Mindenkinek van legalább egy olyan filmje, ami a szemében szent és sérthetetlen. Legyen az jó film vagy rossz, mi mindannyian rendelkezünk ilyennel. Viszont a filmipar néhány jelentősebb alkotása, mára teljesen elfeledetté vált. Ezek a filmek talán nem voltak nagyszerűek? Esetleg nem voltak képesek tovább adni azt az élményt és mondanivalót, amivel rendelkeztek?

Az első ilyen film számomra A Gyűlölet, ami elismert darab lett filmes körökben és több díjat is bezsebelt, de mostanra már csak kevés embernek mond valamit. Pedig ez a fekete-fehér francia film az egyik legkiemelkedőbb európai alkotás, amit valaha láttam. A történetről röviden: adott egy zsidó (Vincent), egy arab (Said) és egy afroamerikai (Hubert) nagyszájú fiatal, kik a nyomorban tengetik mindennapjaikat és közben a lehető legszokatlanabb helyzetekbe kerülnek. Ettől a felállástól persze nem dől össze a világ, hisz eddig bármely gengszterfilmnek is beillene a sztori. Na, de akkor miben más a Gyűlölet? Nagyon egyszerű. A Gyűlölet mondani akar valamit. Ezt pedig olyan könnyedén és lazán teszi, amit öröm nézni elejétől a végéig. A színészek zseniálisan hozzák a karakterüket és olyan fenomenális szöveget írtak hozzájuk, amitől néha az ember álla is leesik.
Ha minden szép és jó, akkor miért nem maradt elismert mind a mai napig? Ennek szerintem két oka van: az első, hogy művészfilm, a második pedig az, hogy fekete-fehér. Ma a legtöbb ember már elvből sem néz szürke filmet, pláne ha művészfilmről van szó. Pedig a színtelenség csak hozzáad a nagy egészhez, ha pedig valakinek a "művész" szó láttán akadna fent a szemöldöke, biztosíthatom, hogy ez nem az a típusú művészfilm. Nem áll szándékban páva módjára tollászkodni, hogy egy hétköznapi ember csak a fejét kapkodja, sőt ennél közlékenyebb módot talán már el sem tudok képzelni a néző számára.
Végezetül mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani, aki szereti azokat a filmeket, amelyek gondolatot képesek ébreszteni az emberben. A Gyűlölet nem tolakodó, behív egy könnyed kikapocsolódásra, közben filozofál és szórakoztat a maga egyszerű, de egyben zseniális módján.

A második A harag sodrása című film, ami mind a mai napig megrendíthetetlen helyen áll a lelkem bugyraiban. Adott egy rakás kamasz, pár idősebb és néhány fiatalabb, kik egy csapatba verődve próbálják megtalálni a saját útjukat. Egészen addig, míg az egyiküket (névszerint Samet) be nem találja az iskola réme (George), aki folyamatos piszkálódásaival minden gyerekben megkongatja a vészharangot. A mi kis csipet csapatunk rögtön Sam segítségére siet és kieszelnek egy tervet, hogy hogyan is leckéztessék meg az iskola bullyját.
A történet pofon egyszerű és legalább annyira kiszámítható, de ahogy elő van adva az valamiért mindig is a szívem csücske marad. Ahhoz képest, hogy a színészek nagyja itt még gyerek volt, rendkívül jól tudják bemutatni az élet és a kamaszság szülte problémákat és azok nehézségeit. Félreértés ne essék, ebben a filmben nem hiszem, hogy bárki is élete filmjére fog találni, de ahogy az egész lepereg a vásznon, az valami eszméletlen.
Ezt a filmet inkább azoknak ajánlom, akik jobban szeretik a drámai mozikat vagy hajlandóak elkalandozni ebbe az irányba is, hogy valami emlékezetesre leljenek az út végén. A harag sodrása nem fog megtéveszteni, nem fogja új irányba terelni a filmes szokásaidat, csupán elmesél egy történetet és a széplelkűek számára ez akár egy örök élmény lehet.

Végül, de nem utolsó sorban egy vígjáték is a listára kerül, ami teljesen más tészta, mint az előző két film, de ennek ellenére nem sokan ismerik. Akik szeretik az időutazással kapcsolatos filmeket és könyveket, azok most örülhetnek, ugyanis a 12:01 - A kizökkent idő is hasonló tematikára épül. Főhősünk Barry aktakukacként tengeti mindennapjait egy fizikai kísérletekkel foglalkozó cégnél. Se barátnője, se kiemelkedő állása és még egy folyton tréfálkozó barát és egy idegesítő főnök is megnehezíti a mindennapjait. Mondhatni az a hétköznapi figura, akivel soha nem történik semmi érdekes, egészen addig a napig, míg kolléganőjét meg nem gyilkolják a munkából kifelé jövet. Barry még aznap este italba folytja bánatát, majd haza érkezése után, szinte rögtön az ágyban köt ki. Másnap reggel, minden ugyanúgy zajlik, szinte már kísérteties a hasonlóság és erre hősünk is hamar rájön. Barry ugyanis ugyanazt a napot éli át újra és újra, melyen kolléganőjét is meggyilkolták. Hősünk nem sokat teketóriázva elhatározza, hogy megpróbálja megmenteni kolléganője életét, miközben a munkahelyén is helyt kell állnia és arra is rá kell jönnie, hogy mitől ragadt ott az idő egy bizonyos pontján.
A film bizonyára sokakat emlékeztet Bill Murray Idétlen időkig című felejthetetlen mozijára, ami hasonló témát boncolgat. Annyit elárulhatok, hogy a hasonlóság nem véletlen, akkortájt nagy botrány volt, hogy az Idétlen időkig állítólag nagyban merített A kizökkent idő alapjaiból. Véleményem szerint mindkét film remekmű és mégha hasonló témát is boncolgatnak, azt teljesen más részekre összpontosítva teszik.
Persze a filmnek vannak azért apróbb hibái, de összességében felejthetetlen alkotás. Az ügyetlen Barry rendkívül szórakoztató, ahogy újra és újra próbál megoldást találni az elékerülő problémákra. Emellett az ismétlődő idő is kellő hangsúlyt kapott, amiért hatalmas pirospont.
Tehát, aki szereti az ismétlődő idő gondolatát, az mindenképp tegyen vele egy próbát, ha esetleg kimaradt. Persze mindenki más is nyugodtan tegyen vele egy próbát, higgyétek el: megéri.

Ez persze nem az összes ilyen mozi, ami eszembe jutott, csupán idő híján most csak ennyire futotta. :) Szerintetek mely filmek vesztek még el a ködben?