A blog marathon folytatódik, mindenki
örömére, a mai blog keretében sloth nickname-re hallgató felhasználóval válthat a tisztelt olvasóközönség virtuálisan gondolatokat. A szerző sajnálja, hogy eddig kellett várni a témával, de abban a hitben él, hogy minél tovább vár egy iromány megfogalmazásával, az annál tökéletesebb lesz. Úgy vélem a blog hűen visszatükrözi eme eszmény hamis voltát: az író tehát csak simán lusta volt elkészíteni a közösségformázásra hivatott textust határidő előtt, ezzel megnehezítve soron következő szerencsétlen sorsát, lévén kevesebb gondolkodási idő lesz számára elérhető... De elég a céltalan hablatyolásból, miért is ne térnénk rá a tárgyra... Fogadjátok sok szeretettel:
Tehát témának az internetes barátságot kaptam, igyekszem annak minden előnyét és hátrányát bemutatni. Ami kicsit vicces mert most ahogy épp írom, barátaim elől szöktem meg, olyan indokkal, hogy sietnem kell haza. Ha ez nem bizonyítja mennyire fontosak vagytok nekem, akkor azt hiszem semmi, hisz péntek estém jó részét rátok számom, hogy összekovácsoljam ezt a széthúzó, kis létszámmal bíró közösséget amennyire egy blog keretei között csak lehet, hiszen valamennyien elmondhatjuk magunkról, hogy valóban egy internetes baráti közösséget alkotunk.
És, ha már ilyen személyesre vettem a hangsúlyt, hadd mutassam be először saját élményeimet a világhálón való ismerkedés kapcsán. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel jó helyeken kezdtem el kopogtatni, amikor egy befogadó közösségre volt szükségem, ugyanis már régóta megtalálható voltam online (saját viszonylatban), de sokáig magamban is elvoltam. Hogy érthető legyek, az első online élményem a netes MMORPG-ben merült ki (The West, Gladiatus, Travian...), de sosem kerestem mások társaságát a szerverekről, általában azért játszottam velük, mert barátaim is ezt nyomták, és legalább találtunk közös beszédtémát, és volt miben egymás ellen versengeni. Hogy miért is mesélem el ezt az egészet, arra később fény derül.
De érkezzünk el a fordulópontra, ami úgy általános 7-8. osztályában jött el, ugyanis itt ért el szociális életem eddigi mélypontjára, amit most ha nem gond, nem tárgyalnék ki... Ekkor volt akkora szerencsém, hogy két internetes közösség is szárnyai alá vett, az egyik maga a gamekapocs.hu sokszínű felhasználóbázisa, a másik pedig egy online játék, a Team Fortress 2 magyar szervereinek látogatói. Mindkettő régóta működő, jól összeszokott, szervezett "gépezet" volt, de annál inkább befogadóbb. Gamekapocs tagjai hamar karjaik közé fogadták a néhol túlságosan polgárpukkasztó és tudatlan, de annál inkább törekvő SupahUbuntu-t, és így olyan élményre tett szert, amiben élete akkori szakaszán hiányt vallott: valahová tartozott. Ami tényleg új volt neki. Nagyon tetszett neki az új közeg, a sok hasonló ízléskörű fiatal és öreg, úgy beszélget egymással minden témával kapcsolatban, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Percről percre frissítette az oldalt, hátha van új blogbejegyzés, vagy hír, akár csak komment. Az oldal rajongója lett. Mindezt azért, mert itt, valamint a TF2-n voltak akik reagáltak megszólalásaira, voltak akik megnevettették, vagy akárcsak lekötötték figyelmét egy időre. De volt egy lényeges különbség a két username-halmaz között, mivel volt amit a TF2 még nem tudott szolgáltatni számomra, viszont a GK igen: egy barát. Egy felhasználó, akinek nem csak a kommentjeit, blogjait látod, és ezekre reagálva szűröd le róla a véleményed; nem! egy barát akivel tartod a kapcsolatot rendszeresen, és beszédtémátok is tovább terjed az oldal keretein... Nekem ezt a barátot 1geri1 (vagy addigra már X-XYX) személyében sikerült megismernem, aki ugyanis volt annyira bátor, hogy pár személyesebb hangvételű levelet küldött gk levelező protokollján keresztül, amiből aztán egyszerre egy jóízű csevej alakult ki kettőnk között. Azon a nyáron elég hihetetlen, de egyfolytában csak egymással beszéltünk, nem fogytunk ki a beszédtémákból, még azt is megbeszéltük, ha épp nem történt semmi, lévén ugyanabban a helyzetben voltunk: közelgett a középiskola ismeretlen világa, ráadásul mindketten kollégiumba készültünk beköltözni, ahol senkit se ismerünk, így jó volt, hogy ott van egy támpont, egy barát 200 km-rel arrébb, akire akkor is számíthatunk, ha minden kötél szakad. És ez így is történt; az első évben rendszeresen megbeszéltük mi történt a héten, mi az új a gk-n, hasonlók... Bár meg kell jegyezni, mindkettőnknek kezdett kialakulni saját baráti társasága, akikkel új élményeket élhetünk át. Lassacskán az üzenetek frekventáltsága kezdett visszaesnek. A "távkapcsolat" elvesztette eddigi jelentőségét. Nem azt mondom, hogy elszakadt a kettőnket összekötő fonal, de háttérbe szorult. Megtette amit kellett: (most a saját szemszögemből nézve) felbátorított, hogy tudok érdekes lenni valaki számára, szórakoztatott amikor unatkoztam és stabil pontot biztosított az akkori zavaros világ-felfogásomban. Ezáltal is köszönöm, kedves Mr.Dead, én tuti soha nem felejtelek el.
Ez az én tapasztalatom a virtuális barátszerzéshez. Mindenképp ajánlom, ha az ember magányos, keresse meg a korosztályát, ha máshol nem megy, az interneten, és kezdjen el hozzájuk társalogni, tényleg jó lesz. Persze lehet olyan gyorsan változik világ, hogy ez már nem így megy, de nekem ez a módszer sokat segített. Amit végül sose sikerült egyeztetnünk, a real-time találka valahol, de még erre is sor kerülhet.
Egyébként ez csak az én álláspontom a témához, viszont szemtanúja voltam egy másfajta internetes barátságnak is. Egyik legjobb barátomról lenne szó, aki eléggé hasonlít Mr.Dead-re (najó mínusz a rap szövegek, ő még nem írt olyat). Történt ugyanis, hogy általánosban ő is a The West-et nyomta, persze nem azon a casual szinten, mint amit én is képviseltem, ő elég keményen belekockult, és egyike volt a szerver nagy tekintélyű felhasználóinak. Itt ismerkedett meg egy hasonlóan nagy grinder játékossal, akivel később életre szóló barátságot kötött. Magányos volt? Nem. De mégis érdekelte a másik világa, amiről aztán kiderült, hogy nem tér el túlságosan sajátjától. A srácok hamar egymásra találtak, és 6 éve folyamatosan tartják egymással a kapcsolatot. Ez egy teljesen más felfogás, ami rajtam biztos nem tudnám elképzelni, hogy működne, egy plusz barát akivel csak neten tartanám a kapcsolatot, számomra elképzelhetetlen, mivel nem nagyon szeretek amúgy se Messengeren keresztül beszélni. De a srácok összehozták, még a találkát is megoldották, ráadásul engem is elhívott, saját szemmel láttam, hogy működik az egész.
Hihetetlen milyen sokszínű kapcsolatokat alakítunk ki olyan emberekkel, akiket nem ismerünk, nem láttunk és valószínűleg nem is fogunk látni... Utáljuk a másikat, piszkáljuk, vagy épp felnézünk rá és vakon követjük, holott azt se tudjuk hogy néz ki, mit csinál ha épp nem a neten van, mik az álmai/ vágyai. A másik elképesztő tény, hogy igazából mindezt megtudhatjuk pár kattintással, és egy kis elszántsággal mindkét oldalon. Pár katt, és a teljesen idegen felhasználónévből egy olyan ember válik, akivel akár titkaid is megoszthatod. Szerintem ez bámulatos.
Persze, a hús vér emberek szerintem még mindig jobb alapot nyújtanak, a netes barátságok ugyanis sokkal kevesebb élményt, izgalmat tartogatnak, mint a kinti világ... Egy lenyomott raid sokkal kevesebb jó-emlék-potenciált tartalmaz mint mondjuk egy vadkemping a Balatonnál. Szóval ha van internetes barátod, akkor vedd úgy, hogy megtetted az első lépést, a következő, hogy legyenek emberek akik körülvesznek, hogy teljes legyen az élmény.
Ennyit szántam igazából a témáról bemutatni, tudom hogy végül nem lett tökély, mint szerettem volna, de remélem valakinek jól esett a személyesebb hangvétel. Ha valamiről - ,ami szerinted a témához kapcsolódik - nem esett szó, jelezd kommentben. Tudom, nem mutattam be a veszélyeit, a pedofilokról, szektákról (mint az a Blue Whale cucc) nem esett szó, sajnos nincs elég tapasztalatom velük, a hangulatot se szerettem volna lerombolni és még lusta is voltam hozzá, de ha valaki úgy érzi van érdekes mondanivalója róluk, nyugodtan írja le. Ahogy várom a ti sztorijaitokat is az internetes barátságról.
Köszönöm a figyelmet
Következő blogra egy basic témát választottam: hogy képzeled el az életet 40 év múlva?
A még hátralévő résztvevők:
Yanez, Norbiii, MérgesMegapicsa, Barackostej, RangerFox, maktub, Chrysh, "Drake"
(persze jelentkezni még mindig szabad)
A sorozatban eddig megjelent:
Blog Marathon 001
fin
Nekem soha nem volt interneten tartós barátom, de jó lett volna megtapasztalni egy olyat amit leírtál, jóban rosszban a másikkal kitartani, megosztani a dolgokat.
Nekem csak ilyen játékbeli futókalandjaim voltak, semmi több. Amikor az egyik fél abbahagyta a játékot, akkor a barátság is gyakorlatilag megszakadt, sehol nem volt plusz kötődési pont. Fordítva is igaz. Amikor elmentem a középiskolából, megszakadt mindenkivel a barátságom, pedig volt közös játékunk. Tehát van egy sejtésem, hogy nálam nem az internetes barátságkötéssel van a gond, hanem magával az antiszociális személyiségemmel.
Nagyon érdekes dolgokat írtatok itt kommentekben, nem kétséges, ha barátra van az embernek szüksége, a neten talál, ezt sikerült leszűrnöm.
Mr.Dead: annyira nem gond, én is el voltam havazva az utóbbi időben, sőt el is leszek, nekem még hátra az érettségi meg ilyenek...
Szerintem itt az ideje, hogy csatlakozzam a
Blog Marathon-hoz. Szóval jelentkezni szeretnék.
Azért az nem így van ám. Azok akik át akarják verni az embert, azok nagyon keményen meg tudnak dolgozni azért, hogy megfeleljenek az internetes "barátaiknak". Nem a néhány hülye miatt veszélyes az internet, akiket pár beszélgetés után ki tudsz szűrni, hanem azok miatt, akik teljesen el tudják hitetni azokkal is, akik nem hiszékenyek, hogy egy megbízható ismerőst szereztek. Azok a veszélyesek, akiknek komoly társadalmi és pszihológiai ismereteik vannak és ezt arra használják, hogy másokat megkárosítsanak.
Sok emléket idézett fel ez a blog. Régen ment egy csomó menedzselős, grindolós cucc, de nekem ott volt mellettük a Warpfire, ami real-time űrhajós játékként teljesen beszippantott. Volt is a magyar szerveren egy relatíve kicsi, összeszokott közösség, és hamar azon kaptam magam, hogy abszolút nem a játék miatt járok vissza. Annak idején nagyon félénk voltam még, de a korosztály széles spektrumának köszönhetően például itt tanultam meg úgy beszélni felnőttekkel, mint a korombeliekkel, egyszóval normálisan.
Később eljött az idő, amikor nem csak böngészős játékokat próbáltam neten, hanem "normális" címeket is. Az első ilyen a Trackmania Nations Forever volt. Na ott jött össze egy 4 fős csapat, akikkel kvázi végigjátszottam a nyarat. Sőt, igazából ezúttal sem játékról szólt a dolog, az inkább csak töltelék volt a sok beszélgetés mellett. Én itt éreztem először igazán, hogy tartozom valahová. Ez a csapat még néhány évig kitartott, de aztán mindenki ment a maga útjára, és mára sajnos megszűnt. Bár nagyon ritkán még keressük egymást, mivel a legutóbbi is kb másfél éve volt, ez már a múlté.
Aztán az utóbbi időből a Smite volt az, amin keresztül még netes barátokra tettem szert, ezúttal külföldiekkel. Ez is egy 4 fős csapat volt. Egy svájci, egy venezuelai, egy bolgár és egy portugál, utóbbi kettővel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, a játékra viszont már mióta rá sem néztünk. A netes ismeretségek végülis más kultúrák, az ottani helyzet megismerésében is segíthetnek, és új lehetőségeket nyithatnak meg az ember előtt. Nem csak azért, mert ha kiutaznék egy időre, lenne hol aludni, de például a portugál srácnak is kétlem hogy valaha eszébe jutott volna Magyarországon munkát keresni, ha engem nem ismer.
Én az internetes barátságoknak olyan képviselője vagyok, aki boldogan emlékszik vissza a hajnalig fennlevős, sírvaröhögős éjszakákra és a komolyabb, érzelmes beszélgetésekre egyaránt, és épp emiatt nagyon sajnálja, hogy ezen barátságoknak már vége szakadt. És keményen fogok dolgozni azért, hogy a "mostaniakkal" ugyanez ne történjen meg.
Egyébként márrégóta akartam írni facebookon, csak az egyetemmel annyi plussz a nyakamba szakadt hogy eddig nem volt időm rá.
Nekem onnan jött össze (két tartósnak nevezhető párkapcsolat mellett) egy olyan barátság, ami idestova hat éve tart, 200km távolságból. És bár baromi ritkán látjuk egymást, szinte minden héten dumálunk vagy fél órát.
Szóval a netes barátságnak szerintem van értelme. Nem tudhatod, hogy hosszú távon mi sül ki belőle.
Őszinte leszek veled: Fogalmam sincs, miért kattintottam a blogodra. De amikor megnyitottam, rögtön két dolog szúrt szemet:
1. Az oldal teteje: "19/F - Barátok vagytok!"
2. Alcím: "haló ez sloth az internetes barátságról"
Végigolvastam, és kielégítő volt.
Én mindössze a Gamekapocshoz fűződök komolyabban, ami az ilyen netes oldalakat illeti. Bár személyesen még senkihez nem volt szerencsém, de amúgy sűrűn tartom a kapcsolatot néhány taggal. Úgy is mondhatnám, néhány igazi barátra tettem szert itt! Rendszeresen megy/ment a skype-féle dumálás, privát levelezés és online multizás is. Szerintem neten pont olyan eséllyel lehet barátokat szerezni, mint a való életben. Mára ez már csak egy eszköz az ilyesmihez.
Plusz egy chat oldalnak köszönhetően anno még egy komoly párkapcsolatra is szert tettem. Ez a viszony másfél évig tartott és majdnem házasság lett belőle. A szakítás után egy magányos korszak következett be az életemben, s ekkor regisztráltam be a GK-ra. Elkezdtem keresni valamit, ami letudna kötni. Elkezdtem blogolni. Így váltam oszlopos tagjává egy pompás közösségnek.
Persze nem árt az óvatosság, mert ugye a másik monitor végén bárki lehet, és bárkinek kiadhatja magát. Onnan pedig már nincs messze a ... tudja a franc micsoda, de tuti, hogy nem valami jóról van szó. Szóval vigyázzatok gyerekek, ne csetteljetek bárkivel! Előtte nem árt, ha időt fordítunk a virtuális személy megismerésére, mármint mielőtt komolyabban elkezdünk bízni benne, vagy személyesebb információkat megosztani. Ki tudja, talán én is egy sorozatgyilkos vagyok!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.