rotkiviadub

rotkiviadub

Blair Witch teszt

Link másolása
Hátborzongatóan rossz

Imádom a horror filmeket ezen belül is a found footage áldokumentarista műfajt. Mivel nem örvend túl nagy népszerűségnek ez a zsáner, így nem igazán árasztanak el minket rajongókat ilyen stílusú filmekkel illetve játékokkal. Mint mindenki másnak nekem is az 1999-es Blair Witch című filmmel indult el az imádat eme művészeti ág iránt és máig ez a film az etalon. Persze alkottak sokkal jobb filmeket a műfajon belül, de akkoriban ez olyan hatással volt az emberre, amit ha akkor látott nem igazán felejtette a mai napig.

Amikor bejelentették a 2019-es júniusi E3-on, hogy készül a Blair Witch és ráadásul a Layers of Feart és az Observert készítő Bloober Team égisze alatt, teljesen önkívületi állapotba kerültem és erre még rápakolt az is, hogy Xbox One exkluzív lesz a játék. Végre egy cím, ami miatt megeheti az irigység a Playstation tulajdonosokat.

Mivel nem vagyok az az előrendelős gyerek, legyen szó bármilyen játékról, előbb mindig elolvasom a teszteket és véleményeket majd ezután vásárolok és ugrok neki a kiszemeltnek. A megjelenés előtt illetve napján elég korrekt teszteket hoztak le a játékról, ráadásul az IGN 8.8-as értékelése teljesen elvarázsolt, így hatalmas lelkesedéssel ugrottam neki a játéknak. Bár ne tettem volna. Őszintén megmondom, ez a játék borzasztóan rossz, de ne rohanjunk ennyire előre.

1

Kezdjük az elején.

A sztori szerint 1996-ban járunk 2 évvel az első film eseményei után. Hősünk Ellis Lynch rendőr és háborús veterán késve csatlakozik egy 9 éves kisfiú keresésére indult csapathoz a Black Hill-i erdőbe.
Egyetlen társunk egy Bullet névre hallgató hűséges kutya, a többi emberrel pedig egy rádió adóvevőn tartjuk a kapcsolatot. Ezen kívül van még egy mobiltelefonunk, amin néha beszélünk exfeleségünkkel illetve kapunk sms-eket valamint játszhatunk a klasszikus snake-kel. A kutyánk folyamatosan velünk van, nyomok után szimatol és vezet minket, dolgokat hoz lábhoz, illetve figyelmeztet a veszélyre. Lehet simogatni, szidni, maradásra utasítani illetve jutalmazni. Igazából azt hittem, hogy ezeknek van valami jelentősége, de ha nem adsz neki kekszet egész játék alatt, akkor se történik semmi. A kutya ugyanúgy melletted van, keresi a nyomokat és mutatja az irányt.

A másik fontos eszközünk a zseblámpán kívül a kamera. A kamerának nem sok szerep jut sajnos a játékban. Néha találunk piros illetve kék kazettákat, az előbbieket ha megállítjuk egy bizonyos ponton akkor tudjuk manipulálni a körülöttünk lévő dolgokat illetve időt, az utóbbiak pedig csak a sztorihoz adnak hozzá. Ezen kívül vannak olyan részek a játékban ahol a kamerával folyamatosan a földet lessük és nyomokat követünk, mivel nem nézhetünk a boszorkányra. Örülök neki, hogy ezt a baromságot átvették a ’16-os filmből.

1

A játék lényegében egy sétaszimulátor, nincs lövöldözés, nincs ugrabugra. A játék legnagyobb részében egy erdőben flangálunk és kész. Viszont a játék tele van felesleges és oda nem illő néha frusztráló részekkel és feladatokkal, amik teljesen kizökkentenek a hangulatból. Ez a tipikus menjél ide majd oda, szedd össze ezt, találd meg azt, majd menjél vissza és rakd oda a cuccot. Ezt szerintem kihagyhatták volna nyugodtan, valahogy részemről ez nem illet bele az alkotásba, úgy ahogy az avar gömbök előli menekülés illetve a fák mögött megbúvó boszorkány zseblámpával történő vadászata. Kíváncsi lennék, hogy az alkotók közül hányan látták az eredeti filmet, illetve ki a gondolta azt, hogy ezek a komponensek félelmetesek és majd jól ráhozzák a frászt a játékosra. Mert maga az erdőben való sétálgatás engem kellemesen borzongatott persze akkor, amikor nem ezekkel a baromságokkal kellett foglalatoskodnom. Röviden tömören a játék egyáltalán nem félelmetes, és sajnos egy idő után unalomba fullad. Az erdőben kolbászolós részt nagyon elnyújtották, így mire elértem az ikonikus boszorkányházba, végigrohantam rajta csakhogy legyen már vége az egésznek. Feleslegesen tettek bele 4 féle befejezést, mert ha ezt valaki egyszer végigjátsza szerintem többé elő nem veszi.

3

A grafikára nem volt panaszom, szép az erdő, főleg amikor este volt és a zseblámpával csak kisebb részeket lehetett belátni, mivel fényes nappal folyamatosan előttem töltötte be az erdőt a játék, ahogy haladtam előre. Ez hatalmasat rontott az élményen számomra. Szakadozással nem találkoztam, pedig azt írták, hogy konzolon szaggat, mint nagyi a pogácsát, pc-n pedig konkrétan játszhatatlan az egész. Ilyen és ehhez hasonló problémán nem volt szerencsére. A hangok hozták azt, amit az ember elvár egy ilyen játéknál.

Sajnos hatalmasat csalódtam a játékban, és bátran kimerem mondani, hogy a Blair Witch nem hogy nem jó, hanem egyenesen szar játék. Senkinek nem tudom ajánlani nyugodt szívvel.

Összegzés: 2/10

7.
7.
SLi
Kíváncsian várom mi lesz a "sétaszimulátor" után a következő értelmetlen minden jelentéstől mentes buzzword amit mindenhova be kell majd erőltetni
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...