Durarara!!

Link másolása
újra itt (animeajánló)

Kicsit ritkásan, de csak-csak kiegészítem a blogszekciót. Most éppen az unalom és a tudat, hogy újból elolvasva előző irományomat, nem fogott el a hányinger – motivál. Szóval, ja… vágjunk bele.

Mivel nyakunkon az újabb évad, ez a legalkalmasabb idő, hogy megismerkedjünk a sorozattal.

Durarara!! (デュラララ!!)

plot:

Ikebukuroban, Tokió egyik belvárosi körzete tele van veszélyesnél veszélyesebb városlakókról és a várost uraló névtelen utcai bandákról szóló mítoszokkal. Egy városi legenda azonban kitűnik a többi sok közül, ez pedig a „Fekete Lovas” személye. Az emberek azt állítják többször látták már, villámgyors, fekete motorját vezetve a város utcáin keresztül.

Főszereplőnk, Ryugamine Mikado első napja a fővárosban, ahová gyerekkori barátja hívta meg, hogy megtapasztalja, amiről mindig is álmodott, a nagyvárosi életet.  Látva első napján a Fekete Lovas és még megannyi városi legendát, úgy tűnik Mikado álma valóra vált. De a felszín alatt olyan természetfeletti erők uralkodnak, amelyek esetleges bandaháborúhoz vezethetnek, ezzel feje tetejére állítva a város mindennapjait…

A sorozatot két szóval lehet leginkább jellemezni: szórakoztató és őrült. Durarara épp olyan szórakoztató, amennyire őrült is egyben. Mert a sok természetfeletti esemény, a szürrealista és emberfeletti karakterek olyan történetvezetéssel párosulnak, ami garantálja, hogy nem fogunk unatkozni.

Na, jó… de, lehet. Az eleje ugyanis kicsit lassú, az első 4-5 epizód ugyanis nagyrészt csak a megannyi szereplő bemutatására szolgál, így lehet lesz, akit ezek alapján nem győz meg, de azok, akik amúgy kedvelik ezeket a „Slice of Life” sorozatokat, azoknak szerintem nem fog nagy gondot okozni (sőt...).

Hát igen hisz a szereplők is megérnek egy misét. Szép számmal jelen is vannak, mind kidolgozott karakterrel, egyedi háttér sztorival, külső- és belső viszályokkal, és románccal. Aztán ott van még a remek zene, ami sokat segít, hogy az egész tokiói-nagyvárosi hangulatot magunkévá tegyük, és sodródjunk ezzel, az elég sebes, de barátságos árral…

Ami aztán a középszakaszon be is indul. Úgy bontakoznak ki a felszínen egyszerűnek látszó történetszálak, akárcsak az Ikebukuroi városi élet, minél inkább előrehalad a cselekmény, annál közelebb kerülnek a végső felforduláshoz, és amikor már a szálak gubanca kezd egy nagy megoldhatatlan csomóvá alakulni, jön a tetőpont, ami ezt a kioldozza, és szépen elsimítja.

Igen, milyen kár, hogy ilyen egyszerű, minden jó, ha vége jó befejezést kaptunk… Mert ez nem következett az eddigiekből. Vajon hogy lehet ez?

Mindössze annyi, hogy ez csak az első évada volt az animének, és közel sem a vége, hisz Durarara×2 néven már meg is jelent a második évad, ami még több szereplőt, és még több viszályt hordoz magával…

Összességében a sorozatot, a rengeteg karakter miatt minden korosztálynak ajánlani tudom. Akik szeretik a shounen műfajt, azoknak kötelezővé tenném, és aki egy kis kikapcsolódásra vagy szórakozásra vágyik a nyáron, számukra remek esti program lehet.

(forrás: http://myanimelist.net/ ; http://kissanime.com/ )

Ha esetleg meghoztam a kedved, itt vannak az első epizód linkjei:

 

végül a zene: 

fin

7.
7.
Shannaro
Az első két epizód alapján azt tudom mondani, hogy kaotikus :) De érdekesek a karakterek. 'Asszem a vasárnapom jó része erre fog elmenni.
6.
6.
sloth
#5: szerencsére a stratégiai játékok nem az én világom...
egyébként én pont most kezdtem nézni a blechet ^^
fairy tail pedig... napi 6-7 rész, és egyszerűen nem tudom megunni

persze könnyen beszélek nyári szünettel... azért sajnálom, hogy nincs ennyi szabadidőd. na kitartást, és ha van időd, ajánlom hogy pótold be ezt ez animét is mert megéri ;)
5.
5.
Shannaro
#4: ÁÁÁ, azt nem lehet :) Ilyen címek mellett, mint Massive Chalice, Expeditions: Conqustador (ezeken már túl vagyok, imádtam mind a kettőt) és következő célpontjaim a Darkest Dungeon és az Invisible Inc.

Anime téren lassan battyogok, követve a heti tempót, amit a Naruto, Fairy Tail és One Piece diktál. Na és még próbálkozom rávenni magam a Bleach folytatására, amit a leszinkronizált részek utolsójával hagytam félbe.
4.
4.
sloth
#3: vagy félre kéne tenni a játszást ;)
3.
3.
Shannaro
Nekem is fenn van már a listámon egy ideje, de szabadidőm egyre kevesebb. Játszani is kéne, olvasni is lenne mit és animézni is... Sorra fog kerülni,de biztos nem a közeljövőben. Azért kösz az emlékeztetőt.
2.
2.
sloth
#1: örülök, hogy segíthettem
1.
1.
giga321
Meghoztad a kedvem hozzá. Mondjuk régen eddig is szemezgettem vele, de akkor tovább kell lépnem a puszta szemezgetésen és belekell majd vágnom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...