Thronebreaker: Witcher Tales bemutató

Két év után ismét friss kalandok várnak ránk a Witcher világában, viszont ez a visszatérés jelentősen eltér az eddig átélt élményeinktől.

 Még 2015 májusában jelent meg a CD Projekt Red open-world rpg-je – elképzelhető, hogy már hallottatok róla – a Witcher 3: Wild Hunt. A hatalmas és végletekig kidolgozott világ, lebilincselő történet és magával ragadó karakterek mellett volt a játékban még egy „apróság”, a Gwent elnevezésű kártyajáték. A fejlesztők eredetileg csak az előző részben bevezetett dobókockás mini-game helyett akartak egy picivel érdekesebb elfoglaltságot létrehozni. A projekt azonban annyira magával ragadta készítőit, hogy végül egy több mint száz kártyából álló, saját mellékküldetéssorozatokkal bíró témává vált a játékon belül. Mindezt megfűszerezték egy kis pokémonos „Gyűjtsd össze mind!” motivációval és máris nehezére esett a kártyavadászat abbahagyása azok számára, akik hajlandóak voltak megtanulni a szabályokat. A fejlesztőket is meglepte a Gwent sikere, a népszerűségét elnézve pedig szorgosan neki is kezdtek egy különálló online CCG fejlesztésének, melynek bétája 2017 tavaszán meg is indult, a végleges megjelenésig pedig mostanáig kellett várni. A Thronebreaker: The Witcher Tales ennek a játéknak a szabályaira épülő történetorientált RPG lett, de ne tántorítsa el ez a tény azokat, akik nem rajonganak a kártyázásért; van itt bőven látnivaló ezt leszámítva is.

 10 évvel járunk az első Witcher játék történései előtt. Főhősünk Meve, Rívia és Líria királynője egy, az észak királyaival tartott megbeszéléséről tér haza. Amíg azonban az észak vezetői csak terveket szőnek, az ellenség idejekorán a tettek mezejére lép és teljes erőbedobással megkezdi a támadást. Kitör a teljes háború a Nilfgaardi császárság és az Északi Királyságok között, ami tökéletes hátteret biztosít nekünk arra, hogy Meve vezette egyre növekvő seregünkkel bejárjuk az észak tájait. Bejárhatjuk az invázió miatt lángba borult Aidernt, a törpök lakta Mahakam csúcsait, de háborúzhatunk a mocsaras határvidéken is.

 A történet alapjai kőbe vannak vésve, tekintve, hogy a Andrzej Sapkowski könyvei részletezik a háborúnak egyes pontjait, így nyilván a kimenetelét is. Nem véletlenül választottak a Thronebreaker készítői egy viszonylag kicsi királyságot a világon belül, így ugyanis az írok meglehetősen nagy mozgástérrel rendelkeztek. A történet kibontakozását kalandozásaink során hozott döntések befolyásolják, melyek kihatással lesznek a baráti körünktől kezdve az egész királyságunk sorsára.

 Ha pedig van valami, ami kimagasló a Thronebreakerben, az egyértelműen a játék narratívája. Rendszeresen olyan döntések elé tud minket állítani, ami nem csak hogy simán túl mutat a Mass Effect vagy a AC: Odyssey-féle „ettől a választól kedves leszel, attól a választól pedig gonosz” szintű döntéseken, de megkockáztatom, hogy a Witcher 3-ban sem volt ennyire nehéz dolgunk. Most ugyanis nem egy felbérelhető szörnyvadász bőrébe bújunk, hanem egy uralkodót kell segítenünk a háború kellős közepén. Hatalmas felelősséggel tartozunk a hozzánk közelállókhoz és alattvalóink felé is. Gyakran kell az egyik gonoszt választanunk a másik ellenében. Sokszor kell kevésbé etikus módszerhez folyamodnunk ahhoz, hogy elérjük célunkat és többször is okozhatunk hatalmas katasztrófákat a morális szempontból helyesnek tűnő opciók választásával.

A Witcher-univerzum egyik legnagyobb erőssége mindig is a szereplői voltak és ez itt sincsen másképp. Meve talpraesett, bátor és gyorsan megszerethető. A csatatéren is megállja a helyét, hamar kiderül hogyan is nyerte el katonái tiszteletét. Saját ízlésünk határozza meg mennyire alakítjuk karakterét barátságossá, elnézővé, vagy éppen kegyetlenné. A hozzánk közelálló banda is kifejezetten sokszínű. Találunk köztük legendás harcost, mágust, feltalálót, vagy akár hős lovagot is beszervezhetünk brigádunkba. Mindenkinek meg vannak a saját erősségei, problémái, személyiséghibái, csak rajtunk áll, kiben mennyire bízunk meg és tartjuk fontosnak jelenlétét csapatunkban.

 

 A Thronebreaker csatái körökre osztott, kártyalapokkal vívott harcokban valósulnak meg. Szerencsére nem érezhető, hogy ez ne illene bele a játékmenetbe, ami a képi megvalósításnak köszönhető. A lapok gyönyörűen lettek megrajzolva, külön említésre méltóak a 3D-ben meganimált változataik. A bejárható terep nyilvánvalóan nem fogható a Witcher 3 környezetéhez, de ez nem is volt cél. A fejlesztők inkább egy alacsonyabb gépigényű játékot szerettek volna elkészíteni, ami egyszerű látványvilágával hangulatos tud maradni az összecsapásokon kívül is. A játék más pontjain is felfedezhető ez az egyszerűség (például a dialógusoknál), de a megjelenítés stílusa és művészi értéke miatt így sem nevezhető csúnyának a látványvilág. Ami kissé zavaró, hogy a csatatér háttere olykor túlságosan sötét és ez idővel kifejezetten unalmassá és fárasztóvá teszi azt, ha egyhuzamban többször küzdünk meg hasonló helyszíneken.

 Paklinkba kerülő lapokat fajtája válogatja, hogy miképpen szerezhetjük meg. Nagy részüket a táborunk fejlesztésével oldhatjuk fel, majd készíthetjük el. Ehhez a világban található nyersanyagokra és pénzre kell majd vadásznunk. A pályán egész nagylelkűen vannak ezek elszórva, könnyedén kioldhatunk mindent még a játék befejezése előtt, így lesz lehetőségünk kísérletezni.

Más, ezeknél különlegesebb lapok darabkái a pálya különböző részein vannak eldugva, ezeket csupán meg kell találnunk ahhoz, hogy kioldhassuk őket.

A paklink legerősebb részét a velünk utazó társaink fogják kitenni. Velük folytatott viszonyunk alapján válhatnak erősebbé, egyes döntéseink után újabbak is csatlakozhatnak, de el is hagyhatják táborunkat, ha nem értenek velünk egyet egyes kérdésekben. Viszont nem szabad egy-egy társ elvesztésére büntetésként tekintünk, sokféle figurával fogunk utunk során találkozni, természetes, hogy nem fog mindegyikük velünk egy húron pendülni.

 A Thronebreaker legnagyobb hibája a nehézségében rejlik. Az elképzelés, miszerint folyamatos nyersanyag utáni keresgélésre és táborunk fejlesztésére van szükség az előrejutáshoz papíron jól hangzik, de egy apró homokszem hatalmas kárt okoz a gépezetben: a játék még a legmagasabb nehézségi fokozaton is iszonyúan könnyű. Én sosem tartottam magamat profi játékosnak ebben a műfajban, de még így is rendszeresen vertem le az ellenfeleimet 100-0-ra, ami először monotonná, majd unalmassá válik. Persze ilyenkor is elüthetjük az időt új kombók felfedezésével, de szerencsére így is lesz lehetőségünk szórakozásra. (A CDPR már bejelentette, hogy elvégzi a szükséges változtatásokat a játék nehézségét tekintve a jövőben, de ezt akkor sem megjelenés után hónapokkal kéne elvégezni.)

 A pályán elszórt puzzle-ok igazi felfrissülést jelentenek az átlagos összecsapások mellett és szerencsére találunk is belőlük jópárat. Ezek egyedi lapokkal és szabályokkal ellátott meccsek, amikben sokkal nagyobb szükségünk lesz agytekervényeink megmozgatására. Bár közöttük is vannak könnyebbek, de gyakran találkozunk bonyolultabb, olykor csak egyetlen megoldással rendelkező feladványokkal, amik megoldása elönt minket némi elégedettséggel.

Zene tekintetében mindenképp megkapjuk a Witcher-szériában megszokott színvonalat. Kártyajáték vagy sem, rengeteget hozzáad az élményhez a dinamikusan változó zene. Eszméletlenül meg tudja dobni a hangulatot, amikor a zene a nyugalmasabb, lassabb ritmusokról erőteljes, harcias dallamokra vált egy szép kombó kivételezése után.

 Na de mennyi ideig köthet le minket a Thronebreaker? Bár árát tekintve inkább tekinthető a budget kategória képviselőjének, tartalom tekintetében nincs hiány. Én próbáltam a térkép minden pontját felfedezni és így tartott 33 órába a történet befejezése. Ez az achievementek 75%-ára volt elég, aki tehát maximalista könnyedén találhat még pár óra elfoglaltság.

 A Thronebreaker: The Witcher Tales nyilván nem a Witcher széria felülmúlását célozza meg, nem csak műfajában tér el, de nyilvánvalóan egy rövidebb kalandra hívogat minket. Bár a játékosok egy viszonylag szűkebb rétegét célozza meg, mint a CDPR előző produktumai, de nehéz lenne bárkit is lebeszélnem a kipróbálásról. Aki kedveli a Witcher-univerzumot, egy érdekfeszítő történetre fáj a foga, vagy egy stratégiai alapokon nyugvó RPG-re vágyik, az nyugodtan vágjon bele.

Én köszönöm a figyelmet és további szép napot kívánok!

 

1.
Scat
Nagyon jó kis bemutató lett!

A Gwentet kipróbáltam a Homecoming után újra, de szerintem még mindig túl sok benne a kulcsszó. Zavaros az egész, és persze, meg lehet érteni, de nem fogo csak ebbe órákat fektetni.

Az egyjátékos résznél, a Thronebreakrernél visszatart, hogy ugyanolyan kártyajáték. A Hand of Fate is csak kis ideig szórakoztatott.

Ráadásul hiába vannak meg a Vaják könyvek, még el is kell ovlasnom azokat, így meg tippre kevésbé lenne élvezhető a játék.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...