thegamers

thegamers

Ajándékkosár: 2017 Április

Link másolása
Kicsit megkésve bár, de íme az Áprilisi kínálat!

 Sziasztok!


Bár, rengeted tennivalónk volt az elmúlt hónapban, nem feledkezünk meg a gamekapocs tagjairól sem.

Idézet, a múlt havi ajándékkosárból:
"Olyan támogatók csatlakoztak hozzánk, mint a Gamekapocs, aki felületet adott ennek az egésznek a kivitelezéséhez, majd nem sokkal ezután a Magyarítások Portál, akik közreműködésével elindíthattuk a második kezdeményezésünk, a Támogasd a Fordítókat! Aztán, ahogy megalakult a csoportunk is, a The Gamers Hungary, és felvettük a kapcsolatot a HUNosítók Team és a TaleHunters csapattal és láttuk, milyen szívesen (dolgoznak) velünk együtt, már éreztük, hogy ennek van értelme, amit csinálunk. Legnagyobb meglepetés, a sok ezer fős és minőségi cikkeket megjelentető, Hessteg csapatának segítsége volt, akiknek miután leírtuk mit csinálunk, teljesen önzetlenül felajánlották a segítségüket, bárhol, bármikor. Hasonlóan jártunk a PS4 Hungary csapatával, akikről bátran példát vehetne minden csoport, minden oldal vezetősége. A PS4 Hungary Staffja ugyanis nem az a begyepesedett gondolkodású csoport, hogy márpedig én nem engedem a tagjaimat hozzátok. Amint körvonalazódott előttük, hogy mégis mit csinálunk és hogy ezzel mindenki Tagja jól jár és a tagság nem zárja ki azt, hogy ha valaki X helyen van, akkor nem lehet Y helyen, Ők is azonnal a segítségükkel, támogatásukkal járultak hozzá a The Gamers csoporthoz és munkásságához, ami egy barátságos légkört alakított ki a két csoport és staffjai között, és ez azóta is tart valamint fog is remélem jó sokáig. Még mindig élvezhetjük az O.J.E. megosztásait és támogatását. A GamerBox friss játékokkal foglalkozó oldalán megjelent cikkeink, kezdeményezéseink és versenyeink segítsége, és Mr.MysteRy Youtube videós videói, a csoport számára pedig már csak hab volt a tortán, akinek egyébként az egyik heti videóját, be is linkelem nektek ide. Nemrégiben pedig, támogatóinkká váltak a Crazy Justice játék fejlesztői, a BlackRiddles Studios is."
Immár a kezdeményezésünknek, jelei is vannak :)






Támogatható Fordítók:

szogyenyi
Gora (HUNosítók Team)
Konyak (HUNosítók Team)
Ardea (HUNosítók Team)
The Reaper Cool (TRC)
Lajti
Farting Squirell (TaleHunters)
Országh Tibor (TaleHunters)
Aryol

Merin (MorroHUN Team)
H4Mi (MorroHUN Team)
Jake (MorroHUN Team)
DoniB (MorroHUN Team)
warg

Egyszerűsített szabályzat!
- Jelentkezés a játékokra:
- A csalók (többszörösen jelentkezők) elkerülése miatt, Steam account kell a játékok átvételéhez! (kivéve The Gamers vagy Magyarítások Portál (mint fordító) tag. Természetesen, név feltüntetésével, az ellenőrzés végett. (ha egyéb helyről értesültél, és kivételes módon nincs Facebook-od, akkor más ellenőrzésben is partnerek vagyunk.)
- A kéréseket, kommentben jelezzétek!
pl: A Witcher 3.-ra jelentkezem

- Sorsolás:
- Fontos dolog, hogy szeretnénk ha nem csak a gyorsaság döntene és nem annak lenne nagyobb esélye, aki folyamatosan a gép előtt ül, ezért egész hónapban lehet a játékokra jelentkezni, aminek az eredményét a következő Ajándékkosárban fogunk közé tenni
(Ha jelentkezel egy játékra, bekerülsz a kalapba. Ha ajánlottál fel játékot, akkor 2x kerülsz be. Ha pedig az előző hónapban nem vittél el semmit, akkor 3x)
Ezután a random.org sorsolása dönti el, ki a szerencsés nyertes!
- Bár, nem sajnáljuk, de hogy mindenkinek legyen esélye valami játékra szert tenni, egy alkalommal egy játékot kérjetek.

- Eredményhirdetés/Postázás
- Digitális játék esetén, üzenetben itt lehet jelentkezni.
- Dobozos játék esetén, a sorsolás után pár nappal, bubis borítékban feladásra kerülnek a csomagok. Ennek az az oka, hogy nem mindenkit érek el azonnal, viszont nem szeretnék napokig a postára járni. Így lehetőleg két-három nap alatt, mindenkitől beszerzem az információkat és egyszerre le tudom bonyolítani a postát.
- Az előző pont kiegészítésére, fontos még tudnotok, hogy eddig nem kértem de ezután fogom kérni a postaköltség előre utalását. Volt akinek nem érkezett meg, és nekem sem nagyon csorogtak visszafelé a posta költségei. Ajánlott levélként, nem lesz ilyen gond.

- Felajánlás: <--ITT

Íme hát, a sok beszéd utána  kínálat, és az előző hónap eredmény hirdetése is:

Steam kódok, Hofi3 Felajánlásával:
Math Rescue
Word Rescue
Crystal Caves
Paganitzu
Secret Agent
Terminal Velocity
Battle Group 2
Trapped Dead: Lockdown

Steam kódok, The Gamers Felajánlásával:
Iron Storm
Hotel Giant 2

Steam kódok, Adammo Felajánlásával:
Deep Dungeons of Doom
Dawn of Magic 2
Corporate Lifestyle Simulator (2db)
Post Mortem
Sakura Beach
Subject 13

Steam kódok, Bokcy Felajánlásával:
Orbital X
Sleeping Valley
Space Hack
Hexus
Avencast: Rise of the Mage

Steam kódok, Necreon Felajánlásával:
Club Manager 2015
Fly And Destroy
Age Of Fear
Urizen Shadows Of The Cold
Corporate Lifestyle Simulator
Gravi
Ocean City Racing
Rock 'n Roll Defense
Turbo Pug
Robot Roller-Derby Disco Dodgeball


Steam kódok, DudeRanch Felajánlásával:
The Last Photon
Global Soccer Manager
Lovely Planet
Northmark: Hour of the Wolf


Steam kódok, Lajti Felajánlásával:
Litil Divil
Solar Flux
Sparkle 2 Evo
16bit Trader
Timberman
Merchants of Kaidan

Steam kódok, Fenrir XVII Felajánlásával:
Enemy Mind
iBomber Defense Pacific
Realms of the Haunting
Endorlight
Humanity Asset


Steam kódok, Drraco Felajánlásával:
Unknown Battle
Out Drive
Journey to the Center of the Earth
Bell Ringer
Big Space Mess
Bell Ringer
Endorlight
Cortex Gear: AngryDroids
Medieval Mercs


Steam kódok, DON GONDOCS Felajánlásával:
Age of Enigma: The Secret of the Sixth Ghost
Hot Dish
Mahjongg Investigations: Under Suspicion
Midnight Outlaw: 6 Hours to SunUp
Mission Runway
Sprint Cars Road to Knoxville

Steam kódok, Farting Squirell Felajánlásával:
A Fistful of Gun
Avalanche 2: Super Avalanche


Steam kódok, GoDach Felajánlásával:
Mahjong Deluxe 2: Astral Planes
Mini Attack Submarine
East India Company Collection
Streets of Chaos
Pressure
Chicken Shoot 2
Trinium Wars (2db)
Pressure
Knights and Merchants
Galactic Hitman

Steam kódok,
- PJoco Felajánlásával - SHIPLORD
- StarRats Felajánlásával: High On Racing
- krisztian66666 Felajánlásával: Particula

 

DOBOZOS! PC játékok - kbalogh1977 Felajánlásával
True Crime New York City (Magyar Felirattal)
Mount & Blade (Magyar Felirattal)
A király visszatér (Magyar Felirattal) (Taktikai szerepjáték nem a Gyűrűk Ura)
Total Club Manager 2003 ENG
Space Rangers 2 Reboot ENG
Swashbucklers ENG
German Truck Simulator (Magyar Felirattal)
Escape from Paradise City (Magyar Felirattal)
SpellForce Platinum Edition (Magyar Felirattal)
Driver 3 ENG

 

Nintendo WiiU Kódok Thevon felajánlásával:
Affordable Space Adventures

Az előző hónap nyertesei:
Resident Evil 5 -
genius95
The Forest of Doom - TheSanyi14
RACE: The WTCC Game - adammo
Fifa 09 - Link21
Freedom Force - Marko20165

Következő forduló és eredményhirdetés: 2016 Május!

16.
16.
Marko20165
Sziasztok!
Ebben a hónapban a - Club Manager 2015 - steames kódjára jelentkeznék!
Köszi a lehetőséget! :)
15.
15.
Thevon
Hali!
Én az Ocean City Racing-re jelentkeznék.
Köszi :D
14.
14.
Marko20165
Sziasztok!
Itt is jelentkeznék a márciusban megnyert Freedom Force steam kódért!
13.
13.
kbalint03
#12: plusz facebook név: Bálint Kecskés Steam név:kbal csgoloto.com CSGOBlocks.Com
12.
12.
kbalint03
11.
11.
sloth
#6: Átverés volt az egész. Csak egy papír volt benne, rajta egy "elhitted" felirat. :'C
10.
10.
genius95
Úgyszintén írtam üzenetet. Köszönöm a játékot és a lehetőséget. :)
9.
9.
TheSanyi14
Szia. Köszönöm a nyereményt. Írtam is üzit :)
7.
7.
nagy5
Hello

A Sakura Beach-re jelentkeznék
5.
5.
sloth
Most talaltam egy ac:unity-t a talált targyaknal suliba, elhozzam valakinek?
4.
4.
Schwag
A pressure-ra jelentkezem :)
Steam nev: Blaton Saondd/hubainorbert6 (nem tudom melyikkel talalnak meg)
2.
2.
GlacierWhite
Merchants of Kaidan-ra jelentkeznék! :)
Steam név: kissberti0311
1.
1.
HungaryRaiders
Iron Storm-ra jelentkezek :)
Facebook név / Szabó Gergő /
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...