Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Jó Vétel, Rossz Vétel

Link másolása
Nem az számít mennyiért veszel egy játékot, hanem hogy milyet.

   Jó reggelt, jó kockulást!

 A gamer hobbi igencsak sokoldalú tud lenni, s ennek legjobb példája a szinte már megszámlálhatatlanul sok műfajú játék, azoknak keverékéről nem is beszélve. Például rpg, jrpg, orpg, arpg, mmorpg, dddsdfrpg, rrrrpg, stb. Néha már a játékosok maguk sem tudják, hogy pontosan milyen műfajba tartozik az adott játék, mert míg ő azt mondja épp egy fps-el játszik, addig a többiek lehülyézik, hogy az valójában egy moba, aztán jönnek mások is, és azt állítják, hogy az rpg, végül pedig kiderül, hogy egy moba alapú fps, rpg elemekkel megszórva, amelyben platformer és logikai részek is vannak. Ekkor elszabadul a káosz, és mindenki anyja csuklik. Én pedig annyira elkanyarodtam a témától, amelyről írni szerettem volna, mint Capcom a túlélő horrortól.

 Visszatérve a valóságba, ezzel azt akartam mondani, hogy bármennyire is különbözünk stílusban, zsánerben meg ízlésben, ami ezt a világot illeti, egyvalamiben szinte mind egyetértünk: költeni bizony köll! Itt pedig nem versekre gondolok, hanem a jó öreg zöldhasúra, a lóvéra. Warez ide vagy oda, mindnyájan penget(t)ünk ki lét játékokra, van aki többet, van aki kevesebbet (crytek), de egy a lényeg - nem mindig csúsztatjuk jó “perselybe” az “adományunkat”. Hiába a rengeteg trailer, screenshot, teszt, néha még demó is, olykor bizony előfordul, hogy ami a többségnek elnyerte tetszését, arról kiderül, hogy számunkra nem több egy adag fahéjjal meghintett libafosnál. Persze az ellenkezője is megtörténhet - amikor teljes áron veszünk meg egy játékot, és egyetlen érte kiadott centet sem bánunk. Én inkább az utóbbi osztályba tartozom, de sok-sok év után megtörtént a visszafordíthatatlan: idén megtört az átok, és nem egy, hanem egyszerre négy olyan játékot is vettem, amit megbántam, pedig viszonylag olcsón jutottam hozzájuk.


 Ezek közül csak az egyik idei cucc, a többi már kissé borostás. Nézzük hát mely játékok azok, amelyeket lekellett nyelnem, mert ugye nem dobozosan vettem (ez a digitális vásárlás átka). Az első “versenyző” az egyetlen olyan, amit megjelenés napján vettem meg (mármint a melléfogottak közül), és nemsokára rá elkezdtem keresni a kidobott 20 dolcsit, de hiába. Íme:

                                                    SHADOW of the BEAST

 A klasszikus része nálam anno kimaradt, de itt az újban azzal is lehetett játszani. Hát mostanra “kissé” elkopott, de 10 perc erejéig így is lekötött. Viszont én nem ezért csorgattam ki a pénzt, hanem a mostaniért, amelynek a trailere meg a képei annyira meggyőztek, hogy a tesztet már meg sem vártam. Én hülye. Egyébként ilyet nem szoktam csinálni, ha számomra ismeretlen címről van szó, csak tudjátok az a félig-meddig nosztalgikus hangulatú mozgóképek teljesen behipnotizálták veterán elmém.

 Szó mi szó, eleinte baromira bejött, sőt! Élveztem, mint eszkimó a nyarat! Sajnos néhány óra után monoton unalomba fulladt. :( A végtelen élvezetből, beteges ásítás lett, és már az adott pályának a végét sem bírtam kivárni. Kb a játék végénél járhattam (legalábbis a GK tesztből ítélve), amikor az agyam hirtelen átvette felettem az uralmat, és kitörölte a PS4-ről az átkozottat. Elveszett a pénzecském, elveszett... Egy jó tanács a kedves olvasóknak: ne vegyetek olyan játékot, amely nem fog tetszeni!


 Nézzük a következőt a listán! Hoppá, egy PS4 exkluzív lesz az!!! Nahát-nahát, mindjárt idefárad Boss, és egy paradoxon tárul elé: egy ps fan"bojnak” nem tetszett egy PS exclusive. Ajjaj!

                                                         BLOODBORNE

 Soha nem játszottam a Souls játékokkal, de volt egy pár jófej GK tag, akik bátran ajánlották nékem. Közülük a legbeleadóbban kamgecam igyekezett megbabonázni. :) Mi tagadás, imádom a hack’n slash műfajt, ahol leginkább a bunyó számít, így az a gondolat, hogy ez inkább rpg kissé elriasztott (mivel nem kenyerem a műfaj), de többen is állították, hogy az a része elhanyagolható szinten mozog, és a harcok vannak előtérben. Nos valóban, ez így van. Akkor mi a gond? Nem emberek (Tuco), nem a nehézség.

 A grafikája nagyon illik a gótikus stílusához, azt meg kell hagyni. Én inkább a “színesebb” játékokat preferálom, de ez a tényező csöppet sem zavart. Bevallom nagyon jól indult, amikor előszőr vettem kézbe a szereplő felett az irányítást! A mozgások, hangok és ellenfelek, elsőre sikerült lenyűgözniük. A világ megvalósítása valami elképesztő művésziességgel van megalkotva, pedig viszonylag egyszerű, mégis varázslatosan darkos. Az első összecsapásokat könnyen letudtam, azután megkezdődött a híres nehézség. Kb egy órámba tellett kitanulnom a trükközést, ami könnyebbé tette a játékot. Lehet annak köszönhető, hogy előtte hardon kínlódtam végig a God of War 3-at. Persze nem jutottam messzire a BB-ban, de azért jócskán belekóstoltam.

 Térjünk végre a lényegre! Mint említettem, az rpg elemek nincsenek benne túlbonyolítva, sőt ha például a Witcher-hez hasonlítom a műfaj összképét, akkor a Bloodborne nem is rpg. Magyarul: ezzel nem volt gondom. Mindössze két komolyabb dolog vette el végérvényesen a kedvem. Az egyik a checkpointok száma. Jó ha óránként van egy, de az is olyan ritka, mint egy GK cikk szejko kommentje nélkül. Lehet van aki ezt szereti, de attól ez még nem pozitívum. 2016-ot írunk, az ég szerelmére! Miért nem lehet emberségesen megoldani? Ez nem nehézség kérdése, mert akkor is úgyanúgy bosszantana, ha a játék egy sétálószimulátor lenne. Inkább vegyék el az összes megszerzett cuccot, de kérem, miért kell ismét végigmennem azt, amit már félvállal elintéztem? Ez nem fer. Oké, hogy ennek köszönhetően sokkal figyelmesebb és óvatosabb lesz az ember, de nálam ez már levon a szórakozás értékéből. Mint mondtam, bármely játéknál idegesítene a dolog.

 És végül a másik mizérium, ami harc közben mutatkozik meg. Ez a block, magyarul védekezés. Na most lehet én vagyok a suta, de úgy vettem észre, nincs védekezés a játékban. Ha nem így van, lőjjetek le! A deszka pajzsot most felejtsük el, én a rendes blockolásra gondolok. Már alapból maga a tény is röhejes, hogy egy kaszabolós játékban nincs védekezés. Hát még mennyire levon az élvezetből! Tetszik vagy sem, hülyén fest így, különösen, amikor ennek hiánya miatt egy csomót kell dodge-olni. A legmegfelelőbb szó ide - illuzióromboló. Egyezünk ki annyiban, hogy nem szidom a játékot, mert mestermű, de számomra ezek a dolgok hiánypótlók, és emiatt nem tudtam kellően élvezni a produktumot. Ez is 20 dodómba fájt, de ha tudtam volna, egy centet nem adok érte.


 Mielőtt az utolsóra térnék, teszek egy rövid kitérőt a harmadik jelöltel. Nemrég néztem meg, életemben előszőr, a Vissza a Jövőbe trilógiát. Ennek örömére, egy szuper akció keretében, gyorsan bezsebeltem a Telltale játékot. Mindössze 5 rongyos dolcsiért cserébe.

                                         BACK to the FUTURE: The GAME

 Nagyon-nagyon hamar ráuntam, hiába a film varázsa. Leginkább azért, mert én barom nem néztem utána, és azt gondoltam, ha Telltale, akkor olyan interaktív-moziféle lesz. Hát lókolbászt! Ezt a klikkelgetős kalandjáték stílust anno mocskosul élveztem! Különösen a Broken Sword szériára igaz ez. Mára viszont nem tud a képernyő elé szegezni hosszabb időre. Erre akkor jöttem rá, amikor még a Back to the Future játék előtt nekikezdtem a Broken Age és a Grim Fandango Remastered játékoknak. Úgy néz ki a pörgősebb alkotások valóak nekem. Ám leginkább az a tény veszi el a kedvem, hogy nem nekem kell menni a karakterrel, hanem odaklikkelni a helyre, ahol látni szeretném a pofáját. Persze nem mindegyikben kellett így, de akkoris olyan unalmas, ahogyan vonszolódnak a szereplők, pláne amikor keresgélni kell valami gombot vagy tárgyat, na az totál kikészít. Okés lenne, ha puzzle feladatokat kéne megoldani, de az eszetlen járkálás... felnőttem, pontosabban kinőttem ennek az élvezetéből. Persze csak számomra uncsik már ezek.


 Végül, de nem utolsó sorban, egy olyan game-ért tejeltem 25 amerikai dollárt, amit szinte mindenki imád. Most, hogy kifejtem nemtetszésem, könnyen lehet, hogy magamra haragítom a vérbeli törzsrajongókat, akik voodoo bábút eszkabálva fognak a bordámba döfni, meg migrén rekordot okozni.

                                            The WITCHER 3: WILD HUNT

 Hiába írtam le ezerszer, hogy utálom az rpg műfajt, végtelen emberke állította magabiztosan, ha belekezdek, nem fogom tudni letenni. Én vagyok a hülye, mert rákellett jönnöm, aki ilyet mond, az tutira szereti az rpg-t. Hamar kiderült, hogy valóban így van. Pedig én aztán adtam esélyt Geraltnak rendesen! Minimum 10 órát raktam bele, ami a W3 világában majdhogynem nulla idő, de bőven elég arra, hogy az ember eldöntse kell-e neki ez. Nem fogom sokáig húzni a szót, mert nincs minek. Grafikailag csodaszép a játék, a sztori kellően részletes és érdekes. Nekem nem tetszik benne a mágiás rész, ezt bármilyen játékban utálom. Persze, ha valami kis egyszerű izé lenne, de ennek itt komoly szerepe van. Az a rengeteg lötty meg szir-szar fejlesztgetése, kombinálása számomra szintén fölösleges időpazarlás. Emiatt nehogy nekem essetek, mert mondom, hogy számomra, ami nyilvánvalóvá teszi azt, hogy van aki épp ezt élvezi a legjobban.

 Továbbá az a rengeteg séta, járkálás meg lovaglás! Már az MGSV-ben is utáltam, pedig ott nem kellett ennyit csinálni. Az a sok beszélgetés pedig szintén nem nekem való, de persze csak abban az esetben, ha nem köt le annyira a sztori, vagyis mint itt. Az MGS-ben például épp ellenkezőleg hat rám a dolog. Ott minden szavát élvezem. A harc gyakran lehengerlő, máskor meg olyan darabosnak tűnik és egyszerűnek. Viszont ezzel még nem lenne gond, sőt! Szóval a legnagyobb problémám: ez egy rpg. A W3 végérvényesen meggyőzött, hogy ez a műfaj nem nekem való. Ennyi idő után mégis adtam esélyt, hogy hátha, de ami nem működik, azt nem kell használni. Abban viszont biztos vagyok, hogy sokak számára nem csak a világ legjobb rpg-je, de játéka is! Emberek vagyunk és különbözünk. Ennyi.


 Röviden tehát ennyi lett volna. Azokról a játékokról most nem fogok írni, amelyeknek nem bántam meg a megvételét, de itt a címük: UC4, Ratchet&Clank, Fifa17 (pedig előszőr ezt bántam meg a legjobban, de mostanra már más a helyzet), Max Payne (az első), Sleeping Dogs, Lego Jurassic World, GoW3 Remastered, Until Dawn, Unravel, Firewatch, Arkham Knight. Plusz voltak olyanok is, amelyeket bár nem bántam meg, de mondjuk nélkülük is meglettem volna. Na meg a Legend of Kai, amit nem vittem végig, de nem untam rá, csak egyszerűen a többi cím kiszorította, pedig jó messzire elértem már benne.

Most így visszatekintve, elég szépen költöttem idén játékokra. Már csakazértis utánaszámoltam: 395 dolláromba fájt az idei gaming, de még nincs vége az évnek! Nagyon úgy érzem, hogy újévig nagy esélyes nálam a Rise of the Tomb Raider és a The Witness is. További jó játékot nektek is!

És te melyik videójáték vételét bántad meg idén?


Blog Complete!

 



                                                              good hits


30.
30.
Yanez
#29: "épp most tolom a PGR2-t,na az aztán az autos játékok Mekkája"

"És túl könnyen nyersz pénzt,no kihívás"

Bocs, de kihivas nelkul hogyan lehet jo egy jatek? Mondjuk nalam a Meki az negativ ertelmu, de te gondolom pozitivan ertetted.
29.
29.
semike
Nem azt mondom h szar az új Forza,csak nekem már nem azt adja mint anno....biztos örexem...bár ez sem igaz,hiszen épp most tolom a PGR2-t,na az aztán az autos játékok Mekkája :) konkrétan azért csalodás mert egy rakás kuka a multija. És túl könnyen nyersz pénzt,no kihívás....
28.
28.
Yanez
#27: Ajajj! Most elbizonytalanítottál! Egyszer majd, a távoli jövőben tuti kipróbálom.

Tuco: Mindig lenyűgöz mennyire pozitív hatást keltő az optimizmus! Jómagam is pont ilyen vagyok. :) Örülök, hogy ennyire bejönnek a From Software alkotásai!
27.
27.
Stranger
#8: Mass Effect széria eléggé más. Ha maximalista vagy és mindenkivel szeretnél beszélni, akkor ott is unalmassá válhat a pofázás és belassulhat a játék. Kb. az első 10 órát letudhatod úgy, hogy nem sokat látsz a sztoriból. A bolygófelfedezéses része pedig eléggé elavultnak (nekem unalmasnak is) hatott, nem véletlenül változtattak az utóbbi részekben. Ez sem egy UC vagy hasonló ami tömény látvány/sztoriélményt ad. Igazából még én sem toltam végig emiatt, annyira betudott lassulni. De nem akarom elvenni a kedved, ha 1x bevonz a játék akkor jól fogod magad érezni. Csak kezdj bele mielőtt a grafika is nagyon elavultnak hat.
25.
25.
Yanez
#24: Koszi! A Forza azon jatekok egyike, amelyel szivesen jatszanek, es eddig te vagy az elso ember, aki "negativan" nyilatkozik rola. Am mivel egyik jatek sem tokeletes, es ha lenne olyan, az sem tetszene mindenkinek (izles ugye), ezert nincs is mit ezen csodalkoznom.
24.
24.
semike
Witcher szerintem se jo. Nekem mar sok(k).
Forza 6 is ugy ahogy csak elvan a gepemen pedig eleg nagy fan vagyok valami megtort bennem biztos a negyedik resz utan(szamomra z az etalon)ez mar csak egy ilyen mezes-mazas ize....
Jo iras tetszett!!! Gratula!
19.
19.
Yanez
#18: 30 perc alatt nem ismersz ki egy játékot sem. Néha több időt kell beleölnöd, hogy megszeresd. A szerelem sem működik mindig első látásra.
18.
18.
daenath
Jot rohogtem :) Nem egyszer en is befurodtem igy! A Witcher nekem se tetszik, pedig en is probaltam belegyilkolni jo par orat, es az RPG-t is szeretem (Morrowind, Oblivion, Skyrim is megvolt) es imadom az AD&D jatekokat is, de a Witcher nalam is sok volt! Mass Effect tetszeni fog, mivel nem csak RPG, a masodik resz meg egyenesen akcio (szerintem). Amugy en a Mortal Kampecet vasaroltam iden be, de 30 perc zsuga utan mar megbantam, oda is adtam a havernak.
17.
17.
Yanez
giga321: érdekelne milyen játék az az Eitcher. :)

KeXxX: Gyerünk haver, nagyon jó blog ötlet!
16.
16.
KeXxX
Nálam:
- Dragon Age Inquistion (bár olyan sokat még nem játszottam vele, de nem is vonz annyira. Majd valamikor, egy unalmas délután folytatom..)

A Witcher 3-mal nekem is ugyanez a véleményem, túl sok a lötty keverés, párbeszéd, unalmas lovaglások, nyomozások stb.. Ha olyan lenne mint a God of War vagy a Darksiders 2 akkor biztosan élvezném. De amúgy velem meg az a baj, hogy túl sok címet megveszed akciósan és sosem tudom, hogy mivel játsszak. Lassan csinálhatnék egy "Milyen játékok kötöttek oda a képernyőhöz" blogot és meglepően kevés cím jutna idénre..
15.
15.
giga321
#14: Jah meg az unravel és a Dying Ligh enchanted ed. Mind a 2 jó vétel volt. Bár a DL-t elhanyagoltam kicsit pedig ott is van napi meg heti challenge. És frissítgetik. Gondolkoztam, hogy kicsit visszatérek, de túlságosan lefoglal a GTA V online meg Overwatch és jövő héten jelenik meg az FFXV szal...
14.
14.
giga321
Én szerencsére idén csak a Rise of the TR-t vettem meg a Deus Ex MD-t az overwatchot és tegnap a God of War 3 remastert 2 ezerért black fruday alkalmából. Egyiket sem bántam:meg. Idén még beszerzek egy FFXV-öt és elmondható, hogy nagyon jó évet zártam. De overwatch az amit bánnék ha nem:lenne meg. Hihetetlen fun game. Nem vagyok egy nagy RPG-s és a Final Fantasyhez is annyi közöm van higy az advent childot láttam 5 éve és ennyi. De ez valamiért érdekel.
Eitcher nekem sem jön be :D. 1 órát játszottam az 1el de a vicces magyar szinkron sem tudott rávenni, hogy én ezt folytassam.
13.
13.
Yanez
#12: Te rohadt nagy mázlista...
12.
12.
RangerFox
Ilyen helyzetben én szerencsésebb vagyok, ebben az évben csak két játékot vettem, amit így utólag bánok, az egyik a Darksiders 2 (1800Ft), és a LittleBigPlanet 3 (3kFt). Végülis nem buktam rajtuk sokat, de nem is játszottam végig őket, nem jöttek be, elhamarkodottan vásároltam...
9.
9.
Yanez
#1: Solomon: köszönöm cimbi! Pótolj minden überséget, mert egyszer majd arra kelsz, hogy egy 90 éves kakilaki vagy, akit max csak az érdekel, hogy a nyúgdíjából nem-e hiányzik egy forint.

kamgecam: köszi barátom! Ha már küldöd a 20-ast, csomagolj hozzá egy jól hízott libamájat meg 1 liter folyékony házi szilvát.
8.
8.
Yanez
#3: Az egyetlen rpg aminek szerintem még adok esélyt, és valamiért biztos vagyok benne, hogy bejön, az a Mass Effect.
3.
3.
Stranger
Pedig a Witcher 3 még nem is a legösszetettebb RPG, ahol zavaróan sokat kell olvasni, stb (annyira csak nem volt szar a történet). Lehet, hogy egy lineáris darab akár a Witcher 2 jobban tetszene, ez túl sok volt így hirtelen. Skyrimet egyébként próbáltad valaha? Ne legyél már ilyen casual fifázós... most már csak stratégiát kell kipróbálnod, hogy biztosra menj! Ha már van géped meghívlak egy Red Alert 3 coop-ra, most csak 750ft... xd
2.
2.
kamgecam
Küldöm neked a 20dodót (vagy házipálinkát, ha már nem vagy képes hazatolni a képedet Amerikából hogy koccintsunk...Te yenki!xD) Yanez a Bloodborne miatt!:) Sajnálom hogy nem jött be, de a cikk élvezetes és profi mint azt ahogy tõled megszokhattuk.
1.
1.
olcson megusztad iden tesa.
jlassz blog, elejen orromon jott ki a reggeli XD
ma mar szimplan nagy a keveredes ez amiatt van. egy far cry egyszerre minden-kis rpg, fps stb;
de nem baj h jiirtad magadtol, mindig tudtam h rpg nem a te mufajod, soha egyetlen jatekrol se beszelte meg aminek koze volt a mufajhoz.
nikcs ezzel baj.
klassz blog.
nalam sok cim kimaradt tavasz ota. most potolgatol nagyjabol.
Homefront: the revolution egy uccso PC kalandra elhivott na de azt meg is bantam.
XD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...