Vendy01

Vendy01

Dante, a Combichrist rajongó

Link másolása
A mához 23 napra megjelenő DmC 5 a lehengerlő játékmenet és (szerintem) zseniálisan rebootolt karakterek mellett, ütős zenével is kecsegtet.

Az elmúlt pár napban a kb 1000x végignézett DmC 5 trailerek alatt a "fülembe mászott" a játék zenéje. A jópár előzetesből amit megnéztem néhánynak nagyon megtetszett a zenéje, és kissebb keresgélés után rá is találtam a számokra és az előadóra, történetesen a Combichristra. Mivel ez egy nem túl ismert zenei ág ezért próbálom bemutatni, vagy legalábbis egy kis ízelítővel szolgálni. :)

Ők egy számomra egy eddig teljesen ismeretlen műfajt képviselnek, melynek neve: aggrotech, vagy más néven hellektro, ami egykettőre belopta magát a szívembe. A nevéből adódik, hogy elektro zenéről van szó, erős darkwave hangzással, de kicsit hajaz a metalra is ami a játékba, szerintem, tökéletesen beleillik.

És, hogy honan veszem, hogy Dante is Combichrist rajongó? Nos, a fenti kép szerintem jól mutatja. Egyik előzetes videóban fedeztem fel véletlenül, és örültem neki, hogy adtak ilyen kis apróságokra is, hogy a játék alatt hallgató zenéket kicsit hozzuk összefüggésbe a karakterrel. Na de, hogy mutassak is valamit itt van a trailerek zenéje.

Ez a zene a Dante ruhamentes, vidámparkban játszódó trailerében csendül fel, de elvileg játék közben is többször hallható lesz. 

A következő a discos előzetesben hallható. Zseniális a hangzása és a szövege is. :)

még pár számuk címe személyes kedvenceim közül annak akinek tetszettek a fentiek:

- Reclamation

- Monstermurderkill

- Fuckmachine

- Declamation

- Slave to Machine

- Just Like Me

Jó szórakozást a hamarosan megjelenő játékhoz minden DmC fannak, és a játék mellett figyeljetek és élvezzétek a zenéket is, mert biztosan a többi is szuper lesz. :)))

5.
5.
Vendy01
#4: Meghallgattam pár számukat és wáooooh, nagyon jók köszi :))))))
4.
4.
eximmice
Ajánlom figyelmedbe a "The shizit" - nevű bandát ;)
2.
2.
Dontrip
#1: Ennyi!

Elég jó blog lett! Olvasnék még pár ilyet. :)
1.
1.
MrBenjamintoto
Nekem ez a stílus annyira nem jön be viszont a játékhoz(ami mellesleg elég király lesz szerintem)nagyon illik.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...