Breaking! Frissítve!

Link másolása
Most jelentették be: SUPERMAN/BATMAN mozifilm készül!444! négy

Snyder rendezi Cavill lesz Superman, Batman még kétséges, egy biztos NEM Bale.

Lesz még Flash mozifilm is 2016-ban és Justice League pedig 2017 elvileg de ez még nincs megerősítve!

Update (7.21.08:48) Közben kiderült mi lesz az Avengers 2 alcíme: Age of Ultron. ez már csak azért is érdekes mert ez egy 2013-as crossover event volt a képregényekben.

Akit érdekel miről szól az Age of Ultron itt olvasgathat, természetesen spoileres: http://www.comicvine.com/age-of-ultron/4045-57031/

Őszintén nem tudom mit gondoljak erről, kicsit sajnálnám, ha nem egy teljesen új történet lenne, mert így aki olvasta a képregényeket annak nem feltétlen lesz akkor élmény a film. Persze az is lehet, hogy csak ezt a baromi menő címet vették át. Továbbá az is érdekes, hog Ultront Hank Pym vagyis Ant-Man alkotta meg, az Ant-Man film pedig az Avengers 2 után fog megjelenni, ez pedig azt valószínűsíti, hogy Hank vagy az Avengers 2-ben fog debütálni, vagy valamelyik másik Avengers 2 előtti filmben

36.
36.
SLi
#35: Ezt még nem tudni, megoszlanak a vélemények, de van aki szerint, ez Superman film lesz csak benne lesz Batman is. Én azért remélem nem így lesz.
35.
35.
Belerofon
Sli..

Nem Acélember 2-ben lesz benne kicsit Batman,hogy ne külön filmet keljlen rendezni Batman részére,hogy véletlenül sem alacsonyodnajak le a Christopher Nolan féle baatman részére.....Ez....megmagyarázna mindent.........Új dc comics hősök,Christian Bale nélkül...

Mi a véleményed?:)
34.
34.
Mr. Wagner
#33: Én a másodikra gondoltam először amikor olvastam, hogy több filmre is aláírtak vele.
33.
33.
SLi
#32: nekem van rá elméletem, még az Iron Man 3 kapcsán írtam:


A képregényekben nincs ilyen szereplő, őt a filmben írták meg először, de mivel hosszabb távon számolnak vele, lehet következtetni, hogy komolyabb szerepe lesz méghozzá valószínűleg a Guardians of the Galaxy filmben. Erre nincs semmi hivatalos infó de mivel a filmből kiderült, hogy a srác apja lelépett, az anyja pedig folyamatosan dolgozik, hogy el tudja tartani, ebből következően több lehetőség is van:
- A Guardians of the Galaxy vezetője a képregényekben egy Peter Quill nevű ember( tehát földlakó), de a Star-Lord nevet használja. Az ő apja meghalt mikor gyerek volt, az anyja egyedül nevelte föl, majd egy idegen lény végzett vele, ekkor jön rá Peter, hogy az apja földönkívüli volt és a következő Star-Lord a sorban. Ezzel az elmélettel 1 gond van Peter egy felnőtt ember, tehát kevés a valószínűsége.

- A másik elmélet, hogy a Guardians of the Galaxy filmeben szerepelni fog a Nova nevű szuperhős aki az intergalaktikus rendfenntartó szervezet tagja, olyasmi mint a Green Lantern Corps. Sokáig Nova egy Richard Rider nevű ember volt. A most elindult Marvel NOW!-ban Nova azonban egy Sam nevú kölyök. Sam még nagyon fiatal amikor az apja eltűnik, az anyja pedig állandóan dolgozik, hogy el tudja tartani és nem sok ideje marad a fiával törődni. Azonban Sam rájön hogy az apja meséi miszerint ő valamikor egy szuperhős volt igazak, az apja tényleg a Nova Corps tagja volt, nemsokkal később megjelenik Gamora és Rocket Raccon akik Samet keresik.

Bár ezek csak elméletek de én nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy tényleg a kisgyerek lesz majd Nova a Guardians of the Galaxy filmben, a harmadik film amire a szerződése szól meg logikusan az Avengers 2 lesz
32.
32.
Mr. Wagner
#29: Kíváncsi vagyok beleteszik-e a kissrácot a Vasember 3-ból. Őszintén remélem, hogy volt okuk bemutatni nekünk a karaktert és nem csak azért kaptuk, hogy legyen már egy gyerekszínészünk is!
31.
31.
SLi
Az én kedvenc superman ábrázolásom mait Jim Lee csinált a New 52-höz
http://i1187.photobucket.com/albums/z396/JimmyHanzo/Random%20Crap/Superman_Cavill_v_Lee.jpg
itt meg az unchained-ben:
http://www.dccomics.com/sites/default/files/SMUND_Cv1.jpg
mondjuk nem tudom van-e színész aki hasonlít rá
30.
30.
SLi
#29: Thanost én sejtettem, hogy a guardiansba lesz
29.
29.
névtelenség
Dobom a közösbe:

http://filmbuzi.hu/archives/2013/07/21/marvel-a-comic-conon/
28.
28.
Urahara
27.
27.
Füge
#26: Azt hittem először, hogy ő: http://i551.photobucket.com/albums/ii457/el_darby/super-man.jpg
26.
26.
Urahara
#10: Supermant pedig a török Supermen fogja játszani akkor remélem (http://www.youtube.com/watch?v=F8f1m0b6z0o)

igazából petíciót kéne írni hogy ez megtörténjen
25.
25.
Norbiii
#18: Nagyon szépen köszönjük SLi. Nagyon jó, hogy ezt így egyben eltudtam olvasni. A Star Wars 7-et várom a legjobban. :)
24.
24.
Mr. Wagner
#23: Próbálkozik az ember :)

#20: Ebből a listából eddig 2-3 van amit mindenféleképpen megnézek, a többit azt majd eldöntöm akkor, trailerek és cikkek alapján. De tényleg nagyon jó termésnek ígérkezik.
23.
23.
névtelenség
#17: Ugye tudod, hogy a lelkem mélyén lévő geek most sírva fakadt örömében.
Ritka kincs az ennyire tanult magyar képregényes. :)

Más: Nekem már 2013 is fergetegesen alakul mozis ügyben! Öröm tudni, hogy nem ez lesz az egyetlen ilyen év.

A függetlenség napjához pedig nézzétek meg a Nostalgia Critic review-jét.
22.
22.
balint23h
#18: Ha a warcraft 3 sztoriját feldolgoznák egy trilógiában olyan jó filmet lehetne csinálni.
20.
20.
Dontrip
#18: Egy kész vagyont fogok mozira költeni... :/
19.
19.
Mr. Wagner
#18: A függetlenség napja 2? Nemár :D Az űrlények soha nem fogják már fel, hogy soha semmilyen intergalaktikus erő nem fogja legyőzni, de még csak meg sem izzasztani az USA-t, a szabadság és egyenlőség fellegvárát???
18.
18.
SLi
geekz-en összedték, hogy is néz ki most a 2015-ös blockbuster szezon:

Ant-Man
Assassin’s Creed
Avatar 2
Avengers: Age of Ultron
24. Bond
Éhezők viadala: A kiválasztott 2
The Fantastic Four
A függetlenség napja 2
Inferno
Jurassic Park 4
A Karib-tenger kalózai 5
Mission: Impossible 5
Star Wars EPVII
Superman/Batman
Terminator 5
Warcraft
17.
17.
Mr. Wagner
#16: Ha jól gondolom a rettegett Tippy-Toe-ra gondoltál. Szerintem túl OP lenne, plusz senkit nem ismerek akinek elegendő tehetsége és színészi jártassága lenne egy ilyen komplex karakter megformálásához. Abba bele sem merek gondolni, hogy Monkey Joe-t valaha a vásznon lássuk.
16.
16.
névtelenség
#15: Őt sokkal jobban félem:

http://tinyurl.com/m6xton8
15.
15.
Mr. Wagner
#14: Úgy vélem megfeledkezel Rocket Racoon-ról.
14.
14.
névtelenség
Ultron nem lesz kicsit erős a hősöknek? :/
Már Thanoshoz is a fél galaxis kellene...
13.
13.
SLi
#5: rajta múlik, ő nem akarja, de én azért remélem lesz az a pénz
12.
12.
Füge
#11: és természetesen a bat ruhán levő bat mellbimbók is elengedhetetlen kellékei egy rendes batman filmnek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...