Comic-Con 2013 előzetes

Link másolása
Ma kezdődik az év legnagyobb képregényes eseménye

Kezdjük azokkal az infókkal amik már a kezdés előtti napokban napvilágot láttak.

 

 

- Elkészült az Ant-Man film forgatókönyve, ezt  a rendező Edgar Wright jelentette be, ez azt jelenti, hogy innen némileg felgyorsulnak az események, az év végén megkezdődnek a szereplőválogatások. Az Ant-Man az Avengers 2 után, 2015 november 6.-án kerül a mozikba.

 

- A Transformers és más nagy címek kerültek a Madfire-hoz. Aki nem ismerné a céget, a Madfire egy egészen érdekes koncepcióval dolgozik, un. "mozgó képregényeket" készítenek, mozgóképekkel, hangeffetkekkel, zenékkel. Most egy  új megállapodás értelmbén olyan címekből készülhetnek ilyen újfajta képregények mint a már említett Transformes, a Star Trek, a My Little Pony valamint a The Darkness. Itt egy kis ízelítő:

 

- Harley Quinn saját sorozatot kap. Az utolsó önálló szériája 38 számot élt meg 2003-as megszűnés előtt. A két író Jimmy Palmiotti és Amanda Conner lesz a rajzoló személye még kérdéses.

- Teaser képek érkeztek a DC két idei nagy dobásához  Trinity War-hoz és a Forever Evil-hez:

 

 

- Az ABC bejelentette a Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D. premierjét: 2013. Szeptember 24. kedd.

- Kiderült a következő DC animációs film címe: Justice League: War. A film a New 52 első, Geoff Johns és Jim Lee által jegyzett Justice League történetét dolgozza majd fel fel, vagyis hogyan áll össze a liga először, hogy visszaverje Darkseid invázióját a föld ellen.

 

Most pedig jöjjenek a szerintem legérdekesebbnek igérkező panelek:

 

- Marvel: Ultimate Universe: A szerkesztő Axel Alonso mellett Joshua Hale Fialkov és Brian Michael Bendis beszélik meg mi is vár Miles Morales-re illetve az Ultimates és az Ultimate X-Men csaaptokra. Állítólag lesz egy igen komoly bejelentés is.

- DC Comics Justice League: Trinity War: A DC szerint az egész DC univerzumot megrengető sztori a nyár legnagyobb képregényes eseménye lesz. Ray Fawkes (Justice League Dark, Trinity of Sin: Pandora), Geoff Johns (Aquaman, Justice League, Justice League of America), Matt Kindt (Justice League of America), Jeff Lemire (Green Arrow, Justice League Dark), és a szerkesztő Brian Cunningham beszélgetnek.

- X-men:Közeleg a legújabb nagy esemény, az X-Men: Battle of the Atom, Brian Bendis és más X-írók beszélgetnek.

- DC Comics Batman: Zero Year: A nyáron visszatérünk Batman eredetéhez, hogyan lett Bruce Wayne-ből Batman. Scott Snyder és  szerző társai beszélgetnek.

 

- Superman’s 75th Anniversary: Újabb évforduló, az Acélember idén lesz 75 éves, ez alkalomból veszik végig Superman történetét a kezdetektől. A vendégek között a különböző rajzfilmes és filmes adaptációk szreplőin kíívül képregény készítől is részt vesznek, sőt állítólag a Man of Steel egy szereplője is felbukkan majd.

- Superman: The Julie Schwartz Era: Ez a panel a Julius Schwartz által jegyzett 'bronzkori'  Superman korszakát elveníti fel, rengeteg egykor Superman tröténeteket író emberrel.

-Walking Dead 10th Anniversary: Aki nem tudná annak a címből kiderül, idén 10 éves a TWD.  Az iró Robert Kirkman beszélni fog a képregény fejlődéséről és arról is, hogy mik a tervei a 10. évfordulóra.

 

2.
2.
giga321
Köszi az infókat de innen engem is csak Agents of S.H.I.E.L.D. sorozat érdekel nagyon.
1.
1.
névtelenség
Az Agents of S.H.I.E.L.D.-et várom. Nagyon nagy reményeket fűzök hozzá, többek között azt, hogy újra visszarepít a sorozatnézés világába (a Misfits óta nem nézek sorozatokat).

Bendis-hez nem tudok mit szólni. Nekem ő elégé megosztó személyiség. Persze ettől még a X-men esemény várós.

Dc események. Hát... a Blackest Nights-ot leszámítva nekem a DC eventek súlytalanabbul hatnak. Nem igazán tudom... A Marvel eventjei valahogyan jobban megfognak. Nem mintha nem adnék esélyt a upcoming eventeknek, de alacsonyan tartom a lécet.

A Madfire-nak külön örülök az MLP miatt. Képregényben sokkal inkább adult centrikusabb a dolog. Szerintem...

Össz-vissz: Nem vártam volna ilyen kaliberű cikket tőled. Gratula! Kellemes meglepetés volt!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...