HoI 2 kalandok - 1. rész

Link másolása
Nagy-Britannia is elesett...

Néhány fórumon lehet olvasni Total War vagy Hearts of Iron történeteket, ki, hogyan is játszotta, miként alakította a dolgokat. Szórakoztatónak találom ezeket, ezért kipróbálom, ti hogyan vagytok ezzel.

Hearts of Iron 2-vel játszom, Németországot vezetem reményeim szerint a győzelem felé. Nem a legelejétől kezdeném, de ha lesz közönsége ennek, akkor majd visszatérek oda is. Lássuk hát. Szándékosan nem E/1. személyben írok, mert így jobbnak tartom.


Gibraltári front (piros-britek, sárga-spanyolok, sötétzöld-portugálok)

1940 augusztusa

Miutána Franciaország elesett, hála a német hadigépezet és spanyol szövetségesei megállíthatatlanságának - melyek a Maginot vonalon törtek át, nem az Ardenneken keresztül -, a következő lépés az volt, hogy a Földközi-tenger a tengelyhatalmak beltengerévé váljon. Három dolog állt ennek útjában. A Gibraltári-szoros, a Szuezi-csatorna, illetve Málta, mely brit fennhatóság alatt áll.
A játékban, aki a szorosokat, csatornákat uralja, csak annak és szövetségeseinek hajói kelhetnek át rajta.

Mint fent is látható, a korona, és annak alattvalói, élükön Kanadával, támadást indítottak az Ibériai-félsziget déli csücskéből. Sajnos ez keresztül húzta a német főhadiszállás terveit, hiszen a franciák leigázása után, az elsődleges feladat az volt, hogy átcsoportosításokat hajtsanak végre a keleti frontra, hiszen míg a csigaevők elleni hódítás folyt, a Szovjetúnió orvult hátba támadta Németországot, és hadat üzent neki. A megszállt lengyel régiókba időközben be is törtek, és csak a szovjet csapatok elégtelen ellátásának köszönhetően nem hatoltak be mélyebbre - a szovjetekkel nem kötöttem paktumot, ellentétben a történelmi eseményekkel.

A spanyol helyzet miatt, erőinket meg kellett osztani, és öt-hat hadtestet kellett a déli frontra irányítani, illetve további öt várta a brit fősziget ellen irányuló inváziót, mely az "Oroszlánfóka" hadműveleti nevet kapta. Illetőleg az átcsoportosított erőkből további néhány hadtestet a finnek megsegítésére küldött a hadvezetés, hiszen nem hagyhatja, hogy a szovjet förgeteg csak egy fronton vívjon háborút.

 

Szuezi-csatorna (zöld- olaszok, piros-britek)

Időközben olasz szövetségeseink jól haladnak az afrikai fronton, annyira, hogy számukra nem kellett erősítést küldenie a német vezérkarnak. Sajnos a csatorna továbbra is brit irányítás alatt áll, azonban Palesztínában sikerült partraszállnia egy olasz hadosztálynak.

1940 decembere

A keleti fronton sikerült egyfajta állóháborút kialakítani. Azonban az idő a szovjeteknek dolgozik, ugyanakkor a vezérkar határozata szerint, előbb a brit fenyegetést kell kiiktatni, elvégre a német iparvárosok folyamatos bombázás alatt állnak, melyek a Brit-szigetről indulnak, és a Földközi-tenger szorosai sem hagyhatóak parlagon.

Miután felállt a német szállító flotta, kockázatos vállakozást kellett tennie. Mindenféle támogatás nélkül - egy évvel korábban a brit haditengerészet, egy romboló híján megsemisítette a Kriegsmarine-t a Balti-tengeren - kellett partra tenni a német inváziós erőt Dover partjainál. Ez azt jelentette, hogy amint felbukkan egy szövetséges hadihajó, a német hajók megsemmisülnek. Viszont hála az afrikai és gibraltári frontnak, a Brit-sziget gyakorlatilag nem rendelkezett szárazföldi haderővel, néhány kóbor hadosztályon kívül.

Fortuna kísérte útján a csapatokat, hiszen az első négy hadtest gond nélkül szállt partra, az ötödiknek már nem volt ekkora szerencséje, mert felbukkant a brit flotta, de már túl későn. A német csapatok sorra foglalták el a sziget iparvárosait, végül már csak Scapa Flow állt ellen, ám egy csellel az ott lévő csapatokat is sikerült megtörni. Britannia utolsó régiója már nem húzhatja sokáig.
Mivel Németországnak nincsenek felesleges csapatai, melyekkel a megszállt országok partizánjait tarthatná kordában, ezért Észak-Írország és Wales népe autonómiát kapott, amiért cserébe a tengely tagjai lettek.



Brit-sziget (szürke-németek, kék-észak írek, v.zöld-walesiek, piros-britek)


Bár a Brit-sziget eleste után a német hadvezetés úgy vélekedett, hogy nem lesz elég utánpótlása a spanyol területeken lévő szövetséges csapatoknak, csalatkozniuk kellett.

Emiatt a gibraltári fronton is új taktika került bevetésre, miután a szövetséges csapatokat nem sikerült kiűzni, Gibraltár hegyekkel és erődökkel szabdalt földjéről. A látszat visszavonulás csele került alkalmazásra, ami azt jelentette, hogy a szomszédos régiókból kivonásra kerültek a tengely csapatai, ezzel próbálván elérni, hogy kibújjon az ellenség a csigaházából. A terv sikerrel járt, és miután a szorost csak néhány hadtest védte, a német csapatok kiűzték azokat onnan. Amint bevették az erődöket, a német és spanyol csapatok fokozatosan felőrölték a szövetségesek erőit. Nem volt esélyük.



Gibraltár a tengelycsapatok győzelme után

1941 márciusa

A gibraltári frontról a tengely erői átcsoportosításra kerültek, méghozzá a palesztín frontra. Ennek kettős célja van. Egyrészt végre elfoglalni a Szuezi-csatornát, ami után már csak Málta erődje, és Korzika szigete marad szövetséges kézen. Másrészt miután Irakot megszállják a német csapatok, Törökország ellen kell fordulni, majd behódoltatni, végül megnyitni a kaukázusi frontot a Szovjetunió ellen, elvégre hírszerzési adatok alapján, az még védtelen, minden erejüket a finn és keleti frontra koncentrálják.

Eközben természetesen az Abwehr folyamatosan próbálja meggyilkolni Sztálint, illetve puccsot végrehajtani különböző szövetséges országokban, ám egyelőre nem jártak sikerrel.



Közel-keleti front (zöld-olaszok, piros-britek, szürke-németek, v.piros-irakiak)


Az Egyesült Államok és Japán még nem állt egyik fél mellé sem.


Free Counter
Free Counter

7.
7.
Scat
#6: Az az igazság, hogy én sem az alap verzióval játszom, hanem a Doomsday és Armageddon kiegészítésekkel, illetve egy magyar patchet is rátettem, amivel ha kis hazánkat irányítom, új, bónusz események aktiválódnak.

Bevallom, engem az első világháborús módosítás érdekel rettenetesen, de évekkel ezelőtt hiába kutattam utána, akkor sem sikerült megoldanom, hogy működőképes legyen.
A Darkest Hour-nak viszont utána nézek majd. köszi a tippet :)
6.
6.
Füles
Jó kis végigjátszás grat, várom a folytatást. Én amúgy a Darkest Hour-ral játszom, ott realisztikusabb a térkép, ami számomra elég fontos. Hoi 3 nekem sem jött be a sok kis terület miatt, amik ráadásul még csak nem is követik rendesen az eredeti határvonalakat, de ahogy néztem a 4-ben is ez vár ránk...
5.
5.
H3NTAi
#2: Japánt elárasztották a csápos idegenek. (Helyi hölgyek nagy örömére.)

Jöhet még ilyen.. ;)
4.
4.
Scat
#2: Köszi :)

Később kitérek majd arra is, amire kíváncsi vagy. Kína tengelyhez való édesgetése nem rossz ötlet, csak Japán beleköpött a levesembe, mert időközben eltörölte a földszínéről. Utóbbit pedig még nem akarom magam mellé állítani, mert amint megteszem, rögtön megtámadja az amerikaiakat. Legalábbis eddig 10/10-szer így volt.
3.
3.
Scat
#1: Félreértesz, nem akarok szerepjátékot csinálni ebből, inkább ahogyan Shannaro is említi, amolyan tudosításokat.
Persze el lehetne vinni x katona szemszögébe is, ha egyszer lesz hozzá türelmem, talán meg is teszem :)
Egyébként a HoI 3-mat én személy szerint azért nem játszom, mert annyira elaprózták a területeket, hogy időmilliomosnak kellene lennem ahhoz, hogy eljussak benne akárcsak 5 évnyit is előre, a kezdéshez képest.
A fejlesztők többi játéka közül csak az eu4-et próbáltam, nem lett rossz, de valahogy nem élveztem annyira, mint a HoI 2-t.

A paktumot szándékosan nem kötöttem meg. Igazából mire megköthettem volna, már leigáztam Lengyelországot. De ez majd kiderült a többi részből.
2.
2.
Shannaro
Ez rohadt jó kis haditudósítás lett. Kíváncsivá tettél, vajon Európa közepe hogy néz ki? Amerika és Japán hol foglal állást? Kína tengelyhatalmakhoz csatlakozva sarokba szorítja-e a Szovjetuniót, vagy támogatja, esetleg semleges marad?
Várom a folytatást, vagy előzményt vagy akármit.
1.
1.
mestermagyar
Nagyon kicsi gamekapocson a paradoxos rajongó tábor, de örülök hogy valaki megpróbálkozik ezzel is. Sajnos én pont hogy a hearts of ironnal nem játszom a grand strategyk közül (a 3 elvette a kedvem mert nem számítottam arra, hogy a bonyolultsága egy eu4-et is meg fog haladni, na majd a 4 :D), de szívesen olvasnék ilyen történeteket, viszont az a probléma, hogy szerintem a paradox sorozatnál elég nehéz történetet gyártani roleplay-stílusban kivéve a crusader kings 2-őt.

Már bocsi, de a paktum nemmegkötését csak szimplán elcseszted, ez az alternatív univerzum ha Hitler alapból tök hülye lett volna. :P Ha igazi sztorizgatást akarsz, akkor mondjuk ezt a nyilvánvaló harakirit meg kéne magyaráznod. Xd
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...