miatt nem került be a kezdőbe, mert félnék, hogy könyveket olvasna a pályán, ezt meg nem tehetem meg.

 

 

batonai87:

 

Mondhatnánk, hogy:

 

Ha a pályán van batonai

A meccs sem lesz katonai

 

Szerintem meg ez nem igaz. Egy-kettőre megvernénk a riválisokat. Csatárnak javaslom.

 

 

benjo6:

 

Olyan szép és gyönyörű verseket ír, hogy szükség lesz az ihletére. Egy 65-70. percben esetleges becserélése, akár csodákra is képes lenne. Csatárnak javaslom.

 

Gora:

Utólag eszembe jutott, hogy mi lesz akkor, ha Scoo éppen a blogajánlót írja, na itt jön a képben Gora, akit nagyon kedvelek, és szerintem nagyon jó cseréje lenne Scoo-nak.

 

Ádám:


Őt csak azért javaslom, mert kedvelem,  amúgy nem tettem volna be. Képes lenne a mérkőzés helyett a GTA V-öt nyomni, és cseszne eljönni az edzésekre.

 

Jinbobo:

Ugye mindig kell egy másik cserekapus, és mivel én megbízom benne, ezért őt javaslom.

 

DevilGamer:

Hogy miért? Hát csak. Nélküle nincs jó csapat! Én a bal szélre javaslom, szerintem a lendületével és az akaratával sokat lendítene a csapaton.

 

STÁBTAGOK/POZÍCIÓBAN LÉVŐK:

 

Hakydakillah: (Tulajdonos, elnök)

A képlet egyszerű: Aki nem jól játszik és lazsál, azt Haky bannolja a GK-ról, ennyi. Ő a klub tulajdonosa, nincs mese, az elnöke, és a mindenese!

 

SLi: (Másodedző)


Annyira jó filmajánlókat szokott írni, hogy most itt helyben megkérem, hogy vállalja el a másodedzői posztot, Von_Wolf.-al szerintem remek párost alkotnának.

 

Raptor+30: (Gyúró)

A kemény, és őszinte hozzáállása sokat segíthet a csapatnak. Én Őt gyúrónak javasolnám. Szerintem mindenkit helyretenne.

 

kamgecam:

kamgecam egy nagyon tisztességes, jó ember. Ő megoldaná a csapat lelki gondjait, én ilyen hatáskört bíznék rá.

 

DON GONDOCS: (Orvosi stáb vezetője)

Ha valaki lesérül, akkor jön DON GONDOCS. Felkérlek az orvosi stáb élére.

 

 

MegaTroll: (Kapusedző)

Én kapusedzőnek javaslom.

 

 

DeVincent:

 

Mindig nagyon fontos a jó erőnlét, én őt alkalmasnak tartom eme posztra.

 

Dontrip: (Női Menedzser)

Bár ilyen szerepkör nem létezik, de én arra gondoltam, hogy Ő lenne a nőösszegyűjtő szakkör vezetője. Az lenne a feladata, hogy a GK-s Tagok hétvégéjét boldoggá tenné. Lényegében lányokat kéne szereznie a tagoknak, amolyan női menedzser lenne. XD

 

Természetesen Ti is javasolhattok kezdő tizenegyet, szívesen olvasnám a Ti összeállításotokat, és a véleményeteket a magyar fociról. Hát ennyi lett volna mára, remélem, hogy a Gamekapocs Tagok visszahozzák, a magyar foci becsületét.

 

Ui: MINDEN TAG EGYENLŐ FONTOSSÁGÚ, MINDEN TAG NAGYON FONTOS, AKÁR KEZDŐ, AKÁR CSERE, SAJNOS MINDENKI NEM LEHET A KEZDŐ 11-BEN, DE MIND A CSERÉK, MIND A STÁBTAGOK, MIND A KEZDŐK EGYENLŐEN FONTOSAK!

 

Köszönöm a figyelmet, További Szép Napot Kívánok. :)

51.
51.
Gora
Ment a like a blogodra, az érzés kölcsönös, jó duma partner vagy :D
50.
50.
DON GONDOCS
A sérülteket várom a gyengélkedőben ahol egy injekció várja a többi jön magától
49.
49.
Norbiii
#47: Köszi. :)

exonic: Köszönöm, örülök, hogy eme blogommal megnevettettelek. :)
48.
48.
exonic
Hát ezen jót nevettem! :D
Nagyon jó!
47.
47.
Barbarossza
Ez de klassz:D csak egy baj van vele..engem kihagytál:$ de attól még nagyon jó blog lett ez is^^:p grat:D azért szurkolok majd..xD
46.
46.
Norbiii
Még egyszer és nem győzöm megköszönni ezt a rengeteg hozzászólást, öröm volt őket visszaolvasni. :D

Akkor Skacok az Észtek ellen, mi is pályára lépünk, talán mi jó focival nyerünk, persze ehhez kell majd egy jó védelem, remélem Trapydék bírják majd idegekkel. XD

HAJRÁ! :)
45.
45.
Norbiii
#43: Ne is mond. Egyszerűen ilyen védelmet én még nem láttam. Tényleg mindenki észreveszi, csak azok nem, akiknek kéne! Ilyen hibákra csak mi vagyunk képesek, pedig gyanítom, ha nincs az első kapott gól, akkor más a szitu, de a védelem megint összehozta..... (lásd Holland-Magyar 5-3)

Ez van: szarok!
43.
43.
N360
Gyalázatos volt a pénteki mérkőzés, már megint így járt a csapat, vegyék le mezt...Egyszerűen betojtak... Nem vagyok kíváncsi már a jövő heti tét nélküli mérkőzésre.
42.
42.
40.
40.
Norbiii
#34: daenath: Na majd meccs után kapsz egy szálat. XD

Viktor: Barátom, nagyon szívesen, és bocs, h eltévesztettem a helyedet. :D

KeXxX: Köszönöm, és meghiszem azt, tuti lenne a siker. :)

vuliem: Művész Úr, köszönöm, és örülök, hogy egy kis derültséget vittem a napjába! :)
39.
39.
vuliem
Bár nem szeretem a focit, de nagyon jót derültem ezen :D Gratu hozzá.
38.
38.
KeXxX
#37: 9db klónozott én plusz az igazi énem, ha nem lenne érhető.
37.
37.
KeXxX
Jó lett!

Az én saját csapatom így nézne ki:
9 db én, és 1 nagyon jó kapus. Ismerek is egy párat.
36.
36.
ViktorG
Gratula Norbiii.....és köszi, hogy bekerültem. Igaz, álltalában kapus szoktam lenni, de a középpálya se rossz. :D


Akkor mikor is lesz a meccs? :D
35.
35.
daenath
#29: Akkor mar ketten vagyunk ;)
34.
34.
daenath
Fociiiii? Fociiiii!!!! Anyit bagozok hogy 3 meter utan a labda helyet e tudomet kergetnem :))) Inkabb maradok ekezetlen irastudatlan minthogy 45 percig rohangaljak egy borbe bujtatott legbalon utan :)))))
33.
33.
Norbiii
#32: Hát ez nagyon állat, de komolyan. Én poénból leírtam a blogba, hogy:

"simán beférne, de mivel hanyagolja a Wii-t, ezért megbeszéltem Haky-val, hogy addig nem játszik, amíg nem tolja ki a NSMB-t."

És megcsinálta, KÖSZI, HOGY KIÍRTAD, ez hatalmas, és gratula. :) Amúgy látod, visszaszoktatlak a Wii-hez. :D


benjo6: Nagyon szépen köszönöm. Hát igen, a tegnapi mérkőzés, tényleg kudarc volt. :(

Espio: Köszi, igen nagyon rég írtam a Gamekapocs Tagokról, gondoltam a tegnapi meccs folyamán, hogy ilyen formában ismét írok róluk, ahogyan régen. Hát volt tegnap minden: balhé, szemétkedés, csak foci nem. XD

drakecsaj: Én már nagyon-nagyon vártam, de bár ne néztem volna meg.

batonai87: Üdv ismét itt, és ne hülyéskedj, én köszönöm, hogy a neved a blogomban szerepel, nekem megtisztelő! Na örülök, hogy eltaláltam a posztod, a feladatod, hogy begyere és lőj egy gólt. :D


Tényleg köszönöm ezt a sok-sok hozzászólást! :)
32.
32.
RangerFox
Ezt Norbiinak írtam üziben de kérte hogy rakjam ki:
Na Norbiii elvégeztem a feladatomat! Ma 7 óra folyamatos wii-zés
után kijelenthetem hogy végig vittem a NSMB-t. Sok káromkodás és
üvöltözés közepette. Totál kész vagyok és a Nintendóm fél
év szüneteltetés után újra bejáratódott. Most már játszhatok a Gamekapocs football csapatában ugye? :D (de most komolyan
kivagyok ettől a játéktól... Most hogy megírtam ezt a komit
megyek mario kartozni hogy betartsam a fogadásomat hogy éjfélig
wii-zzek.) :D
31.
31.
batonai87
Jó kis összeállítás lett, és külön megtisztel, hogy engem is beraktál! A cserecsatár posztot pedig tökéletesen eltaláltad számomra, mivel 90 percet tuti, nem tudnék végigspurizni. :-)
Köszönöm még egyszer, és jobbulást Neked!
30.
30.
Espio
Jó rég volt utoljára ilyen jellegű blogod. Tetszik a változatosság.
Köszi, hogy beraktál, meg a rólam írtakat :D
Én spec nem követem a focit, de akkora hype-ja volt ennek a meccsnek, hogy tuti megnézem így utólag.
29.
29.
drakecsaj
Neztem nagyokat a failbookon hogy minden ismerosom szinte errol posztolt. En nem is tudtam hogy lesz meccs :D
28.
28.
benjo6
Király blog Norbiii, kraetív, felüdülés egy ilyen kudarc után:)
27.
27.
Norbiii
#24: Hali Krisztián: Köszönöm. Rég láttalak Krisz, de legalább most látlak! :d Így van, gyerünk, gyerünk! :)

metercsiken: Köszi. Most megnevettettél, de nagyon. XD

Jinbobo: Én is így vagyok vele, csak szándékosan. :)
26.
26.
Jinbobo
#16: Nem tűnök el végképp a GK-ról sosem, csak van szakasz az életemben, amikor kevesebbszer tudok ide felnézni. De azért mindig visszatérek!
25.
25.
metercsiken
Jó kis blog! : )
És köszi a bizalmat, hogy csatárnak betennél!
( persze a lefizetés után még szép..... ) : )
De akkor bizony vuliem-nek sokat kéne "melóznia", hogy gól is szülessen, ugyanis én ritka béna vagyok a focihoz! :D
De labdaszedőnek tökéletes lennék! : )

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...