A Bioware nem tud melléfogni, ha RPG-ről van szó. A Kotor alkotóinak ez a játéka is tökéletes alkotás lett.
A játék 2007-ben jelent meg Xbox 360-ra, majd 1 évvel később PC-re. Hál' istennke, a portolást sokkal jobbna megoldották, mint pl. a GTA 4 esetében a Rockstar csapata tette. A gépigény nem túl magas, főleg a grafika színvonalához képest.
Képileg nagyon szép a játék, néha olyan, mintha filmet néznék, az átvezető videókról már nem is beszélve. A filmes élményhez még az is hozzájárul, hogy a története egyszerűen fenomenális. Ilyet az elmúlt 20 évben még filmekben is csak ritkán láttam, ha sci-firől van szó. Teljesen szerteágazó az egész játék, még a legapróbb döntések is fontosak lehetnek a játék vége felé. Ez nagyon megdobja a játékidőt is. Első kijátszásra kb. 25 óra lehet a játékidő, de mivel a történetet többféleképpen is be lehet fejezni, 100%, hogy legalább 3x végigjátszod a játékot. A sztoriról semmit nem lőnék le, mivel a játék legerősebb része. Csak annyit mondok róla, hogy érdemes megcsinálni a mellékküldetéseket, hiszen van benne szerelmi száltól kezdve minden. Annyit ehhez még hozzátennék, hogy nem véletlenül 18-as karika van a dobozon :)
A hangok és zenék is remekül illenek a játékhoz, ilyen jó zenei aláfestést se nagyon hallani játékokban. Nem véletlen (bár egy jó adag lehúzás van benne), hogy külön árulják amazonon a játék soundtrackját. A szinkronhangok elsőrangúak, bár 1-2 szereplő hangja idegesítő tud lenni.
Egy kicsit féltem tőle, hogy egy RPG-t TPS-sel kevernek, de a Bioware még ezt is szinte hibátlanul oldotta meg. Én személy szerint jobban élveztem ebben a játékban a lövöldözést, mint a Gears of War első részében. A taktikai elemek is nagyon fontosak, képességek nélkül jónéhány csata szinte megoldhatatlan, főleg nehezebb szinteken.
Az elmúlt évek legjobb játékát kaphatja meg mindössze 1000 Ft-ért, aki megveszi a Mass Effect első részét. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Grafika: 100/100
Játéklmény: 100/100
Hangok: 100/100
összességeében bizonyez 100%-os játék!
ha bár be kell ismerni, hogy grafikailag nincsen a toppon, és a szerepjátékos része is nagyon idegesítő !!!
most gondoljatok már bele, hogy konkrétan megmutatja, hogy mit a jó, és mi a rossz kifejezés, agyis kékkel a jót pirossal a....
nagyon bírom a gamet, elsőrészt majdnem kétszer, a a másodikat kétszer kivittem : )
amugy meg várom a 3. részt
Pacsi, teljes mértékben egyet értek veled. Nekem meg van mind kettő, a második gyűjtőiben, és még sem érdekel már a harmadik része. Igazából már egyik BioWare játék sem. Én kb egy jó iparosmunkának tekintem, de semmi többnek. A történet egyáltalán nem hatott meg. Többszöri befejezés? Ugyan már, a szokásos BioWare által alkalmazott jó, gonosz, semleges. Csak én unom ezt a sablont náluk? :)
"A Bioware nem tud melléfogni, ha RPG-ről van szó." Ez azért igen szubjektív (a Dragon Age 2 pl nem rossz, de kevés az 1. -hez képest, de más példa is lehetne, akár a KOTOR 2 is.). A Kotor alkotóinak ez a játéka is tökéletes alkotás lett. Sok az alkot szó. "jobbna" elgépelés, megesik. A GTA4-et nem érzem helyénvaló példának, hiszen nem a Bioware készítette, viszont nem jelölted meg, kik portolták a GTA4-et.
"Én 1600*900-as felbontásbna játszok": Ez szerintem nem kérdés, hogy te milyen felbontásban játszol, legalábbis egy tesztben. Ez nem egy lényeges információ. Elgépelés szintén akad, és noha terjed a "játszok" és már egyre inkább elfogadják, hivatalosan azért helyénvalóbb a "játszom",
Sok a tőmondatod, ahelyett, hogy szépen összekötnéd a mondatokat akár egy vesszővel, akár egy és vagy egyéb kötőszóval.
"sc-firől" A Sci-Fi-t nem így választjuk el, ahogy fent látható, továbbá hiányzik egy i-betű.
"Ilyen jó zenei aláfestést se nagyon látni játékokban." Őszintén megvallom, én még sosem láttam sehol az életben zenei aláfestést, hallani szoktam :D De vigyázz milyen kifejezéseket használsz. Az, hogy te kijelented, hogy sosem hallottál ilyet, sosem láttál még ilyet, akarva-akaratlanul is arra felé tereli az olvasó figyelmét, hogy műveletlen tuskó vagy. Ne sértődj meg ezen, de ezekkel a kifejezésekkel nagyon vigyázz, mert magadat alacsonyítod le!
"engem csak Udina nagykövet hangja idegesít egy kicsit." Ki az-az Udina? Mi ő, ember-é vagy veréb? Miért idegesít? Miért változtatnál a hangján? Mindig idegesít vagy csak néha? Főszereplő, hogy ennyire zavaró? Ez is egy olyan információ, amit vagy magyarázz meg jobban, vagy fel se hozd. Javaslom azt, hogy ilyen megjegyzéseket használj: Egy-két szereplő hangján kívül a szinkron is szinte tökéletes.
"Egy kicsit féltem tőle, hogy egy RPG-t TPS-sel kevernek" Manapság szinte az összes RPG, TPS. Akció TPS az amire te gondolsz.
"Én személy szerint jobna élveztem ebben a játékbna a lövöldözést, mint a Gears of War első részében." Olvasd el ezt a mondatot párszor.
"A taktikai elemek is nagyon fontosak" Fogat mosni is fontos. De miért?
"Képességek nélkül jónéhány csata szinte megoldhatatlan, főelg nehezebb szinteken." Milyen képességek? 8 liter sört meginni egyhuzamban képesség. Megnyalni a könyöködet képesség. Bekötni a cipőfűződet képesség. De hogy a Mass Effectben mi az a képesség, hát nem tudom.
"de jelenleg 2 évtized legjobb játékát kaphatjuk meg igen alacsony áron." Szerintem két évtized legjobb játéka a Mario és még a KOTOR is jobb a Mass Effectnél, sőt, abban is szinte mindenki egyet ért, hogy a ME2 is jobb nála, de ez is szubjektív. Továbbá a véleményem az, hogy 100%-os játék csak az lehet, ami mindenkinek tetszik. Kövezzetek meg, de én megvettem a játékot, mégse jön be annyira. 5 havonta előveszem pár órára és pápá. Nem köt le, monotonnak érzem, még véletlenül sem akarnám újra végigjátszani, hiszen az első végigjátszás elején vagyok még mindig. De ezt úgy mondom, hogy azon kevés földi lények egyike vagyok, aki a Metal Gear Solid 4-et és a StarCraft 2-őt sem szereti, pedig azok aztán irtó tökéletes 200% pontot elérő játékok :D Szóval szubjektíííív, sztem csak 90%-os :)
Szóval amiket írtam, ne vedd a szívedre, viszont gondold át őket, nem azért güriztem itt a gépeléssel, hogy legközelebb is ezekkel a hibákkal találkozzam a teszted alatt. Továbbá olvasd el többször amit írsz, vagy kérj meg valakit, hogy olvassa át helyetted, mert rengeteg helyesírási és elgépelési hiba van benne, arról nem is beszélve, hogy nem túl kellemes az olvasása a tőmondatok miatt. De gyakorlat teszi a mestert, tehát írj-írj-írj és akkor előbb-utóbb menni fog :)
Engem a Mékó nem zavart. Sőt, kifejezetten tetszett. Tudom, nem szabad régebbi játékhoz hasonlítani, de pl. a Halo vezetési modelljénél mérföldekkel jobb :)
A DLc-khez meg csak annyit: Ennél a játélknál teljesen elfogadható számomra. Az alapjáték is elegendő tartalommla bír, a DLC csak pár + órát ada játékba. A ME2-höz van kb. 5 DLC ingyen, ha megveszed eredetiben a játékot .Ez kb. 4-5 óra játékidőt ad még hozzá.
Csak az a "jármű" dolog ami egy kicsit zavaró.
Grafika 100|100
Játéklmény: 101/100
Hangok: 100/100
A 2. rész grafikailag sokkal jobbra sikeredett, de azon is látszik, mennyit fejlődött a "team"... ;)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.