Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Moduláris Konzolok?

Link másolása
A konzolok stabil, 5-8 évig működő hardverének lejárt az ideje. Úgy értem: lejárt az ideje?

 Jó napot, jó kockulást!

 Nemrég ugye azt a “hírt” kaptuk, hogy az MS moduláris konzolt csinálna az XO-ból, ami annyit jelent, hogy lehetővé tenni a konzol hardverének cserélgetését. Tehát akárcsak egy PC-t, szeretett konzolunkat is erősebbé tehetnénk. Nem kéne megvárni a következő generációs masinát ahhoz, hogy jobb minőségben élvezhessük játékainkat. Tulajdonképpen nem hangzik rosszul! Utána a Sony-t is megillették hasonló pletykák, miszerint erősebb GPU-val megáldott PS4-ekkel látja el a jónépet, PS4.5-el. Az egyetlen különbség, hogy új gépről van szó, nem pedig szabadon kicserélhető alkatrészről. Na de így vagy úgy, konkrétumokat még egyikről sem tudunk, ezért kezeljük pletyka szinten, illetve beszéljünk arról, hogy valóban jó lenne-e, ha ez igaz lenne!

 Sokat gondolkodtam a témán és végül arra a véleményre jutottam, hogy igen, nagyon jó lenne! Természetesen csak bizonyos feltételek mellett! Mielőtt folytatom, itt álljunk meg egy szóra! Az hogy jó lenne, azt a következő generációra értem, nem a mostanira. Miért? Mert több mint két éve nem erről volt szó, hanem arról, hogy veszünk egy konzolt, és ismét gond nélkül elleszünk vele 4-6 évig. Erre ennyi idő után, amikor emberek milliói vettek már ezekből a masinákból, azt akarják, hogy mégegyszer fizessünk hozzá? Oké, lehet nem akarják és nem kényszerítenek rá, de ez már milyen lenne? Hiszen 1-2 évre rá tutira az lenne, hogy azért szaggat valamelyik játék, mert nem újítottam a konzolomat. Viszont így a fejlesztőknek sincs más kiutjuk, arra kell optimalizálni, és biztosítani a tökéletes működést, ami van. Amiért a vásárlók eredetileg fizettek! Elvégre aki konzolt vesz, az tudja mire számítson néhány év múlva. A többieknek ott a PC. Hol itt a gond? Nyilván akadnak olyanok, akik örömmel ugranának rá a tuningra, de könyörgöm, ne legyünk ennyire önzőek!

 Lehet, hogy egyesek még nem vettek konzolt, és számukra ez jó hír lenne, de mi van azokkal akik már igen, és hosszú évek óta teszik ezt? Persze a stabil 60/1080 meg a “4K” a cél, de akkor méltósággal csinálják! Például adják ingyen, vagy annyi aprópénzért, amennyiért a templom egere sem irigyelne meg. Még a végén az lesz, ha élvezni is akarod a 400-500 dolcsis VR-t, akkor vedd meg az új 500 dolcsis PS4-et! Két év múlva pedig kiröhögnek, ha még nem turbóztad fel a konzolodat, hiszen csak pár száz dollár az egész! Értem én, hogy a jelenlegi konzolok nem hozzák a technikai stabilitást, egy új gennel előállni pedig még túl korai, úgyhogy valamit kéne már csinálni… vagy mégsem. Nincs azzal semmi baj, ahogyan a mostani játékok futnak PS4/XO-n! Simán kibírnak még minimum 3 évet, utána pedig jöhet az új gen, és akkor már nem is lesz ciki. Problem?

 A mai konzolok nem tegnap lettek piacra dobva, így teljesen fölösleges a felturbózásuk, továbbfejlesztett verziójuk, hiszen nincs már annyira messze az új, ha a minimumot vesszük. Teljesen logikátlan lépés, mintha valóban csak a pénz miatt akarnák ezt. Annyira már ők sem lehetnek kapzsik, hogy így szembeköpik a gémereket, akik hittek bennük. Tehát reménykedjünk, hogy az egész csupán pletyka, és ha nem, akkor egy tisztességes megoldás keretében zajlik majd le a moraj.

 Mint azt már említettem, maga az ötlet szimpatikus, szigorúan a jövőre nézve és bizonyos alkuk felbontása nélkül. Például simán lehetne egy olyan modellt piacra dobni, amit 10-20 éven keresztül lehetne fejleszteni, alkatrészeket cserélni, ezáltal elkerülve egy generációváltást, egy új konzol megvásárlását, és a régi játékok definitive edition kiadását, illetve a visszafelé kompatibilitás cinkességét. Lehet ez nem lenne nekik üzletileg túl jó, de biztos vagyok benne, hogy úgyis kitalálnának valami extrát, ami persze extra pénzért. Emellett a dolog csakis úgy működhetne, hogy a konzol megtartja sajátosságait. Már az is levonna egyet, hogy cserélhetjük a hardvert, de ettől még nem lenne kevesebb. Arra gondoltam, hogy továbbra is úgy működne a cucc, hogy beteszed a játékot (vagy letöltöd), és gond nélkül megy, persze ha már a legutóbbi hardverfrissítésekkel rendelkezel. Úgy értem ne legyen belőle PC, mert akkor a konzolok egész egyszerűen feleslegessé válnak. Eddig az egyszerűségük miatt szerettük őket, s ha ez megszűnik, vele együtt a konzol is. Legalábbis már nem lesz fer annak hívni.

 Ahogy azt már máshol egyszer leírtam, szerintem a jövőben nem is fognak létezni a konzolok, mármint fizikai szempontból. Lesz egy account, ami épp PS, Xbox vagy Nintendo. Bejelentkezel mondjuk egy mobilról, PC-ről, tabletről vagy tv-ről, és már tolhatod is a megvásárolt játékkaidat, természetesen streamelés útján keresztül. Akik pedig hűek akarnak maradni a konzol szelleméhez, vesznek hozzá egy odaillő kontrollert. Csak ennyi kellesz, egy kontroller és acc. Szerintem ez már nincs is messze!

 

                                                             Free Counter

158.
158.
delphijos
#145: Baromi unalmas hogy hülyének nézitek az embereket, úgy hogy nincs semmi gyakorlati tapasztalatotok sem. Nem gond ha nem látod, és lesz@rom ha nem hiszed hogy én igen, csak akkor TE ne hülyézd a másikat. A "szakértői vélemémyek" ugyanilyenek voltak az FHD bevezetése idején, ahol szintén voltak akik ugyanezt bizonygatták hogy csak 1 méterről látod a különbséget. Ha azt írod hogy "a 1280x720 kurvára kevés volt már" akkor Te is hülye vagy ezek szerint, keress utána, ugyanezt írták róla annak idején..... Ugye nem fogsz most azzal jönni még hogy a 30fps-nél nagyobb frissítés is felesleges, mert az ember úgysem látja, ugye?
157.
157.
Norbiii
Biztos van különbség, biztos nem véletlen találták ki a 4k-t, Ti jobban tudjátok, hiszen nektek van! :)
Nekem kb 2 hónapja van egy jó nagy full hd led tévém, hihetetlen élmény.

Az adások hd-ban mennek, sok adás még úgy sem, (!) a játékok sokszor "csak" 720p-ban futnak, vagy 1080p-ban!

Mire elterjed a 4k, az még hosszú-hosszú idő, ez még kicsit új dolog, és mint minden változás, ez is elkezdődik valahol, úgy kezdődik el, hogy először pár ember veszi, utána több, még több, majd elterjed a 4k!
Azonban most azért az a helyzet, hogy az összlakosságunkat számítva, az emberek túlnyomó többségének HD tévéje van, vagy még sima képcsöves tévéje, szerintem ez a jelen helyzet, és ez még évek, mire megváltozik és a 4k elterjed.
154.
154.
Caleon
#153: Ilyen előfordul. :-) De épp egy bazi nagy tévén azt vetted volna észre, ha "csak" HD. Ha egymás mellett látod a kettőt, az más. Kontraszt, színmélység és színátmenet, egyszerűen eszméletlen a képminőség egy jobb 4k-son.

Mondom ezt úgy, hogy egy elég erős százcentis Sony Bravia-m van otthon, de azért a 4k ezen a méreten is üt.
153.
153.
Norbiii
#146: Én az egyik áruházban játszottam egy bazi nagy 4k tévén (7 millió körül volt az ára), de először nem vettem észre, azt hittem, hogy egy nagy full hd tv, utána mondták, hogy nem, ez egy minőségi 4k tv...xd
146.
146.
Caleon
#145: Szóval ha te bemész egy MediaMarkt-ba és szembeállsz a tévékkel (öt méterre), akkor nem tudod megmondani, melyik a 4k-s és melyik az 1080p-s?
145.
145.
Stranger
#144: Tessék szakértői vélemény
http://carltonbale.com/does-4k-resolution-matter/

1 méterre kellene lenned 140centis TV-nél, hogy lásd a 4k előnyét.
De ezt az összes hasonló oldal, teszt, véleményben látni. De te biztos látod 5 méterről a szuper erőiddel.
144.
144.
Stranger
#141: Hát ha 200 centis TV-t néztél biztos igazad van. Vagy nem tudod mennyi 5 méter. :D Hihetetlen, hogy az előző konzolgenerációban még a kommentelők nagy része kiállt az 1280x720(!) mellett 100 centi fölött is most meg a 4K-t próbálják meg egyesek bebeszélni 5 méternél. :D Az a baj, hogy senki sem tud objektíven, valósan gondolkodni, hülyeségeket irkáltok. Az 1280x720 kurvára kevés volt már, ahogy a 4K is sok bizonyos méretekhez, távolságokhoz. Van amihez kell, de hülyeségeket, túlzásokat ne irkáljunk már...
139.
139.
Stranger
#135: Ez olyan amikor a hifis emberke meghallja a 20ezres és 100ezres forintos DIGITÁLIS kábel között a különbséget. Placebo.
134.
134.
Caleon
#133: Azért ugye minél nagyobb a felbontás, annál tisztább lesz az élsimítás is. Nekem 21"-os monitorom volt natív 1080p-s felbontással, ott egyszerűen minden más felbontás meglátszott. Így kénytelen voltam 1920x1080-ban tolni, pusztán mert az volt az optimális megjelenítés.
132.
132.
Caleon
131.
131.
Yanez
#130: Semmi kétségem, hogy rohadt félelmetes lesz és íjesztő, de nem hiszem, hogy megközelíti a halálfélelmet. Én már egyszer átéltem, s bátran állíthatom, ahhoz sokkal több kell egy VR szemcsinél.
130.
130.
Caleon
#118: Képzeld el, hogy a szemed sarkában villan valami nagy, sötét tömeg (mondjuk egy medve), miközben egy 7.1-es hangzással a füledbe üvölt és mondjuk meg is remeg a VR-sisak.
Ez tévén elmegy, főleg, hogy azért pár méterre tőled történik, de a VR bármilyen közel hozhatja a jumpscare-t, és mivel a fejedre van rögzítve a kép, még csak hátra se tudsz hőkölni. Sokkal félelmetesebb, mintha ugyanez tévén történne, mert itt a szemszög sokkal bensőségesebb, a beleélés mélyebb.

Itt írnak is róla:

http://www.gamestar.hu/vr-horrojatek-jumpscare-korlatozas.html
124.
124.
Yanez
#123: A meret es tavolsag valoban nem mindegy, de szejko a keszulekrol dumal.
118.
118.
Yanez
#117: Hulyen hangzik, mivel az ember igy is ugyis tudataban van annak, hogy nem a valosagban van. Fura na!
117.
117.
Caleon
#116: Amúgy olvastam, hogy a horrorjátékok komoly fejtörést okoznak a VR-fejlesztőknek, mert valódi halálfélelmet válthatnak ki, amit valamilyen módon csak el kéne kerülni.
114.
114.
Norbiii
Meg mi indokolna csupán 2 év után, egy akármilyen új ps4-et, ha a mostanit viszik, mint a cukrot? Közel 40 millió kb 2 év alatt, ez már most a ps3 eladásának kb a fele...
103.
103.
Norbiii
Én azt nem értem, hogy mi ez a 4k őrület mikor még abszolút nincs elterjedve, (sok-sok év az még) 10emberből jó ha 1-2 embernek van, sok tv adás még hd-ban sem sugároz, a játékok szintén hd-ban mennek, és sok "csak" 720p-ben, akkor milyen 4król is beszélünk uraim?
96.
96.
Lorthirash
#95: Ezt próbálom elmagyarázni én is.
95.
95.
Stranger
#94: Az nem a 4k miatt, hanem mert jobb a TV. Folyamatosság pedig a képjavító technikák miatt, mondjuk sztem több kárt tesz mint hasznot.
94.
94.
Yanez
#85: Egy blogot rittyentek masfel honap utan es ez van! :) Viszont ez a tema nekem is erdekes, mivel friss 4K tv tulaj lettem, es tulajdonkeppen a technikarol szol, ugyhogy belefer! Mellesleg en rogton lattam kulonbseget a 4K tv-n, amikor PS4-en jatszottam. Pedig ugyanaz az 1080p a felbontas ugye, mivel PS4 nem bir tobbet. Igenis elesebb lett a kep, nem csak folyamatosabb!
93.
93.
gyerecske
Remélem nem gondolják komolyan.
91.
91.
Lorthirash
#85: Nem ez volt a célom,és nem is így kezdtem a kommenteket csupán próbáltam rávilágítani valamire.
88.
88.
Lorthirash
#87: Mint már írtam újabb technologiával nem csak a felbontás változik.
85.
85.
godach
Csodálatosan szétoffolt blog. Köszönjük a tiszteleteteket.
83.
83.
Lorthirash
#82: És most itt nem arról beszélek ki mit lát meg mit nem...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...