Shannaro

Shannaro

Project: Bermuda

Link másolása
II Fejezet: Az utazás / Ep.10: Készülődés

     Reggel egyenesen a reptérre mentek, és az első Rómába tartó gépre szálltak fel.

– Asszem’ én meggondoltam magam. – mondta mureda kissé idegesen. – Nem mehetnénk vonattal, vagy hajóval?

– Az túl sokáig tartana. – válaszolt Yusuke.

– Mi bajod a repüléssel? – kérdezte Natasha.

– A repülők lezuhannak.

– A vonatok meg kisiklanak, a hajók meg elsüllyednek. – vágott vissza Natasha.

– Nem akarok repülni! Szálljunk le! – mondta egyre idegesebben Mureda.

– Nem lesz baj. – nyugtatta a nő. – És már úgyis késő. Indulunk.

     Mureda nem szólt többet, de a felszálláskor úgy markolta az ülés karfáját, mintha össze akarná roppantani. Kis idő múlva, a fiú is megnyugodott. Álomba kényszerítette magát, és aludt, amíg földet nem értek Olaszországban. Mivel a repülőgépre semmilyen fegyvert, vagy robbanószert nem vihettek fel, vagyis a szigorú ellenőrzéseken nem tudták azokat átjuttatni, Yusuke egyik római barátjánál akartak ismét felszerelkezni.

– Ez a város királyul néz ki! Sosem hittem, hogy eljutok Európába. – mondta vidáman Mureda. A friss nyári szellő elvitte a repülő út kiváltotta szorongást.

– Nem maradunk sokáig. – hangolta le Yusuke. – Csak felszerelkezünk, veszünk néhány fegyvert, és pár eszközt, amire szükségünk lehet.

– De fegyverekkel nem szállhatunk repülőre.

– Magángéppel megyünk Londonba. – válaszolt Yusuke.

– A te gépeddel?

– Nem. A nemzetközi hírszerzés gépével.

     Mire befejezték a beszélgetést, megérkezett értük Frantz és Natasha egy bérelt autóval. Muredáék is beszálltak, és elindultak Yusuke barátjához.

     Miközben Muredáék nemzetközi utazása megkezdődött, az amerikai multimilliárdos emberei a világ minden tájáról a nyomukba eredtek, mert azt hitték, hogy Yusukéék Mureda segítségével akarják leleplezni ténykedésüket, és az emberkísérleteket.

     Az amerikai csak néhány bizalmassal rendelkezik. Ők voltak a feketeöltönyös fickók, akik Japánban Muredát akarták elkapni. Árnyfarkasok név alatt tevékenykednek. Az ő dolguk begyűjteni a kísérletekhez szükséges alanyokat. Nyolc ilyen csapat van kiküldve a világ minden tájára. Mindegyik csapat négy főből áll, és rendelkezik egy fekete Mitsubishi Blacklighttal. Rajtuk kívül rengeteg ember van, akik jelentik a „kiválasztottak” helyzetét a világban. Ők csak egyszerű hírszerzők, és többnyire a fekete öltönyösöknek jelentenek, persze ha megkapják érte a jutalmukat.

     Az Árnyfarkasok Oroszországból kaptak híreket, hogy egy kocsmában láttak egy rendkívül magas arányban sugárfertőzött embert. Majd a vladivostoki repülőtérről is jelentették, hogy feltűnt.

– Halló, főnök! – szólt a telefonba az az öltönyös fickó, aki elmenekült Japánban Yusuke csapata elől.

– Mit akarsz? – hallatszott a vonal másik végéről egy mély hang.

– Jelentem, hogy a célpont elhagyta Ázsiát. A hírek szerint ma reggel Rómába indult.

– Értem. Akkor ráállítom az európai csapatot.

– A célpont segítőtársakra lelt. Jól képzettek. Talán valamilyen titkos katonai alakulat. Két európai és egy japán segíti a fiút. – magyarázta az Árnyfarkas.

– Akkor a közel-keleti egységet, és az afrikait is mozgósítom. – mondta a titokzatos férfi a telefonba.

– Még valami főnök. A távol-keleti csapatból csak én maradtam. A többieket elintézték a célpont társai.

– Hamarosan kirendelek melléd három embert. Továbbra is gyűjtsd be az alanyokat.

– Igenis, uram. – azzal letette a telefont.

     Muredáék Yusuke ismerőséhez tartottak. Lassan átkászálódtak a belvárosi forgalmon. És egyre nyugodtabb környékre értek. Keskeny, macskakővel kirakott utcákon haladtak. Habár még mindig a belvárosban voltak, az utcák kihaltak voltak, csak néha találkoztak más járművekkel és emberekkel. Végül egy magas tömbház előtt megálltak. Az út túloldalán építkezés vagy felújítás zajlott. Munkások nem dolgoztak rajta. Állványok övezték, és az ablakok fóliával voltak befedve.

– Ebben a házban lakik a barátod? – mutatott Mureda a tömbházra.

– Nem. Abban a házban. – mutatott Yusuke a megkezdett épületre.

– Ugye csak viccelsz?

– Nem.

     Yusuke megindult a félkész épület felé. A ház belül is kihalt és sötét volt. Fény nem sok helyen hatolt be, de az erőteljes szürkeségben megtalálták a pince bejáratát. Ugyanis Yusuke barátja ott élt. Fegyverekkel és más felszereléssel látta el a nemzetközi hírszerzés embereit, valamint új eszközöket próbált kifejleszteni. Yusuke egy határozott, de nem túl nagy rúgással jelezte érkezését.

– Ki az? Mára nincs megrendelés. – szólt ki egy rekedt hang, és morgott még valamit.

– Taketsu vagyok. – válaszolt Yusuke.

– Már nyitom is! – kiáltott boldogan az pince lakója. – Te szabadságon vagy, nem? Miért jöttél? – közben az ajtó is kinyílt, és három-négy intéssel invitálta beljebb a vendégeket.

– Felszerelés kellene. És igen, szabadságon vagyok. – mondta Yusuke.

– Pontosan mi kellene? – tért rögtön a lényegre az olasz férfi.

– Nem változtál semmit. Azonnal a lénygre térsz, mint mindig. – mosolygott Yusuke.

– Nem kérdezek sokat, mert abból csak bajom származhat. – mondta a férfi. – Akkor mi is kellene?

– Autómata-, félautomata fegyverek. Nyolc-nyolc mindkét fajtából. Páncéltörő lövedékek, robbanó töltények. Húsz doboz. Rakétavető és hozzá tankromboló lövedékek. Tudsz szerezni ezekből, Mario.

– Ezt mind ti négyen fogjátok felhasználni? – kérdezte csodálkozva Mario.

– Igen. Szóval be tudod szerezni?

– Mindenből van raktáron.

– Kellene még két kiló plasztik bomba, tíz darab csőbomba, egy kiló dinamit, meg tíz-húsz kézigránát. – adta le rendelését Frantz is. – És ha lehet akkor német M24-es nyeles kézigánátot. – Mario, Yusuke, Natasha és Mureda is tágra nyílt szemmel néztek a német férfira. – Mi van? A repülőre nem vihettem fel a cuccaimat, ezért be kell vásárolnom.

– Végülis abból is tartok a raktárban. – azzal Márió megfordult, és a raktárba ment. Yusuke vele tartott, de a többiek ott maradtak.

     Egy szedett-vedett műhelynek volt berendezve a pince. Szétszedett fegyverek, tervrajzok hevertek minden felé, és rengetek alkatrész. Mureda egy töltőtollat forgatott a kezében, amit az aszatalon talált.

– Ne nyúlj semmihez! – szólt rá Natasha.

– Ez csak egy toll. – mondta közömbösen Mureda, és rajzolt egy nagy „M” betűt az asztalra. – Látod csak egy egyszerű toll.

– Akkor is tedd le.

– Jól van na. – mondta a fiú, és mikor kikapcsolta a tollat, az asztalra írt „M” betű felrobbant. Halk puffanással vágta bele a tömör acélasztalba a mintát, mintha ököllel ütnének bele egy párnába.

– Mondtam, hogy ne nyúlj semmihez. – mondta ingerülten Natasha.

– Bocs. Csak kíváncsi vagyok.

– Mit csináltatok? – kérdezte Mario az ajtóból.

– Csak kipróbáltam a tolladat.

– Remélem semmi fontosban nem tettél kárt. – és egy megpakolt kézikocsit húzott maga után.

– Csak az asztalban.

– Abban nem lehet kárt tenni. – vetette oda közönyösen az olasz. – Egy atomrobbanást is karcolás nélkül kibírna. Egyébként mivel viszitek ezt el?

– Van fent egy bérelt kocsink. – válaszolta Natasha, közben Mureda megbizonyosodott róla, hogy az asztal felülete tényleg sértetlen, és csak kormos csík tartja az „M” formát.

– Gondolom nem olaszországban akarjátok felhasználni, mivel Yusuke Japánból telefonált, és itt nincs ellenség ekkora tűzerőhöz. Tehát hogy viszitek át a határon?

– Ez lenne a másik dolog. – kezdte Yusuke. – A hírszerzés egyik repülőgépét szeretnénk kölcsönvenni.

– Az nem olyan egyszerű.

– Elég egy kis gép is.

– Mindent nyilvántartásba vesznek, amit kivisznek a hangárból.

– Egy olyan is jó, amit már rég nem használtak. – mondta Yusuke.

– Fenét! – fakadt ki Mureda. – Az is elég, hogy repülővel megyünk, de hogy egy ócskavassal. Azt már nem!

– Azt hiszem volna egy gép... – mondta Márió elgondolkodva. – és még azt is el tudnám rendezni, hogy hivatalos kilépést kapjon a hangárból.

–  Rendben. Jó lesz. – mondta Yusuke.

– Egy kis teherszállítógép. Orrmotoros, légcsavaros. Pár éve fegyverszállításra használták.

–  Ez tényleg úgy hangzik, mint egy ócskavas. – mondta Natasha.

–  Nem lesz baj. Remek állapotban van. Az utolsó felújítás óta nem volt használva.

–  Mégis mikor használták utoljára? – kérdezte gyanakodva Frantz.

– Hát nem is tudom. – kezdte Mario, miközben gondolataiban kutatott. – A háború előtt még vittek vele fegyvereket a németekhez.

– A háború előtt?! – kérdezte kétségbeesetten Mureda.

– Nyugi, repülni fog.

– Meddig?

– Nincs időnk itt vitázni. – szakította félbe őket Yusuke. – Mi most megyünk. A számlát küldd a nevemre. Legjobb lenne, ha senki sem tudna erről.

– Nem kell fizetned.

– Még találkozunk. – mondta búcsúzóul Yusuke.

– Akkor a tartozás kiegyenlítve?

–  Igen.

– Akkor viszlát. – búcsúzott Mario, azzal beszálltak a felvonóba, hogy felvigyék a felszerelést.

     Felmentek az épületbe, majd ki az utcára, és bepakoltak az autóba. Végül a kocsit Frantz visszatolta a felvonóba, és leküldte. Mindannyian beszálltak az autóba. Lassan indultak el, mivel a rengeteg hadianyag nagy terhelést jelentett. A kocsi szép lassan belendült, és felgyorsult normális sebességre. Valójában nem a terhelés miatt haladtak lassan, inkább csak a biztonság kedvéért vezetett óvatosan Frantz. A sok robbanóanyagnak nem túl jó, ha macskaköves úton össze-vissza rázatják.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A szerzői josértést a törvény bünteti, ezért kérlek tüntesd fel a mű eredeti szerzőjét, de legelőször kérdezd meg, hogy felhasználhatod-e munkáját.

2.
2.
Shannaro
Kösz! És már mindegyik részhez odacsaptam kis informáló jelleggel.
1.
1.
Norbiii
Klassz lett. :) Ügyes vagy!

És látom a szerzŐi jogot kitetted. XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...