Minden ami Hitman

Link másolása
Egy szép összefoglaló a Hitmanről.

Hitman

Üdv mindenkinek!
Előző blogomban már bemutatkoztam, ezért most inkább egy számomra nagyon kedves játékról és a belőle készített filmről szeretnék beszélni. Ez nem más, mint a címben is jól olvasható Hitman. A nevet eddig egy film és 5 játék viseli. Kezdjük az előbbivel:
Ennek a filmnek a pontos neve az, hogy: Hitman a bérgyilkos.
Ezt a műt 2007-ben mutatták be Amerikában és Magyarországon is.
A 47-es ügynököt nem más, mint Timothy Olyphant játssza.
Rendezőként Xavier Gens alakított, míg a forgatókönyvet Skip Woods írta.


Kicsit a történetről:
A történet elején megismerhetjük a vonalkód-tetoválást viselő bérgyilkost, aki hidegvérrel gyilkolja a megbízói által kijelölt célpontokat.
Ezután láthatjuk, ahogy a 47-es belekeveredik egy politikai ügybe és rájön, hogy az egyik megbízója az volt, akit aznap lőtt fejbe egy mesterlövészpuskával. Hírtelen a gyilkosból meggyilkolandó személy lesz, akit azonnal elkezd üldözni az ottani hatóság, mert a saját cége elárulja hollétét. Ilyenkor egy nagyon érdekes és akció dús menekülés következik, amikor is az ügynökünk sikeresen megmenekül, de rájön, hogy még nem fejezte be a munkáját, hiszen a számára kijelölt ember még él, pedig már egyszer meghalt. Nyomban egy mesteri nyomozás, gyilkosság és aztán egy lenyűgöző menekülés következik. A filmben találhatunk egy szerelmi szálat, ami a nézők számára sajnos nem bontakozik ki, de tudat alatt mindenki tudja mi lesz a vége.

A filmet ajánlom mindenkinek.


És idejét látom annak, hogy áttérjünk a játékra.
A játéksorozatot az IO Interactive készítette, aminek első 4 részét az Eidos Interactive adott ki, de már az 5. részét a Square Enix forgalmazza. Ezek a játékok az elsőt kivéve nem only PC-k, szóval a Hitman játékok
Nintendo GameCubeon

Playstation 2-őn


Playstation 3-on


Xboxon


és

 Xbox 360-on


is tiszteletét teszi. Itt is a főhősünk a folyton öltönyt és nyakkendőt viselő 47-es ügynök, akit egy tudós ’’ hozott létre ’’.

A játék zenéjét Jesper Kyd szerezte, amit legnagyobb meglepetésemre a Budapesti Szimfonikus Zenekar játszott el. A játék kritikus oldalakon magas pontokat ért el a Hitman, éppen a brutalitás és a jó játékélmény miatt, bár illik leszögezni a játék NAGYON NEHÉZ (mármint a mostani megyek és szétlövök mindenkit játékokhoz képest).
A játéksorozatnak 5 része látott napvilágot:
-Hitman: Codename 47 (megjelenés: 2000)


-Hitman: Silent Assassin (megjelenés: 2002)


-Hitman: Contracts (megjelenés: 2004)


-Hitman: Blood Money (megjelenés: 2006)


-Hitman: Absolution (megjelenés: 2012).


A játékmenet a játékoknál küldetésre épülnek minden pályán, ezalatt azt értem, hogy minden pálya elején Diana elküldi a feladatokat, ami általában gyilkolás és egyéb tárgyak megszerzése, esetleg egy kis megtévesztés, amiket el kell végeznünk. Ezt többféleképpen is megtehetjük, mehetünk és szétlőhetünk mindenkit, mint Rambo, de akár szép csendbe eljuthatunk a főcélpontunkig vagy célpontjainkig, akár egy ninja. A játék az utóbbi megoldást jutalmazza pénzben, mert ugye, ha sok a halott, akkor kell egy takarító csapat, ami pénzbe kerül. Az ügynökünk képes álcázni magát, hogy elvégezze a munkáját, de ha feltűnőek vagyunk, attól még lelepleződhetünk és, akkor be kell vetni a Rambot általában. Az álcája szinte mindig egy megölt ember ruhája. A játékban nem lehet ugrani, de ezt kiküszöbölték liftekkel, létrákkal, lépcsőkkel. A kopasz gyilkosunkon kívül még főszerepben van:
-Diana Burnwood: ő az, aki tájékoztat minket a küldetésünkről a laptopunkon keresztül.

-Lei Ling: egy kínai lány, akit Lee Hong házában dolgoztattak, mint prostituált, de kimenekítettük.

-Smith ügynök: CIA ügynök, akit mindig elkapják a rosszak és megkínozzák, ezért ki kell mentenünk, általában az amerikai mintás alsógatyájában találunk rá.

-Dr. Otto Wolfgang Ort-Meyer: a 47-es teremtője és az első rész fő gonosza, aki egy elmegyógyintézet pincéjében rendezte be a főhadiszállását.

 

Nagyjából ennyi nem ajánlok külön egy részt sem, mert mindegyiket ajánlom. Játsszátok ki az elsőtől az utolsóig, hogy a történet is teljesen meglegyen. Le is írhattam volna a történetét a játékoknak, de akkor oda az élmény ezért csak ennyit. Remélem tetszett. Sziasztok!
by: xQx
 

 

9.
9.
Sun9us
Én eddig az összes részt végigtoltam, Viszont a 2. résztől fogva, Silent Assassin-on is megvolt az összes rész.
-Az első rész vacak. Még mielőtt nekem esnének a nosztalgia gyárosok, én akkor játszottam vele, amikor megjelent, és egy ronda, darabos, bugos valami volt, ami ráadásul csalt is. Egyetlen érdeme, hogy megteremtette a 47-est.

-A második részt nevezném én az első résznek, hisz ezzel teremtette meg a hírnevét, az egész Hitman franchise, ettől a résztől az, ami. Mellesleg a leghosszabb, és legjobb része a szériának.

-A Contracts- ot mindenki várta, hisz a 2. rész után nagyon nagy hype volt a sorozat körül, és hatalmas csalódás lett. Egy csomó oldalon lehúzta a szaksajtó, hisz egy új Hitman játékot várt mindenki, erre az első rész reboot-ja lett. (Akkoriban nem voltak gyakoriak a reboot-ok, és ahogyan az megvan írva, ki is akadt mindenki. Ma már az ilyenre csak legyintünk, hisz megszoktuk.) Persze ezen kívül, egy nagyon jó játék lett, de már kezdett kikacsintani az új generációra, hisz a 2.-részhez képest pofátlanul rövid lett. Mégis, ez a kedvenc részem, az egész szériából.

-A Blood Money már az új generáció fényében készült, reszeltek is rajta rendesen, és megpróbálták az előző rész hibáit kijavítani, és elég hosszúra is sikeredett.
Ahogy nézem, sokaknak ez a rész jelenti, az első Hitman élményt, de akik régóta játszik a szériával, az csak annyit mondhat, hogy tisztességes iparos munka. Valami hiányzott ebből a részből, viszont azt én sem tudnám megmondani. Talán a hangulat? (Számomra a leggyengébb rész az első után.)

-Az Absolution, ezen generáció végszójára érkezett, újragondolt karakterekkel, harcrendszerrel,és egy meglehetősen megosztó pályaszerkezettel. Ez a rész üt el legjobban a régebbi részektől, viszont számomra hatalmas pozitívum, hogy visszahozta, az első részek sötét, és beteg hangulatát, az abszurd bűnözőkkel.
(Erről még nincs véleményem, majd még pár végigjátszás, és pár év távlatából talán...)

Ha lehetne, legközelebb kicsit bővebben, ezt a Wikipédiáról is megtudhattuk volna....
8.
8.
xQx.
7.
7.
KeXxX
#6: az eddigi legjobb Hitman. Nehogy már más negatív véleménye hasson rád.. próbáld ki, ha nem tetszik, akkor...
6.
6.
benjo6
A filmet láttam, meg a Blood Money-t végigtoltam. Nos, a film nem fogott meg, bár egy Kaptárnál (WTF?) egyértelműen jobb volt. A játék viszont bejött, bírtam ezt a lopakodós, átöltözős, hangtalan formulát, a legjobban az jött e, hogy nem katona katona, vagy szörny ellen kellett nyomulni, hanem szimpla civileket levadászni. Viszont ez után a rész után elengedtem a széria kezét... a harmadik részt még felraktam, de az egyáltalán nem feküdt nekem, szimplán csak nem élveztem, így kaszáltam is.
Az Absolutionon gondolkodtam, de a tesztek elvették a kedvem... szerintetek van olyan jó, mint a BM?
5.
5.
detto1998
Látom jó ötlet volt ajánlanom az oldalt :)
4.
4.
xQx.
#3: Köszönöm neked is.
Elég a film meg egy kis game és kiderül, hogy neked való e a kopasz 47-es ügynök. :D
3.
3.
KeXxX
jó lett! én Hitman fan vagyok, bár csak a filmet láttam és az Absolution-t toltam végig, ja és a Sniper Challenge-t.
2.
2.
xQx.
#1: Köszönöm.
Hát...igen a Hitman az külön stílus és nagyon kevés az az ember átlagosan akinek ez teljesen bejön, és nem csak egy éjszakás kaland.
1.
1.
msmester
Jó lett csak így tovább!
A játék első részeivel játszottam még anno pcn amíg bírta a rendszerigényt....
Nagyon jó játék de valahogy nem az én stílusom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...