Winter’s Bone (2010)

Link másolása
Az idei Oscar „legjobb film” kategóriában jelölt címek között talán erről esett a legkevesebb szó.

A történet főszereplője a 17 éves Ree Dolly aki, egyedül neveli két testvérét illetve gondozza beteg anyját. Apjuk, Jessup lelépett otthonról, egyébként pedig metamfetamin előállítással „foglalkozik”. Emiatt épp óvadék ellenében van szabadlábon és közeledik a tárgyalás napja. Mivel Jessupot hetek óta nem látták, a rendőrség közli hogy ha nem jelenik meg a tárgyaláson elveszítik a házukat és a hozzátartozó erdőt. Ree-nek tehát nincs más választása elő kell keríteni apját még a tárgyalás előtt.

Maga a film Missouri államban, azon belül is az Ozark hegység környékén játszódik, a helyszín tehát rögtön megadja a film alaphangját. Az USA egy filmeken igencsak ritkán látott oldalát ismerhetjük meg a Winter’s Bone révén. A szellemi és anyagi értelemben is teljesen lepusztult emberek csak az alkoholla,l a metamfetaminnal és a county zenével foglalkoznak. Szinte mindenki rokona a  másiknak valamilyen módon, teljes tehát a kilátástalanság. Az alkotók hitelesen mutatják be ezeknek az embereknek a mindenapjait.

 

A színészek nagyon jól és hihetően formázzák meg ezeket a társadalom perifériájára szorult embereket, ezért a főszereplő Jennifer Lawrence alakításán kívül nem is nagyon lehet kiemelni senkit. A fényképezés szintén remek lett, nagyon sokat ad az élményhez.

A Winter’s Bone egy elég kemény dráma, amely hitelesen mutatja be az USA valóságának egy általunk szinte alig ismert részét.  Remek film és teljesen jogos volt az Oscar jelölés, a Winter’s Bone valóban 2010 egyik legjobb filmje. 8/10

(Az ajánló a Mocskos Analógra készült)

 

 

2.
2.
Sheodon
Ajánlónak tökéletes, lehet, valamikor majd megnézem.

Amúgy az Oscar-díjat én nem tartom nagyra. Most már évről évre olyan filmek kapják meg ezeket a díjakat, amik egyáltalán nem érdemelnék meg, mert ezerszer jobb filmek is felsorakoznak ezen a palettán. 2010-es Oscar Gálán volt pl. az Avatar, a Hurt Locker, amik mind-mind díjakat nyertek, ráadásul a Hurt Locker úgy nyert, hogy szerintem az élmezőnyben az a leggyengébb (és amúgy sem egy jó film). A District 9 pedig, ami pedig az évek egyik legjobban sikerült scifi alkotása, méltán alulmaradt úgy, hogy társainál minőségibbet nyújtott. Szóval az egész hiteltelen, nem éri meg vele foglalkozni.
1.
1.
Mortis
Hát, számomra csalódás volt. Vérszegény lett. Befejezetlenség érzetét keltette. Nincs igazi tetőpont, csak úszunk az árral. Néha elég sekélyes. Jó kis film, mert a táj, fényképezés, színészek trió tényleg odateszi magát, de ez még kevés lenne egy Oscar-jelöléshez.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...