3. nap
 Ma éreztem – végre - tennem kell valamit, elkezdtem kutatni, miért is lett a világból Zombi tanya, habár, kérték, hogy a vírus miatt mindenki maradjon a házban és kerülje a hosszabb utazásokat. Szerencsére egy hosszabb szünet után mentem ki a szabad levegőre, emiatt nem figyeltem fel arra, hogy egyre kevesebb ember mászkál kint. De hazudhattam volna neked a legelejétől, hogy én végig tudtam és ezért nem mentem ki, de minek hazudjak pont most, mikor már mindegy. Miután megtudtam mi is van a világgal, és tesóm miért nem jött haza már 2 napja. Tudom, téged is izgat, hogy mi van vele, de nyugi, van barátja szóval, elég, ha én aggódok érte. Amennyiben lány vagy; viszont, akkor remélem hallottál arról, hogy angol tudósok bebizonyították, hogy a cigizés bizony 6 percet elvesz az ember életéből, és a szex 10-el hosszabbítja, és mint tudod, sokat dohányzom, szóval megmentenéd az életemet? Na jó, mivel ezt olvasod már elkéstél sajna, de remélem, kedves naplóm olvasó Hölgy vagy Úr, te nem dohányzol és más apró örömöt lopsz mindennapjaidba. Na szóval, mivel már úgyis mindegy, és ellepték a zombik a világot, nem messze tőlem volt egy Autó szalon, és már régóta ki akartam próbálni egy Audi TT-t, így hát pont volt egy raktáron, úgyhogy csak a kulcsért kellett megküzdenem egy csapat zombival, mivel a volt főnöke a szalonnak ezt mindig magánál tartotta. Az alkalmazottakkal jól elszórakoztam, fejbe gyűrtem őket baltával, nem, már nem vagyok beszari, mint eddig. Rákaptam az izére, hiszen ez egy jó kis adrenalin bomba, ha a saját bőrödet véded. Szerintem kis fizetésűek voltak, mert igen agresszívan próbáltak elkapni, de nyugi, nem sikerült belém kóstolniuk. Majd jött a „BOSS”, úgymond ő jól megtermett volt, és akár hiszed, akár nem, bizony, ő is elég jól mozgott, de hát a szögbelövő néha csodákra képes. Kapott egy sorozatot a fejébe, és neki is beljebb vertem a szegeket a fejébe. A kulcs megvolt, úgyhogy bepöffentettem a bárkát. Tettem egy tisztelet kört - ahogy a nagyok - égett a gumi rendesen. Ezek után beforgattam a picsuját a benzinkútra, és tele töltöttem. Igen, megloptam őket, bár ha a 400Ft-os liter ár mellett felvetődik a kérdés, ki lop meg kit? Végre elmentem tesómhoz, a korház még mindig állt, de éreztem, hogy gond van. Előkaptam a szögbelövőmet, és kamikaze módjára berontottam. Nem volt túl szép látvány mindenhol a lekötözött betegek. Balta elő és megszabadítottam őket a fájdalomtól. Az egyik korteremben végre ráleltem egy pár túlélőre, de ő nem volt köztük. Elhiheted, a sírás jött rám, aztán az a recepciós, aki aznap is ott volt, szólt, hogy nyugi még él, de egy szinttel feljebb van egy kutatócsoporttal. Ahogy megnyugodtam, rögvest felindultam, hogy végre újra megölelhessem. Elmondta, hogy nincs gond egyelőre, és kérdezte mivel jöttem. Elmondtam neki, és megértette, hogy nem volt más választásom, na meg ő se akarta, hogy gyalog közlekedjek. Ők is tudják, hogy már csekély a túlélők száma. Megbeszéltük, hogy meg kéne tudni mi a helyzet oda haza, Tállyán. Érzelmes búcsút vettünk egymástól, és kértük, hogy vigyázunk magunkra és találkozunk a lakásban. Elindultam tehát új szerzeményem felé. Bepöffentettem ismét a bárkát és felduruzsolt az a néhány paci, ami jól el volt zárva a motorháztető alá. Sajna, a kifelé vezető út a városból járhatatlan volt autóval. így muszáj  voltam más járművet keresni. Az első utamba kerülő motorszalonban volt egy-két drágaság, volt Ducati piros, hmm, volt Kawasaki zöld az sem rossz, de maradtam az egyetlennél. Ducati Monster matt fekete színben. A festék pisztollyal küldtem rá egy- egy 2-est mindkét oldalára, ez volt a kedvenc számom, talán mert mindig ezért küzdöttünk az iskolában. Szereztem motoros ruhát, azért fő a biztonság. Hát persze hogy indítás után elszabadult a seggrakéta, és 20 méterrel odébb lelökött magáról, vadló volt ez és nekem még be kellett törni. Egy óra múlva már nem volt akadály előttem, kivéve, hogy a táskámat, amiben első „fegyvereim” voltak, sajna ott maradt, de a hentes bárdot, amit az ilyen esetekre csomagol a gyártó, csak elvittem magammal biztos, ami biztos. A sok kocsi közt, ami megállt a sztrádán, már könnyebben jutottam át, és mikor végre magam mögött tudtam a dugót, megmutathatta nekem a „szörny” mit is tud valójában. Eddigre már egész jól belejöttem az irányításába. Röpke 2 óra alatt meg is érkeztem a Tállya táblához. Eljutottam végre régi otthonomba, ahol előjöttek az emlékek, ahogyan gyerekkori barátommal fociztam a pályán, első sebeim, amit még gyermekként szedtem össze, na de elég a picsogásból, nem ezért jöttem. A szörny mostanra már kezes bárányként viselkedett, és szinte harapta azt a pár métert, míg végre oda értem ahova kellett; Haza. Apám világéletében fuvarozott, volt, hogy kamionnal volt, vagy csak csak simán kisteher gépjárművel. Anyám bolti eladó volt, nem éppen olyan munkák ezek aminek sok hasznát veszik a Zombi apokalipszis idején. Nem adtam fel, tudtam, hogy, nekik túl kellett élniük, egyszerűen nem halhattak meg. Kinyitottam a kaput, és ilyenkor mindig a két kutyánk Lady és Rocky már futottak felém. Mindig biztonságban éreztem magam velük, akármennyire ijesztő sztorik keringtek a Rottweilerekről. Nekünk már körülbelül 20 éve ilyen kutyáink vannak. Lady akkor lehetett 1.5 éves, még kölyök, bár ez a méretein nem látszott, Rocky már elég öreg, hisz velem egyidős. Igen, ez rengeteg idő egy kutyának, de hát, ha jól van tartva, akkor bizony megélhet ennyi időt. Gondoltam mostanra leesett, ők már nem éltek sajna. Kiskutyáim halála elég erősen érintett. Reméltem a szüleim nem erre a sorsra jutottak. Beléptem a házba, és ugyanaz a kibaszott hörgés… nem akartam elhinni, hogy ők is. Kifordultam a lakásból, le a pincébe ahol tudtam, hogy van balta, de nem volt. Talán ezt most érdekesnek találod, én is annak tartottam, de ebből tudtam van még remény. Apám biztos megvédte magukat, hisz ki más vihette volna el a baltát. De akkor ki van fent ki hörög? Meg kellett bizonyosodnom állításomról. Szerencse, vagy sem, de nem ők voltak azok, csak egy kósza Zombi. Hamar kapott párat a bárdomtól. Majd átkutattam a lakást, hátha van valami jel, hogy még élnek. Volt, nyugi, és ezt az üzenetet mai napig magamnál tartom. Ez állt benne; „ Fiam vagy lányom, ha ezt olvasod, még élsz és ennél jobb hír nem lesz, számunkra, édesanyáddal jól vagyunk. Pánikra semmi ok! Elindultunk a céges autóval, mert egy helyben maradni teljesen örültség. Biztos, hogy elkapnának előbb vagy utóbb, de ha mozogsz, van esélyed! Tedd te is ezt! Remélem, valahol összefutunk még élve. Nem árulom el merre tartunk, hisz tudom, úgyis lennél olyan hülye, hogy utánunk gyere, és ezt nem hagyhatom. Ha vége lesz ennek az egésznek, és még élünk, ide térünk vissza. Itt meg fogsz találni bennünket. Várunk haza szeretettel, addig is a fő feladatod; élt túl és vigyáz a testvéreidre.” Igen, ez szemétség, jól gondolod, hisz ők a családom, élnek, de mégsem keresem meg őket. De ha jobban belegondolsz, nem hülyeség. Hisz ha te is ismernéd őket, tudnád, hogy képesek életben maradni, és vissza fognak térni. Na jó. tudod mi következett a levél többszöri elolvasása után. Cigi, de vagy egy doboz. Kezdett sötétedni már, de nem indultam vissza. Majd holnap. Bezárkóztam, de előtte kitettem a lakásból az oszló „vendéget” és eltettem magam holnapra, ennyi izgalom elég volt mára ennyi.