„Ezeknek a mai kölyköknek a ronda a szép. Így adják a tudtunkra, micsoda tetves világot kaptak tőlünk.” – John Updike

Kevés amerikai függetlenfilm kapott akkora médiafigyelmet mint Harmony Korine Spring Breakers-e. A négy főszereplőről készült promó képek hetekkel az első előzetes megjelenése előtt a különböző bulvárlapok oldalaira kerültek, ezáltal olyanokhoz is eljutott a film híre akik egyébként életükben nem ültek volna be egy művészfilmre, ezáltal nem is hallottak még Harmony Korine-ről. A két Disney sztárra, Vanessa Hudgens-re és  Selena Gomez-re  koncentráló és kiválóan végigvitt reklám kampány egy könnyed partizós-rablásos filmet vetített előre, és széles tömegeket vonzott a mozikba. Annál nagyobb volt a csalódás, ugyanis a kampány szándékosan félrevezető volt, hiszen bár mindaz benne van a mit az előzetesek sugaltak, a Spring Breakes nem egy könnyed limonádé. Nagyon nem.

A történet szerint a 4 barátnő, Faith, Candy, Brit és Cotty már az tanév kezdete óta, tervezi, hogy ezúttal ők is elmennek végre Floridába a tavaszi szünetben. Azonban a pénz nem jön össze, a lányok viszont mindenre képesek, hogy elmehessenek bulizni  ezért  úgy döntenek  kirabolják az egyik kis gyorséttermet. A balhé sikerül, a lányok pedig végre elindulhatnak Floridába. Kezdetben minden a  terv szerint alakul, és remekül érzik magukat, egyértelműen életük legjobb időszakát élik meg, azonban az egyik bulira kihívják a rendőröket, a lányokat pedig lecsukják. Bár nincs bizonyíték, hogy a drog az övék volt, így is komoly pénzbüntetést kellene fizetniük, azonban teljesen le vannak égve. Ekkor jön a képbe a helyi díler/feltörekvő rapper, Alien aki nagy potenciált lát a lányokban, ezért kifizeti a bárságot és szép lassan a befolyása alá vonja őket.

A film egyből egy Skrillex bangerrel és egy kemény tengerparti bulijelenettel nyit, szinte minden partizós klisét felvonultat, majd egy fegyvert hallunk amint kibiztosítják, utána pedig egy pisztolylövést és máris egy éles váltás következik. A zene elhalkul és a képek is rendkívül hideggé vállnak, ahogy az egyetemi campus jelenik meg  hajnalban. Majd a főszereplőket látjuk teljesen szétesve egy besötétített szobában, a háttérben a My Little Pony megy a TV-ben (ez egyébként visszatérő motívum lesz). A féktelen bulizás és a hétköznapok szürkeségének kontraszttja szembeötlő, Korine azonnal megteremti a hangulatot és máris sokat elmond, pedig még 5 perc se telt el a filmből és egy sor dialógus nem hangzott el. Egy valami hamar világossá válik, a Spring Breakers abszolút nem konvencionális film, Korine teljesen egyedi( bár nem forradalmi) filmnyelvet használ. Az idősíkok sokszor keverednek, néha előre megmutat valamit, majd van amit megismétel. Esetenként a kép és hang időrendje egymásba csúszik, például a jelenben zajló események alatt a film elején elhangzott párbeszédet vagy monológot hallhatjuk. A sokszor videóklipp szerűen lendületes képek váltakozása, amellett, hogy rendkívül pörgőssé és látványossá teszi a filmet, azonban csak külsőség, minden kép és jelenet meg van komponálva és a helyén van, azonban, és ez az igazán nagy teljesítmény szerintem, egyáltalán nem művi, hanem inkább már ijesztően hiteles. Ugyan ezt lehet elmondani arra, ahogy Korine kerüli a kliséket, ezért sosem tudjuk mi is fog történni, a film ugyanúgy kiszámíthatatlan mint a szereplők, de ez is végig egyensúlyban van, sosem megy át erőlködésbe.

Rendkívül erős az a film eleji jelenet, amikor Faith-et látjuk az egyetemi vallásos csoportban amint a  nyaktetoválásos prédikátor próbál menő lenni és a fiatalok nyelvén beszélni, de valójában csak nevetségessé teszi magát, azzal hogy olyan szavakat használ mint a „swag” és nem is a fiatalok problémáiról beszél, hanem ugyanazokat a lózungokat ismételgeti. Majd, mintha a vallás drog lenne ( azt nem tudtam eldönteni, hogy Korine véleménye ennyire lesújtó az egyházról, vagy a prédikátor ennyire hülye, hogy azt gondolja, hogy a drog menő a fiatalok közt akkor hasonlítsuk a vallást a droghoz) és olyan elképesztő baromságot ejt ki a száján mint a „ Crazy Keith are you crazy for Jesus? Are you jacked up on Jesus?”. Eközben néha bevágva látjuk amint Brit egy nagyon is élethű vizipisztolyba tölti a piát és úgy lövöldözi azt a  szájába.

Zseniálisan megvalósított jelenet a lányok első rablása, ahogy az étterem körül lassan a hátsó kijárathoz guruló autó anyósüléséről látjuk de nem halljuk mi történik odabenn, eközben Nicki Minaj szól a rádióból. Ez a furcsa  abszurditás végig jelen van, például amikor a lányok DTF (down to fuck) feliratú nadrágban, rózsaszín símaszkban, fegyverrel a kezükben táncolnak a fehér zongorán Britney Spearst játszó James Franco körül miközben a rablásokból láthatunk egy-egy jelenet. Vagy, hogy egy kevésbé elszállt példát is említsek, mikor fürdőruhában rángatják őket a rendőrök a bíróság elé, vagy amikor azt halljuk ahogy a telefonban épp azt ecseteli Faith a szüleinek micsoda kedves emberekkel ismerkednek meg, eközben a lehető legalpáribb partizás zajlik a képernyőn

A színészi játék teljesen korrekt a négy lánytól, abszolút kellemes meglepetés volt. Vanessa Hudgens azonosult a leginkább a karakterével, süt róla a kiszámíthatatlanság és vadság, Selena Gomez is hihetően hozza a kicsit elvont, vallásos lány karakterét. Bár itthon kevésbé ismert mint a két egykori Disney sztár, de  számomra hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Pretty Little Liars-ból ismert Ashley Benson messze a legtehetségesebb négyük közül. Végül pedig, természetesen James Franco aki valami elképesztőt alakít, tényleg nehéz szavakkal leírni, ezt látni kell. Alien egyszerre nevetséges és félelmetes is, az viszont biztos, hogy a dumái hatalmasak, bár természetesen nem ér fel hozzá de leginkább Tony Montana-hoz lehetne hasonlítani, a „Look at my sheeyit!” pedig elég hamar szállóigévé vált. A film egyik legtöbbet emlegetett jelentében azonban a Vanessa Hudgens Ashley Benson James Franco hármas valami elképesztőt alakít és tényleg nem tudjuk eldönteni, ahogy a lányok se, hogy épp szétlövik-e Alien fejét vagy sem.

Végre egy rendező és végre egy film amely tényleg hitelesen, és ami nekem igazán tetszett nem ítélkezően szól a fiatalok egy részéről (17-28 éves korosztály) és az ő válságukról. Korine végre egy olyan rendező aki megérti miért ilyen elveszettek ezek a fiatal „felnőttek”. Megmutatja, hogy semmilyen perspektíva és semmilyen jövőkép nincs előttük, ugyanis semmilyen értéket vagy elvet nem látnak maguk előtt példaként. Nem feltétlen azért választják ezt az életmódot mert ennyire szeretnék a fegyverek és drogok világát (persze a vonzalom meg van bennük), hanem mert ez legalább más mint az a velejéig képmutató és hazug, totálisan ingermentes környezet és életmód ami a hétköznapokban  egyébként körbe veszi őket és ami a legmegrázóbb, mert úgy érzik nem érnek többet.  A szülők egyáltalán nem jelennek meg, csak azt halljuk ahogy a lányok telefonálnak nekik, a többi elvileg értéket közvetítő intézmény, az iskola és az egyház is elbukik, illetve hiteltelenné válik, egy ilyen közegből pedig egyenesen következik a lejtmenet.

Amit Korine bemutat az nem is társadalom kritika, csupán egy hiteles kép erről a generációról, és végre nem az a demagóg végtelenül primitív szemlélet, hogy „ ez már tényleg a vég, hát nézzék már meg, ezek a fiatalok, hogy viselkednek”. Persze lehet lesz akinek csak ennyi jön majd át,  mert nem tud azonosulni ezekkel az önmagukat kereső fiatalokkal, de végre van valaki aki nem ítélkezik, csak egész egyszerűen hitelesen bemutatja egy generáció problémáit.

És ezzel elérkeztünk ahhoz a kevés negatívumhoz, amit a filmmel kapcsolatban meg tudok említeni. Sok helyen már mint új kultfilmet emlegetik a Spring Breakerst, de szerintem ehhez nem elég bemutatni egy problémát és hitelesen ábrázolni, hanem kicsit jobban bele kellene menni az okokba esetleg valamilyen megoldást bemutatni, és ez azért bármennyire is tetszett, nincs meg ebben a filmben. Néhol tényleg túlzásba viszi a az ismételgetést, néha teljesen lényegtelen mondatok hangzanak el újra. Illetve néha túlságosan is elnyújt bizonyos jeleneteket, túlzásba viszi a hangulat fokozást.

A Spring Breakers-t kedvezően fogadták a kritikusok, anyagilag is siker volt, mindössze 5 millióból készült és több mint 31 milliós bevételt termelt, ennek ellenére a nagyközönségnek nem igazán nyerte el a tetszését, ezt bizonyítja hogy még a 6 pontot se éri el az IMDB-n. Ennek a fő oka szerintem, hogy egy nehezen feldolgozható, egyáltalán nem didaktikus film. Bár nem való mindenkinek, de aki kicsit is nyitott a” művészibb” filmek felé vagy csak egy nagyon pörgős és durva látványvilágú filmre kíváncsi, semmiképp se hagyja ki. Verdikt: 8/10