Sun9us

Sun9us

Windows 8.1 mizéria

Link másolása
Míg egy OSX, vagy iOS, Android operációs rendszernél a felhasználók epekedve várják a frissítéseket, hogy milyen új fícsörök kerülnek bele, addig volt-e olyan ember, aki a gép kikapcsolásakor felkurjantott, hogy -Ezzzaz új windows fri

Én ilyen emberrel, még nem találkoztam. Ezért is lepődtem meg saját magamon, hogy mennyire izgatottan kattintottam rá, az áruházban, a nagy lila alapon terpeszkedő tablet képére. Visszatér a Start gomb, (Hú micsoda fícsör), és lehet hátteret állítani a start menüben. Ugye milyen izgalmas? Viccet félretéve,valóban érdekelt, a win első nagy Almásan beharangozott frissítése. 

A csekély 3,5Gb-t nem túl veszett tempóval le is húztam, és indulhatott a telepítés. Ez is mindenféle probléma nélkül lezajlott, bár egy órán átt nézegettem a soha el nem fogyó százalék számlálót. Mikor végzett, egy kis tutorial fogadott, meg az alap adatok bepötyögése. 1-2 perc alatt végeztem is, és  már bent is voltam. Gyakorlatilag semmi változás, csak hát ugye a Start gomb, amit megnyomva visszatérek a csempékhez. Nem is tudom, hogy tudtam enélkül élni? Épp ezen bosszankodtam magamban, mikor a rendszer fogta magát, és kijelentkezett. Csak úgy, magától. Rögtön tudtam hogy, ez a frissítés is túl könnyen ment. Visszajelentkezve, pedig egy szép fekete képernyő várt, a kurzorral, CTRL+ALT+DEL után pedig egy vaskos hibaüzenettel. Gép restart, de már tudtam, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam, mert pár másodperc helyett, percekig bámultam a töltő képernyőt. Igazam is lett, ismét a feketeség fogadott.

Nekifeküdtem, a a Fórumok-nak, és egy kissé megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyedüli áldozat, sőtt egész sokan pörögtek emiatt a hiba miatt.  Persze ahány ember, annyi féle megoldás.

1. User megoldása:

Az egyik fórumozó, könnyedén megoldotta a problémát. Ő azt csinálta, hogy Parancssorba, beírta, hogy: sfc/scannow, lefuttatta, restart, és minden happy.

Én is megcsináltam, és működött. Bejelentkezéskor, nem a feketeség várt, hanem rendes Asztal. Mindez, persze 2percig, utána ugyan úgy kijelentkezett, mint először. Vissza jelentkezve, pedig ismét a feketeség...

2. User megoldása:

Ő állítása szerint, 6 óra után tudta megoldani a problémát. Szerinte, az Intel HD Graphic driver, és a videókártya driver-e akadt össze a win8.1-el, és ez okozza a hibát. Ő safe mod-al újraindította a gépet, letörölte az összes driver-t/ vagy kilőtte az eszközökben a HD Graphic 4000-et. Restart, ekkor már rendesen bejött minden, és újratelepítette a driver-eket, de szigorúan régebbit használt, nem a legújabbat, mert az a ludas.

Ennek én is nekiálltam, bősz F8 püföléssel előhoztam a Recovery menüt, safe mod-ban indítottam a gépet, és semmi. Safe mod-ban is a feketeség fogadott. kilőttem az integrált karit, restart, de ismét semmi.

Saját megoldás: (Próbálkozás)

Úgy gondoltam, kombinálom a kettőt, lefuttattam az sfc/scannow-t, és újraindításkor, safe-mod ban indítom, be is jött rendesen, töröltem minden grafikus driver-t,újraindítottam, és rendesen bejött ismét. Feltelepítettem a másik gépen letöltött régebbi Intel driver-t, és még fél óra után is élt a gép. Utána feltelepítettem a GTX driver-ét, de restart-kor, megint a feketeség várt. Most tartok ott, hogy ismét letöröltem az nVidia driver-t, de restart után megint feketeség. Szóval passz. Nem azt mondom, hogy nem haladtam előre, de a megoldás sincs még meg. Tanácsot/ tapasztalatot, szívesen fogadok.

 

Microsoft support nál meg síri csönd, és hullaszag, na meg az okos javaslat, hogy telepítsem újra az egész hóbelebancot. Na meg a Qrva @nyátok.

23.
23.
jozsi110
el vittem nográd megyében szervizbe nem tudták megcsinálni most bpre viszik,,,,
22.
22.
Norienta
Sziasztok nekem lenne egy olyan kérdésem ,hogy frissitettem ugye a 8.1-re a laptopom és nem tudom felveni a fényerrősséget se a laptopon se a beállításokban... mi történhetett v h lehet tenni valamit????!
21.
21.
Goldge
Hali, sikerült már valami megoldást találni? mert mostanában nekem is ez a proléma lépett fel :/
19.
19.
hurkagyurka2
# Fejet hajtok Mester!!! Win 8(.1) rulez, MS forever! :)
Ja, nem írtad. A Tetris megy ultrán, vagy melyik...? :D
14.
14.
hurkagyurka2
#13 már hogy lenne lényegtelen a kernel? Ezt nem is értem, de mindegy, tessék két egészen friss cikk, ha már lusta vagy Google-zni. Talán nem jár kitiltás érte. Mindegy, ennyit nekem megér, hogy képbe kerülj, mert már a szerverpiaci elemzésed is megért egy misét...
http://www.sg.hu/cikkek/100674/linux_kerul_egy_uj_amerikai_rombolora
http://www.bevezetem.hu/cikk/hodit-a-vallalati-linux
Azt ugye nem kell részletezni, hogy mi lesz idén a sláger karácsonykor? Bizony, tablet, azon belül is Androidos. Tudom, szánod őket, de egyre több olyanról tudok, akik azóta be sem kapcsolták a PC-t. Az átlaguser filmet néz, híreket olvas, zenét hallgat, facebookozik, emailt küld. Viszonylag keveset Excelezik, prezentációt még annyit sem szerkeszt. A desktop piac rohamos zuhanásba kezdett, márpedig ez az egyetlen terület, ahol a Win vezet. Igen, itt a Linux valóban pár százalék. De ez az az oprendszer, ami elviszi az alap műveleteket az "analfabéta" átlaguserek tömegének Android és majdan talán a SteamOS révén. Hogy melyik cég szorul ki egyre inkább a tömeges felhasználói piacról, nem nehéz belátni. Még egy dolog, ami zavart, a "Vérpistikék". Mert 20 év Win után Te nem vagy képes a váltásra? A Te döntésed, senki nem vet meg ezért, veled ellentétben, aki lehúzod a másikat mert mer haladni a korral.
Szóval van alternatíva, méghozzá úgy hívják: ingyenes szoftver. Tessék vele megbarátkozni. Olyan rosszul hangzik? Mindenképp tejelni szeretnél? Az eszközzel együtt megvásárolod, és ingyen kapod a frissítéseket. Érdekes, hogy a 8.1-gyel az MS is tett egy kezdő lépést ebbe az irányba. Egyértelmű, hogy nem önként mondott le milliárdokról, hanem külső piaci tényezők hatására.
12.
12.
hurkagyurka2
#8 "Ez az fiam, mondd csak a magadét! ". Az elvakult csőlátók ismérve, akikkel beszélgetni nem, csak vitatkozni lehet.
Komplett városok állnak át Linuxra, nem csak az USA-ban, Németországban, hanem egyre több helyen, sőt most már hadihajókon is használják. Most én is kérdezhetném, ha ennyire nem értesz a "Bubuntu"-hoz akkor Te hová pozicionálnád magadat? Nem mellesleg a hozzászólásaiddal jelen blog íróját is minősítetted, aki egy nap fogta magát, nagy optimistán nekifutott egy mezei update-nek, és végül így járt, ahogy.
Azért örülök, hogy szegény MS-nek nem kell félnie, mindig lesz aki büszkén viszi előre a zászlójukat, akármilyen kopott és fakó is az.
BF3 ekkorát gyorsult ugyanazon a hardveren, ugyanazzal a driverrel, egészen remek. Vajon az előző oprendszerek miért húzták a kéziféket.
"dilettáns, appokon élő, okostelefonos, meg táblagépes ratyik" Ez igen, ez mindent megmagyaráz. Szerintem no comment.
11.
11.
Sun9us
Egy szó, mint száz, ez a történet, sajnos nem happy end-el zárult. Win support-nál, egy user felvetette, hogy frissíteni kéne, a windows.ui.immersive.dll-t. meg is tettem, erre már be sem engedett. Sőt, a csökkentett mód sem használt. Így egy egyszerű frissítésből /format/C lett.

Ilyenkor, azért elgondolkodom, hogy nem is biztos, hogy olyan drága az a MacBook Pro.
10.
10.
mestermagyar
#7: Mert évekkel a bf3 megjelenése után biztos pont arra hoznának ki hatalmas teljesítménynöveléseket... Amúgymeg a win 7, és 8 driverepont ugyanaz, csak nézd meg a win8-as driver nevét, ott írja, hogy win7-re, és asszem vistára is az van. :)

Igen, az tényleg gyors, azonbelül is leginkább a telefonok. Nézd meg, hogy mennyire gagyi sz*rnak számít mai szinten egy 3 éves teló (Hát kb alsókategória). Vicces, hogy akkor még az egy mag, és a fél giga ram átlag volt egy csúcstelóban, mára meg úgy anno a PC-k léptékével számolva ugrott vagy 8 évet tudásban, pedig rohadt olcsóak viszonylag. (persze ha nem vesszük, hogy azért még az x86 néha még fejlettebb, főleg teljesítményben, de az adatlapon jól festenek a 8 magok :D)
7.
7.
hurkagyurka2
#4 cégek jöttek, cégek mentek, nem is kell túl messzire visszatekinteni. Nagy felemelkedések után hatalmas bukások jöttek, ilyen az IT ipar. Tudod miért? Mert a legdinamikusabban fejlődő és egyúttal változó, meg-megújuló ágazat.
Pár éve tuti a Win Phone-ra voksoltál volna. Mi ma a piacvezető? Android, Linux alapon. PC piac hanyatlik, Intel, AMD, Nvidia kapálózik. A hordozható eszközök térnyerése nem a "konzumidióták", hanem az "átlag" userek számának növekedésével magyarázható. Aki bekapcsolás után rögtön használni akarja az eszközt. Igen, a magadfajták szeretik az "ilyet" leanalfabétázni.
Sztárolhatod az MS-t, de érdekes, hogy hullanak ott a fejek az utóbbi időben. Jönnek-mennek az ügyvezetők. A Win 8 szinte csak neked jött be, a statisztikák nem indokolják a kincstári optimizmusodat... Van közöm az IT-hez, de amit írtam, arra alapoztam, amiket bárki észrevehet, ha nyitott szemmel jár. A Win-t az "analfabéta" átlaguserek tömege vitte a vállán. Eddig.
Ja, a BF3-ban ugyanazt a VGA drivert használtad Win 8 és Win 7 alatt ugye...?
6.
6.
giga321
#5: XD úhh ez aljas volt.
5.
5.
LiL Troy
Nem baj Norbi még úgyis xpt használ x'D
3.
3.
Gora
jó ideig maradok a win7nél úgy érzem :D
2.
2.
hurkagyurka2
Várom már az MS végleges bukását. Azért, valljuk be, rendesen megkeserítette mind az átlag userek, mind a rendszergazdák életét az elmúlt pár évtizedben. Az a baj, hogy alternatíva meg azért nincs, mert mindenki ezeknek a szekerét tolta és Win-re fejlesztgetett nagy bőszen. De talán, talán már látszik az alagút vége! :)
Amúgy a Win 8 minek? Pláne 8.1. Mazochizmus? Kíváncsiság? A kettő együtt? :)
1.
1.
zimonyini
Részvétem, bár én még Win7-tel tolom. Hogyan adhatnak ki így egy frissítést?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...