PaprikaJancsi

PaprikaJancsi

ÉvJátékai2018 résztvevők #1

Link másolása
A megadott időszakban, az általam játszott címek közül kerülnek ki a résztvevők.

Nagyon szerettem megírni a múltkori Év Játéka blogomat, amely egy úgymond évértékelő szerepet is felvállalt. A havi összegzés számomra unalomba fulladt, sokszor nem volt kedvem összeírni, hogy mikkel játszottam, mert egy csomóhoz csak sablon mondatok jöttek össze. Így hát a kevesebb néha több módszert alkalmazva, csak a legkiemelkedőbb címeket vettem sorba, és azokat egy-egy kategóriába beosztva emeltem ki. Viszont úgy gondoltam lehet ezt még fokozni, és remélem a lelkesedésem ki is fog tartani mellette. A lényeg, hogy havonta összegzem a jelölteket, amelyek év végén harcba fognak szállni az Év Játéka díjakért. Az nincs meghatározva, hogy minimum hány jelölt lesz egy hónapban. Éppen annyi, amennyi.

Remélem nektek is tetszeni fog ez a fajta felvezetés, és így hátha még népszerűbb, és eredményesebb lesz az év végi díjazás.


Best Action/Adventure game: Darksiders: Warmastered Edition


Sohasem rajongtam a Darksiders szériáért, nem éreztem azt a késztetést, hogy játsszak vele. Viszont most, hogy a GamePass előfizetés címei között volt, így gondoltam egy próbát mindenképp megér. Magával nem ragadott, de ahogy csak nyomtam és nyomtam egyre jobban megszerettem. Szépen megalkotott világ volt, aminek minden egyes részlete jól kapcsolódott egymással. A harcok is élvezetesek voltak, bár nem vagyok egy nagy combo harcos, mégis szép ütéssorozatokat tudtam bevinni néha az ellenfeleknek. Azt a pár átvezetőt is kiemelném, marha hangulatosak voltak, öröm volt végignézni őket, de mégis ami a legjobban megragadott ebben a játékban, az a kaland maga. A harcok, a feladványok, a keresgélések együttesen alkotott egysége. Ez volt az, ami kiemelte őt a tömegből, és amely különlegessé tette. A szolgáltatás tagja lett a második rész is, tehát esélyes, hogy egymással fog harcolni a két lovas a díjért.


Best Strategy game: Civilization VI

CivilizationVI_keyart_horizontal_thm.jpg

Régen, amikor szóba jöttek a stratégiai játékok, én rögtön a real-life stílusú címekre tudtam csak gondolni. Szerintem ez pont, hogy inkább fordítva igaz mostanság. A körökre osztott lassabb menetű alkotások, ha nem is népszerűbbek az előbbi társaiknál, de mindenképp nagy a körülöttük lévő bázis. Vannak ezekből új üdvöskék, mint a Mario+Rabbids Kingdom Battle, vagy régi frissített címek, mint például az XCOM. Viszont van olyan is, amely évek óta folyamatosan jött, újult és győzött. Ilyen az egyik résztvevőnk is, a Civilization VI. Régen még a negyedik résszel néhanapján játszogattam, de komolyabban sohasem merültem el benne. Most viszont, ha már egy ilyen nagy cím volt fő ütőkártyája a Humble Monthly-nek, úgy voltam vele, hogy ezt vétek lenne kihagyni. Az is lett volna. A játék szó szerint beszippantott. Csak úgy teltek az órák, és mikor már úgy voltam vele, hogy na jó, itt az ideje egy kis szünetnek, csak megnyomtam még egyszer a next turn gombot. Igen, a legújabb része a sorozatnak, valami mestermű. Látszik, hogy mennyire igényesen van megalkotva az egész. A zene volt az, ami már az első percben elvarázsolt, de aztán jött a látvány, a szó szerint térképes megvalósítás valami eszméletlenül ötletes kivitelezés. A játékmenet is élvezetes tud maradni, egy szinte 10-13 órás meccs alatt. Aminek ahogy vége, már indítod is az újabbikat. Szinte tökéletes. Van pár animációs hiba benne, de összességében egy zseniális játék, amely büszkén viseli a videojáték nevet.

16.
16.
PaprikaJancsi
Köszönöm szépen a tanácsokat, és támogatásokat. Megfogadom őket, és megpróbálok minden tőlem telhetőt. Lehet, hogy nem épp ebben a sorozatban, de nem is következőbe, de valami, valamikor kifog alakul, érzem. Próbálgatok más, és más módszereket, hogy megtaláljam a sajátomat, ami a legjobban passzol hozzám. Egy szöveg, amit nem több órás, előre megalkotott mondatok építik fel, hanem egy folyamatos, úgymond „szívből” jövő.
15.
15.
Yanez
#9: Folytasd is, mert láthatóan szépen fejlődsz! ;) Hajrá!
14.
14.
Duken
#9: Jó lesz ez. Szerintem a lényeg hogy őszinte legyél, ne az emberek tetszését keresd, ne a dicséretet. Sebezhetővé kell válni ugyanakkor sziklaszilárddá. Nyílj meg de nem kell mindenkit beengedned. Csempész bele humort és olvass sokat nagyon sokat. Ajánlom kimondottan neked Joe Abercrombie-t, és vagy Dosztojevszkijt de ő nehezebb tészta. Az önismeret is kurva fontos, feszegesd a határaidat az írásban. Írjál valami olyanról amiről nehéz beszélned amit nehéz megosztanod amit szégyellsz vagy megrendített... Saját stílusodat nem megtalálni fogod hanem szép lassan kialakul csiszolódik.
13.
13.
Duken
#12: Jól beszélsz! Nekem is van mit tanulnom a mondandódból! Amit és ahogyan írtad egy érett kiforrott személyiségre utal.
12.
12.
#8: Előfordult már párszor itt a GK-n (vele, és mással szemben is), hogy elpattant nálam valami, és undorítóan alpári, utálatos módon fejeztem ki magam, aztán még rá is fogtam arra, hogy "így legalább meg is jegyzi az ember". Nem akartam ismét ebbe a hibába esni, ennyi.

Minden postját tényleg nem olvastam, de nem is állítottam ezt. Viszont nyomja már pár éve, szóval bőven van mire alapoznom a véleményemet - ami még mindig ugyanaz, nem véletlen, hogy nem csak az "előfordulnak" szót használtam a sablonokat illetően. Ki is alakult bennem egy egyébként teljesen indokolatlan ellenszenv PaprikaJancsi felé, az előző és mostani megnyilvánulásommal is épp ezt igyekszem letenni. Igyekszem felismerni a saját határaimat, mások határait.. Mert mégis mi a faszt ártott nekem ő valaha? Semmit. Nekem sem kellett volna soha bunkónak lennem.

#6: Neked pedig csak annyit, ahogy Duken is írta: a saját véleményed jobban érdekelne minket. Olvass más blogokat, teszteket, menj fel YT-ra, Twitch-re stb, és figyeld meg: érdekel téged egyáltalán, amikor az adott önjelölt filmkritikus egymás hátára dobálja a szokásos, jól bevett, lelketlen mondatokat újra és újra? Valószínűleg nem. Ajánlom figyelmedbe Downward Thrust jutub-csatornáját például. A mindenki számára ismert infókat nyomatja csak videóról videóra, szinte már gépiesen. Egyszerűen unalmas.

Na de akkor miért jársz vissza egy másik csatornára mindig? Az adott személy(ek) miatt. Neked is ezt kéne. Tedd bele magad, jelenj meg te is az írásodban. Ettől lesz egyedi, ez ad ízt neki és okot arra, hogy valakit megfogjon és kérjen még repetát. Akinek tetszik, olvasni fogja a többit is, akinek nem, majd átugrik rajta. A saját tapasztalatod és a visszajelzések alapján eldöntheted, mi működik, mi nem, és kialakul a stílusod aminek meglesz a maga közönsége. Onnantól pedig nem fogsz görcsölni azon sem, hogy vajon jó-e amit csinálsz.
11.
11.
PaprikaJancsi
#10: Yaneznek is az volt, vagyis nem egyéni a probléma, de ez már így marad :D amíg nem volt korrigálva a rövid leírás, addig még félrevezetőbb volt a cím :)

Örülök, hogy tetszett :)
10.
10.
LexerTheFirst
#9: Szerintem érdekes lett, bár egy kicsit nekem félrevezető volt a cím, ami lehet hogy az én hibám.
9.
9.
PaprikaJancsi
#7: 19 éves vagyok, de folytatom az írást, egyszer csak lesz belőle valami :D
8.
8.
Duken
#5: Pökhendi vagy. Milyen lehetsz ha nem békésen és indulatosan fogalmazol meg egy kritikát?

"a fenti állítás a létező összes postodra igaz, amit valaha olvastam."

Ha valóban így lenne szerintem az első-kettő után nem olvastad volna a post-jait ha normális vagy.

Talán fogalmazhattál volna úgy hogy előfordulnak sablon mondatok a blogjaidban, holott a saját véleményed jobban érdekel minket.
7.
7.
Duken
#6: Viszont fejlődőképes vagy és alázatos amit kevesen mondhatnak el magukról. Az alap megvan,értelmes vagy gondolom fiatal is van időd kiforrni és lesz egyéni stílusod. Főleg ha ezzel az alázattal és hozzáállással folytatod.
6.
6.
PaprikaJancsi
#5: Teljes mértékben egyetértek. Egyszerűen nem jön össze, pedig mindig úgy állok le írni élménybeszámolót, összegzést..stb., hogy na itt most már végre, nem csak "sablon" mondatok lesznek, de valahogy mégis azok lesznek. Őszintén sok bennem a gondolat, hogy miket kéne írni, miket raknék bele, de végül a letisztultságért választom ezt a fajta "írásmódot". Írok is meg nem is, ezzel lehetne a legjobban jellemezni.
5.
5.
"... csak sablon mondatok jöttek össze"

Ezúttal megpróbálok békésen, indulatmentesen kritikát formálni, úgyhogy csak annyit mondok, hogy a fenti állítás a létező összes postodra igaz, amit valaha olvastam. A véleményedet írd le, ne azt ami szerinted jól néz ki papíron.
4.
4.
Mortis
én borzasztó módon meglepődtem a Civ 6-ton. az előzetesek, képek, infók alapján egy katasztrófát vártam, erre a legjobb rész lett, amit a sorozat valaha látott. tűkön ülök a Rise&Fall miatt.
3.
3.
PaprikaJancsi
#2: *a rövid leírásban lévő részt
2.
2.
PaprikaJancsi
#1: Nagyon igaz, gyorsan át is írom a rövid leírásban a részt.
1.
1.
Yanez
Jó ötlet és remek kivitelezés! Így részletesebben is olvashatjuk a beszámolód a játékokról. Ha megengeded, annyit fűznék csak hozzá, hogy a címén kéne kicsit faragni, mert megtévesztő. Mármint, hogy egyértelmű legyen, hogy itt az általad játszott játékokról van szó. Én pl azt hittem, hogy az év játéka címért induló esélyesekről fog szólni, és csak akkor esett le, hogy mégsem, amikor elkezdtem olvasni a bejegyzést.

Várom a folytatást! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...