thegamers

thegamers

Ajándékkosár: 2017 Március (Születésnap)

Link másolása
Egy éves lett az Ajándékkosár, válogassatok az ingyen játékok között, hisz van bőven ;)

Sziasztok!

 Anno amikor elképzeltük az Ajándékkosár ötletét, sosem gondoltuk volna, hogy ekkora "siker" lesz. Bár az utóbbi hónapokban a Gamekapcson, az Ajándékkosár nem örvendett akkora népszerűségnek, az Ajándékkosár+ szinte száguld a facebook csoportunkban. Ennek valószínű, hogy az az oka, hogy az emberek ott meg vannak jelölve, az esetek nagy százalékában arcok, valódi nevek társulnak a felajánlásokhoz, és "céltudatosabb" de inkább átláthatóbbnak tartom, amit jobban szeret mindenki. Azonban, itt sem adjuk fel, itt sem szüntetjük meg, bár a jövő hónaptól komoly változások fognak történni, a lényeg és a cél ugyanaz marad.

Támogatóink!

 Amit egy év alatt, közösen elértünk az számomra csodás dolog. Rengeteg játék érkezett be, sok jó embert ismerhettünk meg és sok támogatóra tehettünk szert, na meg sok-sok embernek okoztunk örömöt, az ajándékokkal. Olyan támogatók csatlakoztak hozzánk, mint a Gamekapocs, aki felületet adott ennek az egésznek a kivitelezéséhez, majd nem sokkal ezután a Magyarítások Portál, akik közreműködésével elindíthattuk a második kezdeményezésünk, a Támogasd a Fordítókat! Aztán, ahogy megalakult a csoportunk is, a The Gamers Hungary, és felvettük a kapcsolatot a HUNosítók Team és a TaleHunters csapattal és láttuk, milyen szívesen (dolgoznak) velünk együtt, már éreztük, hogy ennek van értelme, amit csinálunk. Legnagyobb meglepetés, a sok ezer fős és minőségi cikkeket megjelentető, Hessteg csapatának segítsége volt, akiknek miután leírtuk mit csinálunk, teljesen önzetlenül felajánlották a segítségüket, bárhol, bármikor. Hasonlóan jártunk a PS4 Hungary csapatával, akikről bátran példát vehetne minden csoport, minden oldal vezetősége. A PS4 Hungary Staffja ugyanis nem az a begyepesedett gondolkodású csoport, hogy márpedig én nem engedem a tagjaimat hozzátok. Amint körvonalazódott előttük, hogy mégis mit csinálunk és hogy ezzel mindenki Tagja jól jár és a tagság nem zárja ki azt, hogy ha valaki X helyen van, akkor nem lehet Y helyen, Ők is azonnal a segítségükkel, támogatásukkal járultak hozzá a The Gamers csoporthoz és munkásságához, ami egy barátságos légkört alakított ki a két csoport és staffjai között, és ez azóta is tart valamint fog is remélem jó sokáig. Még mindig élvezhetjük az O.J.E. megosztásait és támogatását. A GamerBox friss játékokkal foglalkozó oldalán megjelent cikkeink, kezdeményezéseink és versenyeink segítsége, és Mr.MysteRy Youtube videós videói, a csoport számára pedig már csak hab volt a tortán, akinek egyébként az egyik heti videóját, be is linkelem nektek ide. Nemrégiben pedig, támogatóinkká váltak a Crazy Justice játék fejlesztői, a BlackRiddles Studios is.

Ezen felül, persze több fordítóval tartjuk a kapcsolatot, akiktől egyrészt sokat tanulhatunk, hisz ötleteikkel, tanácsaikkal egyre több dologra és persze hibára felfigyelhet a staff, másrészt pedig mint azt már jó pár hónapja elérhetővé tettük, lehet őket támogatni, ami eddig ha nem is hatalmas siker, mégis sokkal jobb mint a semmi. Bár, azért azt sem mondanám, hogy nem sikeres, mert a visszajelzések alapján, elég sokaknak örömöt szereztünk már. Meg kell említenem, hogy mindezek mellett, felajánlásokat is köszönhetünk nekik.

Támogatható Fordítók:

szogyenyi
Gora (HUNosítók Team)
Konyak (HUNosítók Team)
Ardea (HUNosítók Team)
The Reaper Cool (TRC)
Lajti
Farting Squirell (TaleHunters)
Országh Tibor (TaleHunters)
Aryol

Ezt értük el tehát egy év alatt. Megmutattuk a világnak, hogy vannak még önzetlen emberek. Vannak még olyan csapatok, akik platformtól, érdeklődési körtől független, meglátják a másik munkájában a jót, és támogatják egymást. Vannak még olyanok, akik időt nem kímélve, folyamatosan dolgoznak egy közösségen, hogy az jobbá váljon és a tagjaik jól érezzék magukat. És persze vagyunk mi, akik együtt elérték, hogy ez a kezdeményezés megérhesse az egy éves születésnapját, és még remélem sokat meg is fog.
Köszönjük ezt, minden támogatónak, felajánlónak, nyertesnek és olvasónak.
Nélkületek nem ment volna!

Egyszerűsített szabályzat!
- Jelentkezés a játékokra:
- A csalók (többszörösen jelentkezők) elkerülése miatt, Steam account kell a játékok átvételéhez! (kivéve The Gamers vagy Magyarítások Portál (mint fordító) tag. Természetesen, név feltüntetésével, az ellenőrzés végett. (ha egyéb helyről értesültél, és kivételes módon nincs Facebook-od, akkor más ellenőrzésben is partnerek vagyunk.)
- A kéréseket, kommentben jelezzétek!
pl: A Witcher 3.-ra jelentkezem

- Sorsolás:
- Fontos dolog, hogy szeretnénk ha nem csak a gyorsaság döntene és nem annak lenne nagyobb esélye, aki folyamatosan a gép előtt ül, ezért egész hónapban lehet a játékokra jelentkezni, aminek az eredményét a következő Ajándékkosárban fogunk közé tenni
(Ha jelentkezel egy játékra, bekerülsz a kalapba. Ha ajánlottál fel játékot, akkor 2x kerülsz be. Ha pedig az előző hónapban nem vittél el semmit, akkor 3x)
Ezután a random.org sorsolása dönti el, ki a szerencsés nyertes!
- Bár, nem sajnáljuk, de hogy mindenkinek legyen esélye valami játékra szert tenni, egy alkalommal egy játékot kérjetek.

- Eredményhirdetés/Postázás
- Digitális játék esetén, üzenetben itt lehet jelentkezni.
- Dobozos játék esetén, a sorsolás után pár nappal, bubis borítékban feladásra kerülnek a csomagok. Ennek az az oka, hogy nem mindenkit érek el azonnal, viszont nem szeretnék napokig a postára járni. Így lehetőleg két-három nap alatt, mindenkitől beszerzem az információkat és egyszerre le tudom bonyolítani a postát.
- Az előző pont kiegészítésére, fontos még tudnotok, hogy eddig nem kértem de ezután fogom kérni a postaköltség előre utalását. Volt akinek nem érkezett meg, és nekem sem nagyon csorogtak visszafelé a posta költségei. Ajánlott levélként, nem lesz ilyen gond.

- Felajánlás:
- Fontos még, hogy a felajánlásokat Privát üzenetben, vagy e-mailben küldjétek el nekem semmi esetre sem hozzászólás formájában. Az új felajánlott címek, mindig a következő havi adagba kerülnek be, ezzel is elkerülve azt, hogy gyorsan lecsapjanak mindig az "értékesebb" anyagokra.
- A fentebb említett bekezdéshez tartozik még, hogy kulcsot semmiképp ne osszatok meg, csak úgy. Sajnos tapasztaltuk már, hogy volt aki lecsapott rá és még arra sem volt képes, hogy megköszönje vagy tudassa velünk, hogy vitte a játékot.
VÁLTOZÁS!!! Ezentúl a Kulcsokat ITT Tudjátok megosztani.

Íme hát, a sok beszéd utána  kínálat, és az előző hónap eredmény hirdetése is:

 

Steam kódok, The Gamers Felajánlásával:
RACE: The WTCC Game + Caterham Expansion
Iron Storm
Hotel Giant 2

Steam kódok, Adammo Felajánlásával:
Deep Dungeons of Doom
Dawn of Magic 2
Corporate Lifestyle Simulator (2db)
Post Mortem
Sakura Beach
Subject 13

Steam kódok, Shid Felajánlásával:
Resident Evil 5

Steam kódok, Bokcy Felajánlásával:
Orbital X
Sleeping Valley
Space Hack
Hexus
Avencast: Rise of the Mage

Steam kódok, Necreon Felajánlásával:
Club Manager 2015
Fly And Destroy
Age Of Fear
Urizen Shadows Of The Cold
Corporate Lifestyle Simulator
Gravi
Ocean City Racing
Rock 'n Roll Defense
Turbo Pug
Robot Roller-Derby Disco Dodgeball


Steam kódok, DudeRanch Felajánlásával:
The Forest of Doom
The Last Photon
Global Soccer Manager
Lovely Planet
Northmark: Hour of the Wolf

Steam kódok, Lajti Felajánlásával:
Litil Divil
Solar Flux
Sparkle 2 Evo
16bit Trader
Timberman
Merchants of Kaidan

Steam kódok, Fenrir XVII Felajánlásával:
Enemy Mind
iBomber Defense Pacific
Realms of the Haunting
Endorlight
Humanity Asset


Steam kódok, Drraco Felajánlásával:
Unknown Battle
Out Drive
Journey to the Center of the Earth
Bell Ringer
Big Space Mess
Bell Ringer
Endorlight
Cortex Gear: AngryDroids
Medieval Mercs


Steam kódok, DON GONDOCS Felajánlásával:
Age of Enigma: The Secret of the Sixth Ghost
Hot Dish
Mahjongg Investigations: Under Suspicion
Midnight Outlaw: 6 Hours to SunUp
Mission Runway
Sprint Cars Road to Knoxville


Steam kódok, Joe-ker Felajánlásával:
Pressure
C-RUSH
Decay: The Mare
Roller Coaster Rampage
Death Goat

Steam kódok, Hofi3 Felajánlásával:
Math Rescue
Word Rescue
Crystal Caves
Paganitzu
Secret Agent
Terminal Velocity
Battle Group 2

Steam kódok, Farting Squirell Felajánlásával:
A Fistful of Gun
Avalanche 2: Super Avalanche


Steam kódok, GoDach Felajánlásával:
Mahjong Deluxe 2: Astral Planes
Mini Attack Submarine
East India Company Collection
Streets of Chaos
Pressure
Chicken Shoot 2
Trinium Wars (2db)
Pressure
Freedom Force
Knights and Merchants
Galactic Hitman
Goblin Defenders: Steel‘n’ Wood

Steam kódok,
- PJoco Felajánlásával - SHIPLORD
- StarRats Felajánlásával: High On Racing
- krisztian66666 Felajánlásával: Particula

 

DOBOZOS! PC játékok - kbalogh1977 Felajánlásával
True Crime New York City (Magyar Felirattal)
Paraworld (Magyar Felirattal)
X3 Reunion ENG
Mount & Blade (Magyar Felirattal)
A király visszatér (Magyar Felirattal) (Taktikai szerepjáték nem a Gyűrűk Ura)
King's Bounty The Legend (Magyar Felirattal)
Total Club Manager 2003 ENG
Space Rangers 2 Reboot ENG
Swashbucklers ENG
German Truck Simulator (Magyar Felirattal)
Escape from Paradise City (Magyar Felirattal)
SpellForce Platinum Edition (Magyar Felirattal)
Driver 3 ENG

Nintendo WiiU Kódok Thevon felajánlásával:
Affordable Space Adventures

DOBOZOS! PlayStation 3 játékok - NECROMORPH felajánlásával:
Fifa 09

Az előző hónap nyertesei:
Hitman + Aurora Watching -dante92
King Kong - The Official Game of the Movie - nagy5
Planetary Annihilation - zioni8912
The Ship: Remasted - dominik10023
Puzzle Agent 2 - Shid
World War I - Hofi3
Shantae and the Pirate's Curse - SzDavid99
1993 Space Machine - Thevon
Violett Remastered - Marko20165
Sid Meier's Pirates! - Bokcy

Sorsolás: 2017 Április 03
Eredményhirdetés: 2017 Április 03 (A következő Ajándékkosárban)

Üdv: The Gamers Staff

hit counter script

26.
26.
BSharkY
#22: Bocsi változott B S S lett már a nevem
25.
25.
thegamers
Sziasztok. Kis haladékot kérnénk ebben a hónapban.
Sorsolás: 2017 Április 09
24.
24.
Marko20165
Sziasztok!
Ebben a hónapban a - Freedom Force - steames kódjára jelentkeznék! :)
Előre is köszönöm!
23.
23.
GlacierWhite
RACE: The WTCC Game + Caterham Expansion-re jelentkeznék!
Steam név: kissberti0311
22.
22.
BSharkY
Helló a Ocean City Racing-re jelentkeznék! Steam nevem: BlackSharkSon
20.
20.
genius95
Hello,

A Resident Evil 5-re jelentkeznék. :)

Üdv,
19.
19.
thegamers
#18: Igen, bocsi a Ship benne maradt. Mármint a kép :/
18.
18.
kbalint03
a ship remasterd nél csak a képet látom nevét nem akkor lehet még rá jelenkezni?ha igen arra szeretnék ha elkelt akkort a resident evil 5 re
17.
17.
fotel
Szeretnék jelentkezni a Resident Evil 5-re és sok szerencsét mindenkinek.
16.
16.
dante92
Köszönöm szépen a Hitmant!
15.
15.
nagy5
Helló!
A Resident Evil 5-re jelentkeznék! Köszönöm!! :)
14.
14.
adammo
Üdv!
A RACE: The WTCC Game -re jelentkezek.
13.
13.
Hofi3
Jelentkeznék a megnyert World War I-re. Örülök és köszi!
12.
12.
aTomX2
Üdvözletem Sakura Beach jelentkeznék :) előre is köszönöm.
11.
11.
thegamers
#10: Írtam a mailedre, de írok itt is.
10.
10.
adammo
Vajon mi történt az én Hoard jelentkezésemmel? Se kisorsolva nincs, se a felajánlott játékoknál nincs már feltüntetve. :(
9.
9.
TheSanyi14
Szia. A forest of doom-ra jelentkeznék. Köszönjük a felajánlásokat
8.
8.
Legpuska
Sziasztok!

A True Crime New York City-re jelentkeznék. :)

7.
7.
respectpele10
Resident Evil 5-re jelentkeznék.
6.
6.
WillChi
Sziasztok!
A King's Bounty The Legend (Magyar Felirattal)-ra szeretnék jelentkezni.
Steam: willchi69
5.
5.
Vykos
Sziasztok szeretnék jelentkezni a Resident Evil 5 játék sorsolására köszönöm a lehetőséget Steam név: Vykos1988
4.
4.
DON GONDOCS
Sziasztok a RACE: The WTCC Game + Caterham Expansion játékra jelentkeznék Azonosító GONDOCSMON. Jó látni, hogy idáig fejlődött a csoport. Minden tagnak gratula.
3.
3.
Sade Rush
Sziasztok! Resident Evil 5-re jelentkeznek. Koszi! ;)
2.
2.
ssj2Songoku
Üdvözletem Resident Evil 5-re szeretnék jelentkezni. Steam név: Songoku. Előre is köszönöm :)
1.
1.
Schitai
Resident Evil 5 -re jelentkeznék! Steam név: Schitai
Köszönöm a lehetőséget! :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...